Erdély, 1947. január-június (4. évfolyam, 1-145. szám)

1947-05-01 / 98. szám

Nagy feladatok măgasa­ (felsöoldali cikkünk folytatása) volt ^en az értekezleten nyilt A javaslat felett egyébkent ma régi szakértő is elutazott Newyorkba. Iie^sz alkatom a^t hográ tol^k a vitá'' -----—---------------------­legfontosabb kérdést: Német- A javaslatot Egyiptom és a ország jövendőbeli államforma- Szovjetunió támogatta, Kanadá­jának és kormányzásának kér­ és az Egyesült Államok ellenez- 4 dését a nagyhatalmak egymás­tók. Az ügyrendi bizottság két az alaptalanul megvádolt nagyváradi tiszteket között megvitassák. Hasonló ülést is tart ma, szerdán, hogy „ATAZ0„ín . „ ,,, « „ .. , „ . ,, derűlátással ítéli meg a maszk- döntsön a zsidó szervezetek KOLOZSVÁR. Az „Erdély az összes vadtollak_ ártatlan vai értekezlet eredményét a azon kérése feletti engedjék hétfői számában beszámoltunk saga s így a katonai törvény­­„Pravda“, amely megállapítja, meg a közgyűlésen való rész- frróf­ai tárgyalásról, amelyet a szék, bűncselekmény hiány­ában, hogy bár a moszkvai értekezlet vételüket. A teljes ülés meg­ katonai törvényszék Stamate mindnyájukat felmentette, nem ért el annyit, amennyit tartását holnapra halasztották. Édes­, szerkesztői üzenetek: Z. László, Kolozsvár. ,J s í e m !A magyar kormány pl. inflációs pénzzel vásárolta issze az ara­nyat, értékes valutákat s ezáltal csalogatta elő a szalmazsákokba eldugott holt tőkéket. A mag­yar állam inflációs pénzzel építkezett s így felkészülve alapozta meg a stabilizációt. A mai május elseje a tervezés május elsejére számunkra. Azt akarjuk, hogy ne csak mi, hanem kormánytényezőink is megfelelő terveket készítsenek a jövő érde­kében. S azt kívánjuk, hogy az állami élet irányító őrhelyeire megfelelő felkészültséggel rendel­kező elvtársaink kerüljenek, akik értik a dolgukat. Ha ilyen elv­­társak nem akadnak, akkor sür­gősen meg kell valósítani azt a régi tervünket, hogy értelmes munkásokból neveljük ki azokat a vezető tisztviselőket, akiknek a legrövidebb időn belül fel kell váltaniuk a közigazgatásban és a gazdasági őrhelyeken megbúvó reakciósokat. Jobb, ha valaki ke­vesebbet tud, de munkáját becsü­letesen, jóakarattal csinálja, mintha valaki sokat tud és tu­dását demokráciánk elgáncsolá­­sára használja fel. Azt akarjuk, hogy végre tárjuk fel ennek az országnak dúsgazdag lelőhelyeit, tervszerűen aknázzuk­­ azokat s ezáltal igyekezzünk az ország la­kosságának jólétét emelni. Lehe­tetlen helyzet az, hogy például csak Erdélyben számos olyan bá­nya akad, amelyeknek a létezésé­ről a minisztérium vagy nem tud, vagy ha tud, nem állította be a termelésbe. Azt akarjuk, hogy há­rom, vagy ötéves terveket dolgoz­zanak ki, hogy tudjuk, mit kell tennünk és ne csak a véletlenekre építve dolgozzunk. A termelés emelésének jelszavát a valóságba kell átvinnünk, hogy az ne vál­jék frázissá s egyidejűleg a me­zőgazdaságban is meg kell való­sítanunk a többtermelés elvét Igaz, hogy a jelenlegi mezőgazda­sági kampány során igyekeztek tervszerűen vezetni a vetési mun­kálatokat, de a terveket senki sem ellenőrizte, miért is nem tudjuk, hogy miként hajtották azokat végre. Egyes állami szer­vek vezetői még mindig reakció­sak és amíg ezeknek helyébe nem kérem­ a haladás emberei, ad­dig mindig baj lesz, mind az ipari, mind a mezőgazdasági ter­melés terén. Hogy ez mennyire így van, azt számos kolozsmegyei példából ismerhetjük. A megye szám­ára kiadott traktorok egész vártak tőle, de mégis lerakta Az ENSz közgyűlése által ki*nescu alezredes, dr. Popa orvos* a német békeszerződés alapjair­ küldött ügyrendi bizottság teg-­­ veletek "­dmű írása sem stáus. A siker elmaradásáért az angol nap délutáni ülésén úgy hatá- sem szerkezet tekintetében nem és amerikai kormányokat hi­­rotott, hogy magáévá teszi Ang- Bradi lakos perében tartott, a­kit meg a lapunkban megtudat báztatja, h­a anra kérései küldjenek ki tárgy­atás Során kihallgatott ía- színvonalat és így sajnálatunkra A moszkvai értekezlettel kap- vizsgáló­bizottságot a paleszt­nnk vallomása alapján kiderült kmitativi­tálon ott­ hevertek a garázsok kanlcsolatban a legtartózkodóbbnak tinai kérdésben, mely a szép-és csak a Szaktanács erélyes köz- Bevin angol külügyminiszter temberi rendes ülésszak folyó­nyilatkozatát mondhatjuk, aki már terjessze elő jelentését. A tegnap repülőgépen érkezett határozatot hosszas vita előtte belépésére indult meg a javítá­suk. Azonban ez is elégtelen volt, mert a megjavított, traktorok to­vábbra is tétlenül állottak a ga­rázsokban. Ha ez nem íg­y volna, Im »,» « »BA h V/ fa ‘i *t i(\,. tárni vrwnh ttrftfftty*** iw -¡ JChöv/tVelf Wit'hrrft, akkor már­­komoly eredményeket értünk vol­na el, —é­s csak arra volna szükség, hoj­y a rendelkezésünkre álló szárdapságot tervszerűen használjuk ki. Amry mindezek a hibák kikü­szöbölődjenek, véleményünk sze­rint parlamenti képviselőinknek — a pártfe­­yelem megtartása mellett — nagyobb önállóságot kellene hamisítaniuk. Több k­e­z­­de­ményezést várunk el tő­lük. Például kolozsvári viszony­latban szeretnék, ha képviselőink többet foszlalkoznának a földgáz bevezetésé­nek kérdésével, vagy a lebombázott házak újjáépítésével. Hanyzssílyozznk, a Szociáldeipo­­krata Párt eléőségesen áll kor­mányunk mellött ebb­en a nehéz gazdasági helyzetben. Minden ♦rönkkel támogatjuk erőfeszíté­­seit, hiszen a parlamentben napiy százalékban vannak benn elvtár­­ssink,­ akikben száz százalékosan metriiznak. Ö­tvennyolcadik éve, ho­gy a május elsejét a világi és Románia munkássága megü­nnepli. Ezt az IÜnnepet mindig teljes derűlátás­sal últíik meg, és csak természe­tes, hogy most, a nacry cél elérése előtt optimizmusuak, a nehézsé­gek ellenére is fokozottabb. Most immár tisztán látjuk A végső célt ennek erőt kell adnia azoknak is, akik kételkednek közeli és vég­­letres győzelmünkben. Világszerte derűlátóan ítélik meg a moszkvai értekezlet eredményeit - s.a a. „ Pravda !# avégve megegyesé­­ívhetőHOgeról nyilatkoznak Az amerikai *afto. lies_ ENSk rendkívüli közgyűlésén a kérdésben Ellentétes javaslatok Szene as­ ból az angol is­­mert véleménye szerint a Moszk­litikai érdeklődés e pmanainan »“•“'•“•“r-j.tif S°tărByflt kellel fogj'sk^imitani '*''*** kijelentései lehetővé teszik az két alapvető probléma felé for- minisztere nőkké , „ .„.ux. angol fő- mert véleménye szerint a Moszk- egyezésre lehet jutni az összes London. (Rádió.) A világpo- haravítotr.rhan Ad­lee­vában felmerült nézeteltérése­ lényeges kérdésekben. Sztálin­i érdeklődés e pillanaton városba Bevin elsősorban Abbee két alapvető probléma felé for­ miniszteri n­­e­k, Newyorki jelentés szerint az amerikai-szovjet együttműködés dúl. A moszkvai értekezlet ta­ moszkvai ertek amerita sajtó, behatóan jár- szélesebb keretekben való meg­nácskozásainak mérlege az,mely ró-, .. . . .. h"Bv sem a varja Sztálin miniszterelnök valósítását. A Newyork Herald elsősorban áll az érdeklődés és íróknak kilenle , hogy en, ya ,a­gyminiszter elatt Tribune helyesli Marshall szí­megvitatás középpontjában, derinte sem borúlátó kjjelM ■ „ez$t, amelyeket lárd magatartását és m egállá­“ - - - ‘jr J fAftob-pf nem tehet a TTIOSZK- K1I Jieu nezcit'Il, «ouuydtvcL iám luayaianapai cs uligaua­de nem kisebb az érthető ér- - kapCSolatban. Marshall részletesen ismertetett pitja, hogy a moszkvai érte-' deklődés az EN­Sz rendkívüli j­ó­t arra kéri az an- rádióbeszédében. A „Newyork kéziét közelebb hozta a világo­s Hfátprobam Tvá Sen«,mapalesz­­gol népet,­legyen türelemmel, Times* megállapítja, hogy meg­ az őszinte békéhez. Vii uiést­ az angol megszállási jó ülése mondja ki, hogy Május elsején kezdik meg az amerikaia­kának* nyilatkozata,akiszerint megszűntnek tekinti a Nepszó­ szovjet kölcsönbérleti Ügy tárgyalását kanak nyilatkozata ,aki szerint verse által Angliának juttatott , a moszkvai értekezlet után sok- m­anidátumot Palesztina felett. NEW YORK. (Rádió.) Novikov, a Moszkvából most visszatért kai kisebb az eltérés a négy * i*ímrre»nHi hi­zatteáo a? szovjet nagykövet közölte az amerikai kormánnyal, hogy az amerikai­nagyhatalom képviselőinek fel-­ia(ia'Ln«,r!!i szovjet kölcsönbérleti szerződéssel kapcsolatos kérdések megvitatását íavárj1 között mint annak előtte álláspontot nem teve reagaeva, május elsején megkezdhetik. A szovjet nagykövettel nagyszámú gazda­ Az angol alsóház megkezdte a közlekedés államosításáról szóló törvényjavaslat vitáját Franck­torsseftg aranyköleszínt ad Asigu­amals LONDON, Attlee és a francia elkobzás. A törvényjavaslat elő­nagykövet tegnap tanácskozás adója nevetségesnek jelentette sokat folytatott a Franciaország ki ezt az állítást, mert hiszen aita­ Angnának nyújtandó kör­ az államosítás alá kerülő közlő­­csön ügyében. A megbeszélések kedési vállalatok hatalmas ész­­eredményeképpen Franciaor­­szágé kártérítést kapnak. A ter­­jesközelebb arányban 15 vény­javaslat szerint állami ke­­mi jo­ront kölcsönt nyújt Ang-­zelésbe vonják a vasutakat, a JXmJwti*1 »“'?* P4l?L' hajózási, a rakodó felszerelése­ Mr­ ^ 1. Valótlanok azok a kel és általában minden közúti a! JET 5a 3 Iran?,azíráv'al; közlekedési esz- ^ t,. an.,ol és amerikai zónával közt. Annak ellenére, hogy az i­T való gazdasági egységesítéséről érdekelt vállalatok valóságos szó lehetnek , kampányt indítottak az államok A R.-Press egyidejű londoni sitás miatt a kormány ellen, a jelentése szerint az alsóház kormány szilárdan kitart állás­­egnap megkezdte vitáját a pontja mellett s az alsóház több­­­.. . é­­s államosításáról szóló cége valószínűleg megszavazza törvényjavaslat felett. A kon- az Anglia életében oly nagyse­­strvativok és liberálisok terme­­lentőségű változást jelentő töz­szé­lesen élesen bírálták a tör­­vényjavaslatot, vényjavaslatot és azt a merész t-' ., ... , , . . , eHitást kockáztatták meg ho^y • ^yideju londoni jelentés sze­­nt államosítás nem más St­ent T°m Williomns földmivelés­— - _ * ügyi miniszter kijelentette,hogy négymillió juh pusztult el a fagy és az áradások következtében ami az ország egész állományá­nak 20 százalékát teszi ki. May­hew külügyi államtitkár az alsó­házban kijelentette, hogy az an­gol csapatokat azonnal kivonják Görögországból, mihelyt ezt a körülmények megengedik. VÉS/-—ELAD ócskaruhát, perzs­asz­őnyeget, mindenféle értéktárgyat DOMOKOS Kossuth lajos­ utca 7 A palesztina! kérdés az ENSZ előtt Az ENSZ rendkívüli ülésszaka meg, melynek során Aszaf Ali, a palesztinai kérdéssel való fog­tól atírt"’­ dritt bizottság tegnap indiai kiküldött felszólította ta­­lálkozásnak. tínai kérdést tárgyalják. Mindenesetre érdekes jelen­ség, hogy a moszkvai értekez­­let eredményeit, annak ellenére, ^ _________ hogy perdöntő kérdésekben meg által ^küldött bizottság tegnap , nem jött létre megegyezés Mosz- gp össze először Newyorkban, dogan angol delegátust, közöljél Cadogan válaszában leszo­­kvában, utólag világszerte derű- , beszámoljon a palesztinai vásjon kormánya hajlandó-e elé­gezte­­ az angol kormány nem látóan ítélik meg, így például judesben elfoglalt álláspont- fogadni az ENSz ajánlásait ma- kényszeríthető arra, hogy olyan a francia sajtó és hírszolgálati Az ü­­gyrendi bizottság Jesztinával kapcsolatban ? A politikát alkalmazzon Paleszti­iroda Marshall tábornok rádió- jejen­téséből kitűnt, hogy a pa­ hindu kiküldött szerint ugyanis nában, amellyel nem értene beszédét kedvezően kommen­­tes­tínai kérdésben már a napi- az angol kormány szóvivőjének egyet. Anglia egyedül viseli a­tália és a francia külügyminisz­­rer(J­­)megállapítása is sok­kat a Lordok Háza egyik legutóbbi felelősséget a palesztinai mans­ter, Bidault reményét fejezte ki, mint egyszerű ügyrendi ülésén tett kijelentéseiből arra dátumért. Éppen ezért, nem hogy a londoni értekezleten j­érdés, mert az angol, arab és lehet következtetni, hogy nem olyan egyszerű dolog arra kény­minden bizonnyal létrejön a indítványok merőben el­­teszi magáévá az ENSz ajánlá­­szeritent, hogy egyedül hajtson kompromisszumos megoldás az reni­szes felfogásokat tartalmaz- sait. Ha pedig ez így van — végre a közgyűlés által ajánlott összes alapvető kérdésekben, na­­ jeljem­(! a helyzetre, hogy hangoztatta az indiai, delegátus olyan intézkedéseket, amelyek- A moszkvai értekezlettel kap- az arat) küldöttség azt a javas- — akkor semmi értelme nincs kel nem értene egyet, csolatban nagyon figyelemre- . . . I tt, miszerint az ENSz Felmentette a katonai törvényszék Premier a Magyar Színházban t 0 -1tM mnó­ r l n \p^,, K«t»S‘ Rendező: LANTOS BÉLA Főszereplők: Senkálszky Endre, Galló Aliz, Lantos­ Réthely, Hegyi Lili, Deésy Jenő, Hevesi Szüretkezet, mint a „Szövetség központ tagja KOLOZSVÁR Dézsms-n. (Str. Gén. P&etas) 34-38. Távbeszélő: 10-76 nsí,-‘?HW3nt-Viágítógáz, koksz, kátránypapír és kátrányból előállított vegyicikkek gyártása. Kocsigyártó, asztalos, lakatos és autójavítóműhelyek. Fuva­rozás Románia egész területére. brfn­i «• M «HH JWMfc mm.mmth Mim mm ^ J

Next