Erdélyi Napló, 1992. március-április (2. évfolyam, 9-17. szám)
1992-03-05 / 9. szám
4. Posztkommunista káosz Lengyelország 43 milliárd dolláros küladósságával Lengyelország első volt a szocialista adósok toplistáján 1989 júniusában, amikor a törvényhozási választások a kommunista rezsim bukásához vezettek. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Lech Walesának, a Szolidaritás volt és Lengyelország jelenlegi elnökének nem egészen törvényes pénzügyi manőverekkel ugyan, de sikerült több mint felére csökkenteni az adósságot. Ennek ellenére Lengyelország sem képez kirívó foltot a kelet-európai országok sötét tablóján. Az ország gazdaságának helyreállítására itt is az idegen tőke mutatkozik az egyetlen megoldásnak. A potenciális beruházók a politikai destabilizálódástól és az infláció visszatérésétől tartanak. (Lengyelországban az inflációs ráta 1991-ben 65% volt, ugyanakkor a múlt év második felében 12,8 százalékkal nőtt a reálbér.) “Ha nem sikerül elérnünk az arany árfolyamának és az áraknak a csökkenését, a külföldi tőke el fogja kerülni országunkat” - nyilatkozta W. Kuczinski a tulajdonformák átalakításáért felelős miniszter. A privatizációt a kormány több szakaszban tervezi. Kezdetnek áruba bocsájtanak körülbelül negyven nagyvállalatot, mint például a Kraszno üvegipari kombinátot is, melynek több mint 6.500 alkalmazottja van. Ugyanakkor az állam ingyenes értékjegyeket fog kibocsájtani a lakosság körében, szétosztva ily módon újabb száz vállalat értékének harminc százalékát. Kezdetben minden vállalkozás negyven százalékát fenntartja magának az állam. Külföldiek szintén negyven százalékot birtokolhatnak egy-egy társaság részvényeiből. Időközben rohamosan privatizálódnak a kisvállalatok, főleg a lakossági szolgáltatások terén. A lengyelek szabad piac iránti óhaját illusztrálja a varsói üzletekben fellelhető fogyasztási cikkeknek a banántól a japán számítógépekig terjedő széleskörű választéka. Akárcsak a többi kelet-európai országban, Lengyelországban is csökken a népszerűsége annak a pártnak a Szolidaritásnak, amely megdöntötte a kommunista rendszert. Míg 1981-ben tízmilliós tagsággal büszkélkedhetett, tagjainak száma mára körülbelül két és fél milliónyira csökkent. Vezetőjének, Walesának távozása után a Szolidaritás arra kényszerült, hogy lemondjon politikai funkciójáról, és a továbbiakban egyszerű szakszervezet szerepét töltse be. K.A. A FIDESZ pécsi kongresszusáról A Fiatal Demokraták Szövetsége - 35 év alattiakból álló magyarországi parlamenti párt - Pécsett rendezte meg IV. kongresszusát, február elején. Kárpátalja kivételével minden határon kívüli magyar szervezet képviseltette magát (elnöki és / vagy alelnöki szinten), ami a magyarországi pártok kongresszusai esetében példátlan, másrészt a meghívottak számára szervezett díszbeszédek és fogadások megannyi kapcsolatteremtési-ápolási lehetőséget jelentettek. Az RMDSZ-t Kolumbán Gábor alelnök vezette delegáció képviselte, tagjai voltak Borbély Ernő, Csutak István, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselők. A MISZSZ-ből Toró T. Tibor elnök és alulírott voltunk hivatalosak. Tőkés László püspök pedig levélben üdvözölte a kongresszust. A szombat reggel tartott kisebbségi kerekasztalon a FIDESZ vezető politikusainak asszisztálásával tartalmas, rengeteg tanulsággal járó tapasztalat-, információ- és véleménycserét folytattak a résztvevő magyar szervezetek képviselői. Terítékre kerültek a különböző országokban készülő kisebbségi törvénytervezetek is, illetve ezek hiánya, valamint a kisebbségek szerepe a térség államai által megkötendő kétoldalú kapcsolatok alakításában. A fideszes politikusok vállalták, hogy ezután is egyeztetnek a magyar kisebbségi szervezetekkel az őket érintő kérdésekben, ennek igénye ugyanis többször felmerült. Szlovákiából az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt (volt FMK) is részt vett. Az utóbbi bejelentette, hogy hamarosan elkészítenek egy kisebbségi koncepciót és programot, amely liberális megoldást kínál a térség kisebbségi problémáira. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a szerb kommunisták által azóta szabadon engedett Csorba Béla író,elnöki tag letartóztatásának szomorú tényét és körülményeit ismertette. Rendkívül magas színvonalú szakértői viták bontakoztak ki a különböző szekciókban. A kisebbségi résztestület határozata egy új koncepció megfogalmazására tesz kísérletet, mely szerint a térségben levő nemzetiségi - etnikai problémák egy reális megoldása lehetne a kisebbségi önkormányzatok felállítása a korlátozott szuverenitás és korlátozott önrendelkezés elve alapján. Máds Jenő Amit Manfred Woerner NATO-főtitkár tavaly félig viccként megjósolt, az már beigazolódott: mindenki az Észak-atlanti Szövetség tagja akar lenni. Ezzel a kéréssel fordultak a brüsszeli központhoz a közép-kelet-európai reformállamok, s most ugyanezzel állt elő Oroszország is. Persze nem eszik olyan forrón a NATO-kását, de a főtitkár azért felderítő körútra indult a volt kommunista csatlósállamokba és a szétesett Szovjetunió utód-köztársaságaiba. A Woerner-túra Bukarestben kezdődött, ahol a katonai szövetség feje részt vett az Euro-atlanti Központ megnyitóján, mely a román kormány határozata következtében jött létre, s az európai folyamat biztonsági, együttműködési, tudományos és ökológiai kérdéseit hivatott kutatni. A főtitkár nem biztatta Romániát mihamarabbi NATO-tagsággal, de remélte, hogy országunk bekerül az Európai Közösség- ______________,____________ Észak-atlanti misszió be. (Ezt kormányunk tagjai is remélik - egyelőre hiába.) Fontosabb volt Woerner kijevi és moszkvai látogatása, a Nyugatot ugyanis fölöttébb aggasztja Ukrajna és Oroszország viszonyának romlása, az ottani atomtudósok sorsa, s a térség gazdasági anarchiájának következtében fellépett bizonytalansága. A jelek szerint Kravcsuk, Jelcin és Saposnyikov többé-kevésbé megnyugtatták a NATO-vezért, aki kijelentette, hogy szervezete komoly partneri kapcsolatokra törekszik a FÁK-tagállamokkal. Woerner csak azért dorgálta meg az orosz kormányt, mert az szerinte nem gyorsította fel eléggé a hadiipar békés célú átalakítását - igaz, azt elismerte, hogy a Nyugat is nyújthatna nagyobb segítséget a költséges terv kivitelezéséhez. Oroszország természetesen szintén nem számíthat arra, hogy gyors földrajzi átminősítésen essen át és hirtelen az észak-atlanti régióba kerüljön, de reménykedni azért lehet - sugallta Woerner hiszen Törökország is eléggé messze esik Normandiától, de azért NATO- tag. A világ legnagyobb katonai tömbje számol a keleti veszélyeztetettség csökkenésével, de a jólinformáltságról érthetően nem mond le. Kisebb botrányt kavart például, amikor Moszkva brüsszeli nagykövete novemberben a 16 NATO-ország diplomatáinak mindent elmondott, amit oroszországi katonai kérdésekről tudott. Azon a beszélgetésen hangzott el egy nyugati állam képviselőjének a szájából, hogy: "amint a dolgok állnak, Oroszország öt éven belül NATO-tag lesz”. És azóta a dolgok még úgyabbul állnak... Wagner István ________________________ ®Г@2&и=^7 В]й§) ERDÉLYI NAPLÓ Amikor a magyar-román államközi viszony karül szóba, az ember azonnal két kézre gondol, amelyek közelednek ugyan egymáshoz, de vagy félresiklanak, vagy ökölbe szorulva fenyegetően ütésre emelkednek. Olyan is előfordul, hogy az egyik ujj görcsösen kiegyenesedik és kétségbeesetten mutogat a másik két tulajdonosára. Valami hasonló történt februárban: két budapesti politikus saját kormányának stratégiáját elemezte az anyaországon kívüli, kisebbségben élő magyarokkal kapcsolatban, mire a román külügyminisztérium éles hangú nyilatkozatában “bebizonyította", hogy tőlünk nyugatra irredenta agressziót készítenek elő a román nép szuverenitása ellen. Tulajdonképpen nincs semmi új a nap alatt, hiszen többször is előfordult már, hogy amikor a magyar hivatalosságok felelősöknek vallották magukat a környező országokban élő magyarság sorsát illetően, a szlovák, a szerb és főleg a román vezetés azonnal bűnösnek kiáltotta ki ezt az államhatárokon átsugárzó érdeklődést, mely szerintük semmivel nem támasztható alá. Most annyi történt, hogy Für Lajos védelmi miniszter a nemzet biztonságáról beszélve nemcsak a Magyar Köztársaság lakosságára vonatkoztatta fejtegetéseit, hanem kiterjesztette ezeket az anyanemzettől politikailag elválasztott magyarokra is. A másik “agresszor" Entz Géza kisebbségügyi államtitkár volt, aki a határokon túli magyarság képviseletét a budapesti kormány hatáskörébe tartozó feladatnak minősítette. Ha szenvedélymentesen próbáljuk megközelíteni ezt a nézetkülönbséget, meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi alkotmányjog szabályai alapján a magyar nyilatkozatok közül tényleg nincs minden a legtökéletesebb rendben. A budapesti kormány ugyanis a magyar parlament teremtménye, míg a honatyákat az ottani állampolgárok választották meg. Ezért tehát elvileg a legfelsőbb végrehajtó szerv nem kiálthatja ki magát az összmagyarság érdekvédőjének, mivel csak a Magyar Köztársaság lakosságától kapta megbízatását. A román külügyminisztériumnak abban is igaza van, hogy a nemzetközi jog érvényes dokumentumai nem hatalmaznak fel egyetlen kormányt sem a más állampolgárságú személyek képviseletére. Ez a logika azonban csődöt mond, akár a közelmúlt, akár napjaink valóságával szembesítjük. A szocialista internacionalizmus jegyében történő “elvtársi" megegyezés, miszerint a magyar vezetés mindenféle fenntartás nélkül a szomszédos országok rettegés irányítóira bízza a kisebbségek sorsát, katasztrofális eredményekkel járt: a “csendes” asszimilációtól az anyanyelv nyílt lábbal tiprásáig a pokol valamennyi tornácát meg kellett járniuk a teljesen magukra hagyott “együttélő nemzetiségeknek". Manapság pedig a kisebbségi kérdés összeurópai vonulatainak alakulása közepette a civilizált világ fokozatosan rádöbben, hogy a nemzetközi jog állami szuverenitásról szóló kliséiben gondolkodva semmiképpen sem érvényesíthetők az emberi jogok alapvető elvárásai. Ezért tehát a román külügyminisztérium “leleplező” nyilatkozata mintegy előrevetíti Bukarest rettegését a változó világ új szemléleteivel szemben. És hogy még hangsúlyosabbá tegye saját okfejtését, fülénél fogva előrángatja a területi fenyegetettség már Ceauşescu által is jócskán elkoptatott érveit. Ilyen veszély ugyanis az említett nyilatkozatokból még akkor sem sugárzik ki, ha minden mondatot a feje tetejére állítanak. Sőt: Für Lajos kifejezetten diplomáciai és politikai eszközöket említ a kisebbségi védelmek érdekében. Az irredenta - revizionista törekvések felemlegetésével a román külügyminisztérium ismét csak a hisztériakeltést szolgálja és újfent megakadályozza azt, hogy a két előrelendülő kéz baráti összefonódással pecsételje meg két szomszédos ország végzetszerű egymásrautaltságát. Előrevetített Cpumann Ottó A Nagyváradon megjelenő Crişana megyei napilap Stelian Vasilescu tollából cikket közölt 16 román nemzetiségű román állampolgár február 21 -ről 22-re virradó éjszaka, a debreceni pályaudvaron elszenvedett sérelmeiről. Az írás állítása szerint a fent említett személyeket a magyar rendőri szervek egy éjszakán át fogva tartották, majd pedig kitoloncolták a Magyar Köztársaság területéről. Vasilescu a sértettek közül egyet sem említ név szerint. Állításaikra hivatkozva elmondta, hogy a kérdéses Román állampolgárok magyarországi sérelmei Az érem két oldala éjszakán a debreceni pályaudvaron, egy razzia alkalmával a magyar rendőrök 16 román és hat orosz állampolgárt vettek őrizetbe s tartottak fogva a vasúti őrszobán. Még aznap - erős őrizet alatt - átszállították őket egy másik rendőri épületbe, ahol egy rácsos ablakú helyiségben helyezték el mindannyiukat, majd magyar nyelvű nyilatkozatokat akartak aláíratni velük. Miután ezt megtagadták - állítván, hogy nem értik a magyar nyelvű szöveget - két fiatalembert bilincsbe vertek, “mert kíváncsiskodtak”. Ezek után ponyvás teherautón egy rendőr és egy “fenyegető revolver” őrizete alatt a borsi határátkelőhelyre szállították a román állampolgárokat, ahol visszakapták útleveleiket, olyan bejegyzéssel, mely 12 hónapig megtiltja az irat tulajdonosának a Magyarországra való belépést. Ugyancsak a cikk állítása szerint a 16 román állampolgár között volt három magyar nemzetiségű is, akiknek minden további nélkül visszaadták úti okmányaikat és akiket szó nélkül elengedtek. A cikk azzal záródik, hogy a jogaikban sértett személyek bizottságot küldenek a Román Parlamentbe és a bukaresti magyar nagykövetségre, ahol tiltakozó jegyzéket szándékszanak átadni. Mivel az éremnek általában két oldala van, megkerestük a Budapesti Országos Rendőrfőkapitányságot, ahol a sajtóirodától a következőket tudtuk meg: Február 22-én éjszaka tartottak egy rutinellenőrzést a debreceni pályaudvaron, ahol hat orosz (négy nő, két férfi) és tizenhat román (négy nő, tizenkét férfi) állampolgárt igazoltattak. Az oroszok közül csupán az egyik nő tudta igazolni, hogy vőlegényéhez utazik és erre pénze is volt, a román állampolgárok közül pedig háromnak volt a visszautazáshoz szükséges vonatjegye. Ezt a négy személyt minden további intézkedés nélkül elengedték. A többieket először a vasútállomás őrszobáján hallgatták ki. Ott kiderült, hogy semmiféle csomagjuk nincs, sem pénzük, sem rokonaik, akikhez mehetnének. Február 20-án érkeztek Magyarországra s a pénzüket, amit a belépéskor bemutattak, élelemre költötték. Ezután az állomástól kb. 500 méterre lévő rendőri hivatalba kísérték őket, ahol az addig is jelenlévő tolmács segítségével jegyzőkönyvbe akarták rögzíteni a tényállást. Az írott szöveget lefordították nekik. Az eljárás alatt Pop Angela hisztérikus jelenetet rendezett és meg akart szökni. Ezt megakadályozandó megbilincselték, majd mintegy huszonöt perc elteltével, mikor lecsillapodott, levették kezéről a bilincset. Ezek után a határállomásra szállították a külföldieket, az öt oroszt Záhonyba, a románokat pedig Ártándra, s ott átadták az orosz illetve a román határőröknek. Afenyegető revolverével kapcsolatban csak annyit, hogy a szolgálatban lévő rendőr oldalán mindig ott a szolgálati fegyvere. Az útlevélbe történt bejegyzés teljesen szabályos, mert minden olyan személy, aki az előírt okmányok vagy pénz nélkül tartózkodik Magyarországon, ilyen bélyegzőt kap útlevelébe, az érvényben lévő törvényeknek megfelelően. Benke Péter