Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1839-01-31 / 5. szám

18 üdvezlő levele olvastatott, a’ testvér egyesület rokon részvéte a’ testvér által méltányoltatva me­legen viszonoztatott- Az egyesület egyik igazga­tója Kozma Imre úr szólott ezután, egy rövid, de tartalomgazdag beszédben előterjesztvén az xij lak elrendeltetését ’s czélját, azt ünnepélyesen megnyitó. A’ beszédek sorát a’ jegyző rekeszté bé egy köszönő beszéddel, melly minden kebel­ben viszhangra talált. — A’ beszédek előtt és végén karének, közbűi magány és kettős dal zongora kísérete mellett, emelék az ünnepély dí­szét ’s kellemét. — Az egész ünnepély a’ leg­szebb renddel ’s illedelemmel ment végbe, ’s szép bizonyságául szolgált a’ résztvevők miveltségé­­nek. Estve fényes tánczmulatság rekeszté bé a’ napnak örömét; minden megelégedve ’s azon ó­­hajtással távozék el az új lakból, hogy az egye­sület állandóul virágozzék ’s benne az egyesség, belőle miveltség terjedjen! A’ Flora — fűvészi újság — September Il­diki számából örömmel olvassuk, hogy a’ re­gensburgi k. fűvész társaság, a’ Vasárnapi Újság érd. szerkesztőjét Brassai Sámuel urat, a’ társasághoz intézett becses közleményei tekintet­téből, levelező tagjává nevezte. O Tord­a 1839 Január. 18-dikán, E’ folyó hónap 7- 8- 9- 10 és 11-dik napjain tárták köz­gyűlésüket és Torda-vármegye Kendei Szász-Ré­­genben, főispán branyicskai báró Józsika La­jos elnöksége alatt. A’ gyűlés első fő tárgyául, Cs. és k. nagy fejedelmünk ő felségéhez tartozó hódolati eskü tűzetett ki, melly iránti készségü­ket őseiktől öröklött lelkesedéssel, sokszoros éljen a’ mi királyunk, a’ mi jó fejedelmünk!k­iáltásokkal jelentették ki a’ ns Rendek. Ezt az egyesületi eskü letételének kitűzése követé, melly iránti készségöket is hasonló lelkesedéssel je­lenték ki a’ ns Rendek. Nem valt elégséges a’ gyűlés tereme, helyet adni mind azoknak, kik a’ szent esküt letenni megjelentek, — osztályon­kénti előállást pedig az atyafiságos szeretet nem engedett; kiomlék tehát a’ nemes néptömeg sza­bad ég alá, melly éppen ekkor derűlt ki hófel­legeiből, ’s Szász-Régennek még télben is szép ás nagyszerű látkörén, homálytalan nap ragyoga, ’s mintegy értesítő a’ hű alattvalókat, hogy még a' fagyos természet is részesülni kíván polgári nagy innepök örömeiben. Elmondotta szent es­küit, előbb a’ magyar, azután az oláh nyelvű nemesség, ’s ezek után, éljen kiáltozások, mo­zsarak dörgései és trombita harsogások között f mindenki sietett vissza a’ terembe ismét. — A’ vülés további tanácskozásának folyamában, a h­ódolati oklevél aláíratására, biztosság nevezte­tett ki, királyi hivatalos báró Hornemisza Pál úr elnöksége alá; a’ közgyűlésben meg nem je­lenhetett nemesség esküje letételére az alsó ke­rületben Veres József, a’ felsőben pedig Do­er Lajos volt országgyűlési követek elnökségeik alá biztosság neveztetett. Ezeken kivül, az első napon több tárgy szőnyegre nem jött. — Lako­ma — ősi szokásaink szerint — víg lakoma kö­veté mind ezeket, ollyan víg, miilyent csak akkor érezhet a’ magyar, midőn uralkodója vagy hazája iránti hűségének jeleit adni alkalma van. Kiterje­­dett a’ főispán bőkezűsége a’ lakoma tábláihoz le nem ért 500—600 főből álló egyházi nemességre is, és a’ városon fekvő egész katonai rendre, m­ellynek tisztsége a’ fényes táblákat díszesíté. Est­ve tánczos vigalom tartatott a’ város nagy ven­déglőjében, mellyben a’ vidék szépei is megje­lentek, ’s a’ hangászatot művészileg megtanult szász polgárok tevék. A’ többi napokon szüntelenül folyt a’ hódo­lati oklevél aláírása; a’ Rendek pedig a’ megye több nemű ügyes bajos dolgai felett tanácskozó­nak. (E. Hirad.) 0 cs. ’s ap. kir. felsége legf. határzatából Würtemberg Mária szül. Orleans hgnőért (ki Jan. 2-dikán Pisában hunyt el) Január 14-dikén gyászt ölte az udvar 16 napra, olly változtatással, hogy az első 8 nap alatt, azaz Jan. 14-kétü­l bezá­rólag 21-keig mély, 22-kétül 29-keig pedig ki­­sebbszerű­ gyász viseltessék. (Borzasztó gyilkosság Nagybányán.) Múlt év ’s hó vége felé bizonyos gyanús életű asszony szállott egy nagybányai szegény özvegy asszony­hoz, ki részint ócska né enberruhákkal kereskedés, részint pedig varrogatás által kereste élelmét, ’s a’ böcsület-ösvényrül soha nem tért el, noha elhunyt férje, ki hangász volt, szűk állapotban ha­gyó őt. Néhány napi ott tartózkodás után, kita­­nulá a’ ravasz kóbor asszony az özvegy hangásznő minden viszonyít ’s különösen azon helyet is, hol kevés pénzecskéjét ’s ruháját tartogatá. Ezt tud­ván egy este pálinkát vásárlótt a’ gonosz asszony, ’s addig nógatá ivásra a’ jámbor özvegy asszonyt ’s növendék szolgálócskáját, hogy mindkettő jó kedvre derült ’s mélyen elaludt. Mihelyt látá ezt a’ befogadott idegen asszony, azonnnal megfojtó a’ hangásznőt bölcsőben fekvő gyermekével ’s a' kis szolgálóval együtt; azután ez utóbbit az első­nek holt testére fektetvén az ágyat meggyujtá,­’s pénzzel és ruhákkal elillott. A’ tű­z alkalmasint nagyobb részit megemésztette volna a’ városnak, mert rendkivül nagy szél düh­önge azon éjjel; de szerencsére bányászok ménének el a’ ház előtt, ’s megpillantván a’ füzes zajt ötének ’s még tovább

Next