Esti Hírlap, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-02 / 284. szám
A magyar csapat változatlanul a második A nagyszabású mexikói kerékpáros versenyen tegnap a kilencedik szakaszt tették meg a versenyzők. Az Auguascalientes—San Luis Potosí közötti 163 kilométeres távon a mexikói Langarica lett első. A magyarok a harmadik befutő után érkező nagyobb csoportban hajtottak át a célon. Kilenc szakasz után: 1. Diaz (mexikói), ... 5. Balaskó... 8. Juhász, ... 11. Juszkó, 12. Megyerdi, ... 32. Polanetzky, ... 59. Szabó. Csapatban a mexikói Pepsi-Cola együttese vezet, mögötte változatlanul második a magyar csapat. A BVSC ma EK-mérkőzésen szerepel A BVSC férfi asztaliteniszcsapata ma Düsseldorfban játssza első Európa Kupamérkőzését. Az ellenfél a Düsseldorf együttese lesz, amely az elmúlt évben is találkozott a vasutasok csapatával. " Tavaly Budapesten, ritkát látott nagy küzdelemben nyertünk a nyugatnémet bajnok ellen — mondotta a találkozóval kapcsolatban Berczik Zoltán, a vasutasok erőssége. — Schölerék már 4:0-ra vezettek ellenünk, és csak ezután tudtunk magunkra találni, végül 5:4 arányban győztünk. Otthonában a nyugatnémet csapat még veszélyesebb ellenfélnek látszik, s nagyon kell igyekeznünk, hogy sikerüljön kivívni a továbbjutást. A nyugatnémetek Schöler, Forster, Offergeld összeállításban állnak ki a Bérezik, Rózsás, Juhos hármas ellen. A találkozóval kapcsolatban a DPA megjegyzi, hogy nagyszerű sporteseményben lesz része a düsseldorfi közönségnek, s remélik, hogy Schöler, akit Európa egyik legjobbjának tartanak, viszszavág Rózsásnak, aki idén háromszor is legyőzte őt. Nagy feladatok előtt a Bp. Honvéd Nemzetközi tornaverseny • Eb-találkozók rapes kosárlabdában • Külföldre készül az ökölvívó-bajnokcsapat A Bp. Honvéd több szakosztálya nagy nemzetközi és hazai események előtt áll. Négy sportágban: tornában, a rap- és kosárlabdában és az ökölvívásban érdekes események lesznek műsoron, amelyekről ma délelőtt a Dózsa György úti székházban sajtótájékoztatón számoltak be. TORNÁBAN hagyományos a Bp. Honvéd nemzetközi viadala, amelyre most december 17—18-án kerül sor előreláthatólag a Sportcsarnokban. Meghívták a jugoszláv Ljubljana együttesét, amely lehet, hogy világhírű, többszörös Európa-, világ- és olimpiai bajnokával, Cerarral érkezik. Férfi és női tornacsapatát is elküldi a Varsói Legia, amely ez évben ünnepli fennállásának fél évszázados jubileumát. A Berlini Dynamo csak női csapatot küld. RÖPLABDÁBAN ÉS KOSÁRLABDÁBAN Európa Kupa-találkozókra kerül sor. A Bp. Honvéd röplabdában bajnok együttesének ellenfele a francia Asnieres Sports együttese lesz. A december 11-én 18 órakor kezdődő találkozóra a Sportcsarnokban kerül sor, s a visszavágót a két bajnokcsapat december 18-án — ugyancsak vasárnap — Párizsban vívja. A Galata Szeráj török bajnok elleni sikeres rajt után második fordulóhoz érkezik a piros-fehérek tizennégyszeres kosárlabda bajnokcsapata. A soron következő ellenfél a Racing Basket Mechelen belga bajnokcsapat lesz, amely Európa-válogatott játékosokat is felvonultat. Az első találkozó december 8-án egybeesik a Népstadionban megrendezendő Vasas—Internazionale Európa Kupa labdarúgó-mérkőzéssel. A rendezők azt tervezik, hogy a mérkőzést 15.45 órakor kezdik el, hogy a Klapka utcából időben odaérkezhessenek a szurkolók a Népstadionba. AZ ÖKÖLVÍVÓ-BAJNOKCSAPAT ez évi bajnokságával is nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki magának. Ezt mutatja az a két meghívás is, amely majdnem egy időre esik. Ausztriába december 8-ára és 10-re két mérkőzésre, Lengyelországba , a Legia jubileumi ünnepségére, amelynek keretében valóságos kis Európabajnokságra kerül sor - varsói mérkőzéssorozatra hívták meg a bajnokcsapat egyes tagjait. A tervek szerint a lengyel fővárosba Ackermann, Simon, Előd, Szentes, Gáli és Kiinger, Ausztriába pedig Lökös, Szabó, Galambos, Szántó, Balogh, Máté és Kaposvári utazik. Kérdéses még, hogy Kajdi és Gáli melyik túrán vesz részt. A Nagy Titkos Bunda... AZT MONDJA nekem a Klenyák a múlt hét elején: — Most kivághatod a zsákot a totóban, ha rám hallgatsz! — Ha kivághatom, hallgatlak — így én. — De nem itt — fogta suttogóra a hangját... Itt, a Körúton sokan vannak, kihallgathatnak, s aztán nem lesz nagy dohány ... — Akkor gyere fel hozzánk! — Hogyisne. Modern emeletes bérházba, vékony falak közé ... Hogy megtudják a szomszédaid is... Azt nem, menjünk messzibbre ... VÉGRE A MONORI RETEKEN a fülemhez hajolt a Klenyák. — Szóval, vasárnapra az első háromra vegyél fix 2- est... Fix 1-es a Saly. Kohász és a Kistext... Jól figyelj, a Pécsi Bányász győz Kaposvárott. Hogy egészen laikusnak ne nézzen, közbeszóltam: — Ne hülyülj, Klenyák, a Bányász a múlt héten otthon is kikapott! Leintett: — Az más tészta volt... Most fix a 2-es ... Kellenek a pontok. Nem filléres dolgok ezek ... Nekem elhiheted, bennfentes vagyok. KÉTELKEDTEM, de a következő napokban be kellett látnom, hogy Klenyáknak igaza lesz. Másnap a vice ezzel nyitott kaput: — Szóval, vasárnap az a négy 2-es, meg az a három 1-es fix... Játssza meg, de ne szóljon senkinek. A borbély szappanozás, az anyósom ebéd közben súgta meg ugyanazt. A szomszédban lakó Toponács a hűvösvölgyi Nagyrétre adott randevút, hogy közölje velem: sima ügy az Sz. MÁV, a Bp. Előre, a Bp. Spartacus és a Pécsi Bányász ... Csak a Budai Spartacus— Esztergom mérkőzésre nem tudott tippet adni. — Azok, sajnos, játszani is fognak ... Egyik sem áll feljutás vagy kiesés előtt... — dohogta. Szombatig 384 ismerőstől, baráttól kaptam meg a csalhatatlan, de teljesen bizalmas értesüléseket. Három kéthasáboson megjátszottam ... Az eredmény két 11-es és négy 10-es... Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyire titokban maradtak ezek az eredmények a mérkőzések előtt. Még rágondolni is rossz, mi lett volna, ha nem megyek ki Monorra és Hűvösvölgybe ... Sokkal többen meghallották volna. Az olasz csapatokra viszont nagyon mérges vagyok. Nem is a csapatokra, inkább a talján időjárásra... Ott még olyan enyhe az idő, decemberben, hogy nem divat — a bunda. (m. t.) . — AZ A CSAPAT lett az ökölvívóbajnok, amely legjobban rászolgált az első helyre — mondotta Énekes Árpád, a válogatott edzője. — A többi együttessel ellentétben, a Honvéd olyan versenyzőket vonultatott fel — itt elsősorban Kajdira, Gálira és Baloghra gondolok —, akik minden mérkőzésre győzelmet ígértek, és hozták is 10—10 alkalommal a kétkéz, pontot. A Honvéd versenyzőgárdája a legkiegyensúlyozottabb, igen komoly munka folyik a szakosztályban, s jövőre is az elsőszámú esélyesek. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL • A közúti közlekedés központi sportegyesülete, a Volán SC rövidesen megalakul, az Autóközlekedési Vezérigazgatóság hívja életre az új sportegyesületet, amelynek alakuló közgyűlésére a tervek szerint még ebben az évben sor kerül. Elsősorban — a szakma adottságainak megfelelően — a GOKART szakosztály szervezését szorgalmazzák, de a labdajátékok — futball, röp-, kosár- és kézilabda — szakosztályainak szervezésére is rövidesen sor kerül. A KÖZPONTI JEGYIRODÁBAN a december 8-i Vasas—Internazionale EK-találkozó iránt egyre fokozódik az érdeklődés. A drágább jegyek már csaknem teljesen elfogytak, s nem lehetetlen, hogy telt ház lesz a mérkőzésen. — AZ OSZTÁLYOZÓKON mutatott játékkal valamennyien elégedettek vagyunk, és az eredményekkel is — mondotta a szombathelyi Tóth Zoltán. — Őszintén szólva, a november 6-i nyíregyházi mérkőzésig nem is remélhettük az NB 1-be kerülést. Aztán nagyon szerencsésen alakultak az eredmények, s egy hónap sem telt el azóta, a legjobbak közé kerültünk. Nagy lelkesedéssel készülünk majd fel az NB I-re, azt szeretnénk, ha a nagy labdarúgó-hagyományokkal rendelkező Szombathelynek sokáig NB 1-es csapata lenne. A MEDOSZ nagyobb összeget ajánlott fel a Szabad Föld Kupa győzteseinek díjazására, mert így kívánja támogatni a falusi dolgozók tömegsportját. A sikeres kupaküzdelem különben lehet, hogy nemzetközivé bővül, mert a csehszlovák falusi kupa győztesével terveznek 1967-ben találkozót — szomszédaink meghívására. • A BAMBUCK—FIGUEROLA találkozó lesz a hagyományos havannai nemzetközi atlétikai verseny egyik legérdekesebb összecsapása. A két kitűnő 100 méteres sprinter jó formában van. • EURÓPA SPORTJÁBAN lassan a jégsport veszi át a labdarúgás szerepét, egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb események. A sportág 1967. évi nemzetközi műsora pl. így fest: Január 18: Igls (Ausztria): bob kettes EB, január 24—25: Igls: bob négyes EB, január 28— 29: Lahti (Finnország): férfi gyorskorcsolyázó EB, január 28 —29: Kongisse (NSZK): szánkó EB, február 1—5: Ljubljana: műkorcsolyázó és jégtánc EB, február 4—5: Huez (Franciaország): bob kettes VB, február 11—12: Huez: bob négyes VB, február 18—19: Deventer (Hollandia): női gyorskorcsolyázó VB, február 11 —12: Oslo: férfi gyorskorcsolyázó VB, február 28—március 5. Bécs: műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság. Március 18—29. Bécs: jégkorong világ- és Európa-bajnokság. Lakásomban a fürdőkályhát még a nyáron leszerelték. A VI/10-es házkezelőség megrendelte az Épületszakipari Ktsz-nél (VI., Rudas László u. 39. sz.) a villanybojlert. A bojler felszereléséhez hozzá is láttak, de azt nem fejezték be. Három hónappal ezelőtt abbahagyták a munkát. Nincs hozzá megfelelő alkatrész — mondták —, egyik szerv a másikhoz küldözget bennünket. Azóta a fürdőszoba használhatatlan és senki sem jelentkezett, hogy a munkát befejezzék. Lord Imréné Bp. VI., Dózsa György út 100. emelet 1. Vita az iskolai öltözködésről Kezdettől fogva nagy érdeklődéssel olvasom lapjukban a vitát az öltözködésről, amelynek nemrégen még én is „szenvedő alanya” voltam. Bevallom, nagyon elcsodálkoztam Pap Árpád egyetemi hallgató levelén. Magam is fiatal vagyok, ezért nem értek egyet azzal, hogy a vita kizárólag, vagy főleg nemzedéki probléma lenne. Nem tudom, miért azonosítja a levélíró a charlestont, a miniszoknyát és a hosszú hajat? Nem ízléstelenségből viselik a hosszú hajat. De hát akkor miért? Vagy elfelejtik, hogy a tarkón kopaszra nyírt és a lányos frizura közt megvan az úgynevezett arany középút, az ízléses hajviselet? Annál inkább merek így beszélni, mert ismerek nagyon modern gondolkodású egyéneket, akik nem hordanak Beatles-hajat. Viszont — bár lehet, hogy van ilyen —, még nem láttam mutatóban sem olyan hosszú hajút, akinek gondozott, gusztusosan viselt lett volna a sörénye. Tisztelem, becsülöm őseinket, de nem hiszem, hogy a mai fiatalok — főleg ilyen módon — szeretnének hozzájuk hasonlítani. A szakáll viselet valóban olyan dolog, hogy furcsa, szokatlan, de akinek jól áll, nyugodtan hordja. Viszont nem tudom, milyen tájékról való a levélíró, én ugyanis nem tapasztaltam, hogy „e nemzedék férfiainak nagy része vagy többsége” bajuszt hordana. Egy másik érv: ha idősebb embert látok ápolatlanul hosszú hajjal, éppúgy elítélem, mintha fiatalabb lenne. Végeredményben: ne akarjanak a levélíró és a hozzá hasonló fiatalok sem férfiasak, sem nőiesek lenni, egyszerűen adják természetes lényüket, vonzóbbak lesznek. Válasszák — ha nehéz is —, a középutat, amely egyrészt nem a külföld utánzása és ráadásul senkiben sem kelt visszatetszést. Még szeretnék a tanári magatartásról néhány szót írni. Szerintem a tanároknak minden bizonnyal rugalmasabbaknak kellene lenniük, s valóban nem úgy intézni el a hajviseletet, hogy leviszik a gyereket a borbélyhoz és kopaszra nyiratják, vagy elküldik a matematika óráról hajat vágatni. Az utóbbi tény pedig, nem hiszem, hogy elrettentően hatna „sörényeseinkre”. Cseh Katalin egy halig. Jegyüzér A Bástya mozi pénztárában vasárnap este kinn lóg a tábla. Minden jegy elkelt. Ácsorgók az előcsarnokban, nézelődöm, elég szép számmal vagyunk kinn a mozi előtti téren és benn a csarnokban „jegytelenek”. Mellém lép egy hosszú hajú, borostás fiatalember. — Van két eladó jegyem. Már nyúlok a pénztárcámért. — Harminc — suttogja és óvatosan körülnéz. Megakad a kezem, s viszszaengedem a pénztárcát. — Hogyhogy? Hány forintos jegy? — Az nem számít, én is húszért vettem át — mondja, s látva, hogy sokallom az árat, meg sem várja válaszom, továbbmegy. Még nézelődök egy kicsit s már mennék is, ám megpillantom a borostásarcút. Igyekeznie kell, negyed hét van. Fiatal párnak kínálja a jegyeket, ahogy látom, eredménnyel. Majd, mint aki jól végezte dolgát, mosolyog, s nagy léptekkel megindul az aluljáró felé. Városi Mihály XX., Kassa út Megoldatlan a közlekedés A XVIII. kerületben (Pestlőrinc) modern lakótelep, a Lakatos utcai kb. tízezer lakossal. Az új lakótelep üzlethálózatáról és közlekedéséről azonban egyáltalán nem gondoskodtak. Az üzlethálózat hiányán az új lakótelep lakosai úgy segítenek, hogy a munka befejezése után Pesten vásárolják meg az élelmiszert és egyéb háztartási cikket, a közlekedésen azonban a saját erejükből képtelenek segíteni. A Pestlőrincről jövő 35-ös és 93-as jelzésű buszok és az 50-es villamos annyira zsúfoltan érkeznek a Lakatos utcai lakótelephez legközelebb levő Fórum mozi megállóhoz, hogy szinte lehetetlen felszállni. Kérem az illetékeseket, hogy közlekedésünket oldják meg , többi lakótelep mintájára. A Lakatos utcai lakótelep is kapjon külön autóbuszjáratot, ami 1, lakótelepről nemcsak a Nagyvárad térig közlekedne, hanem a belső kerületekig, valamint az 52-es villamost hosszabbítsák meg a lakótelepig. A Fórum mozinál levő autóbusz felszálló, illetve villamosleszálló közös járdaszigeten van. A nagy tolongásban valakit az autóbusz, illetve vsillamos alá lökhetnek. Inkább előzzük meg a bajt! dr. Lakó József Budapest, XVIII. (Pestlőrinc) Lakatos utcai lakótelep, 4-es ép. UNIGRILL, háztartási rostsü,tő, az egészséges, zsírszegény étkezés nélkülözhetetlen eszköze. Ára: 1100,— Ft. ELEKTROMOS SÜTŐ (AS 30) hőfokszabályzóval, hőálló üvegablakkal. Ára: 1250,— Ft 5 LITERES VILLANYBOYLER, ideális konyhai melegvíztároló. Ára: 1100,— Ft MEDILUX tölthető, akkumulátoros zseblámpa modern, könnyű kivitelben. Ára: 170,5 Ft Vásárolhatók a szaküzletekben és áruházakban!