Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-10 / 19. szám

■■ 1 ■ : i\?~y HOLTAK SZIGETE Böcklin leghatalmasabb al­kotása az önmagába süppedt, beteg lélek tragédiájának megrázó kifejezése. Nem mi­tológiáról, a Styx vizén átkelő halottról van itt szó, hanem pszichológiáról — az élőhalot­tak, meghasonlottak, szkizof­­rének, misztikusok és őrültek rémületes benső csendjéről, a lélek magányának borzalmairól, az önmagát néző mélységes elhagyatottság kínjairól. Kedvenc témája a nagy művésznek, amelyet hat változatban festett meg! S hogy öntudatlanul is pszichológiát ábrázolt, kivehető egyik leveléből. .. egy kép, amely álmodozásra kényszerít. Oly csendet hoz belénk, hogy felriadunk, ha ko­pognak az ajtón". A valóságtól elszakadt, egészségtelen révületbe, belső ör­vényekbe tévedt emberek lelkének tájképe! A német roman­tika számos hajótöröttjének, Hölderlinnek, Kleistnek végze­tes betegsége borong a komorzöld háttérben. Csak Goethe, Brentano, Eichendorff tudták megkerülni szirtjeit. Műnyel­ven autizmusnak nevezzük, a kizárólag befelé nézők és élők e veszedelmét, a művész és filozófus lelkierejének örök próbakövét. Már Orfeusztól megtanultuk, hogy nem lehet büntetle­nül az „alvilág”-ba szállani. Ha tudatunk az agyfelületről, a kéregmezőkről ősnyomokat követve mintegy visszavonul, „alászáll” mélyebb, elsüllyedt rétegekbe, a lidérces, csábító mesevilágba, csakhamar elveszíti a talajt lábai alól és szét­zúzódik személyisége a kietlen partokon (depersonalisatio). Nagy józanság és éleslátás kell ahhoz, hogy megtaláljuk az utat visszafelé, mert az irányát, realitások iránti egészséges érzékét elveszített misztikus rajongó önkívületben szökell a lidérc nyomában s közben elfelejti az átjelzéseket, jelszavakat és elmerül az éjszakában... A Böcklin-kép fehér révésze mágus, misztikus, aki elcsá­bítja a hiszékenyeket az örökzöld bűvöletben pompázó part felé, ahol azonban kopár sziklára jutnak és elpusztulnak. Az autisztikus lélek go­ndolkodásának nincs valóságfedezete. Álmok, fantasztikus képzeletek nyomán valóságérzéke súlyo­san sérült. Ez minden elmélet sorsa — gyakorlat, tapasztalat nélkül! És ez a végzete az önmagát kizáró remetének, a zár­kózott, begombolkozott, asszociális önzésnek. Az ilyen „szkizoid" egyéneknek vigyázni kell, hogy ellenálljanak a messziről oly gyönyörű, de halott partvidéknek. Mindnyá­junkban van „holtak szigete", búvóhely, édes méreg — de a józanok és egészségesek elkerülik zátonyait. A holtak szi­gete olyan, mint a vakfolt szemünk látóhártyáján — sötét terület, romantikus homály csodálatos titkok ígéretével, mentsvárnak tetsző bunker, amelybe azonban belevesznek idegeink. Ne merészkedjünk feléje hitvány ladikon, hanem építsünk hidakat éles fogalmakból, vegyük birtokba tudo­mányos gondolkodással, egészséges életlendülettel, mert csak a biztos terepismeret mort meg a hajótöréstől... Válasz az Északmagyaror­­szágnak. „Északmagyarország” című laptársunk április 30-i szá­mában cikkecske jelent meg (Barcsa) aláírással és ezzel a címmel: „Érdekes” Újság. Azt írja északmagyarországi Barcsa kollégánk, hogy megvette a la­pot, kényelmesen elhelyezkedett a vonat egyik fülkéjében, előbb kipihente magát , „mert”, mint írja, szombat délutánonként nem könnyű az Érdekes Újság­hoz hozzájutni”, aztán elkezdte olvasni Feltorolja, mi mindent olvasott a lapban, még hosszan elnézegette a sok­színű nyomást, a piros szélt, barna képalapot, fe­héres-szürke nyomásokat, majd elnyomta az álom. Mikor megállt a vonat, felriadt, rendbe szedte magát, sietett haza. S otthon a megszokott üdvözlő szó helyett gyanakvó tekintet, csattanós szemrehányás fogadta: „Tiszta rúzs vagy, még a homlokod is, az arcod meg csupa csokoládé, tu­dom, hogy letagadod, de nekem beszélhetsz", és így tovább, könnyek. Rohanás a tükörhöz, és csakugyan: rozsos, csokoládés, púderon az arc, kabát, nadrág, de főleg a kéz. Mivel bizonyítja, hogy ártatlan — és ekkor eszébe jut zsebében a „bűnös”, az Érde­kes Újság: „Itt a bizonyíték, ezt büntesd és azt, aki ilyen festék­kel nyomja.” Röviden ennyi a kis kroki. Mi csak annyit fűzünk hozzá: már megtörtént fennállá­sunk óta, hogy valaki valamelyik cikkünkkel próbálta takargatni saját hibáját, vagy ránk hivat­kozva próbálta mentegetni téve­dését, de ez az első eset, hogy va­laki a rúzsnyomok terén is a szegény, ártatlan Érdekes Újsá­got teszi meg bűnbaknak. Piroe retem. Ott, messze vidéken látott egy magyar fil­met, és nyomban beleszeretett az egyik főszereplő filmszínészbe, úgy érzi, nem tud nélküle élni. Arra kért bennünket, segítsünk „az élet útját elsimítani” — vagyis szeretné megtudni a film­színész címét. Árvalány, se szü­lei, se testvére, egyéves korában elhagyták, és a múltban sok gyötrelmen ment már keresz­tül. Szeretnénk új csalódások­tól és gyötrelmektől megkímélni, ezért nem közöljük a kért címet, egyébként nem is tudjuk az il­lető címét. Sürgősen verje ki a fejéből ezt a „szerelmet”. Maga előtt már megszámlálhatatlan so­kan átestek hasonlón, fiúk, lá­nyok, akik fellángoltak egy szép színésznőért, vagy egy hódító színészért, és „szerelmesek" vol­tak bele mindaddig, míg rá nem jöttek, hogy ennél, az ilyesminél hiábavalóbb ábránd kevés van a világon. Barna asszony. Problémája valóban hasonlít az „egy fekete asszony" jeligéjű múltkori ta­nácskérő esetéhez. Férje két éve meghalt, kisiparos volt, özvegyi jogon folytatja az ipart. Egy régi ismerősük a férj halála óta igaz jó barátként segített könyvelés­nél, nehéz kérdésekben, a férj utáni adósságok törlesztésénél, különösen mikor az özvegy bal­eset miatt hónapokig kórházban volt és nevelőanyja tartotta fenn az ipart. Aztán meghalt a nevelő­anya is, de segítségül megmaradt a jó barát, aki nős, feleségével együtt szép házaséletet él. Az öz­vegy és a jó barát közt sohasem volt egyéb, csak tiszta barátság és ma sincs egyéb. Eddig a jó ba­rát hetenként egyszer az üzletbe jött be könyvelni, most azonban új beosztása miatt csak vasárnap, az özvegy lakására tud eljárni segíteni Maga a jó barát fele­sége tanácsolta ezt a vasárnapi segítséget. De rossznyelvű szom­szédok már kikezdték őket. Az özvegy tőlünk kérdezi: mehet ez így tovább? Mert nem szeretné a jó barátot megbántani és segít­ségét visszautasítani, mikor arra oly nagy szüksége van. De azt se szereti, hogy pltykás nénikék rajtuk köszörüljék a nyelvüket. Mi azt tanácsoljuk: ne törődjék a pletykát nénikékkel. A kettejük lelkiismerete tiszta, barátságuk is tiszta, a jó barát felesége is helyesli ezt a valóban szép és nemes barátságot — tehát tart­sák azt meg így továbbra is, és csak arra vigyázzon, hogy ez a barátság mindvégig ilyen ideális, szép és tiszta maradjon. Évi. Hat éve kezdődött, a fiú mind komolyabban kezdett udva­rolni, végre most, amikor 18 éves már és a fiú 21, a lány felvetette a fiú előtt: „Most már, azt hi­szem, eléggé ismerjük egymást, szeretnék férjhez menni.” Mire a fiú azt felelte: „Még nem tartom érdemesnek, tartunk még két évet.’’ Azt kérdezi a lány tőlünk, érdemes várni? Jóra vezet ez a hosszas udvarlás? Mert vannak, akik azt mondják, a fiú biztosan csak szélhámoskodik, és szóra­kozni akar. A lány megjegyzi etég, hogy nagyon szereti a fiút, és a fiú is azt mondja, szereti őt. Mi azt hisszük, ha a fiatalem­ber olyan helyzetben van, hogy otthont alapíthat, és ha a lakás, bútor, ágynemű és hasonló prob­lémák is megoldhatók, akkor még két évig várni felesleges, és ha a fiú ezt a várakozást mégis erőlteti, szándékainak komoly­sága csakugyan kétséges. Ha azonban a fiúnak nincs olyan ál­lása vagy foglalkozása, hogy arra megházasodhat, akkor neki van igaza és akkor helyes, ha várnak akár két évig is. A korai, elsietett házasságok a „semmire-házaso­­dások”, sajnos, sokszor vezetnek hamaros válásra, csalódásra, bol­dogtalanságra, egyik vagy másik fél, vagy mindkettőjük életének elrontására. W. A. BEDŐ ISTVÁN: Csak­­ét fiúknak ! Halleluja!... Megjött az első fecske! A férfisorsra új hajnal nevet: a jövendőnk már kösd sincs elveszve, mert gondol ránk a jó szakszervezet. Ha férfitársammal kis malőr történt, s a kilencedik hónap közeleg, anyai sorsát vállalhatja önként, hisz nem nagy teher most már a gyerek, és bármely férfiú vidáman szülhet, ily kis hőstettért még segélyt is kap! A különbség a nemek közt így szűnt meg, tanú reá az egyik napilap: N­ÉPSZABADSÁG ! ■— i.­. . —a———dt 1956.­április ■I írjafimh/ válaszol is Az anyasági­egélyen kívül a szakszervezet­­ folyósít szülési segélyt, ha a dogozó nőnek, mint szakszervezeti tagnak, v­ érméké

Next