Erdélyi Hírlap, 1839 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1839-03-07 / 10. szám

43! Limburg tartományok katonai állomásai megvizs­gálására van kikü­ldve. Törökország­.* Angol lakok írják Konstantinápolyból január 17-éről. Hogy a’ török ellen-admirál Osman Bey különös követségben Alexandriában küldetett. Kö­­telesé­ge abban fog állani, hogy az aegyiptomi alkirálynak nyilatkoztassa ki, miszerént a’ szultán kész neki minden az uralkodás iránti kivánatait teljesíteni. Minden körülmények oda mutatnak, hogy ezen lépés az angol kormány megegyezésiből történik. Arra az esetre, ha ezen kinézés nem sükerülne, a’ szultán megtette a’ rendelést, hogy a’ syriai határszélekre nagy szám­i hadsereg gyüj­­tessék. Jan. 23káról jött tudositások szerént, jan. llén a’ fényes portai palota tűz áldozat jön; a’ tűz melly reggeli 5 órakor üte ki, hirtelen harapo­­zott el az egész épületben, és az ott lakó mini­ster­elnöknek fáradságába került háreméves, ’s házi tiszteivel élete megszabadítása, igen kevés bútort tudának a’ lángok húlásától megmenteni. A’ levéltár sértetlenül maradt. Harmincz év forgása alatt a’ porta már háromszor égett le. A’ tűz okát gondatlanságnak tulajdonítják. Spanyolország­: Jt Perez de Castro új ministerelnök Madridban megérkezett. (Estremadura tartományon keresztül nagy csapat katonasággal kelle magát kísértetni, melly minden esetre nem legkedvezőbb benyo­mást tehete rája azon ország helyezete iránt, melly jóllétit az ő bélátása által kívánja eszközöl­tetni. Yan H­alen tábornok jan. 22én végre elha­­gyá seregével Segorbe vidékét, hogy a’ carlosia­­kat Maestrazgoból kiűzze, közeledtekor az ellen­ség Montanból azonnal visszavonult, ’s Yan Ha­len felgyujtatá az ottani erőséget. Olaszország­: A’ Faron túli tartományok népessége 1837. jan lsőjén 6,081,097, mult 183S jan. lsőjén pedig 6,021,284 lélekre ment. patkó hibázna is azért semmi el nem hú­zódik— által engedni akarják, és azon lo­vaknak árulása könnyebbi­tése végett, ezen­nel közönségesen kihirdetik, hogy az re­­monda­ departement tisztjei az itten követ­kezendő helyeken és napokon az rem­ondák­­nak meg-vételit kifogják eszközleni, ugy­­mind: Kolosvártt, lódik és Ildik Mártii. — lódik, Ildik és I2dik Junii. — 6dik, 7dik és 8dik Augusti.— 30dik és 31 dik act. 1839. Motsán, l4dik és lődik Maji. — 30dik és 31dik Julii 1839. Szent Péter, 17dik, 18dik, 10dik és 20dik Julii 1839. Thordán, 22dik és 23dik Aprili—22dik és 23dik Junii 1839. Ditső Szent Márton, 29dik és 30dik Aprili 1839. Radnótii, 29dik és 30dik Junii 1839. Sülelmed, 19dik, 20dik és 21dik Maji. — 24dik és 25dik Augusti 1839 Libó, 9dik és 10dik Octobris 1839. Decs, 29dik és 30dik Maji. — 19dik és 20dik Augusti 1839. Szebenben, lső, 2dik és 3dik Maji. — 12dik, 13dik és 14dik Septembris 1839. Medgy­esen, 9dik és 10dik Julii 1839. Marosvásárh­elyen, 18dik és 19dik Mártii. — 9dik és 10dik Novembris 1839. h­íradás. Mind azoknak a’ kik lovaikat ezen or­szágbeli rémonda - departementnek azon imár többször kihirdetett áráért , úgy­­mind: egy könnyű rémondát 105 rfor. ért, és egy dragonyos rémondát 130 rfor. ért conv. pénzben, úgy pedig, hogy ha valamely NÉMETH VILMOS, magyar és külföldi könyv-kereskedésében Brassó­ban búza-soron épen most jelent meg és találtatik. (ára penge pénzben) Emlény. Karácsoni, uj-esztendei és név­napi ajándék. 1839. Tartalon: Beöthi Z­sigmond. Kettős fohász. Lea (No­vella). A’vak leány.— B. Eötvös Jo’szef. Ősz. Holdvilág. Szörnyen. Szép molnárleány. A’ tokaji hegyhez. — Erdélyi. Lob, a’ hal­dokló. Családélet. Etele. Emlénykoszorú alá. Fáy András. Öreg Bakonyszegi és barát­­jai. — Hegyalji. Az árva. Estve. A’ be­teg. — Jo’sika Miklós. A’béke nemzője.

Next