Esti Hírlap, 1970. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
A cigánybáró Vérszegény felújítás az Erkel Színházban A színlap daljátéknak nevezi Strauss művét, ami a német Singspielre célozva a vígoperával való rokonságot hangsúlyozza, nálunk pedig a János vitézhez közel álló műfajra utal. A közönség nagyoperettnek emlegeti a keringőkirály magyaros témákban bővelkedő remekművét és a muzsikából gazdagon ömlő, színesen és változatosan áradó romantikus érzelmi hullámzás színpadi megjelenítését igényli. A minap kettős szereposztásban lezajlott repríz egy indokolatlanul tompított hangú, túlegyszerűsített, mozgalmasságától megfosztott kamarajáték benyomását kelti. Az operett: mese felnőtteknek. A cigánybáró fantasztikumokat érintő naívsága: játék. Amikor a huszárok közé, álló cigányok a Rákóczi induló hangjaira, kétfejű, sasos lobogó alatt indulnak megvédeni Mária Teréziát a spanyolok ellen — János vitéz és Háry elődjeivé válnak a zenés színpadon. A játékot illik komolyan venni. Aki röstelli, ne játsszék. Önmagát, hivatását és a közönséget veszi semmibe, aki lenézi az operett élelmességét és naiv mesetisztaságát. Ha Barinkay a premieren lógva felejti a hózentrógerját, parodizálja önmagát a híres belépőben, elneveti a szerelmi kettősöket, néhány felületes gesztussal, csak „jelzi” a játékban való részvételét, ez méltán háborítja fel a közönséget (és késztet egyeseket arra, hogy dühös megjegyzésekkel elhagyják szünetben a színházat!) A rendezés komolyan akarta venni a játékot, de a gyermekszínházak — bábjátékokkal rokon! —, túlegyszerűsítésébe tévedt. Makai Péter, mint díszlettervező a zene tónusához, finoman alkalmazkodó képeket készített a két első felvonáshoz, csak a III. felvonásban engedelmeskedett Makai Péternek, a rendezőnek, aki a muzsika helyett, vagyis az igazi Strauss-mű helyett a vézna librettót vette feladata alapjául. E téren sikerrel gyomlált ki néhány mai ízlésünket bántó, régi játékelemet, „cigánykodást”, de közben nem gondoskodott sem a szükséges vidámságról, sem a játék mozgalmasságáról, sem az érzelmek színpadi megelevenítéséről. Nehezen is tehette volna. Strauss muzsikája — és ez az új előadás legfőbb gyengéje — nem szólal meg teljes pompájában, nem érvényesül magával ragadó ereje és szépsége. Blum Tamástól, úgy tűnik, idegen ez a csillogó hangzásvilág, Borberitz Tamás pedig, bár hallhatóan jobb érzékkel dirigálja, még nem rendelkezik azzal a karmesteri rutinnal, mely akényes hegesztési pontok megoldásához, a, keringő ritmusának bécsi karakteréhez, a magyaros elemek, csárdás és verbunkos motívumok érvényesítéséhez, és főleg egybeötvözéséhez szükséges. A zenekar hangzása vérszegény, néhol jelentéktelenné szürkül, majdhogy eltűnik. Kevés inspirációt nyújt a színpadi élethez. Mindez attól olyan feltűnő, hogy hiányzanak a szerepeket életre keltő nagy egyéniségek, akik ezt a műfajt a népszerűség csúcsára emelték. Címszereplő bonviván nélkül nem lehet A cigánybárót megoldani. De olyan társ-szereplőik, nélkül sem, akik egyéniségük jelentős kisugárzásával képeseklennének színessé, elhihetővé, élvezetessé tenni az epizódokat. Hiába énekel gyönyörűen Marton Éva, ha a játék középpontjában álló partnere, Vadas Kiss László idegenként hat ebben a műfajban. Szabó Rózsa szép hangján kívül műfaji érzékkel is rendelkezik, de Szőnyi Ferenc, a partnere, merő paródiának fogta fel a nagy énekesek által annyi sikerre vitt tenorszerepet. A két öreg cigányasszony, Barlay Zsuzsa és Jablonkay Éva alakításán kívül a többi szerep nem lépi át a gyenge szövegkönyv ezúttal továbbgyengített változatának korlátait, rosszul kapcsolódnak egymáshoz. Néhány szép énekes pillanattól (köztük Csengery Adrienne kellemes csengésű megszólalásaitól) eltekintve, nem elevenítik meg Strauss művét. Egy Schnitzer-,,színművet” eljátszani a magyar opera színpadán pedig értelmetlenség. Persze, hogy fellélegzik a közönség, amikor két olyan egyéniség lép kis szerepben a színpadra, mint Simándy József és Szilvássy Margit, vagy amikor a szegényes táncba tétek sorát végre egy bő humorú Terefere-polkában három remek — szoknyába, öltözött — fiú és nem kevésbé eleven három táncosnő oly ellenállhatatlan komikummal zárja. Ennyire futná csak az Opera mai együttesétől? De hiszen, mikor egy határszéli osztrák kisváros tószínpadán játsszák A cigánybárót, a bécsikritika a pesti operafőrendezőt dicséri, Házy Erzsébet és Radnay György alakításaival együtt, nem beszélve a káprázatosnak titulált balettről, melyet ugyancsak a mi operánk 32 tagú együttesével készített a mi koreográfusunk, Seregi László. Mesélik, hogy német színpadon remek Barinkayt énekel Ilosffalvy... Fodor Lajos Óriási siker: a SZERELMI ÁLMOK (Liszt) előadásaira eddig több mint 350 ezer jegyet adtak el! SZERELMI ÁLMOK (Liszt) Színes, szélesvásznú, kétrészes magyar—szovjet film Rendezte: KELETI MÁRTON Főszereplő: SINKOVITS IMRE Új Rosina: Kalmár Magda Az operairodalom két Rosina-szerepében mutatkozik be az Operaház fiatal koloratúrszoprán énekesnője, Kalmár Magda. November 27-én, pénteken a Sevillai borbély női főszerepét, december 20-án pedig az új betanulásban színre kerülő Mozart-opera, a Cost fan tutte Rosináját énekli. SZÍNHÁZ Operaház Erkel Színháza: A cigánybáró (Székely Mihály-bérlet, 2. el., 7) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház: A lu- Zitán szörny (7) — Madách Színház: A tetovált rózsa (7) — Madách Színház Kamaraszínháza: Vonó Ignác (7). — Vígszínház: IV. Henrik (7) — Pesti Színház: A hős és a csokoládékatona (7) — Thália Színház: A világ olyan, amilyen (7) — József Attila Színház: Merénylet (7) — Fővárosi Operettszínház: Pompadour (7) — Bartók Gyermekszínház a Fővárosi Operettszínházban: Robin Hood (3) — Mikroszkóp Színpad: A tetőn dolgoznak (fél 9) — Vidám Színpad: És mi lesz holnap? (fél 8) — Zeneakadémia : Postás Szimfonikus Zenekar (vez.: Vasady- Balogh Lajos. Remekművek 1. el., fél 8) — Kamara Varieté: Kolumbusz tojása (6 és fél 9) Három Madách-mű bemutatója Az Universitas-együttes december 5-én mutatja be Madách Imre darabját, Endre magyar királyfit. A darab most kerül először a közönség elé, Verebes István dolgozta át és rendezi. A szegedi Nemzeti Színház is megkezdte a próbát egy másik Madách-műből. Ennek címe: Mária királynő. A szinte teljesen ismeretlen drámát Gyárfás Miklós ültette át mai színpadra, és Lendvai Ferenc rendezi. Nagy Lajos király 12 éves korában királlyá koronázott leányának élete elevenedik meg a darabban, Bariba László festőművész különleges díszletei között. Főszereplők: Molnár Piroska, Stefanik Irén, Végvári Tamás és Király Levente. A harmadik Madách-mű Az ember tragédiája alapján készült Ránki-opera, amelynek előkészületeiről már több ízben részletesen hírt adtunk. Hirol naptól a mozikban A Sirály születése Szergej Jutkevics neve, Csehov, mint téma és Marina Vlady a szereplők között már előre bizonyos érdeklődést kelthet a szélesvásznú szovjet—francia film iránt. Sajnos, a film végül is nem egészen igazolja az érdeklődést. Csehov kétségtelenül érdekes téma, s az is csak rokonszenvet kelthet, hogy az alkotók nem próbálták az életrajzfilmek hagyományos teljességét adni, életének egyetlen napját, a Sirály bemutatójának óráit, választották filmjük témájául. Ebben az időpontban érkezik ugyanis Párizsból Pétervárra Lika Mizinova, a szép fiatalasszony, aki iránt Csehov korábban komoly vonzalmat érzett és akinek nagy szerepe volt a Sirály megszületésében. Egyetlen, nap története csak akkor válhat filmtémává, ha vagy nagyon apró részletességgel ábrázolják ezt a napot, vagy mint most, vissza-vissza tekintenek az elmúlt évekre, hogy teljesebbé próbálják tenni az adott pillanat feszültségét, konfliktusát. Szergej Jutkevics ezt az utóbbi utat választotta: a pályudvaron várakozó, a szállodában a bemutatóra készülő író emlékezetében megjelennek azok a pillanatok, amikor megismerkedett Lisca Mizinovával, ahogyan szerelmük kibomlott, s elvirágzott. Ezeknek a visszaemlékezéseknek a technikája azonban nagyon vitatható, s még inkább az a stílus, amelyhez a rendező nyúlt. Egy-egy kép, tükör keretében, vagy éppen rajzos betétek segítségével, némi iróniával körítve jelennek meg a múlt pillanatai, de végül is a megidézett képek nem indokolják az iróniát. Máshol, mintha a rendező a némafilm stílusát igyekeznék feltámasztani, talán hogy igazolja a korát, amelyben a történet játszódik. Ám ez a régies stíl sem igazodik a történet romantikus lényegéhez, amely végül is kissé indokolatlanul zárul olyan képekkel, amelyek Csehov optimizmusát hivatottak közvetíteni. Az adott pillanatban az égvilágon semmi nem indokolja ezt az optimizmust, s még csak katarzisnak sem tudjuk érezni az első bemutató bukását és annak felismerését, hogy mit vesztett el, egykori partnerében, Lika Mizinovában. Ez a valójában végig nem vitt konfliktus az oka, hogy a film feszültséget sem tud teremteni; mozaikok maradnak csupán az egyes részletek, színes, romantikus mozaikok, ironikus és régies stíluskeretbe ágyazva. Ebben a megoldásban egyetlen színész sem produkálhatott jelentősebbet, pedig Nyikolaj Grinyko, aki Csehovot személyesíti meg, eredeti színészegyéniség, és ebben a filmben is érződik egy nagy Csehov-alakítás ígérete. Marina Vlady is csak szépségét és mértéktartó játékstílusát tudta kölcsönözni Lika Mizinova szerepében. — bel —■ Egy férfi, aki tetszik nekem Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című filmje nagy sikert aratott a magyar mozikban. A rendező hasonló témát választott új filmjében, ez alkalommal némi egzotikummal is, méghozzá amerikai egzotikummal. Las Vegas világának bemutatásával színesíti az Egy férfi, aki tetszik nekem című történetet. A férfi, a filmbeli zeneszerző Jean Paul Belmondo és a nő, a francia színésznő Annie Girardot. (Képünkön.) Névadás Új tagokat toboroz a megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő vasaskórus, az Egyesült Izzó férfikara. Az idei Vándor Sándor-fesztiválon sikerrel szerepelt énekkar holnap délután az újpesti úttörőházban ad hangversenyt, majd találkozik azokkal a fiatalokkal, akik kedvet éreznek a közös énekléshez. A nagy múltú együttes külföldi vendégszereplése előtt, december 11- én az Egyesült Izzó kultúrtermében lép fel, s ünnepélyes külsőségek között felveszi a Kodály Zoltán férfikar nevet. A névadó ünnepségre a zeneszerző özvegyét is meghívták. • Tisztes munkát végzett Vaszilij Ordinszkij, az Első szerelem televízióra alkalmazója és rendezője. Érezhetően az kötötte le a figyelmét, hogy minél pontosabban mondja el Turgenyev elbeszélését. Ez a törekvés eredményes volt, sőt, erényeként említhetjük, hogy semmit nem magyarázott túl, nem tolakodott az író és a mű közé. Az összpontosításnak azonban árnyoldala, hogy a színészvezetésben és az attmoszférateremtésben nem mutatkozott elég érzékenynek. A mű szelleme, hangulata így nem jelent meg teljes gazdagságában, szorongató szépségében a képernyőn. Oka lehetett ennek az is, hogy egyformán hangsúlyt kaptak jelentéktelenebb mozzanatok is a jelentésük mellett. Innokentyij Szmoktunovszkij sokat sejtetett játékában az apa figurájáról, de alakítása mintha közeg nélkül maradt volna. • Az „Észrevétlen emberek” címet adták szerzői egy olvasztárról készült portréfilmnek. De miközben Biró Miklós szavait hallgattuk életéről, munkájáról, hétköznapjairól, kedvteléseiről, úgy éreztük, az ilyen embereket kell észrevennünk. Akik mindig akarnak valamit önmaguktól és az élettől. És nem véletlenül írtuk elsőnek azt, hogy önmaguktól, mert a tegnap megszólaltatott fiatalember éppen abból adott példát saját sorsával, hogy nem várt, hanem cselekedett. Tett azért, hogy megvalósítsa önmagát. Olvasztár lett, bár testalkata nem éppen erre a munkára termett, megtanult oroszul, bár már volt szakma a kezében, és a nyelvtudást nemcsak idegenvezetésre, hanem olvasásra is felhasználja — tudnivágyásból. Tanult és tanul. Jó volt hallgatni. Kopátsy Sándor szerkesztőt és B. Megyeri Gabriella rendezőt nemcsak a felfedezésért illeti elismerés, hanem a bemutatás, a portrérajzolás sikeréért is. • Két zenei műsor szerzett még szép perceket tegnap. A Bartók-bemutatók nyomában című adás az egykori előadások részeseit, művészeit szólaltatta meg örömünkre. Gonddal és igénnyel összeállított műsort kaptunk. Ella Fitzgerald sorozatának második részében végre az igazi Ellát hallhattuk, nem kerültek a programba gyengébb színvonalú, érzelgős dalok, mint az első adásban. (bársony) □ ZENE ÉS VERS: érdekes, közös előadás lesz ma este nyolc órakor az Egyetemi Színpadon. A Kexegyüttes ad hangversenyt és Balaskó Jenő költő mondja el verseit.