Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
Csia. Otteffy Az özvegy ezúttal nem elhunyt férje miatt hullatta könnyeit, hiszen Palkó Ignác, a köztiszteletben állott fodrászmester immár hetedik éve aluszsza örök álmát a kisváros temetőjében. Ignác mester képe még ott függött ugyan a két hitvesi ágy felett, kunkorodó bajusszal, hamiskásan mosolyogva, de a hitvesi együttélés sok-sok féltve őrzött emléke bizony egyre inkább halványult Palkó Ignácné szül. Biczó Irma lelkében. Ennek természetes következménye volt az, hogy az évek múltával özv. Palkó Ignácné szeretett volna kilépni a köztiszteletben álló özvegy magányából, egyre gyakrabban gondolt arra, hogy negyvenkilenc éves korában még neki is van joga az élethez... Node ne vágjunk elébe a most következő történetnek.* ■ H3 Talán ott kezdenénk, hogy özv. Palkó Ignácnénak él egy umokahúga Szombathelyen, név szerint Sokoró Sándorné. Az unokahúg fiatal házas s egész lelkével átérezte, milyen szörnyű is lehet Irma néninek társtalanul élni a világban. Az unokahúg nagyon szerette egyetlen nagynénjét s igen-igen szivén viselte, hogy Irma néni özvegyi magánya mielőbb megszűnjön. Ismerte nagynénje szándékát s tudta azt, hogy az özvegy örök szomorúságát és súlyos lelki válságát csak egy új friggyel lehetne lecsillapítani. Sokoróné addigi kísérletei nem jártak sikerrel. Az addigi férjjelöltek nem voltak hajlandók Szombathelyt otthagyni s az álmos kisvárosba, özv. Palkóné hívogató családi házába költözni. Egyszer azonban mégis jelentkezett valaki, akinek nem voltak igényei, sőt egyenesen vágyott a kisváros levegője és egy barátságos meleg hajlék után. Ez a pályázó Waczulik Vencel volt. A dolog úgy történt, hogy Waczulik Vencel egy májusi délelőttön munkaruhában állított, be Sokoróné lakásába. Tisztelettel köszönt s alázatosan agy pohár vizet kért. Sokoróné az első pillanatban igen rokonszenvesnek találta Vencelt, aki elmondotta, hogy a közeli építkezésnél dolgozik s tiszántúli ember lévén Szombathelyen nagyon idegenül érzi magát. Sokoróné a férfi kezét fürkészte, de nem látott rajta jegygyűrűt. — Nős ember? — kérdezte tőle Sokoróné. CU ' Sokoróné szerdán ismerkedett meg Vencellel s a rákövetkező vasárnapon vonatra ült, hogy küldetését teljesítse. A férje dohogott is miatta, hogy épp vasárnap hagyja magára. — Ez az Irma néni — mondta Sokoró — mennyi gondot okoz nekünk. Esküszöm, egy csitri lánnyal nincs annyi baj, mint vele. Pedig már csak egy év választja el az ötventől... Sokoróné szívdobogva állított be Irma nénihez. A nagynéni csak hosszas csöngetésre jött elő és igen nagy zavarban volt — Tudod, angyalkám — mondta Palkóné feszengve — meglepetésben lesz részed... Addigra már be is léptek a konyhába. Sokorónénak a lélegzete is elállott az ámulattól. A konyhaasztalnál ott ült Vencel tulajdon földi valóságában, még hozzá a megboldogult Ignác bácsi pizsamájában és házi köntösében s jóízűen hurkát falatozott , miközben nagyokat hörpöztett Irma néni féltve őrzött finom pálinkájából. Vencel is kissé zavarban volt, de aztán kivágta magát: — Tudja, nem szerettem volna az alkalmat elszalasztani. Hátha közben elviszik ezt a jó asszonyt s nekem nem sikerül egy vallásos, derék feleséget kapni. Ezért inkább szabadságot vettem ki a munkahelyemen s már másnap leutaztam ide Irmácskához — azzal hetykén rásandított Inna nénire. — Mert ha akarja tudni, már negyedik napja vagyok itt. Azóta mindent megtaláltam Irmácskában, amit valaha is nőben kerestem... Azzal felkelt és szerelmesen átölelte Palkárnét. Az pedig egyáltalán nem tiltakozott ellene. Inna néni a mennyországban érezte magát Sokoróné pedig igen boldog volt, hogy így rendbehozta Irma néni dolgát... Egy hét múlva Sokoróné táviratot kapott. Csak ennyi állt benne: „Nagy baj van. Azonnal gyere. Irma néni.” Sokoróné már a hajnali vonattal elutazott Irma nénihez. Az asszony zokogva fogadta: — Így higgyen az ember egyetlen férfinak is. Egyszer, amikor bementem a városba, Vencel meglógott az ékszereimmel, szegény megboldogult Ignác ruháival, még az én lódenkabátomat is magával vitte... Palkóné feljelentést tett. A tárgyaláson derült ki, hogy ő épp a harmincharmadik asszony, akit hasonló módon csapott be Vencel, helyesebben Vigyázó Márton. Mert valójában így hívták ezt a modern Tartuffe-öt, aki imára kulcsolt kézzel férkőzött hiszékeny, öregedő özvegyek bizalmába... — Nem, kérem, nőtlen vagyok. — válaszolta Vencel kissé szégyenkezve. — Látja — csapott le rá öblös hangon az egyébként igen megtermett, pirospozsgás arcú Sokoróné —, ha nős lenne, mindjárt nem lenne ilyen elárvult. — Hát hiszen — sóhajtott fel Vencel — gondoltam én már erre, de... — Mi az, hogy de? Egy ilyen derék ember nősüljön meg és kész! — mondta Sokoróné jóindulatú erélyességgel. — De ha nem találok magamhoz valót? Az asszony hahotázni kezdett, hogy csak úgy rengett minden íze-tagja. — Ugyan, menjen már! Csak nem akarja azt mondani, hogy kilencszázötven éétben egy ilyen fájn ember ne találjon magához való nőt? — Isten engem úgy segéljen, hogy így van — erősködött Vencel. — Tetszik tudni, van ennek egy titka: én igen vallásos ember vagyok s a mai világban nem találok hozzámvaló vallásos nőt... Sokorónénak nagy melegség futkározott a szíve körül. Mert arra gondolt abban a pillanatban, hogy Irma néni is igen vallásos asszony s mennyire örülne egy istenfélő férj jelöltnek. Igaz, Vencel ránézésre is jóval fiatalabbnak látszott, mint Irma néni. Node mély hittel így gondolta Sokoróné — az ilyen előnytelen korkülönbséget is át lehet hidalni — Hát ide figyeljen, kedves barátom — mondta az asszony — Szólítson csak Vencelnek. Waczulik Vencel a nevem. Az ősi Óbuda az újjászületés korszakának küszöbére érkezett. Az Árpád-híd óbudai hídfőjének és környékének rendezésére kiírt tervpályázat 20 000 forintos első díját Kismarthy-Lechner Gyula, Mező Lajos és Pongrácz Pál közös alkotása nyerte el, a 715 000 forintos második dijat pedig Kiss Albert, Kovács Balázs és — Szóval kedves Vencel, van ! Mester Árpád pályaművének ítélték oda, énnekem egy nagynéném, aki ! Az elsődijas pályamű a természeti szépségekhez, a budai hemagának igen kedvére való asz- * QVek vonulatához komponálja az újjászülető városrész épületeinek szony lenne, M........-ben lakik f elhelyezését. A hídfővel szemben (mint képünk mutatja) toronyözv. Palkó Ignácnénak hívják. x házat emel, a Flórián teret alakítja ki a városrész központjává. A Mélyen vallásos asszony. Mint a közintézményeket viszont távolabb jelöli ki. Új színházat, kultúr- iden héten gyón és áldoz, pedig házat, tanácsházat kap Óbuda. A hídfő körül nagy zöld területen, új szegénykének ugyan csak kevés A gyönyörű parkban marad a Zichy-kastély, a plébánia templom, a a bűne... Egyedülálló asszony, a zsidó templom és a római leletek romkertjei. A dunaparton 7 hét éve özvegy. Szép kis családi ♦ emeletes épülettömböket terveznek a városrendezők. Nagy zöld háza van. A férje fodrászmester a terület közepén marad az amphiteatrum. A volt, szép kis vagyont hagyott maga után. Az asszony a férje-s mesterségét folytatja... Ez az asszony férjhez menne, de nem akárkihez. Égen-földön keres f magának egy istenfélő férjet... Nem is szaporítom tovább a szót. Vencel és Sokoróné meg- egyeztek abban, hogy Sokoróné a diplomáciai küldetésben M .. .-re utazik és kipuhatolja Irma néni véleményét. Aztán Vencel majd jelentkezzék nála 8—10 nap múlva a válaszért. ÚJ ÓBUDA S Szekeres Károly Gárdonyi Jenő * Az igaz neve költött történet szereplőinek + 1