Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1839-10-24 / 43. szám
J m nek ügyessége a’ czél’ elérhetését reményítette, megbízni kegyeskedett; ezek’ béfejeztetése azonban a cs. kir. Főherczegségének közbejött súlyos betegsége ’s ennek következtében egészségének helyreállítása’ okáért történt utazási miatt mindez ideig hátráltattatott légyen; mindazáltal mihelyt a’ kérdéses tervek és adatok elkészülve ’s megzerezve lesznek, azokat Ő cs. kir. Főherczegsége az országos Rendeknek kegyelmesen előterjesztendi. Továbbá ez ülés’ többi részét, a’ mait pedig egészen, a’ múlt országgyűlésen alkotott úrbéri törvények’ czélszerű módosítását illető kerületi munkálat’ tárgyaltatása foglalá el. Veszter Sándor’ társaságáról az Europa nevű folyóirat ezt írja : Connstadtban (Martenbergben) Farkas és Bihary’ muzsikus bandája egy esti hangversenyt adott, melyet a’ jelenlevők’ egyhangú ítélete szerint, feltűnőnek mondhatni. Három hegedű, egy gordonka (violoncell) egy clarinett és egy czimbalomból állott az Orchester. A’ hat magyar, mind szép fiatal emberek, nemzeti öltözetűkben, sajátságos tekintetet kölcsönöznek, ’s honi divat szerint, hangjegyek nélkül, nehezebb darabokat is szabatosan, tűzzel és kifejezéssel játszanak. Mindnyájok közt Farkas Ján, a’ czimbalmos tünik ki leginkább, ki hangszerén oly passage-okat játszott, melyekről jeles zongorajátszók nyilatkoztaták, hogy tíz ujjal nem lehet azt végbevinni, mit ez a’ maga két pálczikájával. Leginkább tetszettek a’ toborz és a’ fris magyar Farkastól. Halljuk, hogy a’ banda még fogja magát hallatni Stuttgardban és szinte Carnstadtban is, mint most ezen hangverseny’ végeztével, egy tánczmulatságot adni. Azon jelentőségnél fogva, melyet a’ magyar nép korunkban magának szerezni kezd, a’ magyar muzsika is, jóllehet főkép csak czigányok’ talentoma, figyelmet érdemel, ’s azért ezen bandát, melynek Magyarországban nagy híre van, a’ maga művészi utazásában, Páris és London felé, bátrak vagyunk ajánlani. Veszter Sándor’, kinek igazgatása alatt a’ társaság áll, ügyes és kegyteli tánczos; jól fejezi ki charakterét a’ magyar táncznak, Székes-Fehérvár, oct, zén. Víg szüreti napjaink bevégezvék, a’ termés mennyisége középszerűséget érvén, kétszer haladja meg a’ tavalyit általában; minősége legkielégítőbb. Szép magyar hazánkban kevés szőlőtermő vidék dicsekhetik hasonló víg szürettel, mint a’ mienk kies terjedésű szőlőhegyünkön, mely pompáson diszlik számos csinteljes épületével félórányi távolságban a’ várostól. Műveit lakosink óhajtva várják e’ napokat, és áldozatos készületeket tesznek a’ szíves vendégszeretet ünneplésire; a’ barátság nyájas karokkal öleli akkor kedves vendégeit, és tehetsége szerint nyújt azoknak éldeletet. A’ még szokatlant igen kedvesen érdekli e’ mindenfelől hangzó újság özöne, a’ városból ide öszpontosított életzaj, és az öröm-gyönyönyörrel párosított szorgalom. E’ szüret neme régi változhatatlan szokása lakosinknak, és statistikai nevezetességre emeltetést érdemel. A’ megyebeli juhászok szokott ünnepe is neveli ez időszak jelenetei érdekit, kik ősi szokásaiknál fogva sz. Mihály napján szegödések végett sereglenek öszsze Sz. Fehérvára, hol pár napot zajos mulatsággal töltenek. A’ ns. megye szoros rendeletei és a’ város szorgalmas őrködése következtében ez alkalommal közöttük és általok veszélyes kicsapongás nem történt, számok is (400 körül) szokottnál tetemesül kisebb lévén ; de korlátozást érdemel még a’ városba való bejövetelök, és eltávozásuk, melyek — mintha lidérczekkkel és repülő kígyókkal valna telve a’ lég — a’ jó érzést igen sértő kurjongatással, és fütyölésekkel történnek, mely jelenet valóban sokat von le a’ szép város díszéből. Dicsérettel említhetjük azonban, hogy a’ részökre mondott diszmisén józan fővel, és illő öltözetben jelentek meg; sőt szívet ébresztő jelenet vala, midőn a’ puszták e’ fiai, meghatva az egyházi pompa és zene által, áldozattételre komoly ájtatossággal lépdeltek égő gyertyáikkal az oltár körül. — El nem mellőzhetjük ez alkalommal a’ haladás egy különös példáját a’ magyar közönséggel tudatni, annyival inkább, mivel ez világba törekvő ifjainknak igen méltányos ’s komoly megfontolásra adand alkalmat. S. J. érdemekkel koszoruzott előbbkelő városi tisztviselőnk fia, Béla, a’ törvényes pályára minden iskoláit végezvén, mint eskűtt jegyzője a’ kir. táblának már két évig foganattal iparkodott szellemi kiművelődésén; érzé az úgynevezett díszesb országokban a’ nagy csődületet és azok nehézségeit, követve régi hajlamát, és győzve sok lelki erővel az előítéleteken, timárságra adta magát, így ő is levonta azon előítéletet, mely szerint a’ művelt polgárhoz illetlen a’ mesterség tízese, és utat nyitott ifjabb polgáriaknak bóldogulhatások tágasb mezejére. Vajha jókorább kezdenék a’ szülék világosb szemmel gyermekeik rendeltetéseket nézni, mint midőn már késő! Bár utánzásra buzdítna sokat e’ jeles példa ! csak akkor haladunk sikerrel szellemi jóllétünk eszközlésiben, ha a’ művészség és mesterség nem kontár, hanem felvilágosodott, és szilárd lelki tulajdonokkal ellátott honfitársaink kezei között fog képeztetni; csak ez úton emelkednek érdemük valódi pólozára a’ mesterségek, és csak akkor leendnek, nemzetünk legnagyobb hasznára, a’ becsül-