Esti Hírlap, 1962. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)

1962-09-01 / 205. szám

Kitüntetések a bányásznap alkalmából A 12. bányásznap alkalmá­ból kiemelkedő munkájuk el­ismeréséül a Munka Érdem­rend kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács Bandi Jó­zsefnek, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főkönyve­lőjének, Csapó Dénesnek, a Nehézipari Minisztérium mű­szaki titkárának, Kanizsai Jó­zsefnek, a Bakonyi Bauxitbá­nya Vállalat igazgatójának, Krizsek Ferencnek, a Közép­­dunántúli Szénbányászati Tröszt felvigyázójának, Rumpf Pálnak, az Alföldi Kőolajfú­rási Üzem kirendeltségvezető­jének és Soltész Istvánnak, a Borsodi Szénbányászati Tröszt frontmesterének. Ezenkívül hatvannégyen kaptak Szocia­lista Munkáért Érdemérem, százhuszonnyolcan pedig Mun­ka Érdemérem kitüntetést. A kitüntetéseket Marosán György, az Elnöki Tanács el­nökhelyettese adta át ma dél­ben az Országház kupolacsar­nokában. Bányásznapi ünnepséget rendeztek ma délben a Nehéz­ipari Minisztériumban is, ahol Czottner Sándor nehézipari miniszter kormány- és mi­niszteri kitüntetéseket adott át a szakma legjobbjainak. Többen kaptak Bányászati Szolgálati Érdemérmet, a Ne­hézipar kiváló dolgozója és a Bányászat kiváló dolgozója jelvényt, valamint miniszteri jutalmakat. Öreg vájár Negyven év a bányában ♦ Fia, a technikus ♦ Októberben leadja a lámpát Az öreg bányász kint lakik Dorog határában, ott ahol Kesztölc felé fordul a gyalog­út — nem messzire a kesztölci erdő feketéje — hegynek, szikl­­ának vág az ösvény, a Pilis­be, nagy erdőkbe vezet. Újtelep: földszintes házacs­kák, kerttel, széles, gyepes ut­cák, falusi csend; itt él az öreg bányász. — Tizenötéves korától Simon József, Dorog legidő­sebb bányásza. Negyven évet töltött a bányában, a szénfái mellett. — Mikor szállt először föld alá? • — Tizenöt éves koromban. Csillét raktam, csillét toltam. Erdélyben, fenn, a Zsil völgyé­ben, Petrila községben. — Hogyan lett akkoriban valaki bányász? — Jelentkezni kellett a bá­­nyaigazgatónál. Ha ő nem dobta ki a jelentkezőt, még ab­ban az órában leküldték a föld alá. Kioktatás, tanács: semmi. „Majd vigyáz, ahol vigyázni kell.” Tizenöt év, tizenkét év­e volt, aki már akkor lement, nem számított. Simonéknak meg kellett élniük valahogyan, mert hatan voltak, apa nél­kül. „Apám a bányában ma­radt — bányatűzben vesztette életét.” Élni kellett. Jóska tizenkét éves korában már er­dőre járt, fát dönteni, fát vág­ni. Két évig csinálta, de a pénz kevés volt. Kovácsinasnak állt be a kincstári bányához, de a pénz kevés. Nem volt más vá­lasztás, csak a bánya. Egyedül keresett, hatodmagára, amíg két húga el nem ment cseléd­nek a bányaigazgatóhoz. Há­rom évig rakta-tolta a csillét, hat évig dolgozott segédvájár­ként. Akkor megházasodott, a faluból választotta az asz­­szonyt. „Hogyan éltek?” „Egy szobánk volt, az asszony ho­zott bele bútort. Ágynemű, egy-két ruhánk volt.” A se­gédvájárnak nem fizettek so­kat, de kiböjtölték az időt, amíg vájár lett Simon József. ..No, majd így gyűjtünk, össze­hozunk valamit.” De akkor kezdődött az igazi rossz világ. Egyik nap — „tél előtt, hideg előtt álltunk” — összehívták az embereket a bányában. Megmondták nekik: kevesebb szén kell, ezután egy héten csak kétszer szállnak le a bá­nyába. Nyomorogtak. A háborúban A háború alatt elveszett mindenünk. Összezúzott, üres lakást találtak. Májusban az első csoporttal Simon József mégis leszállt az aknába. Negyvenöt májusában már szenet adtak az erőműnek. Kitüntetéseket, érdemrende­ket­ kapott. A vájárból felvi­gyázó lett, embereket bíztak rá. A régi lakást otthagyták, kijöttek a város szélére. Hu­szonöt­ezer forintért vették a házat, húszezret részletben fi­zetnek. A két szobába új bútort vettek, húszezer forintért. Öt­vennyolcban előszobát és konyhát építettek a házhoz, húszezer forintba került. Fiukat, „Simit” bányászati technikumba küldték: „hadd tanuljon a gyerek, de a bá­nyától ne szakadjon el.” Simi most technikus és a tokodi ak­nában dolgozik. ........fehér a hajad!“ Az öreg bányász pedig nap nap után most is leszáll a föld alá. Mert hatvan embert bíztak rá. „Volt-e már balese­te?” „Még soha az életben!” „Mi a legszebb emléke?” „Ti­zenkét éve Galyatetőre küld­tek üdülni, jutalomból!” Nyá­ron Romániában járt a család. A fiuk autóján mentek. Hu­szonkét esztendő után otthon jártak a szülőfaluban, Petri -­lán. — Milyen volt a találkozás? — Egy kicsit szomorú ... Régi pajtásom, Kráger Jóska ismert meg először. Felkiál­tott: „Hej, Simon Jóska, fehér a hajad?’ Akkor vettem észre, hogy megöregedtem már. Negyven év a bányában — jubilál az öreg, aztán nyugdíj­ba megy. A megszokott élet megváltozik. Reggel negyed öt helyett hétkor kel majd. Ki­megy a kertbe, megnézi a sző­lőt, nagyobb-e szeme, kiviszi a metszőollót. „Kertészkedem." Most délután kijön az ak­nából, pártvezetőségi ülés. Merthogy már tíz esztendeje pártvezetőségi tag. Ide vissza­jár majd. .A bányába már úgysem engednek le, a nyugdíj nálunk búcsú a bányától.” Tervezgetések. A harmadik szoba: ide, a sarokba kerül a televízió. Előszoba: hová fér ide a hűtőszekrény, a köny­vespolc? Új függönyök kelle­nek a szobába. Nyugdíj után. Szeptemberben, negyven év­vel ezelőtt ment le először a bányába. Vasárnap, a jubi­leum napján, bányásznapon karonfogja a feleségét, besé­tálnak a dorogi bányászpark­ba, ott kapja meg a kitünte­tést. Utána beülnek a Moszk­vicsba, átmennek Esztergom­ba, a bisztróba, „ide járunk vasárnaponként, feketézni.” Egy hónap még, októberben leadja a gumicsizmát, bá­nyászsapkát, a lámpát, leadja a szerelést. Megfehéredett a haja — az öreg vájár búcsú­zik a bányától. Kósa Csaba ÚJ MŰSOR A Budapest Táncpalotábn (VI., Nagymező utca 17.) LABOCH GERARD KERÉNYI GABI 3 LUKÁCS MIKE—LERNER CSÁSZÁR—ÜRMÖSY . 2 SCHNELLER ECSÉDI MARIKA TANSZ LAJOS a Budapest Táncegyüttes A zenekart FÓTHY JÁNOS karnagy vezényli Koreográfus: Nemes György Kosztümöket tervezte: Vágó Nelly Nyitra reggel 5 óráig Asztalrendelés: 127—793. Egy jó rontfalat hatála : Csökkent a vidékiek Budapestre áramlása Mind kevesebb bejáró keres munkát a fővárosban • Célszerű munkaerőirányítással tovább lehet csökkenteni Budapest káros felduzzadását Budapest zsúfoltságának csökkentésére és a vidéki fel­áramlás enyhítésére január 1-ére rendeletet adtak ki, amely előírja, hogy budapesti vállalatok a jövőben csak fő­városi lakost vehetnek fel, vi­déki jelentkezőt csupán abban az esetben alkalmazhatnak, ha munkaközvetítés útján irá­nyítják az üzembe. A munka­­erőirányító irodák viszont vidéki dolgozót csak akkor közvetíthetnek, ha a mun­kahelyet budapesti lakos­sal nem tudják betöltetni. A rendelet eredményéről jelentést készítettek, s az első félév mérlege azt bizonyítja: helyes volt ez az intézkedés a budapestiek, elsősorban a nők jobb elhelyezkedésére. A vidé­kiek feláramlása azonban — bár csökkent — tovább tart, mert a budapesti vállalatok több új munkaerőt igényelnek, mint amennyi a fővárosban jelentkezik. A termelés folya­matosságáért tehát a rendelet ellenére is kénytelenek voltak vidé­kiekkel pótolni a létszám­­hiányt. A közvetítő irodák mindent elkövettek, hogy a vállalatok munkaerőigényét fővárosiak­kal töltessék be, mégsem sike­rült ez hiánytalanul, mert — a jelentés beszámolója szerint — a szükséges­­13 ezer férfi­munkaerő 30 százalékát, a 7 ezer női munkaerőigénynek pedig 75 százalékát nem sike­rült Budapest területéről biz­tosítani. A fél év folyamán kénytelenek voltak mintegy 30 ezer újabb vidékit alkal­mazni a fővárosban. A kellő számú budapesti jelentkező hiánya tette szüksé­gessé, hogy 60 vállalat részé­re engedélyezték. Budapest 10 kilométeres körzetéből, továb­bi 85 vállalatnak pedig, hogy az ország bármelyik területén lakókat közvetítés nélkül is felvehesse. Ez az engedély olyan vállalatokat érint, ame­lyek súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, például az építő­ipar, a textilipar, a konzerv­ipar. A felvételkor azonban mindent elkövetnek, hogy ne távolról, hanem lehető­leg a város környékéről naponta bejárókat alkal­mazzák. Ennek a törekvésnek már érezhető is a kedvező hatása, m­ert a rendelet nyomán hó­napról hónapra csökkent a tá­volról bejárók száma. Január­ban még 3300 ilyen dolgozó keresett munkát Budapesten, júniusban viszont már csak alig több, mint ezer. Az irodák forgalma egyéb­ként a vidékiek kötelező köz­vetítése miatt alaposan meg­nőtt. Az első félévben a mun­kát keresők között mintegy 40 százalék volt a vidéki, s kö­zöttük 56 százalék a környék­ről bejáró. A rendelet első féléve szinte kísérleti jellegű volt és mégis bebizonyosodott: céltudatos munkás ráirá­nyítással csökkenteni le­het a főváros további ká­ros felduzzadását. A következőkben azonban a vállalatok és üzemek részéről még nagyobb körültekintésre van szükség, s arra, hogy ha szükséges, megfelelő átcsopor­tosításokkal könnyítsék meg a közvetítő irodák munkáját, se­gítsék Budapest további zsú­foltságának enyhítését. N. L. Cseng a telefon, férfihang keres, és kérdi, ép va­gyok-e? — Én, én — mondom. —, tes­sék parancsolni. Ő, dehogy parancsol, azt mondja, inkább kérni szeret­ne, és ne haragudjak, hogy is­meretlenül telefonoz, de most hallott egy hullajó viccet, azaz kettőt, és nagyon örülne, ha tetszene, és esetleg az Esti Hír­lap is közölné. Meghallga­tom-e? — Szívesen, minden jó vic­cet szívesen, a hullajót pláne. De ne haragudjak, ha eset­leg kissé botladozva mondja el, nincs szókészsége, gondolta is, hogy talán megírná, és úgy küldené be, azután mégis azt gondolta, inkább elmondja, mert írni meg egyáltalán nem tud. — Rendben, atyám, halljuk a viccet. • Torkát köszörüli, és kezdi, hogy megy az ürge a Körúton, és azt mondja neki a haverje, hogy böhöhö... Azaz belenevet a viccbe, sa­ját viccébe, mert olyan hulla­jó, hogy meg kell szakadni. Azonnal bocsánatot is kér, ne haragudjak, előbb hadd neves­se ki magát. — Csak tessék — mondom, és várom a böhöde végét, ám új hangot hallok, szintén fér­fi. Add ide a kagylót, te hü­lye — kezdi —, ne tessék ha­ragudni, ez egy krepli, majd én elmondom a viccet. Egy­szóval megy az ürge a Kör­úton, és azt mondja neki a haverje, hogy bruhaha... par­don ... bröhahühü... b­ocsá­­nat... höhöhö ... Női hang csattan most a kagylóban, úgy látszik, három­tagú a társaság: — Jajistenem — mondja se­besen pergő nyelvvel —, mi­csoda két nyomott, ilyenekkel vagyok körülvéve, tessék el­, hinni, ezek a mai hulik sem­mire nem használhatók, az én ötletem volt, hogy a vicceket mondjuk el, tessék csak várni, majd én. Azzal kezdi, hogy megy az ürge a Körúton, de már a ha­vert sem tudja kinyögni, mert jön a hihihahuhi, jajistenem, nyilall a dereka, azt mondja, és kacag és sír, a két huli kont­­rázik, általános, mindent el­söprő vonyítás, és nyerítés, szinte látom, hogy csapkodnak a levegőbe, és szemükből cso­rog a könny. Aztán már nem is kérik a bocsánatot, nincs erejük hoz­zá, kattan a telefon, letették. így történt, hogy az ürge — bár harmadszor is elindult a Körúton — ezideig nem ért a Blaha Lujza térig. Pedig könnyen lehet, hogy a másik vicc még ennél is jobb volt. Kis jó Még kétszer kell aludni és hétfőn, szeptember 3-án kez­dődik az új tanév. Az óvo­dákban most búcsúztatják a hatéveseket, az új elsőosztá­lyosokat. Képeink a Magyar Rádió és Televízió Vadasker­­ti úti apróságainak ballagá­sát mutatják be. A KISEBBEK ELKÖSZÖNNEK A NAGYOKTÓL HOLNAPUTÁN MÁR ISKOLÁSOK LESZÜNK EMLÉKÜL, AJÁNDÉKBA ... TOLLTARTÓT ÉS ISKOLA­SZEREKET KAPTAK A TÁVOZÓK (MTI fotó : Friedmann felv.)

Next