Esti Hírlap, 1968. március (13. évfolyam, 52-77. szám)

1968-03-01 / 52. szám

Jarring tárgyalásai New York, március 1. Gunnar Jarring, az ENSZ Közel-Keletre küldött kü­­lönmegbízottja, aki szerdán visszaérkezett New Yorkba, tegnap megkezdte tanács­kozásait. Elsőként V Thant főtitkárral találkozott, de további programján szere­pelnek megbeszélések a nagyhatalmak, továbbá Iz­rael, Egyiptom és Jordánia ENSZ-képviselőivel. A fő­titkárral folytatott eszme­cseréről semmiféle nyilat­kozatot sem adtak ki. Kairói jelentés szerint az Al Ahram egy pénteki cik­kében arra figyelmeztet, hogy a közel-keleti helyzet ismét súlyosabbá válhatik egy csütörtöki izraeli beje­lentés miatt, amely szerint izraeli területeknek tekintik a megszállt arab területe­ket. Ezt az elhatározást az Al Ahram újabb agresszió­nak minősíti és hangsúlyoz­za, hogy ez az arabok szá­mára elfogadhatatlan és csökkenti a békés megoldás lehetőségét. A cikk végül megjegyzi, hogy az izraeli bejelentés éppen egybeesik Jarring New York-i tanács­kozásaival, amelyeknek cél­ja kiutat találni a közel-ke­leti zsákutcából. Riad Francénál Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere, aki csü­törtökön 24 órás látogatásra Madridba érkezett, Nasszer személyes üzenetét adta át Franco tábornoknak. Nasz­­szer az üzenetben hír sze­rint megköszönte Spanyol­­országnak a közel-keleti konfliktus kapcsán tanúsí­tott „baráti magatartását”. „Fiat-Fiatovics“­premier Moszkva, március 1. Megjelentek a szovjet „Fiatok” Moszkva utcáin. Egyelőre öt próbakocsi fut a szovjet fővárosban. Ve­zetőik dicsérik a „Fiat- Fiatovicsokat”. Kényelmes az ülésük, gyorsak, könnyen kezelhetők, a legszűkebb mellékutcában is könnye­dén fordulnak. Clark Clifford, a Pentagon új ura E szökőéves február utol­só napján búcsúzott el a Pentagontól Robert McNa­mara. S milyen baljós jelek közt! Nagy ünnepséget akartak rendezni a távozó­nak, de mintha minden ösz­­szeesküdött volna az ünne­pélyesség sikere ellen. Az a lift például, amelybe ma­ga Johnson elnök szállt be, hogy McNamara hivatali szobájába jusson — elakadt a harmadik és negyedik emelet között. Tizenöt per­cig tartott,­­ amíg Johnsont és kíséretét kiszabadították, kézzel (!) vontatva fel a kabint abban a nagy elekt­ronikus birodalomban, amit a Pentagon jelent. (Mellesleg. Johnsonék ép­pen a 13-as számú liftbe szálltak — lehet, hogy itt követték el a hibát?) Aztán le kellett fújni a különböző harci repülőgé­pek tervezett díszrepülését, úgy zuhogott az eső. John­son búcsúbeszédéből sem sokat értett az egy hegy­űlt ünneplő közönség, mert a mikrofonok vezetéke be­ázott. Rossz főpróba , jó pre­mier, így tartja a színházi babona, de hogy vajon a balszerencsés „temetés”­sze­rencsés beiktatással egyen­lő-e, arra vonatkozóan nem sok utalás található az ál­moskönyvben. Az új had­ügyminiszter, a 61 éves Clark McAdams Clifford si­kere sokkal komolyabb dol­goktól függ. A technikailag még oly „szuperül” beren­dezett Pentagonban meges­het, hogy a lift éppen nem­­ eszkalál. Cliffordtól azonban azt várjja a világ közvéleménye, és ami nem kevésbé fontos: az amerikai lakosság mind nagyobb ré­sze is, hogy a vietnami há­ború eszkalációját számolja már fel! A St. Louis-i ügyvéd 1945 júniusában, a há­ború után — miután a ha­ditengerészetnél szolgált — került először kormányhi­vatalba. Truman tehetsé­gesnek tartotta és 1946-ban Clifford már az elnök egyik fő tanácsadója volt. 1950-ben ismét visszavo­nult a magánéletbe — pénzt keresni. A Fehér Ház em­bereit ugyan nem fizetik rosszul, de egy jól menő ügyvédi irodában mégis nagyobb jövedelemre lehet szert tenni Amerikában. Washington egyik legmódo­sabb ügyvédi irodáját ve­zette, bár közben Kennedy s később Johnson alatt is — a mi kifejezésünkkel él­ve: „társadalmi munkában” — részt vett bizonyos kor­­mányfunkciók végrehajtá­sában. A legutóbbi időkben például nem kisebb fontos­ságú feladatot vállalt, mint az USA külföldi kémszolgá­lata tanácsadó bizottságá­nak elnöki pozícióját. Teljes mértékben élvezi Lyndon Johnson bizalmát. A két férfi nézetei, az ame­rikai sajtó szerint, meg­egyeznek a vietnami hábo­rú kérdésében. Washingtoni ügyvédi iro­dájától Clifford így búcsú­zott el: „Mostantól kezdve csak egy ügyfelem lesz: az Egyesült Államok”. Sikere akkor lenne az új miniszter-ügyvédnek, ha se­gítene reménytelen ügybe keveredett „ügyfelét” béké­sebb megoldásra bírnia. (barabás) FAJVÉDELMI TÖRVÉNY A lordok még nem döntöttek . London, március 1. Stanley Levinson telefon­jelentése: Londonban a Lordok Há­za a reggeli órákig ülése­zett, hogy folytassa a vitát az új bevándorlási tör­vényről, amelyet a kormány szeretne legkésőbb ma éj­félig életbe léptetni. A brit parlament felső­házának ez volt a leg­hosszabb ülése ebben a században. Hajnali két óra harminc perckor már csak 24 sza­vazat hiányzott ahhoz, hogy a törvényt — amely szigo­rúan korlátozni kívánja a Kenyából áttelepülő indiai és pakisztáni származású brit állampolgárok beván­dorlását a szigetországba —, elvessék, és visszautalják az alsóháznak. Az alsóház már korábban megszavazta a törvényt. Ha a Lordok Háza csak egyetlen szót is változtat a szövegen, akkor a törvény­­javaslat ismét visszakerül az alsóházhoz. Közben szerte Angliában folytatódnak a tüntetések a fajvédő jellegű törvény ellen. Az este egyetemisták vo­nultak a parlamenthez, de tüntetésüket a rendőrök megakadályozták. .Néhány képviselő több társadalmi szervezet támogatásával felkérte a királynőt, hogy ne írja alá a törvényt. Delhiben az indiai par­lamentben éles szavakkal bélyegezték meg a brit kor­mány eljárását. Egyhangú­lag határozatot fogadtak el, amely megtorlásokat helyez kilátásba, így például a brit vállalatok államosítá­sát, sőt esetleg a nemzetkö­zösségből való kilépést is. Orkán Krétán Orkán: Özönvízszerű eső­zés pusztított tegnap Kréta déli területein. Három em­ber életét vesztette, öten megsebesültek. Szóbeli jegyzék U Thanthoz New York, március 1. A Szovjetunió, Lengyel­­ország és Csehszlovákia U Thanthoz intézett szóbeli jegyzékében elítélte a nyu­gati hatalmaknak azt a kí­sérletét, amely a Német Demokratikus Köztársaság mint szuverén állam státu­sának meghamisítására irá­nyul. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország ENSZ-képviselői ugyanis február 1-én leve­let tettek közzé, amelyben úgy nyilatkoztak, mintha Nyugat-Németországnak joga lenne nemzetközi kér­désekben egyedül képvisel­nie az egész német népet. A három szocialista or­szág ENSZ-képviseletének szóbeli jegyzéke hangsú­lyozza, hogy mind több or­szág ismeri el az NDK-t, mint szuverén államot, amely békepolitikát folytat, politikai, gazdasági és kul­turális kapcsolatokat ápol­va, igen sok állammal. Kiutasították... Belgrád, március 1. A belgrádi Politika köz­li, hogy az amerikai Wil­liam Lockwood, aki szocio­lógiai tanulmányok címén huzamosabb ideig Boszniá­ban tartózkodott, a CIA megbízásából ellenséges te­vékenységet fejtett ki, gyű­lölködést szított a jugo­szláv nemzetiségek között. Ezért három nappal ezelőt kiutasították az országból. Új BT-elnök New York, március 1. Osmane Loce Diop, Sze­negál ENSZ-képviselője vette át március elsejével a Biztonsági Tanács soros elnöki tisztét. APJA-E LÁNYÁNAK GIUSEPPE? Pikáns neo­történet Szicíliában Gino Pallotta telefon je­lentése: Szülhetett-e gyermeket férjétől a csinos Rosaria, ha egyszer — állítása sze­rint — Giuseppe legalább nyolc év óta esténként a hitvesi ágyban egy szelíd homlokcsókkal is megelé­gedett? A bizonyíték pedig kétségtelen: hároméves, hullámos, barna fürtös kis­lány, aki a keresztségben a Teodora nevet kapta. Zárt ajtók mögött tartot­ták tegnap a nem min­dennapi ügyben az első tárgyalást a római bíró­ságon. Rosaria Lichata — Giusep­pe Guerriero 35 éves szicí­liai kiskereskedő felesége — a házasság felbontására indított pert. Csakhogy fér­je nem egyezik bele a vá­lásba, és tagadja, hogy fér­fiúi képességeinek nincs birtokában. Ám az asszony hajthatatlan: szerinte kis­lányának semmi köze Giu­­seppéhez. Feltételezése sze­rint a tehetetlen kereskedő fondorlattal egy férfit csempészett azon a kritikus éjszakán, négy évvel ezelőtt az ágyába, vagy valami altatóval sike­rült előzőleg öntudatlan ál­lapotba juttatni feleségét, aki azután már nem tudta, mi történik vele és ki a cselekvő férfi... Miután a férj nem haj­landó elismerni 29 éves fe­lesége vádjait, az orvos­szakértők dolga, hogy meg­állapítsák: ki az apa? Tegnapi mondat mai fejlécen it­t­­st emlékezünk meg rá­» annak százhuszadik évfordulójáról, hogy Marx és Engels közreadta a Kom­munista Kiáltványt. Talán nem mindenki olvasta el a művet (a mulasztást lehet még pótolni...), de aligha van olyan ember, aki ne is­merné szállóigévé lett utol­só mondatát: „Világ prole­tárjai, egyesüljetek!” Nem véletlenül az egység­re és az összefogásra való felhívás, a Kiáltvány végső kicsengése. A közös cselek­vés az az emelő, amely leg­inkább előmozdíthatja a kö­zös ügyet. Ez a százhúsz esztendő nem múlt el hiába az em­beriség történetében. Akkor a „kommunizmus kísértete” járta be Európát. Ma ennek az Európának egy tekinté­lyes része szocialistának vallja magát. Akkor a kom­munisták szövetségének jó, ha háromszáz tagja volt, a legöntudatosabb munkások, vándorló mesterlegények, radikális értelmiségiek kö­zött. Ma öt világrészen fél­száz millió kommunista és megszámlálhatatlan rokon­szenvező tevékenykedik. Sok minden változott. Nemzedékek adták át egy­másnak a stafétabotot. Marx gőzgépekkel mérte az ipari forradalmat. Lenin villamosításról tervezett, mi atomreaktorokat építünk. De a százhúsz évvel ezelőt­ti mondat nem vált tegnapi­vá — ott található a mai tíj­­ságok fejlécén is. Az egység szükségessége a változásban is változatlanul időszerű. Természetesen, az új körül­ményeknek megfelelően, mondjuk úgy, hogy nem felkiáltójellel, hanem sok­sok kötőjellel. Hiszen nincs két szocia­lista ország vagy két kom­munista párt, amely ponto­san ugyanolyan feltételek között dolgozna, harcolna. Volt szocialista ország, amely hagyományosan fej­lettebb szintről indult, míg a másik gyarmati korszak mélypontja után startolt. Volt, ahol kisebb tandíjat fizettek, másutt súlyosab­baknak bizonyultak a belső konfliktusok. Van, ahol ma a belső gazdasági reform áll a tennivalók élén, van, ahol az ország légvédelme . .. Amint a tőkésországok kommunista pártjai is el­térő viszonyok között dol­goznak. Az olasz és a fran­cia párt a legalitás körül­ményei között végezheti munkáját, a közeli Nyugat- Németországban és Spa­nyolországban az illegális tevékenység szabályait kell betartani. A finn párt mi­nisztereket küld a kor­mányba,­­ a görög párt vezetői börtönszigeten éheznek. Van ország, ahol a párt a politikai élet leg­fontosabb tényezői között szerepel, és van, ahol — legalábbis egyelőre — vi­szonylag jelentéktelenebb szerepet tud csak betölte­ni. Ki adhatna tehát álta­lános, minden helyzetre al­kalmazható, kötelező re­ceptet? A kommunisták azonban internacionalisták. Egy­szerre tekintik magukat sa­ját népük, illetve az egész nemzetközi mozgalom ré­szének. Az internacionaliz­mus korunkban az új típu­sú, magasabbrendű egység iránti igényt is jelenti. Ezért lehetséges, hogy a különbözőségek ellenére megtaláljuk a közös nyel­vet. Ezt a tanulságot vonhat­ta le az olvasó is, aki a most folyó budapesti kon­zultatív találkozó közlemé­nyeit kézbe vette. Nyilván­valóan vannak viták, ez egyenesen következik az­­elmondottakból, s hozzá­tartozik egy élő, fejlődő, állandóan alakuló mozga­lom természetéhez. Meg az is előfordulhat, hogy a viták, mivel elvtársi, de­mokratikus eszmecseréről volt szó, s nem előre meg­írt forgatókönyvről, túl­mennek a kívánatos kere­teken. De mindennél lé­nyegesebb, hogy a találko­zó már a harmadik napon elküldhette egyhangúlag elfogadott üzenetét a viet­nami néphez, ami — hogy továbbmenjünk — úgy gondoljuk, egybevág több jelen nem levő párt állás­pontjával is. Ugyancsak ki­tűnt a felszólalásokból, hogy sokoldalú törekvés van egy világtalálkozó mi­előbbi összehívására. A marxi gondolat érvé­nyes százhúsz év múl­tán is: „Világ proletáriái, egyesüljetek!” Sőt, éppen eredményeink nyomán, sokkal szélesebb és haté­konyabb keretben vethető fel a jelszó: „Világ antiim­­perialista és békeszerető erői, egyesüljetek!” Ám mindennek alapja a „Vi­lág kommunistái, egyesül­jetek”. Anélkül, hogy elé­be vágnánk a további ta­nácskozásoknak, megálla­píthatjuk, hogy alapjában ezt a gondolatot tükrözi a budapesti találkozó. S ak­kor tiszteleghetünk igazán a marxizmus klasszikusai­nak emléke és munkássága előtt, ha — jelképesen szólva — fogalmazzuk nap­jaink Kommunista Kiált­ványát. Réti Ervin ÚJ MŰSOR! ÚJ MŰSOR! ————!­a—— HALÁSZ RUDOLF: Bmm !Ezeéjszaka KÉTRÉSZES NAPKELETI REVÜ Zenéjét összeállította: Havasi Viktor Koreográfus: Jeszenszky Endre Szereplők: szultán - csonka endre SEHEREZÁDÉ — DÁVID ÁGI ALI BABA — BÖRZSÖNYI MIHÁLY FATIME — SIMONYI MAGDA LEILA — PÁLFFY ZSUZSA PISZKOS FRED — UDVARDI SÁNDOR FÜLIG JIM — LILIOM KAROLY SENKI ALFONZ — MAJZIK LÁSZLÓ MIRJAM MIRJAM HOPKINS HASSZÁN — NAGY HENRIK ZULEJKA - KOHÁNYI HEDVIG VIDÁM FIÚK + 2 NAGY PAPP KVINTETT 111111111111 Műsorkezdés 11 órakor Hétfő: műsorszünet • mifildllírk

Next