Érdekes Ujság, 1958. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-10 / 19. szám
■■ 1 ■ : i\?~y HOLTAK SZIGETE Böcklin leghatalmasabb alkotása az önmagába süppedt, beteg lélek tragédiájának megrázó kifejezése. Nem mitológiáról, a Styx vizén átkelő halottról van itt szó, hanem pszichológiáról — az élőhalottak, meghasonlottak, szkizofrének, misztikusok és őrültek rémületes benső csendjéről, a lélek magányának borzalmairól, az önmagát néző mélységes elhagyatottság kínjairól. Kedvenc témája a nagy művésznek, amelyet hat változatban festett meg! S hogy öntudatlanul is pszichológiát ábrázolt, kivehető egyik leveléből. .. egy kép, amely álmodozásra kényszerít. Oly csendet hoz belénk, hogy felriadunk, ha kopognak az ajtón". A valóságtól elszakadt, egészségtelen révületbe, belső örvényekbe tévedt emberek lelkének tájképe! A német romantika számos hajótöröttjének, Hölderlinnek, Kleistnek végzetes betegsége borong a komorzöld háttérben. Csak Goethe, Brentano, Eichendorff tudták megkerülni szirtjeit. Műnyelven autizmusnak nevezzük, a kizárólag befelé nézők és élők e veszedelmét, a művész és filozófus lelkierejének örök próbakövét. Már Orfeusztól megtanultuk, hogy nem lehet büntetlenül az „alvilág”-ba szállani. Ha tudatunk az agyfelületről, a kéregmezőkről ősnyomokat követve mintegy visszavonul, „alászáll” mélyebb, elsüllyedt rétegekbe, a lidérces, csábító mesevilágba, csakhamar elveszíti a talajt lábai alól és szétzúzódik személyisége a kietlen partokon (depersonalisatio). Nagy józanság és éleslátás kell ahhoz, hogy megtaláljuk az utat visszafelé, mert az irányát, realitások iránti egészséges érzékét elveszített misztikus rajongó önkívületben szökell a lidérc nyomában s közben elfelejti az átjelzéseket, jelszavakat és elmerül az éjszakában... A Böcklin-kép fehér révésze mágus, misztikus, aki elcsábítja a hiszékenyeket az örökzöld bűvöletben pompázó part felé, ahol azonban kopár sziklára jutnak és elpusztulnak. Az autisztikus lélek gondolkodásának nincs valóságfedezete. Álmok, fantasztikus képzeletek nyomán valóságérzéke súlyosan sérült. Ez minden elmélet sorsa — gyakorlat, tapasztalat nélkül! És ez a végzete az önmagát kizáró remetének, a zárkózott, begombolkozott, asszociális önzésnek. Az ilyen „szkizoid" egyéneknek vigyázni kell, hogy ellenálljanak a messziről oly gyönyörű, de halott partvidéknek. Mindnyájunkban van „holtak szigete", búvóhely, édes méreg — de a józanok és egészségesek elkerülik zátonyait. A holtak szigete olyan, mint a vakfolt szemünk látóhártyáján — sötét terület, romantikus homály csodálatos titkok ígéretével, mentsvárnak tetsző bunker, amelybe azonban belevesznek idegeink. Ne merészkedjünk feléje hitvány ladikon, hanem építsünk hidakat éles fogalmakból, vegyük birtokba tudományos gondolkodással, egészséges életlendülettel, mert csak a biztos terepismeret mort meg a hajótöréstől... Válasz az Északmagyarországnak. „Északmagyarország” című laptársunk április 30-i számában cikkecske jelent meg (Barcsa) aláírással és ezzel a címmel: „Érdekes” Újság. Azt írja északmagyarországi Barcsa kollégánk, hogy megvette a lapot, kényelmesen elhelyezkedett a vonat egyik fülkéjében, előbb kipihente magát , „mert”, mint írja, szombat délutánonként nem könnyű az Érdekes Újsághoz hozzájutni”, aztán elkezdte olvasni Feltorolja, mi mindent olvasott a lapban, még hosszan elnézegette a sokszínű nyomást, a piros szélt, barna képalapot, fehéres-szürke nyomásokat, majd elnyomta az álom. Mikor megállt a vonat, felriadt, rendbe szedte magát, sietett haza. S otthon a megszokott üdvözlő szó helyett gyanakvó tekintet, csattanós szemrehányás fogadta: „Tiszta rúzs vagy, még a homlokod is, az arcod meg csupa csokoládé, tudom, hogy letagadod, de nekem beszélhetsz", és így tovább, könnyek. Rohanás a tükörhöz, és csakugyan: rozsos, csokoládés, púderon az arc, kabát, nadrág, de főleg a kéz. Mivel bizonyítja, hogy ártatlan — és ekkor eszébe jut zsebében a „bűnös”, az Érdekes Újság: „Itt a bizonyíték, ezt büntesd és azt, aki ilyen festékkel nyomja.” Röviden ennyi a kis kroki. Mi csak annyit fűzünk hozzá: már megtörtént fennállásunk óta, hogy valaki valamelyik cikkünkkel próbálta takargatni saját hibáját, vagy ránk hivatkozva próbálta mentegetni tévedését, de ez az első eset, hogy valaki a rúzsnyomok terén is a szegény, ártatlan Érdekes Újságot teszi meg bűnbaknak. Piroe retem. Ott, messze vidéken látott egy magyar filmet, és nyomban beleszeretett az egyik főszereplő filmszínészbe, úgy érzi, nem tud nélküle élni. Arra kért bennünket, segítsünk „az élet útját elsimítani” — vagyis szeretné megtudni a filmszínész címét. Árvalány, se szülei, se testvére, egyéves korában elhagyták, és a múltban sok gyötrelmen ment már keresztül. Szeretnénk új csalódásoktól és gyötrelmektől megkímélni, ezért nem közöljük a kért címet, egyébként nem is tudjuk az illető címét. Sürgősen verje ki a fejéből ezt a „szerelmet”. Maga előtt már megszámlálhatatlan sokan átestek hasonlón, fiúk, lányok, akik fellángoltak egy szép színésznőért, vagy egy hódító színészért, és „szerelmesek" voltak bele mindaddig, míg rá nem jöttek, hogy ennél, az ilyesminél hiábavalóbb ábránd kevés van a világon. Barna asszony. Problémája valóban hasonlít az „egy fekete asszony" jeligéjű múltkori tanácskérő esetéhez. Férje két éve meghalt, kisiparos volt, özvegyi jogon folytatja az ipart. Egy régi ismerősük a férj halála óta igaz jó barátként segített könyvelésnél, nehéz kérdésekben, a férj utáni adósságok törlesztésénél, különösen mikor az özvegy baleset miatt hónapokig kórházban volt és nevelőanyja tartotta fenn az ipart. Aztán meghalt a nevelőanya is, de segítségül megmaradt a jó barát, aki nős, feleségével együtt szép házaséletet él. Az özvegy és a jó barát közt sohasem volt egyéb, csak tiszta barátság és ma sincs egyéb. Eddig a jó barát hetenként egyszer az üzletbe jött be könyvelni, most azonban új beosztása miatt csak vasárnap, az özvegy lakására tud eljárni segíteni Maga a jó barát felesége tanácsolta ezt a vasárnapi segítséget. De rossznyelvű szomszédok már kikezdték őket. Az özvegy tőlünk kérdezi: mehet ez így tovább? Mert nem szeretné a jó barátot megbántani és segítségét visszautasítani, mikor arra oly nagy szüksége van. De azt se szereti, hogy pltykás nénikék rajtuk köszörüljék a nyelvüket. Mi azt tanácsoljuk: ne törődjék a pletykát nénikékkel. A kettejük lelkiismerete tiszta, barátságuk is tiszta, a jó barát felesége is helyesli ezt a valóban szép és nemes barátságot — tehát tartsák azt meg így továbbra is, és csak arra vigyázzon, hogy ez a barátság mindvégig ilyen ideális, szép és tiszta maradjon. Évi. Hat éve kezdődött, a fiú mind komolyabban kezdett udvarolni, végre most, amikor 18 éves már és a fiú 21, a lány felvetette a fiú előtt: „Most már, azt hiszem, eléggé ismerjük egymást, szeretnék férjhez menni.” Mire a fiú azt felelte: „Még nem tartom érdemesnek, tartunk még két évet.’’ Azt kérdezi a lány tőlünk, érdemes várni? Jóra vezet ez a hosszas udvarlás? Mert vannak, akik azt mondják, a fiú biztosan csak szélhámoskodik, és szórakozni akar. A lány megjegyzi etég, hogy nagyon szereti a fiút, és a fiú is azt mondja, szereti őt. Mi azt hisszük, ha a fiatalember olyan helyzetben van, hogy otthont alapíthat, és ha a lakás, bútor, ágynemű és hasonló problémák is megoldhatók, akkor még két évig várni felesleges, és ha a fiú ezt a várakozást mégis erőlteti, szándékainak komolysága csakugyan kétséges. Ha azonban a fiúnak nincs olyan állása vagy foglalkozása, hogy arra megházasodhat, akkor neki van igaza és akkor helyes, ha várnak akár két évig is. A korai, elsietett házasságok a „semmire-házasodások”, sajnos, sokszor vezetnek hamaros válásra, csalódásra, boldogtalanságra, egyik vagy másik fél, vagy mindkettőjük életének elrontására. W. A. BEDŐ ISTVÁN: Csakét fiúknak ! Halleluja!... Megjött az első fecske! A férfisorsra új hajnal nevet: a jövendőnk már kösd sincs elveszve, mert gondol ránk a jó szakszervezet. Ha férfitársammal kis malőr történt, s a kilencedik hónap közeleg, anyai sorsát vállalhatja önként, hisz nem nagy teher most már a gyerek, és bármely férfiú vidáman szülhet, ily kis hőstettért még segélyt is kap! A különbség a nemek közt így szűnt meg, tanú reá az egyik napilap: NÉPSZABADSÁG ! ■— i.. . —a———dt 1956.április ■I írjafimh/ válaszol is Az anyaságiegélyen kívül a szakszervezet folyósít szülési segélyt, ha a dogozó nőnek, mint szakszervezeti tagnak, v érméké