Épületgépészet, 1983 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 1. szám

Bt ■■ épület­gépészet Gazdasági környezet — építőipari hatékonyság DR. KOBLENCZ JÓZSEF Napjaink társadalmi fejlődésének legfontosabb jelensége, hogy a tudományos technikai forra­dalom küszöbére léptünk, vagy már át is léptük azt. Ez alól a folyamat alól senki sem vonhatja ki magát, legyen az fejlett, közepesen fejlett, fejlődő vagy akár elmaradt ország. A világ új korszakban él, az egységes világgazdaság kor­szakában. Az egységesség abban jelenik meg, hogy hatóköréből tartósan senki sem vonhatja ki magát. A szocialista tábor sem. A világgazdaság folyamataiból hasznunkra fordítjuk mindazt, amit csak lehetséges, de az is világos, hogy az el nem kerülhető káros hatásait is vállalnunk kell. Ami a világméretű káros tendenciákat illeti, azokat legfeljebb csillapíthatjuk, de kiküszöbölni nem tudjuk. Alternatívaként állhatna az aut­­archikus berendezkedés, ez azonban csak a kény­szer, a szükség gazdaságpolitikája lehetne, ame­lyet a háború közvetlen veszélye vállalhat csupán. Az autarchia messze több hátránnyal járna, mint azok a kedvezőtlen hatások, amelyeket a világgazdaság eseti, vagy akár tartósabb zavarai váltanak ki. Kezdetben úgy véltük, hogy nyitott gazdaság révén a külgazdasági folyamatokban úgy kell részt vennünk, hogy a kapcsolatok hasznából részesedjünk. Ezt annál inkább vallhattuk, mert ideológiailag is úgy ítéltük meg, hogy a világgazda­ságban meghatározó szerepet játszó fejlett tőkés gazdaságok általános válságba belátható időn belül nem kerülnek. Amikor az 1973. évi energia- és nyersanyag válság és az azzal együtt járó ár­robbanás bekövetkezett, kezdetben úgy gondol­tuk, hogy az a tőkés gazdaság ügye, nem tőlünk származik, nem érint bennünket. Később a hatá­sok tényleges jelentkezése esetén, azt átmeneti tünetként kezeltük és úgy véltük a költségvetés önmagában képes azokat felfogni és saját lehe­tőségeivel megoldani. Csak amikor a költségvetési deficit és a költségvetési hitelek megnövekedtek, alkottuk meg a begyűrűzés fogalmát, értve alatta azt, hogy a kedvezőtlen hatásokat gazdaságunkon is keresztül kell futtatni. Ma viszont már tisztán látjuk, hogy nem helyes egyszerű begyűrűződésről beszélni, hanem a környezet olyan mélyreható átalakulásáról van szó, amely új gazdasági poli­tikát, új gazdasági struktúrát, új termékstruk­túrát, új irányítási módszert követel, amely alól az építőipar sem vonhatja ki magát. Az országhatáron kívül környezetből kétirányú hatás éri tehát gazdaságunkat. Az egyik a tudo­mányos technikai forradalom, amely forradalma­sítja a termelőerőket és a termelési viszonyokat, ezeken belül különösen a technikai-gazdaságiakat. Nyilvánvaló, hogy a tudományos technikai for­radalom az egész gazdaságot áthatja, sőt a fel­építmény szférájába is jelentősen behatol. Az is világos azonban, hogy az ország ipari szerkezetét eltérő módon érinti. Más hatást vált ki, másképpen érinti a gépipart, vagy a textilipart és alapvetően másképpen az építőipart, ahol az ipari forradalom még nem fejezte be művét, de már leckét kap a tudományos technikai forradalomtól. A másik hatás a világgazdaság negatív jelenségei, amelyek a fejlődő országokban a gazdasági elmaradás növe­kedésében és egy új világgazdasági rend követe­lésében, a fejlett kapitalista országokban a költ­ségvetési hiányban, a társadalmi feszültségek, a munkanélküliség növekedésében, nálunk többek között a struktúraátalakulás követelményében, a belső fogyasztás arányainak csökkentésében, az irányítás színvonalának javítási igényében jut kifejezésre. Ami a tudományos technikai forradalom lé­nyegét illeti, közvetlen megjelenési formái a következőkben jellemezhetők. A tudomány kivonult zárt fellegvárából. Ter­melésközelsége oly közvetlenné vált, hogy rea­lizálásának folyamata lerövidült. Korábban a tudományos felfedezés évtizedekig is várhatott a megvalósulásra, vagy a tömeges érvényesítésre. Ma már évtizedről sem beszélhetünk. Ezért kell vallani, hogy a tudomány ma már úgy közvetlen termelőerő, hogy azok mindegyikét jelentősen befolyásolja és összekapcsolásuk mikéntjére is hat. E közvetlen termelőerővé válás folyamatában lehetetlen nem észre­venni, hogy a tudományok oly mértékben differenciálódtak és az egyes diszciplínák határterületei oly mértékben gazda­godtak, amely szinte kínálja megoldásait a ter­melésnek. A tudós már nem él meg egyedül. A tudományok szaporodása, az ismeretek bővülése következtében felmerülő új problémák a csoportmunkát igénylik. ÉPÜLETGÉPÉSZET ★ 1

Next