Esti Hírlap, 1981. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-09 / 262. szám

• A főszerepben: Németh Sándor. Ez volt a negyven­perces tévéfilm címe és ez volt a tartalma is. Játsza­ni, énekelni és táncolni láttuk Németh Sándort, vonzó környezetben, jól összeválogatott műsorban. Ahogy játszik és ahogy éne­kel, az csupa tehetség és báj, megannyi kedvesség és szívből jövő derű. Ahogy pedig táncol, az e műfaj élő klasszikusaira, Fred As­taire és Gene Kelly művé­szetére emlékeztet, köny­­nyedségben, ritmusban, fantáziában és eleganciá­ban. A közreműködők kö­zül nem maradhat említet­­lenül az igazi színészi át­éléssel, tökéletesen táncoló Medveczky Ilona, a nagyvo­nalú díszleteket tervező Nagy Sándor, a gyönyörű jelmezekért felelős Tóth Barna, a koreográfiát moz­galmasan megálmodó Cesler György, a Prágai Televízió remekül mozgó balettkara és a műsort jó érzékkel szerkesztő Csenterics Ágnes. • Horváth Ádám látha­tóan vonzódik Molnár Fe­renchez, a magyar vígjáték­irodalom e mesteréhez, ta­lán azért, mert édes uno­kája a világhírű szerzőnek, lehetséges azonban, hogy minden rokoni érzelem nél­­kül, egyszerűen csak azért, mert — mint annyian — szereti Molnár Ferenc utá­nozhatatlan eleganciájú, el­bűvölően szellemes stílusát. A lényeg az, hogy egészen kitűnő előadást rendezett, amely amellett, hogy a ma­ga közegében, tehát a tele­vízió képernyőjén, elejétől végig lebilincselte a nézőt, így, ahogy van, átemelhető lenne egy másik közegbe, bármely színpadunkra, és ott is sikert aratna. A bra­vúrszerepeket olyan kiváló színészek alakították — formáik teljében —, mint Huszti Péter és Almási Éva Tolnay Klári, Tábori Nóra és Bánki Zsuzsa. Felkeltet­te a figyelmet friss tehetsé­gével a főiskolát most vég­zett Kulka János. És az erős mezőnyből is kiemelkedett — életének egyik legnagy­szerűbb alakítását nyújtva — Márkus László. (barabás) • A Thyl Ulenspiegelhez hasonlíthatóan szép, költői, pon­tos és unalmas filmet még so­hasem láttam a Magyar Tele­vízióban. Az ötrészes szovjet sorozat rendezői, Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov bá­mulatos munkát végeztek. Kö­rülbelül ötször másfél órában, hallatlanul szépen komponált, költői erejű, festői szépsé­gű képek során át megidéz­ték Thyl Ulenspiegel korát, Németalföld tájait, természeti világát, az emberek szokásait, mindennapjait és szorongásaik­ban, örökös létbizonytalansá­gukban — a lelküket. A kosz­tümök, a szobabelsők, a masz­kok, a fény-árny hatások, az egymásra épülő színek és az időnként lelassított, különös jelentést nyerő egyes jelenetek, az alkotók különleges korisme­­retéről és Urai látásmódjáról tanúskodnak. S mindez még akkor is élményt jelentett, ha a forgatókönyv írói — az em­lített rendezők — elfeledkeztek arról, hogy a kor tablója iga­zán csak egy érdekes, az ese­mények sodrában élő ember sorsán át válik izgalmassá. Márpedig a különböző, Thyl Ulenspiegel életét feldolgozó írások és filmek alapján ezt nyugodtan állíthatjuk. Nem a kosztümös kalandfilm szokvány helyzeteit kérjük számon, hi­szen az alkotók kosztümös alakjaikon keresztül is nap­jaink emberéhez, azaz hozzánk kívántak szólni. Ám ez a szán­dékuk gyakorta eltűnt vagy feloldódott a nagy műgonddal komponált képekben. A törté­net ritmustalanná vált, egyes részletei vagy figurái túlságo­san nagy hangsúlyt kaptak, s így nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhető szimbólum­má általánosodtak. De min­denképpen nagy vállalkozás tanúi voltak azok, akik figye­lemmel kísérték ezt a filmet. Szép képei maradandó vizuá­lis élményt jelentettek. Ugyan­akkor a vontatottság csalódást okozott. (harangozó) ÚJ KÖNYVSOROZAT A világirodalom klasszikusai Kétszáz mű­ a tervezetben Másfél évi vita után eldőlt: az Európa Könyvkiadó jövőre új könyvsorozatot indít A Világirodalom Klasz­­szikusai címen. Tavaly májusban bocsátották vitára a sorozat tervezetét, s a kötetnyi hozzászólás — írók, for­dítók, lektorok, lapszerkesztők, könyvterjesztők, kulturá­lis intézmények bírálata és javaslata — meghatározott tartalmat adott a bátor elképzelésnek. — Mi a sorozat célja? — kérdeztük Domokos Já­nost, a kiadó igazgatóját. — Elsősorban az, hogy a mai i­rodalomtörténeti ér­tékelés alapján választ ad­junk arrr­a, hogy mely mű­veket tartjuk a legjobbak­nak a világirodalom egé­széből. A sorozat tehát össz­­szegzés. Nem cél az isme­retlen művek felfedezése, a mindenáron újszerű válo­gatás, de nem is egysze­rű újrakiadásról van szó. Arányok — A válogatás szem­pontjai ? — A világirodalom fo­galma az utóbbi évtizedben megváltozott. Babits m­ég a szellemi kapcsolatot, az egy töröl, a görög-latinból való származást tekintette az egyik legfontosabb kri­tériumnak, a nemzeti iro­dalmak megjelenését pedig „felbomlása folyamatnak”. Ha ma világirodalomról szólunk, akkor nemzeti irodalmakra gondolunk. Ez azonban több az európai és amerikai irodalomnál. Arra kell tehát törekednünk, hogy a sorozatban minden olyan nemzeti irodalom képviselve legyen, amely egyes műveiben a legna­gyobbakkal is összemérhe­tő színvonalat ér el. — Egyes irodalmak má­sodvonalbeli művei azon­ban jobbak más irodalmak élvonalbeli műveinél. — Ez igaz. Ezért ezt az ellentmondást úgy igyek­szünk feloldani, hogy meg­felelő arányokat alakítunk ki, és nem erőltetjük azt, hogy minden ország iro­dalma jelen legyen a soro­zatban. Irodalomnak külön soroza­ta van, a Magyar Remek­írók, melyinak kötetei a vi­lágirodalom legnagyobb al­kotásaival versenyző mű­vek, egyébként is a leg­többször kiadott és legis­mertebb kötetek. — Szerkesztés? —­­ Minden műhöz utó­szóit közlünk, s a köteteket jegyzetekkel látjuk el, amelyek a műre összponto­sítanak és kerülik a filosz­­kodást. Kétszáz művet szándékozunk kiadni, egy­­egy évben tizenkettőt-ti­­zenhatot. Tervezetünkben száznyolcvanhárom könyv­e im szerepel, a klasszikus­sá váló alkotások kiadásá­ra is lesz tehát lehetőség. A sorozat 1982-ben indul, az első kötetek a könyv­hétre jelennek meg. Címek — Kérem, mondjon né­hányat a megjelenő mű­vek közül. — A görög-latin irodalom sorát Homérosz Iliász és Odüsszeia kötetei nyitják, lesznek ógörög tragédiák, vígjátékok és Vergilius Aeneis­e. Az európai latin középkori irodalom egyik antológiája legendáikat, in­telmeket, novellákat, anek­dotákat és isk­oladrámákat tartalmaz. Megjelenik a Biblia, a Gilgames-eposz és egy válogatás a Mahábhá­ratából, illetve a Rámájáná­­ból. A Szovjetunió irodal­mát tizennyolc kötet kép­viseli, Dosztojevszkijtől és Tolsztojtól két-két mű is megjelenik. A lengyel iro­dalmat Mickiewicz, Prus, Reymont és Andrzejewski képviseli, a cseh irodalmat Hasek, Capek és Olbracht. A román és bolgár irodal­mat két-két antológia rep­rezentálja, jugoszláv iro­dalmat öt kötet. — Német, francia, angol irodalom? — A német irodalom so­rában többek között ott lesz Goethe Faustja, Kafka műve, A kastély és A per, továbbá Brecht drámái. Képviselve lesz az északi irodalom, elsősorban­ Ibsen, Strindberg és Jacobson ré­vén. Az angol irodalomban Shakespeare-től Woolf­ig terjed a sor, összesen hu­szonkét kötet. Az észak­amerikai irodalomból ti­zenegy kötetet adunk ki, többek között Lon­don, James, Twain, Faulkner és Heming­way egy-egy könyvét. A francia irodalom alkotá­sai közül olvasható lesz a Roland-ének és Balzac El­veszett illúzióik című köte­te, egyébként a francia irodalom,bár jelenik meg a legtöbb könyv. Végezetül az olasz, a spanyol-portugál, a a latin-amerikai, a távol­keleti és az afrikai irodal­mat kell említenem. Korompay János Műfajok — Műfaji kérdések? — A Világirodalom Klasszikusai szépirodalmi sorozat, a szó hagyomá­nyos értelmében. Esszét, tanulmányt, történeti, filo­zófiai műveket, emlékira­tot, vallomást a sorozatban nem adunk ki. Kivétel az irodalomként művelt görög és latin történeti írás­ok­ból készült válogatások, Platón dialógusai, Szent Ágoston és Rousseau vallomásai, Montaigne esszéi. Népme­sét és népi költészetet is csak kivételes esetben köz­lünk, akkor, ha világiro­dalmi mérteikkel mérve is remekmű, mint például a Kalevala vagy az Ezeregyéj­szaka meséi. Vegyes műfa­jú kötetet is csak elkerül­hetetlen esetben veszünk fel a sorozatba, például Krleza tervezett kötetében próza és dráma együtt lesz jelen. — Miért hagyták ki a sorozatból a magyar iro­dalmat? — Elvi meggyőződésünk ellenére, gyakorlati okok­ból, a hozzászólók többsé­gének javaslatára. A ma­gyar irodalom szerepelteté­sét öt könyvvel mindenki kevésnek találta, többre vi­szont nem lett volna lehe­tőség. Érvként az is el­hangzott, hogy a magyar 60 ÉVE SZÍNÉSZ.­ Sarki Imre köszöntése A Nemzeti Színház igaz­gatója, Sziládi János kö­szönti Sarlai Imre érdemes művészt november 11-én este a Fészek Klubban. Ek­kor rendezik a Sarlai-mű­­sort a 60 éves színészi jubi­leuma alkalmából, olyan közreműködőkkel, mint Be­nedek Miklós, Császár An­géla, Greguss Zoltán, Há­mori Ildikó, Lukács Sán­dor, Pápai Erzsi és Ráday Imre. — Hány szerepet játszott hat évtizedes­ pályafutása alatt? — kérdeztük Sarlai­­tól. — Ötszázat — hangzott a válasz. — Tizenöt éves vol­tam, amikor megszöktem hazulról. Kellékes és szín­­laposztó lettem dali társu­latoknál. Három esztendőn át gyalogoltam a szekerek után, amelyekre csak a nő­tagok ülhettek fel. Színlap­­osztás közben gyakran tép­ték le a kutyák a nadrágo­mat. Mindig magam varr­tam meg. Kezdő színészko­romban megismerkedtem Csortos Gyulával. Azt ígér­te, ad egy öltönyt, hogy ren­desebb külsőm legyen. El is hoztam tőle a bőröndöt. Egy ing és tizenegy gallér volt benne... — Vidéki évtizedei után hogyan került a Nemzeti Színházhoz? — 1979-ben, amikor Érde­mes művész címmel tüntet­tek ki, kaptam meg a Nem­zeti Színház felszólító leve­lét, játsszam el A konyha csavargószerepét. Azóta ott működöm. A jelzett dara­bon kívül a Tarelkin halá­la, Halleluja és a Két úr szolgája előadásain veszek részt. — Milyen szerepeire em­lékszik a legszívesebben? — Liliom, az Oroszország című darab Péter cárja, Lu­cifer, Ádám, Doolittle, Pe­tur bán. Emlékeimből egyébként mesélni fogok a Fészek Klubban. (K.) KOSZTOLÁNYI TÉVÍTÉLETE Kisajátított eszme, elorzott szerelem BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN Alighanem Kosztolányi Dezső tiszteletre méltó tév­­ítéletének­­köszönhetjük, hogy a Vígszínház bemutat­ta a Forrón és hidegen cí­mű darabot, a belga Fer­nand Crommelynck alkotá­sát. Kosztolányi ugyanis — egy másik műve, az 1921- ben­­írt és két évvel később a Renaissance Színházban már játszott A csoda­­szarvas kapcsán — nem kevesebbet állít a szerző­ről, mint hogy alkotó láng­elme’’, „.. . szeme, keze csalhatatlan. Lélektani mondanivalója pontos”, hogy „... Bensőbb, mint Shakespeare, egészségesebb, mint Strindberg”; hogy „Ez a bohózat felér a velencei mór ... tragédiájával”; hogy „... Bruno (a félté­kenységről szóló színdarab hőse) nagyobb Othellónál”. Ezek a minősítéseik min­den bizonnyal A csoda­­szarvasra vonatkozóan is túlzások, s ha mégsem, ér­demesebb lett volna azt elővenni, ugyanis Crom­melynck későbbi művére, az 1935-­ben írt Forrón és hidege­nre semmiképpen nem találnak. Korántsem azért azon­ban, mintha e műnek nem lenne mondanivalója, még­pedig nagyon is komoly és többrétegű. Szól — ponto­sabban szólhatna! — az eszme kisajátításának ve­szélyeiről. A darab teljes címe ugyanis Forrón és hidegen avagy Dom nagy­ságos úr eszméje. Erről az eszméről, amelyről a szí­nen egyébként soha meg nem jelenő Dom úr állító­lag beszélt, senki nem tud semmit, de alighogy a Nagyságos örök álomra hunyta szemét, azonnal el­kezdik kisajátítani, mi­vel: „...egyéb se kell a törtetőknek, mint hogy megszólaltassák a halotta­kat.” A törtetők persze rögvest működésbe lépnek, szervezni kezdik a do­­mista osztagokat, s meg­fogalmazzák : „Mostantól kezdve a hűségesebb Dom­­követőé, a jobb domistáé a diadal”. Szól — azazhogy szólhat­na! — a darab továbbá ar­ról, hogy milyen elviselhe­tetlen a két ember közötti nagy és tiszta érzelem a többiek számára. Amikor ugyanis Dom úr hitvese — Leona — megtudja, hogy az ő darákoló, unalmas, tehe­tetlen férje egy másik nő — Félie — számára lángoló lo­vag, aki kézenfogva fut kedvesével a harmatos ré­ten, s költők ajkára méltó szavakkal udvarolja körül a szeretettet, s hogy a lány az öngyilkosságot is képes vá­lasztani, hite szerint egye­sülendő szerelmesével, in­kább feláldozza legújabb szeretőjét, csakhogy lehetet­lenné tegye, megsemmisítse azt a csodát, amelynek át­élésére ő maga képtelen. Szól, szólhatna ... Végül is miért ez a feltételes mód? Azért, mert a szerző „csal­hatatlan kezét” sehol sem látjuk formálni. A cselek­mény lassan, nehezen bon­takozik, s mire valójában érdekessé válnék, már vége is a darabnak. Mintha az egész egy hosszadalmas ex­pozíció volna, amely azon­ban nem lombosul igazi drámává. Ráadásul Ruszt József rendező felnagyította a mű gyengéit. Ahogy mondani szokás: „rátett egy lapát­tal”. Ha az eredeti szerzői utasítás szerint valaki egy karos székbe rogy, az Ruszt színpadán a fényes parket­tára omlik, ha egy férfi egy nőt ölébe von, az is­mét pa­dozatra hanyatlásban és hempergésben valósul meg. Ráadásul tobzódnak a hang- és fényhatások. Sej­telmesen haloványul, majd ismét fölsugárzik a csillár, fénynyalábok vetülnek a magától (Dom úr szellemé­től!) kinyíló ajtón át. Bee­thoven d-moll szonátája szólal meg ismételten, majd pattogó induló hangzik föl. Mindezek azonban inkább megosztják, sőt, kioltják a figyelmet, mintsem hogy a hangsúlyokat erősítenék. A darabot kitűnő színé­szek játsszák, legjobb ké­pességeik szerint, de csak keveset tehetve a mű és a rendezés ellenére. Ruttkai Évára­­ illik az általa játszott Leonóra vo­natkozó állítás: „nincs ko­ra, és ellenállhatatlan vonz­erő árad belőle”, de ide az ő tehetsége is kevés. Bács Ferenc és Bárdy György alkatuktól idegen figurát játszanak. A polgármester például a szerző szerint: ártatlan ké­pű, apró termetű, nyüzsgő, gömbölyű emberke­z­ez volna Bárdy. Thierry: nagy darab, szögletes, bárdolat­­lan ember: ezt kellene elhi­tetnie a sudár-elegáns Bács­­nak. Sikere Bánsági Ildikónak van a szobalány szerepében, és mindenekelőtt Balázs Péternek, aki a tanító sze­rencsétlen alakját eleveníti meg gyilkos nevetségessé tevéssel. Morvay István Meglepetések, érdekességek a novemberi számából: • Az elsivatagosodás kísértete — Balogh János akadémikus cikke, A megsebzett bolygó c. tv-sorozathoz. • Környezetvédelmi nyomozás Kaposvárott. • Tervek és lehetőségek: mi legyen a veszélyes hulladékokkal? • Termálmedencék az Alföld alatt­i geotermikus energiatartalékaink jövőjéről. Rejtvények, pályázatok, értékes nyereményekkel a novemberi Kóristák farmerban Nemrég hírül adtuk, hogy a müncheni operaház kóristái oly módon harcol­tak bérköveteléseikért, hogy szólamukat csak sut­togva adták elő a Nürn­bergi mesterdalnokok elő­adásán. A londoni Coli­­seumban működő angol nemzeti operaház énekka­rának tagjai pedig a mi­nap farmernadrágban lép­tek színpadra, így tilta­koztak az ellen, hogy a hosszú időt igénybe vevő sminkelés és öltözés idejét nem fizetik meg nekik. Az énekesek fizetett munka­idejét csak az előadás kez­detétől számítják.

Next