Erdélyi Napló, 1993. május-június (3. évfolyam, 18-25. szám)

1993-05-13 / 19. szám

1993. május 13. HjKLik­eiFjJ­fL Indits Ottó TEMPFLI JÓZSEF megyés püspök: NEM VETTÉK TUDOMÁSUL A LEGFONTOSABB EGYHÁZI KÖVETELÉSEKET 1989 decembere az egyházak számára is szabadságot hozott Romániában. A hata­lom azonban nehezen mond le a kommunis­ta rezsimtől örökölt előjogairól. Foggal-kö­römmel ragaszkodik az egyházaktól elrabolt (államosított, elkobzott, "megőrzésre" át­vett) javakhoz, s szándékát sem mutatja visszaadásuknak. Az alkotmányban rögzítet­ték ugyan a vallásgyakorlás szabadságának kereteit, de a gyakorlatot teljességében lehetővé tevő törvény tervezete a mai na­pig sem került a parlament elé. Pedig a kul­tusztörvény tervezete elkészült, ökumenikus együttműködés eredményeként. Az állami szervek tanulmányozták, észrevételeket fűz­tek a vallásügyi államtitkárság előtt sem is­meretlen tervezethez. Mégpedig úgy, hogy a legfontosabb kérdésekben nem vették tu­domásul az egyházi követeléseket. Ezt kö­vetően került sor április utolsó hetében az egyeztetésre, illetve a nézetek ütköz­tetésére. A találkozó színhelye Bukarest volt Tempfli József, nagyváradi római kato­likus megyés püspököt a fővárosban lezajlott találkozóról kérdeztük. - A két fél közti disputa április végi időpontját korábban kijelölték. Kapott-e meghívót mindenki az egyházi hivataltól? - Annak idején azt mondták, hogy minden vallásfelekezet képviselői menje­nek el, de érdekes módon egyesek rég megkapták az értesítést, amikor mások még semmiről sem tudtak. Hozzánk mindmáig nem érkezett meg! Ha egy­mást nem értesítjük, például a kolozsvá­riak minket, akkor nem lettünk volna ott. Nem is tudom, szándékos mulasztás volt ez, vagy hanyagság?­­ Mi volt az előzménye a magas szintű kapcsolatfelvételnek? - Vlăduţescu - még miniszterként - összehívta mind a 16 elismert vallásfele­kezet képviselőit, és azt mondta: "Közö­sen tárgyaljuk le, közösen szövegezzük meg, hogy mik a kéréseik, elképzelése­ik". A tervezet első változata tehát közö­sen készült. Vlăduţescu úr ma államtit­kár, és nagyon rendes ember, betartotta szavát. Akkor négy napot töltöttünk Bu­karestben, nagyon nehéz dolgunk volt. Egy-egy ponton akár öt órát is vitatkoz­tunk. Merthogy volt közöttünk ortodox, katolikus, újprotestáns, görög katolikus, muzulmán. De a végén mégis meg tud­tunk egyezni egy közös szövegben, amellyel még a vallásügyi államtitkárság is elégedett volt. - Ha jól emlékszem, ez 1991 február­jában történt. Azóta nem történt elő­rehaladás? - Kértük, hogy a tervezetet indítsák el hivatalos útjára, a minisztériumok, a parlament elé. De lassan ment. Hiába kértük, hogy fontosabb pontjait foglalják az alkotmány szövegébe, elutasították. Arra hivatkoztak, hogy úgyis hoznak majd külön vallásügyi törvényt. Most be­bizonyosodott, mennyire rossz, hogy for­dítva csinálták.­­ Konkrétumokat is tartalmazott az önök részvételével elkészített kul­­tusztörvény-tervezet?­­ Gyakorlatilag mindent ebben kér­tünk: kórházat, gyermekotthont, öregek otthonát, képet, könyvet, anyakönyvet­­minden,,az egyháztól elvett dolgot. Ők pedig halasztották, máig sem adtak konkrét választ. Mi ekkor külföldi fóru­mokhoz fordultunk, s részükről is nyo­más nehezedett a kormányra, így tehát az idén intenzívebben kezdtek foglalkoz­ni problémáinkkal. Annál is inkább, mi­vel Románia kéri a különböző nemzetkö­zi szervezetekbe való felvételét. - Talán Iliescu elnök találkozása II. János Pál pápával szintén segített? - Valószínűleg, hiszen Őszentsége tu­dott óhajainkról. Korábban az amerikai püspöki kart is értesítettük, támogatásu­kért folyamodtunk, s ők ezt megígérték. Az amerikai kormányhoz is eljuttatták információinkat. - Tehát sok hazai és határon túli té­nyező járult hozzá, hogy ismét napi­rendre került a kultusztörvény­ ter­vezetének ügye.­­ Igen. Hét román minisztérium, köz­tük a belügy, a külügy, a pénzügy nézte át, tette meg észrevételeit a tervezettel kapcsolatban. Javaslataikat a vallásügyi államtitkárság összegezte, és juttatta el hozzánk. Három csoportba osztották ké­réseinket. Volt olyan, amelyet elfogad­tak, másokról azt mondták, hogy "egyez­kedni kell", s néhányról azt, hogy "erről szó sem lehet". - Mik tartoznak az utóbbi csoport­ba? - Ezek közt van az iskolák kérdése, a kultúrértékek visszaadása, az egyházi tu­lajdon visszatérítése. Mi, az erdélyi ma­gyar történelmi egyházak vezetői, hogy közösen léphesssünk fel, a fővárosi talál­kozó előtt összegyűltünk Kolozsváron, és egyeztettük álláspontunkat. Pontról pontra megtárgyaltuk, és papírra vetet­tük azt, amiben megállapodtunk. Ezzel mentünk Bukarestbe. Minden minisztéri­um képviselője kapott belőle egy pél­dányt. A többi vallásfelekezet vezetőihez is eljutattuk állásfoglalásunkat.­­ Válaszoltak rá a bukaresti találko­zón, vagy ígértek időpontokhoz kö­tött feleletet? - Nem. Bár tudták, hogy ott leszünk, s korábban a legmagasabb szintű részvé­telt ígérték, csak két miniszter volt jelen, a többiek - még a művelődésügyi mi­niszter is - egyéb elfoglaltságaikra való hivatkozással távolmaradtak. Mi szól­tunk először. Az a csoport, amelynek egy volt a véleménye. Embereink - főgond­nokok és jogászok - nagyon keményen fogalmaztak. Azt mondtuk: mi az isko­laügyben és az értékek viszszaadása kérdésében - legyen az bármi, kép vagy anyakönyv, amit elvettek-elvittek tő­lünk - nem tágítunk. Ha cirkusz lesz be­lőle, ha börtönbe kerülünk vagy fel­akasztanak minket, akkor sincs jogunk engedni. Ezt világosan megfogalmaztuk. Ők azt mondták, erről nem tárgyalnak, mi kijelentettük, ebben nem tágítunk. - Milyen hangnemben zajlott a dis­puta? - Az említett kijelentések után az igazságügyminiszter tanácsosa felugrott, és nagyon paprikásan kijelentette, hogy az alkotmányban ilyen nincs is, "hogy fe­lekezeti iskola"! A paragrafusok csak ál­lami vagy magániskolát ismernek. Tehát mondta - iskoláinkat csak a magánis­kolák közé tudnák besorolni, de azokat az állam nem támogatja. Javasolta: ma­radjunk állami fennhatóság alatt, állami tulajdonban, s akkor fizetik a felekezeti iskolák tanárait, tantermeket biztosíta­nak stb. Mi erre azt válaszoltuk: ez a megoldás nem érdekel bennünket. Ma megígérik, de ki tudja, mit mondanak holnap. Nyíltan a tudtukra adtuk: nem bízunk bennük! Hozzátettük: nem mondhatunk le jogunkról, a tanításról, a nevelésről. Erre azt válaszolták: "a neve­lés az állam joga"! Ne nevettesse magát - mondtuk -, hiszen az állami iskolák még százévesek sincsenek, az egyházi okta­tásnak pedig 600 esztendős múltja van! S a világon mindenütt elismert tény, hogy az egyházi iskolák különb felkészültsé­get nyújtanak, mint az államiak. - Hasonlóan éles párbeszéd bonta­kozott ki az egyházi javak vissza­adásával kapcsolatban is? - Az elutasítás ebben a tekintetben is kategorikus volt. A művelődésügyi mi­niszter megbízottja azt mondta, ha ők mindent visszaadnának az egyházaknak - könyveket, festményeket, kultusztár­gyakat -, akkor a legtöbb múzeum be­zárhatna. Mert nagy részüket azokkal a műkincsekkel töltötték meg, amelyeket az egyházaktól összeszedtek. Hozzátette: mindezt azért tették, hogy az egyházak értékeit védjék. Erre is válaszoltunk: az egyház évszázadokon át őrizte, védte ér­tékeit, s nem volt szükség arra, hogy az állam gondoskodjon róluk. Szó sem lehet a javak visszaadásáról - mondták -, mert az hátralépés lenne... Nem lehet a múze­umokat kiüríteni - ez a kultuszmi­nisztériumi megbízott válasza. - Önök mit tesznek ezek után? - Nem hagyjuk abba a harcot. A nemzetközi jog is azt mondja: rés clamat dominum - a dolgok a gazdájuk után ki­áltanak. Visszakérjük azt, amit ellopott, jogtalanul elvett az állam, ebből nem en­gedünk. Mellénk álltak a román római katolikusok is. Egy iaşi-i jogprofesszor kijelentette, hogy száz százalékban egyetértenek követeléseinkkel, csatlakoz­nak hozzánk, az újprotestánsok szintén osztották véleményünket. Egyedül az or­todoxok álltak az állam mellé, ismételték a magukét, szokás szerint. De a görög katolikus püspök, a kolozsvári Guţiu ke­mény hangon szólt, az ortodoxia ellen: "Ne beszéljünk rendezettségről, ne be­széljünk jogokról, míg egy szabadnak nevezett és demokratikusnak tartott ál­lamban még mi románok is az üldözöt­tek közé tartozunk, és kisemmizett egy­ház vagyunk. Mit mondjanak akkor má­sok, ha még nekünk románoknak sem adják vissza tulajdonunkat?" Arról is be­szélt, hogy azt a kultúrát, amellyel a ro­mán nemzet büszkélkedhet, mind a gö­rög katolikusoknak és Rómának köszön­heti... Ez megint szörnyen sértette az or­todoxokat, fel-felálltak, hevesen válaszol­tak. Feszült hangulat alakult ki. Tárgya­lópartnereink a szemünkre vetették: nem értékeljük azt, hogy ők mint többség, nyugodtan államvallássá nyilváníthat­nák a többségiek vallását, s ezt mégsem teszik. Hogy erről a jogukról önként mondtak le! Úgy tartják: belátással kell lennünk az állammal szemben! - Végül is milyen eredménnyel zá­rult a találkozó? Történt-e előrelé­pés a vitás és megoldhatatlannak tű­nő kérdésekben? - Semmi haladás. A minisztériumi küldöttek kijelentették, hogy ők illetékte­lenek a határozathozatalra. Jelentést ké­szítenek, a javaslatokat elemzik, a vála­szokat összesítik, s megint hívnak majd minket. Vlăduţescu államtitkár - aki egyébként egyetemi tanár - kijelentette: örül, hogy senki sem hagyta ott a tanács­kozást, nem lett botrány, mert annak kel­lemetlen nemzetközi visszhangja lett vol­na. S annak is örvendett, hogy nem kap­tunk hajba, így összegezett. - Püspök atya, mi következik, ha legközelebb megint elutasításban részesülnek? - Ha továbbra is elutasítják követelé­seinket, a püspökök és a papok reveren­dába öltöznek, és felmennek Bukarestbe a kormány és a parlament elé tüntetni. Hogy a kultusztörvény végre megjelen­jen. Ha az sem segít, akkor a külföldi kormányokhoz, a nagy nyugati újságok­hoz, rádió- és tévéállomásokhoz fordu­lunk. Nem azt kérjük majd, hogy segít­sék Romániát, hanem ellenkezőleg, hogy minden gazdasági megszorítást alkalmazzanak ellene, amíg ki nem kényszerítik, hogy tegyen eleget feltéte­leinknek. Majd ha rákényszerülünk, utolsó lehetőségként szószékről, körle­vélben fordulunk híveinkhez, és orszá­gos sztrájkra szólítunk. Bár ezt nem sze­retnénk igazából, mert az emberek ke­nyere kerül veszélybe. De a másik két út járható. Nem várakozhatunk tovább tü­relemmel.­­ Köszönöm a beszélgetést 9.

Next