Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1839-07-18 / 29. szám
119 Pozsony jul. 3dikán : A’ Ki es Redek jun. 26dikán a' Főrendek viszonüzenetét a’ pesti sérelem tárgyában tanácskozás alá vevén, előbbi véleményeik mellett maradtak ’s uj üzenet átküldését rendelték, melly f. h.ikán a’ Főrendek tábláján vitattatván, ezek szinte megmaradtak nézeteiknél ’s második viszonüzenetet határoztak. Az alföldön — némelly magányos levelek szerint — Szegeden múlt hó közepe után két kártyás, fürdőbe szándékozván utazni fosztogatás végett, kártyaasztal mellett, a’ vendégfogadóban egy gazdag bojárral jutának ismeretségbe, kit olly jól megtanitának kártyázni, hogy igen tetemes pénzmennyiséget nyertek el tőle aranyban; midőn pedig látnák, miszerint a’ nagy veszteség épen nem szült bánatot a’ dús bojárnál, azon természetes gondolat villant keresztül agyokon, hogy veszteséginél hihetőleg sokkal több pénz maradt még birtokában; ez okból meglesék őt útjában, ’s agyonverék; de vesztükre tetten kapattak, ’s rögtönitélet utján bitófán végzék gyalázatos életüket. (Jelenk.) Törökország. Bukuresti levelezőnk a’Courier romanescből a’ következő kivonatot közöl: „Hivatalos jelentés Törökországból.“ „Ó magossága Mahmud Szultán hat hónapi mellybéli hurutkorság, ’s ez által történt testi elgyengülés következésiben alattvalóinak legnagyobb bánatjára’folyó jut. hónap első napján a’ világból kimula.t magosságának elhunyta után a’ Divan azonnal egyben gyűlt a’ bizántiumi palotában, ’s az elhunytnak elsőszülőtt 17 éves fiát Abdul Medsitet a’ császári trónra emelé. A’ temetési ünnepély a’ legnagyobb pompával ment véghez, hol mindenek felett bámulandó azon rend, melly a’ köznép közt uralkodók.“ „Az országtanács meghatárzá a’ porta és Mehmed Ali közt fen álló ellenségeskedések megszüntetését, minek következésiben azonnal elküldetett a’ szükséges parancsolat a’ kapudan basához, az iránt, hogy a’ Dardanellákban maradjon, és a’ fővezér Hafiz basához azon utasitás, hogy sergeit a’ határszélekre huzza vissza, és ottan várja bé a’ további rendelést.“ „Julikán az ország fő hivatalviselői hivatának a’ palotába, hol következő kinevezések történtek : Huzref basa pecsét őrré, Halil basa hadi ministerré, Reuf basa eddigi belminister ministeri elnökké, a’ hires Rizabei belministerre, és a’ híres Hagi Ali Netschibeiu eddigi hadminister az özvegy császárné udvar mesterévé neveztettek.“ Több rendbéli kereskedő levelek, mellyek szokás szerént 5 napok alatt érkeznek Konstantinápolyból Bukurestbe a’ Szultán még júniusba meghalt, hanem a’ ministerek mind addig titkolák halálát, mig szükségesnek tarták arra, hogy az uj igazgató választásával közben jövő változásokra az országos tanács elkészítessék. A’ Globe szerént Mahmud Szultán 1839. jul. 30-án 55 éves lett volna, jul. 28-án ülte volna 32 évi uralkodása napját. E’ hires reformátor 26 gyermeknek vélt atyja, közülök azonban csak T, van megismerve, 3 fi, és 4 leány. — Bulgáriából jött tudósítások szerént Missában, és Leskoviczában több rendbéli pestises jelenések mutaták magokat. Spanyolország, Madrid jun. 18-án. A’ Gazetaban Espartero, mint ujjanon kinevezett győzedelmek herczege jelentést tesz Amurrio, Arciniega, és Balmaseda bévételéről. Ezen jelentésiben az ütközet részletes leírásában többek közt ezek állának: Valenciában találkozott Aznar general Marotonak egy tartalék sergével 9 kén, ’s abból 200, karlistát foglyul ejte. Montésban lerontatott. — Ezen csatában mint egy 300 embert vesztének a’ karlisták. Francziaország’ tengeri segédmunkálatáról már biztositvák a’ királyné seregei; máris több franczia hajó szállong Biscaya tenger partinál. Jun 2bán Montalban mellett Santa Engtacia kápolnához érkezvén a’ királyné seregei, az oltár előtt egy 7 éves lány, és 5 éves fiú hólt testét találták, borzasztólag megcsonkítva, átszűrt mellel, elvagdalt kéz, láb, és más tagokkal, így büntetik Cabrera emberei a’ gyermekeket azért, hogy atyaik Ayerbe vezér hírmondói valának. Nagy Britannia, Victoria királyné jun. 20-án, trónra léptének második év napján, Buckingham palotában, fényes, és sokaktól látogatott udvarlást tarta, mellyen a’ királyi ház tagjai idegen követek, ministerek, és egyéb országos tisztviselők mind gálában jelentek meg. Reggel a’ fő városban minden harangok meghuzattak, a’ Themse hajóin lobogók lengtek, a park, és tower ágyúi üdvözlő lövésekkel dörögtek. — Jun. 18-án a’ Waterlói csata 24dik évnapján Wellington hgadó Apsley-houseban a’ szokott lakomát, ama véres nap borostyánéban vele osztozott angol főtiszteknek. 74 vendég valt hivatalos, de csak 60 jelent meg; köztök Anglesey marquis, Hill I, Sir C. Solville generálok ’sat. A’ pompás porczellán ezüst, és arany edények, ’s készületek, miket a’ hg érdemei jutalmául nyert, mind ki valának rakva az ebédlő teremben. Jun. 19-én as alsó házban Rua-X