Épületgépészet, 1983 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 1. szám
Bt ■■ épületgépészet Gazdasági környezet — építőipari hatékonyság DR. KOBLENCZ JÓZSEF Napjaink társadalmi fejlődésének legfontosabb jelensége, hogy a tudományos technikai forradalom küszöbére léptünk, vagy már át is léptük azt. Ez alól a folyamat alól senki sem vonhatja ki magát, legyen az fejlett, közepesen fejlett, fejlődő vagy akár elmaradt ország. A világ új korszakban él, az egységes világgazdaság korszakában. Az egységesség abban jelenik meg, hogy hatóköréből tartósan senki sem vonhatja ki magát. A szocialista tábor sem. A világgazdaság folyamataiból hasznunkra fordítjuk mindazt, amit csak lehetséges, de az is világos, hogy az el nem kerülhető káros hatásait is vállalnunk kell. Ami a világméretű káros tendenciákat illeti, azokat legfeljebb csillapíthatjuk, de kiküszöbölni nem tudjuk. Alternatívaként állhatna az autarchikus berendezkedés, ez azonban csak a kényszer, a szükség gazdaságpolitikája lehetne, amelyet a háború közvetlen veszélye vállalhat csupán. Az autarchia messze több hátránnyal járna, mint azok a kedvezőtlen hatások, amelyeket a világgazdaság eseti, vagy akár tartósabb zavarai váltanak ki. Kezdetben úgy véltük, hogy nyitott gazdaság révén a külgazdasági folyamatokban úgy kell részt vennünk, hogy a kapcsolatok hasznából részesedjünk. Ezt annál inkább vallhattuk, mert ideológiailag is úgy ítéltük meg, hogy a világgazdaságban meghatározó szerepet játszó fejlett tőkés gazdaságok általános válságba belátható időn belül nem kerülnek. Amikor az 1973. évi energia- és nyersanyag válság és az azzal együtt járó árrobbanás bekövetkezett, kezdetben úgy gondoltuk, hogy az a tőkés gazdaság ügye, nem tőlünk származik, nem érint bennünket. Később a hatások tényleges jelentkezése esetén, azt átmeneti tünetként kezeltük és úgy véltük a költségvetés önmagában képes azokat felfogni és saját lehetőségeivel megoldani. Csak amikor a költségvetési deficit és a költségvetési hitelek megnövekedtek, alkottuk meg a begyűrűzés fogalmát, értve alatta azt, hogy a kedvezőtlen hatásokat gazdaságunkon is keresztül kell futtatni. Ma viszont már tisztán látjuk, hogy nem helyes egyszerű begyűrűződésről beszélni, hanem a környezet olyan mélyreható átalakulásáról van szó, amely új gazdasági politikát, új gazdasági struktúrát, új termékstruktúrát, új irányítási módszert követel, amely alól az építőipar sem vonhatja ki magát. Az országhatáron kívül környezetből kétirányú hatás éri tehát gazdaságunkat. Az egyik a tudományos technikai forradalom, amely forradalmasítja a termelőerőket és a termelési viszonyokat, ezeken belül különösen a technikai-gazdaságiakat. Nyilvánvaló, hogy a tudományos technikai forradalom az egész gazdaságot áthatja, sőt a felépítmény szférájába is jelentősen behatol. Az is világos azonban, hogy az ország ipari szerkezetét eltérő módon érinti. Más hatást vált ki, másképpen érinti a gépipart, vagy a textilipart és alapvetően másképpen az építőipart, ahol az ipari forradalom még nem fejezte be művét, de már leckét kap a tudományos technikai forradalomtól. A másik hatás a világgazdaság negatív jelenségei, amelyek a fejlődő országokban a gazdasági elmaradás növekedésében és egy új világgazdasági rend követelésében, a fejlett kapitalista országokban a költségvetési hiányban, a társadalmi feszültségek, a munkanélküliség növekedésében, nálunk többek között a struktúraátalakulás követelményében, a belső fogyasztás arányainak csökkentésében, az irányítás színvonalának javítási igényében jut kifejezésre. Ami a tudományos technikai forradalom lényegét illeti, közvetlen megjelenési formái a következőkben jellemezhetők. A tudomány kivonult zárt fellegvárából. Termelésközelsége oly közvetlenné vált, hogy realizálásának folyamata lerövidült. Korábban a tudományos felfedezés évtizedekig is várhatott a megvalósulásra, vagy a tömeges érvényesítésre. Ma már évtizedről sem beszélhetünk. Ezért kell vallani, hogy a tudomány ma már úgy közvetlen termelőerő, hogy azok mindegyikét jelentősen befolyásolja és összekapcsolásuk mikéntjére is hat. E közvetlen termelőerővé válás folyamatában lehetetlen nem észrevenni, hogy a tudományok oly mértékben differenciálódtak és az egyes diszciplínák határterületei oly mértékben gazdagodtak, amely szinte kínálja megoldásait a termelésnek. A tudós már nem él meg egyedül. A tudományok szaporodása, az ismeretek bővülése következtében felmerülő új problémák a csoportmunkát igénylik. ÉPÜLETGÉPÉSZET ★ 1