Esti Hírlap, 1970. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-25 / 276. szám

A cigánybáró Vérszegény felújítás az Erkel Színházban A színlap daljátéknak nevezi Strauss művét, ami a német Singspielre célozva a vígoperával való rokonsá­got hangsúlyozza, nálunk pedig a János vitézhez kö­zel álló műfajra utal. A közönség nagyoperettnek emlegeti a keringőkirály magyaros témákban bő­velkedő remekművét és a muzsikából gazdagon ömlő, színesen és változatosan áradó romantikus érzelmi hullámzás színpadi megje­lenítését igényli. A minap kettős szereposztásban­­ le­zajlott repríz egy indoko­latlanul tompított hangú, túlegyszerűsített, mozgal­masságától megfosztott ka­marajáték benyomását kel­ti. Az operett: mese felnőt­teknek. A cigánybáró fan­tasztikumokat érintő naív­­sága: játék. Amikor a hu­szárok közé, álló cigányok a Rákóczi induló hangjai­ra, kétfejű, sasos lobogó alatt indulnak megvédeni Mária Teréziát a spanyolok ellen — János vitéz és Háry elődjeivé válnak a zenés színpadon. A játékot illik komolyan venni. Aki röstelli, ne játsszék. Ön­magát, hivatását és a kö­zönséget veszi semmibe, aki lenézi az operett élel­mességét és naiv mesetisz­taságát. Ha Barinkay a pre­mieren lógva felejti a hó­­zentrógerját, parodizálja önmagát a híres belépőben, elneveti a szerelmi kettő­söket, néhány felületes gesztussal, csak „jelzi” a játékban való részvételét­, ez méltán háborítja fel a közönséget (és késztet egye­seket arra, hogy dühös megjegyzésekkel elhagyják szünetben a színházat!) A rendezés komolyan akarta venni a játékot, de a gyermekszínházak — bábjátékokkal rokon! —, túlegyszerűsítésébe tévedt. Makai Péter, mint díszlet­tervező a zene tónusához, finoman alkalmazkodó ké­peket készített a két első felvonáshoz, csak a III. fel­vonásban engedelmeske­dett Makai Péternek, a rendezőnek, aki a muzsika helyett, vagyis az igazi Strauss-mű helyett a vézna librettót vette feladata alap­jául. E téren sikerrel gyom­lált ki néhány mai ízlésün­ket bántó, régi játékelemet, „cigánykodást”, de közben nem gondoskodott sem a szükséges vidámságról, sem a játék mozgalmasságáról, sem az érzelmek színpadi megelevenítéséről. Nehezen is tehette volna. Strauss muzsikája — és ez az új előadás legfőbb gyengéje — nem szólal meg teljes pompájában, nem ér­vényesül magával ragadó ereje és szépsége. Blum Ta­mástól, úgy tűnik, idegen ez a csillogó hangzásvilág, Borberitz Tamás pedig, bár hallhatóan jobb érzékkel dirigálja, még nem rendel­kezik azzal a karmesteri ru­tinnal, mely a­­kényes he­gesztési pontok megoldásá­hoz, a, keringő ritmusának bécsi karakteréhez, a ma­gyaros elemek, csárdás és verbunkos motívumok ér­vényesítéséhez, és főleg egy­­beötvözéséhez szükséges. A zenekar hangzása vérsze­gény, néhol jelentéktelenné szürkül, majdhogy eltűnik. Kevés inspirációt nyújt a színpadi élethez. Mindez attól olyan fel­tűnő, hogy hiányzanak a szerepeket életre keltő nagy egyéniségek, akik ezt a mű­fajt a népszerűség csúcsára emelték. Címszereplő bon­­viván nélkül nem lehet A cigánybárót megoldani. De olyan társ-szereplőik, nélkül sem, akik egyéniségük je­lentős kisugárzásával képe­sek­­lennének színessé, elhi­­hetővé, élvezetessé tenni az epizódokat. Hiába énekel gyönyörűen Marton Éva, ha a játék középpontjában ál­ló partnere, Vadas Kiss László idegenként hat eb­ben a műfajban. Szabó Ró­zsa szép hangján kívül mű­faji érzékkel is rendelkezik, de Szőnyi Ferenc, a part­nere, merő paródiának fog­ta fel a nagy énekesek ál­tal annyi sikerre vitt tenor­­szerepet. A két öreg ci­­gányasszony, Barlay Zsuzsa és Jablonkay Éva alakítá­sán kívül a többi szerep nem lépi át a gyenge szö­vegkönyv ezúttal tovább­gyengített változatának kor­látait, rosszul kapcsolódnak egymáshoz. Néhány szép énekes pillanattól (köztük Csengery Adrienne kelle­mes csengésű megszólalá­saitól) eltekintve, nem ele­venítik meg Strauss művét. Egy Schnitzer-,,színművet” eljátszani a magyar opera színpadán pedig értelmet­lenség. Persze, hogy fellé­­legzik a közönség, amikor két olyan egyéniség lép kis szerepben a színpadra, mint Simá­ndy József és Szilvás­­sy Margit, vagy amikor a szegényes táncba tétek so­rát végre egy bő humorú Terefe­re-polkában három remek — szoknyába, öltö­zött — fiú és nem kevésbé eleven három táncosnő oly ellenállhatatlan komikum­mal zárja. Ennyire futná csak az Opera mai együttesétől? De hiszen, mikor egy határszé­li osztrák kisváros tószín­padán játsszák A cigánybá­rót, a bécsi­­kritika a pesti operafőrendezőt dicséri, Házy Erzsébet és Radnay György alakításaival együtt, nem beszélve a káprázatos­nak titulált balettről, me­lyet ugyancsak a mi ope­ránk 32 tagú együttesével készített a mi koreográfu­sunk, Seregi László. Mesé­lik, hogy német színpadon remek Barinkayt énekel Ilosffalvy... Fodor Lajos Óriási siker: a SZERELMI ÁLMOK (Liszt) előadásaira eddig több mint 350 ezer jegyet adtak el! SZERELMI ÁLMOK (Liszt) Színes, szélesvásznú, kétrészes magyar—szovjet film Rendezte: KELETI MÁRTON Főszereplő: SINKOVITS IMRE Új Rosina: Kalmár Magda Az operairodalom két Ro­­sina-szerepében mutatkozik be az Operaház fiatal kolo­­ratúrszoprán énekesnője, Kalmár Magda. November 27-én, pénteken a Sevillai borbély női főszerepét, de­cember 20-án pedig az új betanulásban színre kerülő Mozart-opera, a Cost fan tutte Rosináját énekli. SZÍNHÁZ Operaház Erkel Színháza: A cigánybáró (Székely Mi­­h­ály-bérlet, 2. el., 7) — Nem­zeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház: A lu- Zitán szörny (7) — Madách Színház: A tetovált rózsa (7) — Madách Színház Kamara­­színháza: Vonó Ignác (7). — Vígszínház: IV. Henrik (7) — Pesti Színház: A hős és a cso­koládékatona (7) — Thália Színház: A világ olyan, ami­lyen (7) — József Attila Szín­ház: Merénylet (7) — Főváro­si Operettszínház: Pompadour (7) — Bartók Gyermekszínház a Fővárosi Operettszínházban: Robin Hood (3) — Mikroszkóp Színpad: A tetőn dolgoznak (fél 9) — Vidám Színpad: És mi lesz holnap? (fél 8) — Ze­neakadémia : Postás Szimfo­nikus Zenekar (vez.: Vasady- Balogh Lajos. Remekművek 1. el., fél 8) — Kamara Varieté: Kolumbusz tojása (6 és fél 9) Három Madách-mű bemutatója Az Universitas-együttes december 5-én mutatja be Madách Imre darabját, Endre magyar királyfit. A darab most kerül először a közönség elé, Verebes Ist­ván dolgozta át és rendezi. A szegedi Nemzeti Színház is megkezdte a próbát egy másik Madách-műből. En­nek címe: Mária királynő. A szinte teljesen ismeret­len drámát Gyárfás Miklós ültette át mai színpadra, és Lendvai Ferenc rendezi. Nagy Lajos király 12 éves korában királlyá koroná­zott leányának élete eleve­nedik meg a darabban, Bariba László festőművész különleges díszletei között. Főszereplők: Molnár Piros­ka, Stefanik Irén, Végvári Tamás és Király Levente. A harmadik Madách-mű Az ember tragédiája alap­ján készült Ránki-opera, amelynek előkészületeiről már több ízben részletesen hírt adtunk. Hirol n­aptól a mozikban A Sirály születése Szergej Jutkevics neve, Csehov, mint téma és Ma­rina Vlady a szereplők kö­zött már előre bizonyos ér­deklődést kelthet a széles­vásznú szovjet—francia film iránt. Sajnos, a film végül is nem egészen iga­zolja az érdeklődést. Cse­hov kétségtelenül érdekes téma, s az is csak rokon­­szenvet kelthet, hogy az al­kotók nem próbálták az életrajzfilmek hagyomá­nyos teljességét adni, éle­tének egyetlen napját, a Si­rály bemutatójának óráit, választották filmjük témá­jául. Ebben az időpontban érkezik ugyanis Párizsból Pétervárra Lika Mizinova, a szép fiatalasszony, aki iránt Csehov korábban ko­moly vonzalmat érzett és akinek nagy szerepe volt a Sirály megszületésében. Egyetlen, nap története csak ak­kor válhat filmté­mává, ha vagy nagyon apró részletességgel ábrázolják ezt a napot, vagy mint most, vissza-vissza tekinte­nek az elmúlt évekre, hogy teljesebbé próbálják tenni az adott pillanat feszültsé­gét, konfliktusát. Szergej Jutkevics ezt az utóbbi utat választotta: a pályud­­varon várakozó, a szállodá­ban a bemutatóra készülő író emlékezetében megje­lennek azok a pillanatok, amikor megismerkedett Lisca Mizinovával, aho­gyan szerelmük ki­bomlott, s elvirágzott. Ezeknek a visszaemlékezé­seknek a technikája azon­ban nagyon vitatható, s még inkább az a stílus, amelyhez a rendező nyúlt. Egy-egy kép, tükör kereté­ben, vagy éppen rajzos be­tétek segítségével, némi iróniával körítve jelennek meg a múlt pillanatai, de végül is a megidézett ké­pek nem indokolják az iróniát. Máshol, mintha a rendező a némafilm stílu­sát igyekeznék feltámasz­tani, talán hogy igazolja a korát, amelyben a történet játszódik. Ám ez a régies stíl sem igazodik a történet romantikus lényegéhez, amely végül is kissé indo­kolatlanul zárul olyan ké­pekkel, amelyek Csehov optimizmusát­­ hivatottak közvetíteni. Az adott pil­lanatban az égvilágon sem­mi nem indokolja ezt az optimizmust, s még csak katarzisnak­ sem tudjuk érezni az első bemutató bukását és annak felisme­rését, hogy mit vesztett el, egykori partnerében, Lika Mizinovában. Ez a valójá­ban végig nem vitt konflik­tus az oka, hogy a film­ feszültséget sem tud te­remteni; mozaikok marad­nak csupán az egyes részle­tek, színes, romantikus mo­zaikok, ironikus és régies stíluskeretbe ágyazva. Eb­ben a megoldásban egyet­len színész sem produkál­hatott jelentősebbet, pedig Nyikolaj Grinyko, aki Cse­­hovot személyesíti meg, eredeti színészegyéniség, és ebben a filmben is érző­dik egy nagy Csehov-alakí­­tás ígérete. Marina Vlady is csak szépségét és mér­téktartó játékstílusát tud­ta kölcsönözni Lika Mizino­­va szerepében. — bel —■ Egy férfi, aki tetszik nekem Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című filmje nagy sikert aratott a magyar mozikban. A rendező hasonló témát választott új filmjében, ez alkalommal némi egzo­tikummal is, méghozzá amerikai egzotikummal. Las Ve­gas világának bemutatásával színesíti az Egy férfi, aki tetszik nekem c­ímű történetet. A férfi, a filmbeli zene­szerző Jean Paul Belmondo és a nő, a francia színésznő Annie Girardot. (Képünkön.) Névadás Új tagokat toboroz a meg­alakulásának 65. évforduló­ját ünneplő vasaskórus, az Egyesült Izzó férfikara. Az idei Vándor Sándor-feszti­­válon sikerrel szerepelt énekkar holnap délután az újpesti úttörőházban ad hangversenyt, majd találko­zik azokkal a fiatalokkal, akik kedvet éreznek a közös énekléshez. A nagy múltú együttes külföldi vendégsze­replése előtt, december 11- én az Egyesült Izzó kultúr­termében lép fel, s ünnepé­lyes külsőségek között fel­veszi a Kodály Zoltán férfi­kar nevet. A névadó ünnep­ségre a zeneszerző özvegyét is meghívták. • Tisztes munkát vég­zett Vaszilij Ordinszkij, az Első szerelem televízióra alkalmazója és rendezője. Érezhetően az kötötte le a figyelmét, hogy minél pon­tosabban mondja el Tur­­genyev elbeszélését. Ez a törekvés eredményes volt, sőt, erényeként említ­hetjük, hogy semmit nem magyarázott túl, nem tola­kodott az író és a mű közé. Az összpontosításnak azon­ban árnyoldala, hogy a szí­nészvezetésben és az att­­moszférateremtésben nem mutatkozott elég érzékeny­nek. A mű szelleme, han­gulata így nem jelent meg teljes gazdagságában, szo­rongató szépségében a kép­ernyőn. Oka lehetett ennek az is, hogy egyformán hangsúlyt kaptak jelenték­telenebb mozzanatok i­s a jelentésük mellett. Inno­­kentyij Szmoktunovszkij sokat sejtetett játékában az apa figurájáról, de alakítá­sa mintha közeg nélkül maradt volna. • Az „Észrevétlen embe­rek” címet adták szerzői egy olvasztárról készült portréfilm­nek. De miközben Biró Miklós szavait hallgattuk életéről, munkájáról, hétköznapjairól, kedvteléseiről, úgy éreztük, az ilyen embereket kell észreven­nünk. Akik mindig akarnak valamit önmaguktól és az élet­től. És nem véletlenül írtuk el­sőnek azt, hogy önmaguktól, mert a tegnap megszólaltatott fiatalember éppen abból adott példát saját sorsával, hogy nem várt, hanem cselekedett. Tett azért, hogy megvalósítsa önmagát. Olvasztár lett, bár testalkata nem éppen erre a munkára termett, megtanult oroszul, bár már volt szakma a kezében, és a nyelvtudást nemcsak idegenvezetésre, ha­nem olvasásra is felhasználja —­ tudnivágyásból. Tanult és tanul. Jó volt hallgatni. Ko­­pátsy Sándor szerkesztőt és B. Megyeri Gabriella rendezőt nemcsak a felfedezésért illeti elismerés, hanem a bemutatás, a portrérajzolás sikeréért is. • Két zenei műsor szer­zett még szép perceket teg­nap. A Bartók-bemutatók nyomában című adás az egykori előadások része­seit, művészeit szólaltatta meg­­ örömünkre. Gond­dal és igénnyel összeállí­tott műsort kaptunk. Ella Fitzgerald sorozatának má­sodik részében végre az igazi Ellát hallhattuk, nem kerültek a programba gyengébb színvonalú, érzel­gős dalok, mint az első adásban. (bársony) □ ZENE ÉS VERS: érde­kes, közös előadás lesz ma este nyolc órakor az Egye­temi Színpadon. A Kex­­együttes ad hangversenyt és Balaskó Jenő költő mondja el verseit.

Next