Erdélyi Napló, 1992. március-április (2. évfolyam, 9-17. szám)

1992-03-05 / 9. szám

4. Posztkommunista káosz Lengyelország 43 milliárd dolláros küla­­dósságával Lengyelor­szág első volt a szocialis­ta adósok toplistáján 1989 júniusában, amikor a törvényhozási választá­sok a kommunista rezsim bukásához vezettek. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Lech Walesának, a Szolidaritás volt és Lengyelország jelenlegi elnökének nem egészen törvényes pénzügyi manőverekkel ugyan, de sikerült több mint felére csökkenteni az adósságot. Ennek ellenére Lengyelország sem képez kirívó foltot a kelet-európai orszá­gok sötét tablóján. Az ország gazdaságának helyreállítására itt is az idegen tőke mutatkozik az egyetlen megoldásnak. A potenciális beru­házók a politikai destabilizálódástól és az infláció visszatérésétől tarta­nak. (Lengyelországban az inflációs ráta 1991-ben 65% volt, ugyan­akkor a múlt év második felében 12,8 százalékkal nőtt a reálbér.) “Ha nem sikerül elérnünk az arany árfolyamának és az áraknak a csökkenését, a külföldi tőke el fogja kerülni országunkat” - nyilatkozta W. Kuczinski a tulajdonformák átalakításáért felelős mi­niszter. A privatizációt a kormány több szakaszban tervezi. Kezdetnek áruba bocsájtanak körülbelül negyven nagyvállalatot, mint például a Kraszno üvegipari kombinátot is, melynek több mint 6.500 alkalma­zottja van. Ugyanakkor az állam ingyenes értékjegyeket fog kibocsáj­­tani a lakosság körében, szétosztva ily módon újabb száz vállalat értékének harminc százalékát. Kezdetben minden vállalkozás negy­ven százalékát fenntartja magának az állam. Külföldiek szintén negy­ven százalékot birtokolhatnak egy-egy társaság részvényeiből. Időköz­ben rohamosan privatizálódnak a kisvállalatok, főleg a lakossági szol­gáltatások terén. A lengyelek szabad piac iránti óhaját illusztrálja a varsói üzletekben fellelhető fogyasztási cikkeknek a banántól a japán számítógépekig terjedő széles­körű választéka. Akárcsak a többi kelet-európai országban, Lengyelországban is csökken a népszerűsége annak a pártnak­­ a Szolidaritá­snak­­, amely megdöntötte a kommunista rendszert. Míg 1981-ben tízmilliós tagsággal büszkélkedhetett, tag­jainak száma mára körülbelül két és fél milliónyira csökkent. Veze­tőjének, Walesának távozása u­­tán a Szolidaritás arra kénysze­rült, hogy lemondjon politikai funkciójáról, és a továbbiakban egyszerű szakszervezet szerepét töltse be. K.A. A FIDESZ pécsi kongresszusáról A Fiatal Demokraták Szövetsége - 35 év alatti­akból álló magyarországi parlamenti párt - Pécsett rendezte meg IV. kongresszusát, február elején. Kárpátalja kivételével minden határon kívüli ma­gyar szervezet képviseltette magát (elnöki és / vagy alelnöki szinten), ami a magyarországi pártok kon­gresszusai esetében példátlan, másrészt a meghí­vottak számára szervezett díszbeszédek és fogadá­sok megannyi kapcsolatteremtési-ápolási lehetősé­get jelentettek. Az RMDSZ-t Kolumbán Gábor alel­­nök vezette delegáció képviselte, tagjai voltak Bor­bély Ernő, Csutak István, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselők. A MISZSZ-ből Toró T. Tibor elnök és alulírott voltunk hivatalosak. Tőkés László püspök pedig levélben üdvözölte a kongresszust. A szombat reggel tartott kisebbségi kerekaszta­lon a FIDESZ vezető politikusainak asszisztálásával tartalmas, rengeteg tanulsággal járó tapasztalat-, in­formáció- és véleménycserét folytattak a résztvevő magyar szervezetek képviselői. Terítékre kerültek a különböző országokban készülő kisebbségi törvény­tervezetek is, illetve ezek hiánya, valamint a kisebb­ségek szerepe a térség államai által megkötendő kétoldalú kapcsolatok alakításában. A fideszes poli­tikusok vállalták, hogy ezután is egyeztetnek a ma­gyar kisebbségi szervezetekkel az őket érintő kér­désekben, ennek igénye ugyanis többször felmerült. Szlovákiából az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Ma­gyar Polgári Párt (volt FMK) is részt vett. Az utóbbi bejelentette, hogy hamarosan elkészítenek egy ki­sebbségi koncepciót és programot, amely liberális megoldást kínál a térség kisebbségi problémáira. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a szerb kommunisták által azóta szabadon engedett Csorba Béla író,­elnöki tag letartóztatásának szo­morú tényét és körülményeit ismertette. Rendkívül magas színvonalú szakértői viták bontakoztak ki a különböző szekciókban. A kisebb­ségi résztestület határozata egy új koncepció meg­fogalmazására tesz kísérletet, mely szerint a térség­ben levő nemzetiségi - etnikai problémák egy reális megoldása lehetne a kisebbségi önkormányzatok felállítása a korlátozott szuverenitás és korlátozott önrendelkezés elve alapján. Mád­s Jenő A­mit Manfred Woerner NATO-főtitkár tavaly félig viccként megjósolt, az már beigazolódott: mindenki az Észak-atlanti Szövetség tagja akar lenni. Ezzel a kérés­sel fordultak a brüsszeli köz­ponthoz a közép-kelet-európai reformállamok, s most ugyan­ezzel állt elő Oroszország is. Persze nem eszik olyan forrón a NATO-kását, de a főtitkár azért felderítő körútra indult a­­ volt kommunista csatlósálla­mokba és a szétesett Szovjet­unió utód-köztársaságaiba. A Woerner-túra Bukarest­ben kezdődött, ahol a katonai szövetség feje részt vett az Euro-atlanti Központ megnyi­tóján, mely a román kormány határozata következtében jött létre, s az európai folyamat biztonsági, együttműködési, tudományos és ökológiai kér­déseit hivatott kutatni. A főtit­kár nem biztatta Romániát mi­hamarabbi NATO-tagsággal, de remélte, hogy országunk bekerül az Európai Közösség- ______________,____________ Észak-atlanti misszió­ be. (Ezt kormányunk tagjai is remélik - egyelőre hiába.) Fontosabb volt Woerner ki­jevi és moszkvai látogatása, a Nyugatot ugyanis fölöttébb aggasztja Ukrajna és Orosz­ország viszonyának romlása, az ottani atom­tudósok sorsa, s a térség gazdasági anarchiá­jának következtében fellépett bizonytalansága. A jelek sze­rint Kravcsuk, Jelcin és Sa­­posnyikov többé-kevésbé megnyugtatták a NATO-vezért, aki kijelentette, hogy szerveze­te komoly partneri kapcsola­tokra törekszik a FÁK-tagálla­­mokkal. Woerner csak azért dorgálta meg az orosz kor­mányt, mert az szerinte nem gyorsította fel eléggé a hadi­ipar békés célú átalakítását - igaz, azt elismerte, hogy a Nyugat is nyújthatna nagyobb segítséget a költséges terv ki­vitelezéséhez. Oroszország természetesen szintén nem számíthat arra, hogy gyors földrajzi átminősítésen essen át és hirtelen az észak-atlanti régióba kerüljön, de remény­kedni azért lehet - sugallta Woerner hiszen Törökor­szág is eléggé messze esik Normandiától, de azért NATO- tag. A világ legnagyobb katonai tömbje számol a keleti veszé­lyeztetettség csökkenésével, de a jólinformáltságról érthe­tően nem mond le. Kisebb bot­rányt kavart például, amikor Moszkva brüsszeli nagykövete novemberben a 16 NATO-or­­szág diplomatáinak mindent elmondott, amit oroszországi katonai kérdésekről tudott. Azon a beszélgetésen hang­zott el egy nyugati állam kép­viselőjének a szájából, hogy: "amint a dolgok állnak, Orosz­ország öt éven belül NATO-tag lesz”. És azóta a dolgok még úgyabbul állnak... Wagner István ________________________ ®Г@2&и=^7 В]й§) ERDÉLYI NAPLÓ A­mikor a magyar-román ál­lamközi viszony karül szó­ba, az ember azonnal két kézre gondol, amelyek közeled­nek ugyan egymáshoz, de vagy félresiklanak, vagy ökölbe szorul­va fenyegetően ütésre emelked­nek. Olyan is előfordul, hogy az egyik ujj görcsösen kiegyenese­dik és kétségbeesetten mutogat a másik két tulajdonosára. Valami hasonló történt februárban: két budapesti politikus saját kormá­nyának stratégiáját elemezte az anyaországon kívüli, kisebbség­ben élő magyarokkal kapcsolat­ban, mire a román külügyminisz­térium éles hangú nyilatkozatá­ban “bebizonyította", hogy tőlünk nyugatra irredenta agressziót ké­szítenek elő a román nép szuve­renitása ellen. Tulajdonképpen nincs semmi új a nap alatt, hiszen többször is előfordult már, hogy amikor a ma­gyar hivatalosságok felelősöknek vallották magukat a környező or­szágokban élő magyarság sorsát illetően, a szlovák, a szerb és fő­leg a román vezetés azonnal bű­nösnek kiáltotta ki ezt az állam­határokon átsugárzó érdeklődést, mely szerintük semmivel nem tá­masztható alá. Most annyi tör­tént, hogy Für Lajos védelmi mi­niszter a nemzet biztonságáról beszélve nemcsak a Magyar Köztársaság lakosságára vonat­koztatta fejtegetéseit, hanem ki­terjesztette ezeket az anyanem­zettől politikailag elválasztott ma­gyarokra is. A másik “agresszor" Entz Géza kisebbségügyi állam­titkár volt, aki a határokon túli ma­gyarság képviseletét a budapesti kormány hatáskörébe tartozó fel­adatnak minősítette. Ha szenvedélymentesen pró­báljuk megközelíteni ezt a nézet­különbséget, meg kell állapíta­nunk, hogy a jelenlegi alkotmány­­jog szabályai alapján a magyar nyilatkozatok közül tényleg nincs minden a legtökéletesebb rend­ben. A budapesti kormány ugyan­is a magyar parlament teremtmé­nye, míg a honatyákat az ottani állampolgárok választották meg. Ezért tehát elvileg a legfelsőbb végrehajtó szerv nem kiálthatja ki magát az összmagyarság érdek­védőjének, mivel csak a Magyar Köztársaság lakosságától kapta megbízatását. A román külügymi­nisztériumnak abban is igaza van, hogy a nemzetközi jog érvé­nyes dokumentumai nem hatal­maznak fel egyetlen kormányt sem a más állampolgárságú sze­mélyek képviseletére. Ez a logika azonban csődöt mond, akár a közelmúlt, akár napjaink valóságával szembesít­jük. A szocialista internacionaliz­mus jegyében történő “elvtársi" megegyezés, miszerint a magyar vezetés mindenféle fenntartás nélkül a szomszédos országok rettegés irányítóira bízza a kisebbségek sorsát, katasztrofális eredmé­nyekkel járt: a “csendes” asszimi­lációtól az anyanyelv nyílt lábbal tiprásáig a pokol valamennyi tor­nácát meg kellett járniuk a telje­sen magukra hagyott “együttélő nemzetiségeknek". Manapság pedig a kisebbségi kérdés össz­európai vonulatainak alakulása közepette a civilizált világ fokoza­tosan rádöbben, hogy a nemzet­közi jog állami szuverenitásról szóló kliséiben gondolkodva sem­miképpen sem érvényesíthetők az emberi jogok alapvető elvárá­sai. Ezért tehát a román külügymi­nisztérium “leleplező” nyilatkoza­ta mintegy előrevetíti Bukarest rettegését a változó világ új szemléleteivel szemben. És hogy még hangsúlyosabbá tegye saját okfejtését, fülénél fogva előrán­gatja a területi fenyegetettség már Ceauşescu által is jócskán elkoptatott érveit. Ilyen veszély u­­gyanis az említett nyilatkozatok­ból még akkor sem sugárzik ki, ha minden mondatot a feje tetejé­re állítanak. Sőt: Für Lajos kifeje­zetten diplomáciai és politikai eszközöket említ a kisebbségi vé­delmek érdekében. Az irredenta - revizionista törekvések felemle­getésével a román külügyminisz­térium ismét csak a hisztériakel­tést szolgálja és újfent megaka­dályozza azt, hogy a két előrelen­dülő kéz baráti összefonódással pecsételje meg két szomszédos ország végzetszerű egymásra­utaltságát. Előrevetített C­­pumann Ottó A Nagyváradon megjelenő Crişana megyei napilap Stelian Vasilescu tollából cikket közölt 16 román nemzetiségű román állampolgár február 21 -ről 22-re virradó éjszaka, a debreceni pályaudvaron elszenvedett sérelmeiről. Az írás állítása szerint a fent említett személyeket a magyar rendő­ri szervek egy éjszakán át fogva tartották, majd pedig kitoloncolták a Magyar Köztársaság területéről. Vasilescu a sértettek közül egyet sem említ név szerint. Állításaikra hivatkozva elmondta, hogy a kérdéses Román állampolgárok magyarországi sérelmei Az érem két oldala éjszakán a debreceni pályaudvaron, egy razzia alkalmával a magyar rendőrök 16 román és hat orosz állampolgárt vettek őrizetbe s tartot­tak fogva a vasúti őrszobán. Még aznap - erős őrizet alatt - átszállítot­ták őket egy másik rendőri épületbe, ahol egy rácsos ablakú helyiség­ben helyezték el mindannyiukat, majd magyar nyelvű nyilatkozatokat akartak aláíratni velük. Miután ezt megtagadták - állítván, hogy nem értik a magyar nyelvű szöveget - két fiatalembert bilincsbe vertek, “mert kíváncsiskodtak”. Ezek után ponyvás teherautón egy rendőr és egy “fenyegető revolver” őrizete alatt a borsi határátkelőhelyre szállí­tották a román állampolgárokat, ahol visszakapták útleveleiket, olyan bejegyzéssel, mely 12 hónapig megtiltja az irat tulajdonosának a Ma­gyarországra való belépést. Ugyancsak a cikk állítása szerint a 16 román állampolgár között volt három magyar nemzetiségű is, akiknek minden további nélkül visszaadták úti okmányaikat és akiket szó nélkül elengedtek. A cikk azzal záródik, hogy a jogaikban sértett személyek bizottsá­got küldenek a Román Parlamentbe és a bukaresti magyar nagykövet­ségre, ahol tiltakozó jegyzéket szándékszanak átadni. Mivel az érem­nek általában két oldala van, megkerestük a Budapesti Országos Rendőrfőkapitányságot, ahol a sajtóirodától a következőket tudtuk meg: Február 22-én éjszaka tartottak egy rutinellenőrzést a debre­ceni pályaudvaron, ahol hat orosz (négy nő, két férfi) és tizenhat román (négy nő, tizenkét férfi) állampolgárt­ igazoltattak. Az oro­szok közül csupán az egyik nő tudta igazolni, hogy vőlegényéhez utazik és erre pénze is volt, a román állampolgárok közül pedig háromnak volt a visszautazáshoz szükséges vonatjegye. Ezt a négy személyt minden további intézkedés nélkül elengedték. A többieket először a vasútállomás őrszobáján hallgatták ki. Ott ki­derült, hogy semmiféle csomagjuk nincs, sem pénzük, sem rokonaik, akikhez mehetnének. Február 20-án érkeztek Magyarországra s a pénzüket, amit a belépéskor bemutattak, élelemre költötték. Ezután az állomástól kb. 500 méterre lévő rendőri hivatalba kísérték őket, ahol az addig is jelenlévő tolmács segítségével jegyzőkönyvbe akarták rögzí­teni a tényállást. Az írott szöveget lefordították nekik. Az eljárás alatt Pop Angela hisztérikus jelenetet rendezett és meg akart szökni. Ezt megakadályozandó megbilincselték, majd mintegy huszonöt perc eltel­tével, mikor lecsillapodott, levették kezéről a bilincset. Ezek után a ha­tárállomásra szállították a külföldieket, az öt oroszt Záhonyba, a romá­nokat pedig Ártándra, s ott átadták az orosz illetve a román határőrök­nek. A­­fenyegető revolverével kapcsolatban csak annyit, hogy a szol­gálatban lévő rendőr oldalán mindig ott a szolgálati fegyvere. Az útlevélbe történt bejegyzés teljesen szabályos, mert minden olyan személy, aki az előírt okmányok vagy pénz nélkül tartózkodik Magyarországon, ilyen bélyegzőt kap útlevelébe, az érvényben lévő törvényeknek megfelelően. Benke Péter

Next