Erdély, 1947. július-december (4. évfolyam, 146-287. szám)

1947-12-07 / 280. szám

Gyermek­hetet rendelnek a csecsemőhalandóság leküzdésére A Gyerm­ r­k védelmi Bizottság A történelmi pártok kizsákmá­nyoló rendszerének egyik marad­ványa a 10 százalékos csecsemőha­landóság, ami azt jelenti, hogy 100 t­­eeszületett gyermek közül 10, már első élet­évi­ne­k betöltése előtt meg­hal. Népi demokrata rendszerünk nem tűrheti a legértékesebb tőkének , a,­ embernek elvesztését. Az elmúlt években, amikor orszá­gunkat aszály­­sújtotta, munkásaink, földműveseink és értelmiségeink a CARS-on keresztül, a kormány tá­mogatását élvezve, a gyermekek tízezreit mentették meg a biztos éh­­haláltól. Ez azonban nem elegendő. Szükség volt egy olyan széles meg­mozdulásra, mely összefogja mind­azokat az erőket, amelyek­ minden erejükkel elősegítik a hathatós gyermekvédelmet. A­ Gr­oz­a Péter minisztereln­ök elnökletével megalakult Országos Gyermekvédelmi Bizottság, — amelyben részt vesznek a kormány, az állami intézmények, a demokrati­kus szervezetek, valamint mind­azok, akik a gyermekek szolgálatá­ba fordítják tudásukat, tapasztala­­­t álk­át és munkájukat —, küzdelmet indít a jövő nemzedékének — a g­y­er­m­e­k egészséges fejlődését meggátoló összes­ tényezők ellen. Otthonok­­ csecsemőgondozók, orv­­osi rendelők, szülészeti intézmé­nyek felállításával, a terhesség, a szülés és a szoptatás idejében nyúl­ felhívása Kolozsvár lakóihoz tett orvosi segítséggel, az élelme­zésnek ere az időszakra való meg­­javításával jobban védhet­jük meg gyermekeinket. Ehhez, az egész ország területére kiterjedő akcióhoz, mi Kolozsvár város és megye lakosai is hozzá kell járulj­­unk. A december 60lj. között rendés­zeti ,,G­y­e r­m e­k - h­é­t“ keretében munkánkkal, tanácsainkkal és ado­m­­ányainkka­l mindnyájunknak részt kell vennünk. Polgárok! Legyetek mellettünk, hogy egészséges, dolgos, becsületes béke és szabadságszerető nemzedé­ki nevelhessünk. Branu Piter vármegye főnök, prof. dr. Axente lánca, az országos Gyer­mekvédelmi Bizottság elnöke, prof. dr. Petrovics Emil, Ferdinand Egye­tem rektora, prof. dr. Csögör Lajos, Bolyai Egyetem rektora, dr. Szent­­kirláyi István, O. Gy. B. alelnöke, Rosea, O. Gy. B. alelnöke, Dejeu Dumitru a, Szakszervezetek megyei Tanácsainak elnöke, dr. Braun Va­sile, a Népvédelem megyei szerve­zetének titkára, Elena Radaceanu, az UFAR titkára, Dán István, a MNSz megyei elnöke, prof. Bena­­lato, a Vöröskereszt megyei elnöke, Balomíri Mircea, az Ekésfront el­nöke, Boján Ágnes, az O. Gy. B. tagja, dr. Prodan, egészségügyi fő­felügyelő, dr. Ilea, a megye főor­vosa. Felborult egy túlterhelt homps H­arminc ember lelte halálát a Marosban ARAD. (Tudósítónktól.) Borzai­, más tömegszerencsétl­ensé­g történt az arad megyei Szemlak mellett a Maroson. Székeskútról kompjárat indult Szemlak felé és tegnap a vizi járműt mintegy ellaió személ­­­­lyel, valamint is kétlovas szekérrel terhelték meg. Az utasok legnagyobb része a pécskai piacra igyekezett. Amikor a szokatlanul túlzsúfolt komp az erősen megduzzadt folyó közepére ért,, a­ kompot erősítő vas­lánc elszakadt és a kompot magával ragadta, a víz erős sodrása és a nagy szél. Leírhatatlan pánik tört ki és a lovak megvadultak. A falt terhelés következtében a komp fel­borult és az utasok, lovak és az áru­val megrakott szekerekkel együtt a vízbe zuhantak. A szerencsétlenségre figyelmesek lettek a közelben lakók. Sokan a szörnyű tragédia színhelyére siettek és csónakokkal igyekeztek a fuldok­lók segítségére. Nagy küzdelem árán csak hét személyt és két lovat sikerült kimenteniük, míg a többiek valamennyien a vízbe fúltak. A borzalmas tragédiából meg­menekült a komp vezetője, aki tudva azt, hogy őt terheli a felelősség, le­tartóztatástól való félelmében meg­szökött. A tömegtragédiáról értesítették az aradi csendőrparancsnokságot, ahon­nan Dinescu kapitány utazott a helyszínre. Az eddigi megállapítás szerint mintegy 30 ember lelte hol­láját a Maros hullámaiban és öt ló elpusztult. A megszökött kompveze­,­tőt országosan körözik. VOITEC MINISZTER ELVTÁR­­SUNK A BUKARESTI ISKOLÁK ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI KIÁLLÍ­TÁSÁN. Voitec miniszter elvtársunk meglátogatta a december Skin meg­nyílt­ iskola-egészségügyi k­iéllítást, mely e hó t11-ig marad nyitva. Az igen érdekes kiállítás keretében a legkiválóbb tanárok tartanak elő­adásokat. A kiállítást nemcsak a tanulóifjúság, hanem a fővárosi if­júmunkásság is megtekinti. RENDKÍVÜLI vonatjára­tok A KARÁCSONYI ÜNNE­PEK ALATT. A CFR vezérigaz­gatósága határozatot hozott, mely szerint a fővonalakon, tekintett­el a karácsonyi ünnepek alkalmával beálló zsúfoltságra, rendkívüli személy­járatokat állítanak be. MEGNYÍLT! .REVUE A hölgyek legkedvesebb bevásárló helye " ILLH.TOLEBTAH Dózsa György-utca 28 szám Tulaj­do­nos: Irányi Dezső A nyílt utcán garázdálkodó útonállókat tartóztatott le a kolozsvári rendőrség KOLOZSVÁR. Veszedelmes útonálló és betörőbanda tagjait adta át az elmúlt nap a kolozs­vári ügyészségnek a rendőrség bűnügyi osztálya. A banda tagjai, névszerinti Szilágyi János Aurél Vlaicu­ utca 180. sz. alatti, Bogo­­jan Dumitru, Brasovului-utca 12 sz. és­­falaim b­an, Aiudului-utca 48 sz. alatti fiatalemberek voltak, akik a közelmúltban betörést kö­vettek el Józsa János, Hargita­­utca 3. és Chis Vasile, Aurel Vlai­cu-utca 121. szám alatti lakosok­ LETARTÓZTATTÁK A NAGY­­VÁRADI VÁROSHÁZI TISZTVISE­LŐK SZAKSZERVEZETÉNEK VOLT ELNÖKÉT. Tudósítónk je­lenti: Néhány nappal ezelőtt meg­írtuk, hogy az ügyészség letartóz­tatta Pintér István volt városi tiszt­­viselőt, aki élelmiszerkönyvek meg­­hamisításával három mázsa cukrot panarmázott el. A machinációban két másik városi tisztviselő volt segít­ségére. Ezek közül most letartóztat­­ták Fésűs Miklóst, a városh­ázi tisztviselők szakszervezetének volt elnökét is, nál. Ezzel azonban a banda tagjai korántsem merítették ki bű­n­­la­jstromukat, mert — mint a nyo­mozás során kiderült : a múlt hónap 15-én este megtámadták a szamosfalvi vám környékén Lő­­rincz János vasúti alkalmazottat, akitől elvették hivatalos okmá­nyokkal tömött írattáskáját, ka­bátját, kalapját és néhány száz lej készpénzét. A rendőrségi kihallga­tások során az útonálló banda tag­jai beismerték bűncseleményeiket s elmondották, hogy a­ betörések és az utonállás alkalmával zsák­mányolt holmikat az ócskapiacon értékesítették. A további vizsgá­lat lefolytatása céljából az ügy­ben szereplő tetteseket az ügyész­ség átadta a második számú vizs­gálóbírói irodának. Itt írjuk meg, hogy ugyancsak a kolozsvári rendőrség letartóztat­­ta és átadta az ügyészésgnek Con­dor Florisca és Condor Pavel, Ka­­lános­ utcai lakosokat, akik Alku Ioan nevű szomszédjuktól nagy­mennyiségű lisztet, szalonnát, burgonyát és zsákot loptak el. FOLYÓSÍTJÁK A TANÁROK FIZETÉSÉT. A tanárok régóta esedékes fizetésének folyósítására Kolozsváron most kerül sor. Rend­szeresen érkeznek a fizetések a kolozsvári középiskolákhoz, ame­lyek közül nem egyben, már az egész tanári kar megkapta járan­dóságát. A tanárok fizetését a jö­vőben is késedelem nélkül, az ed­digi, hátralékos fizetési rendszer­rel ellentétben, pontosan folyósít­ják. A KOLOZSVÁRI REFORMÁTUS THZEOLÓGIAI FAKULTÁS decem­ber 8—17-ig előadássorozatot ren­dez a Bibliáról. Az előadásokat­­na­ponta délután fél 7 órai kezdettel a Theologia dísztermében tartják. Elő­­adók — az előadások sorrendjében — dr. Nagy András, dr. Gönczy Lajos, dr. Nagy Géza, Lázár Albert, Opfermann Ernő, Dénes Ferenc, dr. Tavaszy Sándor, dr. Imre Lajos és Kolcsay Albert. AZ ERDÉLYI NÉPI KÁRPÁT EGYESÜLET ELŐADÁSSOROZA­TÁBAN december 8-án, hétfőn Wolff Sándor tart előadást „A ter­mészetjárás szervezete“, december 11-csütörtökön Rotaridesz Ist­ván ír„ Bihar“ címmel. Mindkét előadás délután fél 7 órakor kezdő­dik. Vendégeket szívesen látnak. HÉTHÓNAPI BÖRTÖN LIBA­­TOLVAJLÁSÉRT. A kolozsvári bün­tető-járásbíróság 7 hónapi börtönre ítélte Blaga Gheorghe többszörösen büntetett előéletű tolvajt, mert — mialatt a kolozsvári ügyészség fog­lya volt — szeptember 4-én éjszaka öt libát ellopott az ügyészségi fog­ház farmjából. A tolvajt, aki rabsá­gának ideje alatt még a fogházi­gaz­­gat­óságot sem restelte meglopni — újabb büntetésének kitöltésére át­­szállítják a nagyenyedi fegyintézetbe Az Állami Magyar Színházban naponta este 10 órai kezdettel Körösladányi mester telepatikus, tömegszugeszciós és hipnotikus programjával szórako­tatja közönségét. Lehetőséget nyújt bárki részére, hogy fénykép útján a fogságban lévő, elveszett vagy depor­tált hozzátartozójával beszélhessen és láthassa r Kéziratokat nem őriz meg és nem ad­ vissza a szerkesztőség. A kiöntött vér jogán... Az amerikai h­adügyminiszatérium most, hozta nyilvánosságra az elmúlt világháború veszteségeit. A statis­i­tikai adataiban mindig elfogult newyorki rádió is kénytelen volt el­ismerni, hogy a háború 100 millió ha­lottja közül — melyben a polgári személyek nem szerepelnek — több mint fele a Szovjetunió katonája volt. Vagyis szám,szerint hét és fél­millió. Ugyanakkor az amerikai haderő mindössze 350 ezer katonát ■veszített. Vagyis nem egészen öt százalékát a szovjet haderő mérhe­tetlen áldozatainak, amit a világ felszabadítása érdekében hozott. Az amerikai statisztikusok nem gondol­nak arra, hogy itt nem számokról, hanem életekről van szó , hogy a kiöntött vér nagyobb jogcím az igaz­sá­­gos béke elrendezésére, mint az ezen a véren szerzett­ Tőke „jog­címe“ ? ... Átszervezik az Országos Szakszervezeti Tanácsot BUKAREST. Az Országos Szak­szervezeti Tanács központi bizott­ságának legutóbbi ülésén Irim Jova­­novici és Zdraviceanu elvtársak az egybegyűltek elé terjesztették az Országos Szakszervezeti Tanács átszervezésére vonatkozó javasla­tokat. A javaslat szerint az OSZ­T jö­vőbeni munkáját három tagozat végzi: a szervezési, a gazdasági és az adminisztrációs osztály. A gaz­dasági osztály hatáskörébe t­ vrto­zik a termelés, a társadalmi sta­tisztika, a szövetkezetek, a k­o­lekt­ív szerződések, az Országa Szakszervezeti Tanács alapokna nyáruak és a társadalombiztosn­k problémája. Ugyanezen az ü­lésen az Om­sz­gos Szakszervezti Tanács központ bizottsága megvitatta a népülnö­kök jelölési módját. Rendkívüli érettségi vizsgák lesznek 1948 január 3-án A közoktatásügyi minisztérium határozata értelmében jövő év ja­nuár 3-án rendkívüli érettségi vizsgák lesznek a Texta-Felsőis­­kola tanulói részér©. Ezek a diá­kok ugyanis egy régebbi és a szükségszerűség által m­egköve­telt rendelkezés értelméiben ebbe az iskolába érettségi nélkül is be­iratkozhattak. De miután a Textil­ Felsőiskola fakultássá lett, a nö­vendékeknek csak akkor adhatnak ki diplomát, ha azok érettségiz­­tek. Kizárólag ennek az iskolának növendékei jövő év január harmad­etikán érettségiznek, egy erre a célra alakult bizottság előtt. A HAGGIBBOR SPORT EGyeSÜLET december 8 án, szombaton este 8 órakor rendez, a ZSIDÓ NÉPKONYHA javára a nCO­CORDIS­­. Mihály király­ utca 6 szám alatti helyiségében TE­RE­T É­­­T A VILÁG LEGKISEBB KÖZSÉGE A világ legkisebb közegének a Mol­have sivatagon lévő „Huszonkilenc­ pálma" nevű községet nevezhetjük, összevissza 100 lakosa van, azonban van városháza és postahivatal­­a a­­ sivatagi helységben. Hogyan és kiknek osszák ki Kolozsváron az ingyen tankönyveket ? Sok a szegény diák, egyelőre kevés az ingyen tankönyv KOLOZSVÁR. Mint régebben meg­­tudtuk, milyen elgondolás szerint írtuk, a közoktatásügyi miniszterig történik az elosztás, de nyilvánvaló, ám segélyezésügyi bizottsága utast- hogy a nagyszámú középiskolát és tettá a magyar tankönyveket előál- sokezer tanulót magába foglaló tan­uló vállalatokat, hogy a tanköny­­kerületek szegény diákjainak tan­­velt példányszámának 10 százalékát könyvkérdését­e jószándékkal adott bocsássák ingyen a szegénysorsá ta­ 171, ingyen tankönyv ma még nem nalók rendelkezésére­ oldja meg. Az intézkedés most vált valósággá az iskolákban remélik, hogy még Kolozsváron, ahol megkezdődött az kapnak ingyen tankönyvet azoknak ingyen tankönyvek elosztása. A megjelenések után. Erre már csak tanfelügyelőség értesítette a közép- azért is szükség van, mert a szó­­iskolákat, hogy mennyi példánysze­­génysorsú szülők, a hadirokkant­­ot vehetnek át a tankönyvekből a apa, vagy özvegy anya igazán nem központi elosztó helyen, a MNSz engedheti meg magának a tankönyv székházában. A brassói és kolozs- megvásárlását. Enélkül pedig a ta­ván tankerület iskoláinak eddig 1715 nuló nem haladhat és tanulhat kellő­­ingyen tankönyv áll rendelkezésére, képpen, a tankönyv­eket a legszegényebb. Bizonyosra vesszük, hogy rövid jó előmenetelű diákoknak osztják időn belül kel­lőszámú tankönyv áll szét, főképpen hadirokkantak, haza szegény diákjaink rendelkezésére és nem tért hadifoglyok gyermekeinek azokat nemcsak az eminens diákok, és hadiárváknak, hanem a kevésbbé jótanuló, de jó. A NAGYSZÁMÚ IGÉNY- magaviseletű szegény diákok között JOGOSULTTAL is szétoszthatják, szemben egyáltalán nem nagy szám ———­az 1715 tankönyv, ha meggondoljuk, ¥ - , » - ** -hogy például — amint a kimutatás­ban látjuk —, egy olyan népes, fö- egy nagyváradi rendőrfiSStet képpen paraszt- és munkásgyermek- £5 egy (jglékilusi tanulókból álló iskolának, mint az r-o a -n. /m. 's Unitárius Főgimnázium, mindössze . NAGYVÁRAD. (Tudósítónktól.) 18 tankönyv jutott. Hasonló kevés­ A napokban közöltük, hogy ^ u számú ingyen tankönyv jutott egy­ nagyváradi rendőrség egy natúra előre több iskolának is, úgyhogy átlépő csoportot fogott el. A ki* egy-egy osztályban alig egy két na­ hallgatás alkalmával kiderült, gyom­szegény és rászoruló gyermek hogy egy Men­cz­erné Berger Klár kapott ingyen tankönyvet. Néni­et nevü asszony szervezte meg a .... I ■■"■»1 csoportot, mire Menczernét is le- Öngyilkos lett egy nagyváradi tartóztatták. Menczerné Knallga­­közismert nyomdatulajdonos Stt NAGYVARAD). (Tudósítónktól.) tiltott határátlépéshez Drinr Sonnenfeld Andor, a „Pallas“ nyom- mer­mostáti segédkomiszár és Li­­da vállalat tulajdonosa, Gerdán rég­ ,21-én József detektív nyújtott se­gédkezet, természetesen jó pén­zért. A két rendőrtisztviselőt szín­gél öngyilkosságot követett el. Az öngyilkosságot Sonnenfeld An­­­dor házvezetőnője fedezte fel, aki­t ,, délelőtt 10 órakor takarítani ment­­en letartóztattak. Sonnenfeldhez, de a lakás belülibb TM- kulccsal volt bezárva. A házvezető­nő, rosszat sejtve, telefonált az üzem tisztviselőinek, akik dr. Imre Andor­ral együtt behatoltak a lakásba. TÍZSZERESÉRE EMELKEDETT A FEJSZE FOKÁNAK GYÁRTÁ­SA. A temesvári fejszegyárban volt ahol eszméletlen állapotban találták gaza Teodor­es­cu mérnök olyan Sonnenfeld Andort.­ gyártási eljárást állított össze, Sonnenfeld Andort a Zsidó Kór- amelynek segítő gép­ével egy munkás házba szállították, ahol a műteasz- amelynek segítésével egy mű taton kiszenvedett. Halálát lunyinál naponta az eddigi 50 fejsze helyett mérgezés okozta, 500-at gyárthat. FIGYELEM! Vasárnap, december 7-én r­endkívüli matinék C­apitol Select 9°30 órakor­­ik Fátyol 9 órakor Nyugtalan szív

Next