Erdélyi Napló, 1993. május-június (3. évfolyam, 18-25. szám)
1993-05-13 / 19. szám
1993. május 13. HjKLikeiFjJfL Indits Ottó TEMPFLI JÓZSEF megyés püspök: NEM VETTÉK TUDOMÁSUL A LEGFONTOSABB EGYHÁZI KÖVETELÉSEKET 1989 decembere az egyházak számára is szabadságot hozott Romániában. A hatalom azonban nehezen mond le a kommunista rezsimtől örökölt előjogairól. Foggal-körömmel ragaszkodik az egyházaktól elrabolt (államosított, elkobzott, "megőrzésre" átvett) javakhoz, s szándékát sem mutatja visszaadásuknak. Az alkotmányban rögzítették ugyan a vallásgyakorlás szabadságának kereteit, de a gyakorlatot teljességében lehetővé tevő törvény tervezete a mai napig sem került a parlament elé. Pedig a kultusztörvény tervezete elkészült, ökumenikus együttműködés eredményeként. Az állami szervek tanulmányozták, észrevételeket fűztek a vallásügyi államtitkárság előtt sem ismeretlen tervezethez. Mégpedig úgy, hogy a legfontosabb kérdésekben nem vették tudomásul az egyházi követeléseket. Ezt követően került sor április utolsó hetében az egyeztetésre, illetve a nézetek ütköztetésére. A találkozó színhelye Bukarest volt Tempfli József, nagyváradi római katolikus megyés püspököt a fővárosban lezajlott találkozóról kérdeztük. - A két fél közti disputa április végi időpontját korábban kijelölték. Kapott-e meghívót mindenki az egyházi hivataltól? - Annak idején azt mondták, hogy minden vallásfelekezet képviselői menjenek el, de érdekes módon egyesek rég megkapták az értesítést, amikor mások még semmiről sem tudtak. Hozzánk mindmáig nem érkezett meg! Ha egymást nem értesítjük, például a kolozsváriak minket, akkor nem lettünk volna ott. Nem is tudom, szándékos mulasztás volt ez, vagy hanyagság? Mi volt az előzménye a magas szintű kapcsolatfelvételnek? - Vlăduţescu - még miniszterként - összehívta mind a 16 elismert vallásfelekezet képviselőit, és azt mondta: "Közösen tárgyaljuk le, közösen szövegezzük meg, hogy mik a kéréseik, elképzeléseik". A tervezet első változata tehát közösen készült. Vlăduţescu úr ma államtitkár, és nagyon rendes ember, betartotta szavát. Akkor négy napot töltöttünk Bukarestben, nagyon nehéz dolgunk volt. Egy-egy ponton akár öt órát is vitatkoztunk. Merthogy volt közöttünk ortodox, katolikus, újprotestáns, görög katolikus, muzulmán. De a végén mégis meg tudtunk egyezni egy közös szövegben, amellyel még a vallásügyi államtitkárság is elégedett volt. - Ha jól emlékszem, ez 1991 februárjában történt. Azóta nem történt előrehaladás? - Kértük, hogy a tervezetet indítsák el hivatalos útjára, a minisztériumok, a parlament elé. De lassan ment. Hiába kértük, hogy fontosabb pontjait foglalják az alkotmány szövegébe, elutasították. Arra hivatkoztak, hogy úgyis hoznak majd külön vallásügyi törvényt. Most bebizonyosodott, mennyire rossz, hogy fordítva csinálták. Konkrétumokat is tartalmazott az önök részvételével elkészített kultusztörvény-tervezet? Gyakorlatilag mindent ebben kértünk: kórházat, gyermekotthont, öregek otthonát, képet, könyvet, anyakönyvetminden,,az egyháztól elvett dolgot. Ők pedig halasztották, máig sem adtak konkrét választ. Mi ekkor külföldi fórumokhoz fordultunk, s részükről is nyomás nehezedett a kormányra, így tehát az idén intenzívebben kezdtek foglalkozni problémáinkkal. Annál is inkább, mivel Románia kéri a különböző nemzetközi szervezetekbe való felvételét. - Talán Iliescu elnök találkozása II. János Pál pápával szintén segített? - Valószínűleg, hiszen Őszentsége tudott óhajainkról. Korábban az amerikai püspöki kart is értesítettük, támogatásukért folyamodtunk, s ők ezt megígérték. Az amerikai kormányhoz is eljuttatták információinkat. - Tehát sok hazai és határon túli tényező járult hozzá, hogy ismét napirendre került a kultusztörvény tervezetének ügye. Igen. Hét román minisztérium, köztük a belügy, a külügy, a pénzügy nézte át, tette meg észrevételeit a tervezettel kapcsolatban. Javaslataikat a vallásügyi államtitkárság összegezte, és juttatta el hozzánk. Három csoportba osztották kéréseinket. Volt olyan, amelyet elfogadtak, másokról azt mondták, hogy "egyezkedni kell", s néhányról azt, hogy "erről szó sem lehet". - Mik tartoznak az utóbbi csoportba? - Ezek közt van az iskolák kérdése, a kultúrértékek visszaadása, az egyházi tulajdon visszatérítése. Mi, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, hogy közösen léphesssünk fel, a fővárosi találkozó előtt összegyűltünk Kolozsváron, és egyeztettük álláspontunkat. Pontról pontra megtárgyaltuk, és papírra vetettük azt, amiben megállapodtunk. Ezzel mentünk Bukarestbe. Minden minisztérium képviselője kapott belőle egy példányt. A többi vallásfelekezet vezetőihez is eljutattuk állásfoglalásunkat. Válaszoltak rá a bukaresti találkozón, vagy ígértek időpontokhoz kötött feleletet? - Nem. Bár tudták, hogy ott leszünk, s korábban a legmagasabb szintű részvételt ígérték, csak két miniszter volt jelen, a többiek - még a művelődésügyi miniszter is - egyéb elfoglaltságaikra való hivatkozással távolmaradtak. Mi szóltunk először. Az a csoport, amelynek egy volt a véleménye. Embereink - főgondnokok és jogászok - nagyon keményen fogalmaztak. Azt mondtuk: mi az iskolaügyben és az értékek viszszaadása kérdésében - legyen az bármi, kép vagy anyakönyv, amit elvettek-elvittek tőlünk - nem tágítunk. Ha cirkusz lesz belőle, ha börtönbe kerülünk vagy felakasztanak minket, akkor sincs jogunk engedni. Ezt világosan megfogalmaztuk. Ők azt mondták, erről nem tárgyalnak, mi kijelentettük, ebben nem tágítunk. - Milyen hangnemben zajlott a disputa? - Az említett kijelentések után az igazságügyminiszter tanácsosa felugrott, és nagyon paprikásan kijelentette, hogy az alkotmányban ilyen nincs is, "hogy felekezeti iskola"! A paragrafusok csak állami vagy magániskolát ismernek. Tehát mondta - iskoláinkat csak a magániskolák közé tudnák besorolni, de azokat az állam nem támogatja. Javasolta: maradjunk állami fennhatóság alatt, állami tulajdonban, s akkor fizetik a felekezeti iskolák tanárait, tantermeket biztosítanak stb. Mi erre azt válaszoltuk: ez a megoldás nem érdekel bennünket. Ma megígérik, de ki tudja, mit mondanak holnap. Nyíltan a tudtukra adtuk: nem bízunk bennük! Hozzátettük: nem mondhatunk le jogunkról, a tanításról, a nevelésről. Erre azt válaszolták: "a nevelés az állam joga"! Ne nevettesse magát - mondtuk -, hiszen az állami iskolák még százévesek sincsenek, az egyházi oktatásnak pedig 600 esztendős múltja van! S a világon mindenütt elismert tény, hogy az egyházi iskolák különb felkészültséget nyújtanak, mint az államiak. - Hasonlóan éles párbeszéd bontakozott ki az egyházi javak visszaadásával kapcsolatban is? - Az elutasítás ebben a tekintetben is kategorikus volt. A művelődésügyi miniszter megbízottja azt mondta, ha ők mindent visszaadnának az egyházaknak - könyveket, festményeket, kultusztárgyakat -, akkor a legtöbb múzeum bezárhatna. Mert nagy részüket azokkal a műkincsekkel töltötték meg, amelyeket az egyházaktól összeszedtek. Hozzátette: mindezt azért tették, hogy az egyházak értékeit védjék. Erre is válaszoltunk: az egyház évszázadokon át őrizte, védte értékeit, s nem volt szükség arra, hogy az állam gondoskodjon róluk. Szó sem lehet a javak visszaadásáról - mondták -, mert az hátralépés lenne... Nem lehet a múzeumokat kiüríteni - ez a kultuszminisztériumi megbízott válasza. - Önök mit tesznek ezek után? - Nem hagyjuk abba a harcot. A nemzetközi jog is azt mondja: rés clamat dominum - a dolgok a gazdájuk után kiáltanak. Visszakérjük azt, amit ellopott, jogtalanul elvett az állam, ebből nem engedünk. Mellénk álltak a román római katolikusok is. Egy iaşi-i jogprofesszor kijelentette, hogy száz százalékban egyetértenek követeléseinkkel, csatlakoznak hozzánk, az újprotestánsok szintén osztották véleményünket. Egyedül az ortodoxok álltak az állam mellé, ismételték a magukét, szokás szerint. De a görög katolikus püspök, a kolozsvári Guţiu kemény hangon szólt, az ortodoxia ellen: "Ne beszéljünk rendezettségről, ne beszéljünk jogokról, míg egy szabadnak nevezett és demokratikusnak tartott államban még mi románok is az üldözöttek közé tartozunk, és kisemmizett egyház vagyunk. Mit mondjanak akkor mások, ha még nekünk románoknak sem adják vissza tulajdonunkat?" Arról is beszélt, hogy azt a kultúrát, amellyel a román nemzet büszkélkedhet, mind a görög katolikusoknak és Rómának köszönheti... Ez megint szörnyen sértette az ortodoxokat, fel-felálltak, hevesen válaszoltak. Feszült hangulat alakult ki. Tárgyalópartnereink a szemünkre vetették: nem értékeljük azt, hogy ők mint többség, nyugodtan államvallássá nyilváníthatnák a többségiek vallását, s ezt mégsem teszik. Hogy erről a jogukról önként mondtak le! Úgy tartják: belátással kell lennünk az állammal szemben! - Végül is milyen eredménnyel zárult a találkozó? Történt-e előrelépés a vitás és megoldhatatlannak tűnő kérdésekben? - Semmi haladás. A minisztériumi küldöttek kijelentették, hogy ők illetéktelenek a határozathozatalra. Jelentést készítenek, a javaslatokat elemzik, a válaszokat összesítik, s megint hívnak majd minket. Vlăduţescu államtitkár - aki egyébként egyetemi tanár - kijelentette: örül, hogy senki sem hagyta ott a tanácskozást, nem lett botrány, mert annak kellemetlen nemzetközi visszhangja lett volna. S annak is örvendett, hogy nem kaptunk hajba, így összegezett. - Püspök atya, mi következik, ha legközelebb megint elutasításban részesülnek? - Ha továbbra is elutasítják követeléseinket, a püspökök és a papok reverendába öltöznek, és felmennek Bukarestbe a kormány és a parlament elé tüntetni. Hogy a kultusztörvény végre megjelenjen. Ha az sem segít, akkor a külföldi kormányokhoz, a nagy nyugati újságokhoz, rádió- és tévéállomásokhoz fordulunk. Nem azt kérjük majd, hogy segítsék Romániát, hanem ellenkezőleg, hogy minden gazdasági megszorítást alkalmazzanak ellene, amíg ki nem kényszerítik, hogy tegyen eleget feltételeinknek. Majd ha rákényszerülünk, utolsó lehetőségként szószékről, körlevélben fordulunk híveinkhez, és országos sztrájkra szólítunk. Bár ezt nem szeretnénk igazából, mert az emberek kenyere kerül veszélybe. De a másik két út járható. Nem várakozhatunk tovább türelemmel. Köszönöm a beszélgetést 9.