Erdélyi Hírlap, 1838 (1. évfolyam, 2-40. szám)

1838-02-15 / 7. szám

26 fejedelem és haza közügyében tanácsokkal vezé­relni, midőn a’ dolgok súlya alatt erőin lankad, segíteni. — Excellentziád pedig ki fényes el hi­­vattatásánál fogva engemet ezen uj hivatalomba bé­­iktatott, méltóztasson felséges fejedelmemet, ki­nek csendes és hosszas országlást buzgó szívvel óhajtók, tántoríthatatlan hivségem­ről bizonyossá tenni — méltóztasson az én önnön személye iránti határtalan tiszteletemről meggyőződve, háladatos köszönetemet és azon forró óhajtásomat is kegye­tlen elfogadni, hogy a’ mindenható Excellentziád életét felséges fejdelmem és hazám­ javára hosszas időkre nyújtsa.“­­ Ezután a’ fő kormányzó ur ő exlja a’ f. k. kor­mánnyal együtt eltávozván az országos teremből, ideiglen volt országos elnök mlgs gróf Lázár László tartományi canczellár ur tartá búcsú’s ezután az uj elnök beköszöntő beszédét, mire is a’RR. nevében országos itélőmester Bőldvári Farkas ur felelt. (E. Hira.) MAGYAR ORSZÁG. Pozsony - Nagyszombati első ma­gyar vasút. Mintegy 14 hónappal ez előtt Po­zsonyban egy 17, részint helyben részint Nagy- Szombatban lakó tagokból keletkezett egyesület állott össze a’ végre, hogy e’ két ’s a’ közöttök eső Sz- György, Bazin és Modor három királyi várost vaspályával kapcsolják ös­­­sze.­­ A’ pálya tölgyfalapokon nyugvó lapos vá­gányokra lesz készítve, ’s ámbár mind az alsó mind a’ felső készület úgy lesz alkotva , hogy leg­alább a’ személyszállítások gözkorsik által is tör­ténhessenek, még­is előlegesen bölcs tekintettel az országos és helybeli viszonyokra, mozdító erő­ül lovak fognak használtatni, ’s a’ szállítás se­bessége egy óra alatt mintegy két m­érföldnyi ha­ladásra számíttatni. — A’ pálya’ Pozsonyban kezdődik a’ királydomb alatt a’ Duna mellett, ’s a’ Kárpátoktól Pozsony vármegyébe leereszkedő föld­hát’ lohadásin, Sz. Györgyön és Bazinon keresz­ti ’s a’ lehető legközelebbre jutva Modorhoz, né­pes helységek közepette Nagy-Szombatig halad. A’ pálya által érintett helyek’ népessége mintegy 60,000 lélek. — A’ pálya egész hossza 26,074 bé­csi öl, vagy is valamivel több mint 6* német mér­föld. (Hirn.) Jan 23-án érzett földrengésről még ennyit: Temesvárt, Pancsovát, Oraviczát, NI. Sz. Miklóst estve kilenczedfélkor látogatá meg, de Orsóvá olly nagy mértékben szenvedett, hogy rom­halom­­má vélék azt roskadandónak ’s majd Lissabon egy­kori sorsára jutandónak, olly gyakor és irtóztató vólt a’ rázás. Bömbölő zugás kalattzolá a’ több másod­ perczig tartott löktetést. Itt egy házat sem hagyott sértetlen; a’ posta-épület lakosit majd ösz­­szezuzá. A’ rengés nyugat-délszakrul jött. Az éji őrök a’ helységből tüzet is láttak itt ott fel fellob­­banni. — Ez idő tájban Budapesten is rebesgető nehány függettyü-óra-birtokos földrengést az ok miatt, mivel órafüggettyüjök (pendíti) elállóit, a’ nélkül azonban, hogy magok igazán érzettek volna erőszakos rázást. A m­agyar tenger mellé­ki kereskedő­k a’ múlt évi decemberben, összesen a’ ma­gyar tengermelléken 162 terhelt hajó fordult meg, sik tengerről jövő, 3275 tonna tehernyi rakomá­nyának értéke 142,604 forintra ment, távozott pe­dig összesen 116 hajó mellyek 6517 tonna tehernyi szállitványát 365,833 forintra becsülhetni, miből kiviláglik, hogy az említett hónapban 223,229 fo­rinttal volt a’ magyarországiakra nézve tettleges a­ kereskedés. — ' A’ Duna-gőzhajózási társaság mindent elké­szített Pesten a’ hajózás ismét megkezdésire; csak a’ folyamok rázzák le vastag téli öltönyü­ket, ’s a’ gőzösök vidoran szelendik a’ hullámo­kat. A’ tengeri nagy gőzös „Stambul“ már el­készült ’s Alarcz. 11-én induland először Smyrná­­ból Konstantinápolyba, Debreczen, Jan. 23-án. Kereskedésünkben jelenleg általányos szokatlan pangás uralkodik, mit csupán az iszonyú hósuvatagoknak ’s majd egé­szen járhatlan országainknak kell tulajdonitnunk. Vásárunk igen silány ’s több termék egészen hi­ányzott. Erdélyből egy vevő sem jelent meg. ■— A’ lipcsei újévi vásárról egészen ellenkezőleg tu­­dósitnak levelezőink leginkább a’ posztóra nézve, mellybül az egész fölhalmozott mennyiség elkölt, még pedig igen jó áron a’ tavalyihoz képest, ’s igy a’ gyapjúdéra nézve is emelkedést várhatni­ A’ vevők jobbadán amsterdamiak voltak. A’ m. t. társaság Jan. 8-án tartatott ülésé­ben : I. Döbrentei Gábor r. t. mint a’ magyar ré­giségek’ gyűjteményének szerkeztője, nyolcz. XII­ dik századbeli magyar irat’ valóságos máso­latát mutatta be a’ társaságnak, mikkel a’ ns csor­nai convent kedveskedett azonképpen, mint már ez előtt is Soprony városa hasonlókat beküldeni szi­ves volt. II. Egy a’ Tudománytár’ számára be­­nyujtatott munka nyomtatástól elmozdittatott. III. Egy költeményes munkának bírálók rendeltettek. IV. A’ könyvtár’ számára a’ cseh kir. tudós társa­ság értekezései’ legújabb két kötetét (Abhandlun­gen der k. böhm. Gesellschaft der Wissenschaften, Neue Folge, III. IV. Band) küldé be. Ezenkívül Magda Pál 1- tag Lippay János’ Pozsonyi kertét 1666; Körmöczy Imre: Az igaz hazafiuság’ alap­

Next