Esti Hírlap, 1970. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-23 / 119. szám
Munkatársaink helyszíni riportjai Kulcsra zárt város Makó alatt, másfél kilométerre a hídtól, 150 méteres gátszakasz, ettől függ ■most egy város élete. A töltés laza és süppedés, átitatta a víz. A mezei útra irányítanak bennünket. Facsoportok mélyén gubbasztó, kis tanyákat hagyunk el, a kiürítési parancs mintha nem érkezett volna idáig, a gazda kapálgat, az asszony a tyúkokat eteti. Az úton egy ember. Az öregen kordbársony nadrág, nyűtt zeke, az olajfekete archoz ősz haj. — Merre, bátyám? — Most a kukoricaföldre —, mondja. — Két nap, két éjjel a gáthoz hordta a homokzsákot a fiával meg a vejével, eljött az ideje, megnézni a földet. Ő ugyanis magángazdálkodó. „Megnézem a varnyúkat, a fene vinné őket.” Madárijesztőt is állít, ez ügyben fárad. A Maros? „Megfogtuk már” — s tolja tovább bizakodón a kerékpárt. A földje négyszáz méterre van a folyótól, este majd megy a gáthoz, de most úgy tart a kukoricához, hogy a víz felé se pillant. A főhadiszállás A védősereg az Insperger-tanya akácfái alatt ütött tábort. Bevetésre kész kétéltűek, dömperek, lánctalpas traktorok, kővelfölddel-homokzsákkal rakott teherautók dzsungele. A tanya mögött híradós katona, fején fülhallgató. A kertben teát osztanak, a sövény mellett 50—60 katona, félmeztelenül alszanak a sátorlapokon — nem tudom, a dübörgő zajban vajon hány éjszakát pótolnak. A tanya lakói most költöznek. A tornác előtt teherautó, a bútorokat, a ruhaneműt felpakolták már, fönn a nyúlketrec is, a fiú éppen a csirkéket hozza, egyszerre vagy tizet. Insperger néni befut még a szobába a tangóharmonikáért, az unoka él-hal érte, mindenképp vinni kell. „Nem bírja ez a gát — mondja. — Szentesre megyünk, a sógorhoz.” A sógor a költöztető, reggel elkérte főnökétől a teherautót, a kollégák jelentkeztek, jönnek segíteni. Kulcsra zárják a tanyát, az udvaron néhány, csomagolásból maradt, régi újságpapírba kap a szél. Megered az eső. A töltésen egy férfi öklét rázza az égnek. Negyedik napja erősítik ezt a szakaszt, a víz a töltés alatt tör utat, de délben megfogták a legnagyobb buzgárt , s most ezen az esőn is múlhat, meddig bírja a gát. Ilyenkor teherkocsival nem járhatnak fel a töltésre, de az emberek kis kézisaroglyákban, tovább hordják a homokzsákot, ezer- és ezerszám építik a buzgár köré, búvárok szállnak a víz alá, cölöpverő katonák gépei döngölik a mélybe a pátrialemezeket. Négy cölöpverő gép érkezett Szegedről, még a Szentesről, Csongrádról, Vásárhelyről segítségre siető férfiak is megállnak. A kép nyugodtan szimbóluma lehetne az árvízvédelmi munkáknak. Egy katona, fenn, a kötélhágcsón, igazgatja a lemezt, arcát, meztelen felsőtestét olaj és korom borítja, a másik sárosán, olajtól feketén a csavarokat szorítja, a harmadik derékig vízben az acélsodronyt feszíti. Makó üres. A gyerekeket, asszonyokat biztos helyre szállították, a férfiak a gátakon. Esztergályos, fő- könyvelő, állatgondozó, mérnök, banktisztviselő együtt védi a várost. Benyitok a Korona Szállóba. A portás egyesegyedül, a pultot támasztja. „Éjszaka elvitték a vendégeket. A szegedi színészeket busszal, természetesen, már az esti előadás is elmaradt. Minden szobánk foglalt, a Maroshoz érkezett munkások lakják.” Az étteremben a sofőröket ebédeltetik. (Az utcákon végtelen sorokban állnak az Ikarusok, ponyvás teherkocsik, felkészülve a legrosszabbra is, hogy a férfiakat mentsék.) A kávéfőzőgépnél kialvatlan szemű asszony — a férjével maradt, szükség van rá — számolatlanul tölti a csészéket. „Reggel 6-tól éjjel 12-ig főzöm a kávét.” pipázgat, megszokta, hogy délután kiül a ház elé. „32-ben is magas volt — bólogat —, mégsem lépett ki.” Állomásfőnök: „Csütörtök éjszaka nyolc szerelvényt indítottunk, Hódmezővásárhelyre szállítottunk 12 800 embert. A vonatok menetrendszerűen közlekednek, a 1 órás vonat most indul Békéscsabára." Öt utas kapaszkodik a lépcsőkre: két makói férfi és egy család Kiszomborról. Biztonságban akarják a gyereket, félnek a folyótól. Befogadók . Nem tudom, magyar város került-e valaha ilyen helyzetbe, mint Hódmezővásárhely. Negyvenezer ember befogadott egy várost, 15 600 makóit. A városi tanács tömör falú épületében információs iroda működik. Tudakozók százai kérik rokonuk, ismerősük címét. Interurbán Budapestről, Szolnokról, Kecskemétről, Miskolcról. A tanácselnök katonatisztekkel tárgyal. — Felkészültünk 35 ezer ember fogadására — mondja később. — Ha szükség lesz rá — bár ne lennél —, a makói férfiak is otthonra lelnek nálunk. Van még helyünk: iskolákban, kultúrotthonokban, lakóknál egyaránt. Mióta van talpon? Ráncolja a homlokát: „Milyen nap is van ma?” Mondom, péntek. „Akkor szerda reggel óta.” Egyszer másfél órát aludt a kanapén, ahová a vendégeket szokta ültetni. A főtér mögött kisvendéglő. Hatszáz személyre főzünk — mondja a pincér —, hatszáz makói vendégünk van. „Mi lesz a vacsora?" „Tarhonya, lecsós kolbásszal.” Kósa Csaba Remeg a töltés: a cölöpverők döngölik a pátralemezeket Néma házak Mindenütt lehúzott üzletredőnyök, befüggönyzött, néma házak. A tanácsház előtt rádióantennát állítanak. Egy nyitott önkiszolgálóra találok, két alkalmazottal dolgozik. „Mi fogy most leginkább ?” „Kifli, kenyér, szalonna. A pihenőbe jövő munkások vásárolnak.” Megyünk a vasútállomásra. Kis utca, az egyik padon deres bajszú öreg Panyolán a Szamos töltésére s a templomdomb köré — mintha az Araráthegy lenne — háromezernyi jámbor állat szorult. A falu vagyona. A falu minden vagyona az állat és a szilva. De az a szilva a holtágakban hol van? Így hát az állatokkal maradt a tenyérnyi Araráton nyolcvan panyolai, köztük 12 asszony. Víz veszi körül Panyolát mindenütt, mert ez igazán a Szamos—Tisza szöge, hegyesszög: jobbról a Tisza, balról a Szamos. Telefonjuk már nincs. Villanyuk sincs, motorcsónakot nem hagytak itt a visz-szavonuló védők. Harmadik napja, hogy egy LÚG lánctalpas úszó gépjármű, vagyis egy bálna nagyságú, bivalyerős kétéltű — magasra rakva, bálákba préselt takarmánnyal átúszott a vízen és felmászott a töltésre. Épp jókor, mert már az állatok — nem a gondozás híján — kezdtek éhen halni. Azóta ez a LÚG két kiskatonával mindennap megjelenik a partokon, s szörnyű zörgésére, zúgására nem riadnak az állatok, a víz felé fordítják fejüket és sóvárogva várják ezt az ókori szörnynek kinéző, zörgő, úszó-mászó, élelmet hozó vasbálnát. Ide indulok. Persze, személykocsiról szó sem lehet. Magas dömperek taposhatják itt a vizet. Nagydobos után a Kraszna-hídról a vízbe szaladunk le, csak a távíróoszlopok mutatják, merre vezet az út. De ez nem hosszú út, itt tessék kiszállni, innét tovább már a dömper sem tud menni. Két rendőrmotoros várja a népeket, ők visznek át a mezők fölött, almáskertek lombkoronái alatt be Szamosszegre. Az egyik rendőr Siófokról jött ide, mezőkomposnak, a másik Pestről — ismerik is egymást! — a rómairól. Szamosszegen — mert ez is vízben van jócskán — egy orgonafához kötünk ki. Az orgonafa-megállónál — átszállás — a szamosszegi tsz vontatóra vár. A traktor az utasokkal átgázol a Rákóczi úton, s a tanácsháza előtt megáll. Végállomás. A tanácsházán az elnök, a pocakos titkár s egy kislány (kávét főz, az irodistalányok mindig főzik a kávét), Kovács Kati, a gazdálkodási előadó már a negyedik éjjel inspekciózik és hallózik a telefonba. Panyolára hogyan jutok tovább? Kinézünk az ablakon és mutatja az elnök, merre van Panyola. Néma, vízben álló utcasor, a vízen, vízben két karhatalmista járőröz. Magas a víz, hullámzik a víz — egy-kettő, pontosan, szépen —, a víz tetején, a vízben fordulnak és haladnak. Merre? — Panyolára? Egy ladikot adhatok. Ha tud ladikolni, akkor csak azt a tornyot figyelje. Abba az irányba halad és szárazföldet ér, a Szamos töltését. Ott várja meg a LUG-ot, az a LUG csak jönni fog egyszer. Szemben Panyolával. A magasból, a túlról tehénkék sorakoznak fel délen és köszöntenek. Ki mondja, hogy ez bögés? És a békák! Ez nem karattyolás. Ez a tiszta léget megrendítő, búgó rezgés! Másfél óra múlva — micsoda robaj! — megérkezik a LÚG. A kiskatonák elcsodálkoznak: itt, ember? A vezető előtt a műszerfalon egy gumisündisznó hasába fűzve egy centiméter, a süni a 22-es számot mutatja. Huszonkét nap múlva vetheti le az angyalbőrt. Kicsit rokonszakmabeli, nyomdász, a pesti Zrínyiben. A másik hajós orosházi, odahaza sofőr. Átússzuk a vizet, felmászunk a töltésen és a magaslaton állunk meg. Várja Robinson népe a küldeményt. De azért a rakodás közben tőlem. Péntektől, a panyolai fiúk azt kérdik: mit játszott a Fradi? (Mondhatom, hogy kikapott ?) Bibliai kép: aranyszőke kocák körbehasalják a templomot, belefúrva a melengető sárba magukat, a szomorú szemű lovak a fák gyenge lombjait rágják, a tehenek szaladnak, az ablakszállítmányt ők várják legjobban. Az iskola udvarán közös főzés. A malacokból kerül a tányérra egy. A falu vezetői? A tanácselnöknő, Surányi Amália volt az utolsó, aki elfogadta a helikopter mentőkosarát és elszállt. „De csak akkor — védik az elnöknőt —, amikor végképp elnémult a telefon, egészen belerekedt Amália a hallózásba, csak akkor repült fel a szigetről.” Ott maradtak az erős fiúk, akik Panyolát egy ideig védték, 12 asszony, a fiúk édesanyja, aki a férfiak gondját akarta viselni. Aztán a tsz főkönyvelője (legyen szemünk mindig a vagyonon, csak a jelenlétében engedte feltörni a takarmányraktárakat), s a párttitkár és Simon József tanácstag, a révész. Elkezdődött a robinsoni élet. A révész útmutatásával tutajokat szegeltek. Elindultak a vízbe merült utcák közt, deszkatutajokon, kimenteni, amit lehet, a magas dombra felhozni minél több értéket, élelmet. Kőbányai György Sziget az ártengerben MEGJEGYEZZÜK Bevételi kiadás Lakbérbevétel: 3 millió 600 ezer forint; Lakbérhátralék: 18 ezer forint; Lakáskarbantartás és felújítás állami dotációja: 10 millió forint. Ráfizetés: több mint hatmillió forint. Ez a XV. kerületi Ingatlankezelő Vállalat múlt évi mérlege, de hasonló a kép a többi kerületben is: a lakbérbevételek sehol sem fedezik a felújítási költségeket. A Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat évente egy milliárd forintot költ az állami kezelésű lakóházak karbantartására, önmagában hatalmas összeg ez, de ha összevetjük a lakosság igényeivel és reklamációjával, azonnal látszik, hogy sokkal több pénzre lenne szükség. Az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány együttes ülésének határozata utal ezekre a gondokra is, amikor kimondja: az állami lakóházak karbantartásához a lakbérnek kell fedezetet nyújtania. Azokban a kerületekben, ahol főleg komfortos lakások épültek, s amelyeket érint a lakbéremelés , nyilvánvalóan enyhülnek a fenntartási gondok. A peremkerületekben azonban a lakások többsége ma is komfort nélküli, s ezek lakbére nem emelkedik. Itt tehát a jövőben sem lesz elegendő a lakóházak karbantartására a lakbérből befolyó összeg, továbbra is nagy állami támogatásra lesz szükség. Ezért különösen figyelemre méltó a határozatnak a közös teherviselést előíró része. Ha a lakók feladata lenne a lakáson belüli kisebb javítások elvégzése, az ingatlankezelő vállalatok több gondot fordíthatnának tényleges feladatukra: a külső tatarozásokra, a födémcserékre stb. Sok komfort nélküli lakásban az alacsony lakbérek ellenére egyes lakók elhanyagolják a cserépkályhák rendszeres karbantartását, s emiatt negyedére csökken a kályhák használati ideje. Ám, amint használhatatlanná válnak, rögtön benyújtják az igényt az IKV-nak. Az egyik külső kerületből panaszos levelet írt szerkesztőségünknek valaki, mert az IKV nem adott új tűzhelyet, pedig már hónapok óta bejelentette igényét. Az IKV-nál kiderült, hogy az igénylő több mint egy éve nem fizette a 25 forintos havi lakbért. Sok érv szól tehát a Központi Bizottság és a kormány együttes határozata mellett, hogy a bérlők fokozottabban vállaljanak részt a lakás belső berendezéseinek fenntartásában és pótlásában. Az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével jelentősen növelhető a lakóházak fenntartását és felújítását szolgáló pénzöszszeg. Ehhez azonban egy kis tulajdonosi szemlélet is szükséges: minden lakásbérlőnek éreznie kell, hogy otthonának kényelme a saját érdeke is. Valachi Anna Ráadás A Vörös Csillag Traktorgyár új szolgáltatást vezetett be: a 90 lóerős D4K —B, a 110 lóerős DUTRASTEYER—110 összkerékhajtású traktorok és a DUTRA-MUNCK exkavátorok vásárlóinak 800 forint értékű díjmentes pótalkatrészt, terülén munkaruhát, traktoros zsebszerszámkészletet és a szélvédőre szerelhető ventillátort ad többletszolgáltatásként. A KÜLFÖLDRE UTAZÓ AUTÓS TURISTÁK kényelme érdekében a gépjárműszavatossági biztosítás igazolására szolgáló ZÖLD KÁRTYA Budapesten az Állami Biztosító valamennyi kerületi igazgatóságán kiváltható Díja: 15 nap 40 Ft egy hónapra 70 Ft ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ