Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1940-08-01 / 7. szám
490 Könyvek és bók madárként felröppenni képzelő, eredetiségüket féltékenyen őrizgető modern romantikus individualisták. Babits klasszikus költő, a nagy mesterek tanítványa. Műfordításai, amelyek görög-latiin költőktől a mai költőkig vezetnek át az európai irodalmon, ilyen megvilágítás fényébe kerülnek. Majdnem azt kell mondani róluk, hogy egy nagy tanulmányút emlékei. Még az a három drámafordítás is, amely kisebb műfordításai keretében helyet foglal, nem külső indítékra, vagy éppen megrendelésre készült, hanem ezek is inkább belső szükséglet indítására keletkezett nagy nyelvi és költői próbák. Költő próbálja ki bennük a maga hangszerét. Nehéz és kényes feladat művészi izgalmát elégítik ki. Nem olyan maguktól adódó, magukat önként kínáló átültetések, hanem olyan lehetetlennek látszó kísérletek, amelyek növelik a nyelv hangszerének önbizalmát, és a mester játékának biztonságát. A nyelv gazdag lehetőségeit tárják fel minduntalan, s emellett a legzártabb fegyelem törvényeire tanítják meg a művészt. Annyira körül van határolva benne minden, hogy a kínálkozó legegyénibb csábításoknak is a művész alázata mögé kell visszahúzódniok. És milyen ökonómiára kényszerít a fordítás, ha az nem csupán henye játék, hanem az eredeti törvényeit mindenben követi, s mégis egy újrateremtés folyamata. A műfordítás „klasszikus *" költőhöz illő művész-tevékenység. Ő az, aki tudja magáról, hogy csupán tanítvány, s amikor a kifejezés nagy csodáját fölfedezi, mindig tudja, hogy nincs egyedül, társak szólnak hozzá, idő és tér távolából, s vele együtt énekelnek. Ő az, aki tudja, hogy nem csupán a saját hangja a fölfedező kiáltás a világon. Néha figyelni jó másokra és utána énekelni. Ez az utána-éneklés lehet gazdagabb és jótékonyabb dal, sőt eredetibb és termékenyebb kifejezés, mint a romantikus lélek gyermeki önbizalma a maga újdonságában és forradalmiságában. A klasszikus költői léleknél nincs elválasztó határ eredeti alkotás és műfordítás között. Ezt érezzük a Babits műfordításainak olvasása közben. S talán a költőnél is jobban érzi ezt az az olvasó, aki együtt haladt vele megnyilatkozásai útján. Ezért jelentenek az olvasónak sokkal többet ezek a műfordítások, amelyeknek válogatott gyűjteménye a költő összegyűjtött műveiben most megjelent, mint megszokott műfordítás gyűjteményt, amelyet valamilyen irodalmi alkalom vagy pillanatnyi kívánalom felszínre hozott. KOVÁCS LÁSZLÓ