Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1839-02-28 / 9. szám

34 ve — csak egy orrjakkal — szája ábrázatja jobb felén szinte a’ fülnél volt, ez szeglet formájú, nagyon hasonlított a’ it­yúl szájhoz — felső ínye mellyből a’ felső rend fog nő, nem a’ száj hosz­­szába, hanem a’ száj bal végén lefelé látszott — alsó ínye nem látszott — hihető nem is volt — mind két kezén három kis ujjai összeforvák — egyéb tagjai épek — e’ nyomorult kisded, szeren­­tsétlen annyának első szülőije leány volt — szü­lei magyarok — anyyának keservét meghalgatva az életnek ura, csakugyan harmad nap múlva szü­letése után magához szóllitá e’ nyomorult kis­dedet. — Szekerem-Bánya Február 14-kén. Öröm­mel jelentjük hogy Zechentmayer Károly’ eddigi itteni Bányász főtiszt’ elő léptével Franzenau Jó­­’sef eddigi Bányanagy, főtisztnek neveztetett ki. Minden, ki e’ szép lelkű férfit közelebbről es­­méri, szerencsét kiván Szekerem-Bányának, ’s mél­tán reméli, hogy benne a’ felséges kincstár hiv és pontos tisztviselőre, a’ vallás erős oszlopára, az emberiség igaz barátjára, a’ társaság vig kedv­­deritőre, az egész népség gondos atyjára talá­­land.— Ezen férfi, ki a’ nemzeti társalkodó 1835 első fél esztendei 10-dik számában a’ 154 lapon helységünk drága gyöngyének méltán nevezteték, született itt Szekerem-Bányán Franczenau Jó’sef itteni Bányász fő tiszttől, kinek fényes érdemei népünk szivében szintúgy mint helységünk év­könyveiben kitörölhetetlen betűkkel feljegyezvék. Kit midőn nyugalomra bocsátva bánatba indulna az egész nép a’ legérzékenyebb zokogással mint elvesztett atyát sirata, ’s egész a’ szomszéd cser­­jés határáig könyek zápora között kisére. (Privat Tudósit.) Kolozsvárit. Folyó hónap 11-dik napján történt a’ kolozsvári unitarium templomban az er­délyi nagy fejedelemségbeli unitárius püspök a tordai fő tiszt. Székely Miklós urnak ezen hi­vatalába ünnepélyes beiktattatása, melly végre a’ nagy harang által délelőtti 10 órakor fel adat­ván, igen nagy számú különbféle valláso­­s ren­dű gyülekezet jelenlétében czélszerénti közönsé­ges ének és a’ tanuló ifjuság harmoniázása után Küküllő környéki esperest és dicső szent már­toni pap tiszt. Barabás Sámuel iít czélhoz al­kalmazott könyörgést mondván, annak végzete után m­egzendűlt harmoniás éneklés közben az erdélyi unitáriusok egyházi főtanácsa egyben gyűlt tagjai a’ templom közepén helyzeti tanács­kozási asztal körül az isteni tisztelet alatt üre­sen álló székeiket elfoglalták, a’ mikor idősebb consistor kir. tanácsos és főkormányszéki titok­­nok mlgs. derzsi Bartha István úr az össze­gyűlés czélját előadván, kolozsvmegyei főbíró enlaki Sala Ejek úr vezérlése alá küldöttség neveztetett ki mind az egyházi mind pedig a’ vi­lági tagok közül, melly mind a’ flgs. k. kor­mányszék által ezen beiktatásra kinevezett bizto­sokat, mígs királyi törv. táblai elnök és az uni­tárius status főcuratora vargyasi Daniel Elek és k. kormán­yszéki titoknok ’s a’ kolozsvári uni­tarium collegium egyik inspector curatora iszlói Iszlai László urakat, mind pedig a’ beiktatandó főtisztelendő püspök urat az egybengyült egyházi főtanács körébe leendő megjelenésre meghívja, mellynek eljárása alatt az itteni derék hangá­­szati egyesület által ezen szent ünnepélyességet emelőleg gyönyörű zenemű adatott elő, melly u­­tán a’ vissza érkezett küldöttség a’ meghívott migs. biztos és főtiszt, beiktatandó uraknak azon­nali megjelenendésöket jelentve, kevés váratva egy újonnan, elfogadásokra kinevezett küldöttség által vezéreltetve meg is jelenvén, a’ tisztelt k. kormányszéki migs. biztos urak a’ tanácskozási asztal sőt, a’ beiktatandó főtiszt püspök úr pedig a’ számára külön helyzeti ülést elfoglalók, melly alkalommal kir. táblai elnök és főcurator megs. vargyasi Dániel Elek úr velős szónoklattal a’ fgs k. kormányszék által biztosokul lett küldeté­sük okát előadván, felolvastatá a’ nagy megy. k. főkormányszéknek, a’ tisztelt kir. táblai elnök úrhoz ’s az egyházi főtanácshoz intézett püspöki megerősítést, ’s beiktatási biztosok kinevezését érdeklő rendeléseit, úgy szinte iges. fejedelmünk­nek múlt évi October 24-ről kéit kegyelmes meg­erősítő királyi levelét, mellynél fogva ő cs. kir. felsége a’ néhai főtiszt. Körmöczi János úr halálával megürült püspöki hivatalban az arra múlt évi augustus 20-dik napján kezdőleg a Tor­dán tartott zsinati egyházi főtanács által, nagy szó többséggel megválasztott főtiszt, ó tordai Székely Miklós urat kegyelmesen megerősí­teni méltóztatott; mellyek után a’ migs. biztos urak által a’ tisztelt püspök az eskü letételre fel­­szólíttatván, egyházi közönséges főjegyző (gene­ralis nótárius) tiszt. a. rákosi Székely Sándor úr előolvasása után előbb a’ szokott püspöki, azután a’ hódolati és egyesületi hiteket a’ lelke­sült öröm élénk jelentkezései közt letette, ’s egyik biztos mlgs. Iszlai László úr az asztal főnék­ ülését elhagyván és helyet az oldalon vé­­vén, püspöki és elnöki székét elfoglald. Ekkor k. táblai elnök és főcurator mlgs. Daniel Elek úr felségesen uralkodó iges, nagy fejedelmünknek növekedő kegyelmességét, a’ szabadon választott ’s legfelsőbbleg megerősített ’s már beiktatott főtiszt, püspök úr érdemeit ’s a’ lelki főpásztor

Next