Katolikus Polgári Fiúiskola, Endrőd, 1929

— 2 — felüli állandó pótadót, miért is nagyon kétessé válik a községi hoz­zájárulás, de többet nem lehetett várni az egyházközség ügyei iránt kevés megértést tanúsító egyes községi irányító tényezőktől. Mégis most már a gazdasági helyzet megjavulásával remél­hetjük, hogy a régen vajúdó ügy végre csak befejezést fog nyerni a polgári iskola felépítésével. Adja Isten minél előbb a megva­lósítását ! Az 1929-30. tanév története. Istennek kell hálát adnunk, hogy iskolánk hatodik tanévéről is beszámolót írhatunk. 1929. június 6-án jött meg a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium 650/1960/1929. sz. rendelete, amely kimondotta, hogy a három megbízott tanári állás után eddig kiutalt 75 százalékos államsegélyt augusztus 31-el beszünteti, Koczkás Sándor igazgatót és dr. Szászné Janecsek Hona beosztott áll. polg. isk. rendes tanáro­kat pedig visszarendeli. E rendelkezés végrehajtása iskolánkat létében támadta volna meg, mert az egyházközség állami támogatás nélkül nem tudta volna iskoláját tovább is fenntartani. Az egyházközség kérelmére, dr. Lindenberger János apostoli kormányzó és Csernus Mihály apátplébános közbenjárására azon­ban a minisztérium e rendeletet hatálytalanította, illetve módosí­totta. A három tanári állás után a 75 százalékos államsegélyt to­vábbra is meghagyta, azonkívül Koczkás Sándor igazgató is meg­maradt jelenlegi beosztásában továbbra is, azzal a feltétellel, hogy fizetésének 50 százalékát az egyházközség vállalta magára. Dr. Szászné Janecsek Ilona tanárnő visszahagyását azonban már nem lehetett keresztülvinni, a minisztérium 640—11—748/1929. sz. ren­delettel a gyomai áll. polg. iskolához helyezte át. Így tehát az új tanév kezdetére sikerült iskolánk egéről e sö­tét felhőket elhárítani. Csonkaegyházmegyénk kormányzásában is megtörtént a ré­gen várt, örvendetes intézkedés. A Szentszék Szent László egy­házmegyéjének magyar részére apostoli kormányzóvá nevezte ki az eddigi helynököt, dr. Lindenberger János prépostkanonok, debre­ceni plébánost, az egész egyházmegye legnagyobb örömére. E változással kapcsolatban mondott le egyházmegyei főtan-

Next