Esti Hírlap, 1986. április (31. évfolyam, 76-100. szám)
1986-04-01 / 76. szám
KI NYERHET A PARADICSOMCSATÁN? Egy háború stratégiája Értékek, törvények , ráolvasás • Láthatatlan árfelvevők A húsvét előtt kitart paradicsomháború még nem ért véget. Csatát sem nyert még egyik fél sem, egyaránt szenvedtek és ejtettek sebeket. A küzdelem eddigi menete, a Skála által ellenőrizhető Zöldért-boltokban megjelent a 99 forintos paradicsom, majd a paprika. A hirtelen támadás védekezésre késztette az ellenfelet, a rendezett visszavonulás jeleként a 400 forinton felül kínált árujukat hátravonták a pultokról, várta az első roham gyengülését, erőt gyűjtve az ellencsapásra. Közben megszólaltak a szakértők is, minősítve a hadakozó felek módszereit. Voltak, akik a Skála támadását igazságosnak tartották, mások kételkedtek a vikiámháború sikerében, nem kevesen pedig kétségbe vonták a hadakozás jogosságát. A furcsa küzdelemnek voltak nyertesei: azok több százezren, akik márciusban olcsón jutottak a nyáron sem alacsony áron kínált csemegéhez. A nyertesek nagy számaés a háború tétje arra késztet, hogy a napi taktikai csata jelentőségét nem lebecsülve — arról is néhány szót ejtve —, a stratégiai célokat véljem fontosabbnak. Tükör és kényszer kezdem az árral, amelynek — ha nem is pontosan — tükröznie kell az áru értékét. Ez pedig nemmás — múlt századi a felismerés —, mint a termék újra előállításához szükséges munka mennyisége. Ma már a gazdaságok ledöntötték az országhatárokat, a nemzeti piacok mellett létezik a világpiac, amelynek hatásait — ár- és értéktörvényeit — nem lehet elkerülni. Mi köze van e fejtegetésnek a paradicsomhoz? Sok. A Skála 80 forintért importálta, nagyjából enynyi a világpiaci ára, tehát ez tükrözi a ráfordított munka mennyiségét. Igaz, nem nálunk, hanem a világban. Adhatták volna jóval drágábban? Nem. És nemcsak azért, mert tisztességtelen haszonra tettek volna szert — érdekes: egy minisztériumi érdekelt egy nyilatkozatában ezt ajánlotta —, hanem azért is, mert semmibe vették volna azt a törvényt, amely az árutermelés egész történetében lendítőerő volt. Nevezetesen azt a kényszert, hogy a technikai fejlesztéssel csökkenteni kell a költségeket. Manapság sokat beszélünk — sajnos inkább csak beszélünk — az antiinflációs politikáról. Megvalósításának sok eszköze van, az egyik éppen az előbb említett: az új technikák, a korszerűbb eszközök, a takarékos megoldások alkalmazása. És itt jutunk el a termelőkhöz, akik védelmében sokan ítélték el a Skála akcióját. Azt mondták: majd jövőre nem ültetik el a palántákat. Rossz érdeket védenek, mert aligha támogatható olyan tevékenység, amelynek csupán egynegyedét ismeri el a világpiac. Persze lehet védeni, csak nyugodjunk abba bele, hogy az ipar változatlanul drágán szállítja az üvegházi szerkezeteket, ne alkalmazzuk a már feltárt olcsó fűtési módszereket, szóival százasok helyett ezresekkel építsük, fűtsük az üvegházikat. Restek, belenyugvók Tudom, holnaptól nem fog olcsóbban termelni az ipar, nem csökkennek radikálisan a mezőgazdasági költségek. Ám ha a paradicsomcsatának csak anynyi haszna lesz, hogy a szakmai vezetők és a gazdaságok körében túlsúlyra jutnak azok, akik nem pusztán ráolvasással akarják a zöldség-gyümölcs árak emelkedését megállítani, már akkor is megérte. S amíg valóban csökkennek a termelési költségek, addig mi legyen? Ne együnk márciusban paradicsomot, paprikát? Ha már úgy ítéltetett, hogy a magyar asztalokról nem hiányozhat tavasszal a korábban csak nyáron fogyasztott étel, akkor hozzuk be onnét, ahol olcsóbb. Különösen akkor, ha fizetni majd a szántóföldön termett áruval kell érte. És ezt"az egyszerű képletet nemcsak a Skála ismerhetnéfel... S ha már stratégiáról beszélünk, mondjuk meg azt is, hogy ki ellen is folyik a paradicsomháború. Az előzőkből kitűnhet: azok ellen, akik restek, belenyugvók, akik tudomásul veszik, hogy drágán termelünk, de azokellen is, akik e restség, züllesztő nyugalmasság vámszedői, haszonélvezői. A munka nélkül szerzett jövedelem manapság legalább annyira szóbeszéd tárgya korunkban, mint az infláció. Nincs különbség a megítélésben: a közvélemény és az ország vezetése egyként kívánja száműzni sorainkból azokat, akik milliókat keresnek más emberek verejtékén. Mert igaz, a termelők bizonytalanabbak: ültessenek-e ősszel vagy sem. Én hiszem, hogy ültetni fognak, ismerve a most háborúzó Skála szándékát: biztonságos szerződésekkel serkenti majd a termelői kedvet. Manipulált milliók Bizonyságul csak néhány javaslata a vállalatnak: „A kertészeti termékek nagyüzemi termelésének előmozdítására lehetővé kellene tenni az ingyenes vízvételt ott, ahol van öntözési lehetőség. Az állami bevételt nem a vízdíjból, hanem a termelés hasznából kellene biztosítani. (Egyes országokban az fizet adót, aki nem használja ki az öntözési lehetőséget.)”. Egy másik javaslat: „Azokat a kistermelőket, akik állami vagy szövetkezeti szervnek adják el árujukat — ezzel árualapot biztosítanak a belföldi ellátásihoz és az exporthoz—, mentesíteni kellene az adókötelezettség alól. (A borforgalmi vállalatoknál ez a gyakorlat.)”. És végül: „Célunk, hogy a tervezett budapesti forgalmunknál lényegesen nagyobb menynyiségekre kötünk termelési szerződést. A lakossági értékesítést és feldolgozási szükségletet meghaladó többletet exportra szánjuk, illetve — áruhiány esetén — a kereslet-kínálat egyensúlyát importtal kívánjuk biztosítani. Ez a budapesti ellátás stabilitását is szolgálja”. De térjünk vissza azokhoz, akik a legtöbbet keresik — tavasszal és nyáron — a paradicsomon és más zöldségen, gyümölcsön. Ez a társaság — finom fogalmazásban — a lánckereskedelem képződménye, sokan úgy hívják őket, maffia, amely megfélemlítéssel, vesztegetéssel dolgozik. Tagjaik olyan emberek, akik talán sosem láttak közelről üvegházat, a paradicsomot is csak ették, sosem termelték. Láthatatlan árfelvevő kezek, akik e csatában is a háttérben maradtak. Az első vonalban a termelőket dobták be, pedig a Skálalövegek őket vették célba. Lehet, hogy vaktában tüzeltek? Nem. Közismert a lapokból az a példa, amely szerint március 11- én 18,5 tonna paradicsomot importált a Skála, s átadná , más értékesítőinek 160 forintért. Március 19-ig várták, hogy az áru megjelenjen a boltokban, mondjuk, 180—200 forintért. Hiába. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a lánckereskedelem elvégezze a dolgát, hogy a manipulációk után több mint 400 forintért megjelenjen. Ám most már mint magyar paradicsom. Az üzlet természetrajza egyszerű: felvásárolták a terméket, s később, mint termelők adták tovább a kereskedőknek — busás haszonnal. Csak a pénz járt körbe, az áru egyhelyben várakozott, amíg elérte meg nem érdemelt árát. Egy kamionon 3 millió forint a hasznuk, 20 kamionon — ennyi érkezett körülbelül — 60 millió. S ez csak egy szállítmány, mert más külkereskedelmi vállalat is importált ebben az időben paradicsomot. Csoda-e ezután, hogy enynyi pénzből tökéletesen működik a gépezetük, irányítják a felvásárlást. Csoda-e, hogy érdekük és elszántságuk oly nagy minden tisztességes üzlet megakadályozására a honii zöldségkereskedelemben ? ig öltő barátommal ama ■ prózai gondról cserélünk eszmecserét, hogy nagyon nehéz, a szülők helyzete most, ha matematikából kell istápolni a gyereket. A mi öregeinknek könnyebb dolguk volt Mert ugyebár egyszerűbb volt a világ, egyszerűbb a matematika is, nem véletlenül nevezték csak úgy magyarosan számtannak. Ott volt az irkákon a számtan alfája az egyszeregy. Ha azt hibátlanul elfújtuk, mármár rendben volt minden. De most alaposan próbára teszi a logikai gondolkodást. Férfiasan bevallottam, hogy én már a végzős általános iskolás feladatába is aligha tudnék beleszólni. — Én azért konyítok hozzá valamit — mondotta költő barátom —, s azt kifejezetten Nünükének köszönhetem. És mesébe fogott: — A gimnázium harmadik osztályáig én is birkóztam a matematikával. Meg a többiek is. Még az eminensek is. Mind a hárman. Merthogy akkoriban a mostaninál is nagyobb hiány volt tanárokból az iskolákban, nálunk Kényéres tanár urat ugrasztották be számtanra, fizikára, holott testestől-lelkestől irodalomszakos volt, mégpedig kitűnő. Hát nem bújhatott ki a bőréből, félszívvel tanított, nem is tudott jobban. Hanem elérkezett a harmadik év szeptembere. És akkor egyenesen az egyetemről, odakerült egy tanárnő. De, rosszul fogalmazok ... egy tanárlány. De még jobb, ha azt mondom: egy tanárkislány. Szép kis pofija volt, de a termete csak akkora, mint egy mai tizenkét éves gyermeklányé. Az első pillanatban elneveztem Nünükének, holott a valódi neve — már nem is tudnám megmondani —, valami NÜNÜKE igen Márta volt. De elég az hozzá, Márta-Nünüke már az első órán úgy mutatkozott be, hogy meglepett minket. Úgy állt elénk, mintha a kishúgunk lett volna. Még a kezét is öszszetette és színlelve rimánkodott: — Fiúk, nagyfiúk, én mindenben számítok a maguk lovagiasságára. Először is abban, hogy segítik a munkát, hiszen tudják, kezdő vagyok én is. Meg abban is, hogy... Maguk olyan égimeszelők, én meg ilyen pici maradtam. Remélem, nem élnek vissza a termetünk közötti különbséggel. Már most is kisebbségi érzésem van — mondta finom mosollyal. Talán az óra közepén jártunk, fölmérte mit is tudunk egyáltalán, majd ismét szóba hozta a kisebbségi érzését. Akkor felpattantam. — Szeretnék valamit javasolni, mégpedig azt, hogy ezentúl ülve felelünk. Tréfának szántam. Ám, mikor csitult az osztály jókedve, Nünüke mosolyogva felemelte a mutatóujját. — Meggondolandó a javaslat. Szokatlan ugyan, nagyon szokatlan. Azt hiszem, az iskolák történetében ilyen még nem fordult elő. De belemegyek. Nálam így felelnek, amíg meg nem növök ... A következő óra elején újabb meglepetéssel rontott ránk a kishölgy: — Fiúk — kérdezte.—, ki a keresztapám? Értetlenül néztünk rá. — Ki nevezett el Nünükének? Vállalván a felelősséget felemeltem kezemet, merthogy felpattanni nem lehetett. — Jó név — nevetett —, találó név. Nekem tetszik. Nem muszáj csak a hátam mögött így szólítani, de csak akkor, ha a tanár urak, meg a tanárnők nem hallják. Ám, majd ők is így neveznek előbb-utóbb. — S rám nézett jelentőségteljesen. — Igaz-e, keresztapám? Az, hogy a lényegre térjek, hamarosan jó kedv, móka és tanulás járta a matekórákon. Nemsokára szégyenné vált a nemtudás. Negyedév után az osztály nevében kértem, hadd feleljünk állva, mert kisebbségi érzés kerülget bennünket. Simon Lajos Ezt vegyék, ezt egyék... És most vissza az eredeti kérdéshez. Mi köze a stratégiának a lánckereskedelemhez? Sok. Ellenük harcolni a mai bizonylati rendszer mellett — ami helyes, hiszen a termelőket ösztönzi, hogy hozzák fel árujukat —, adminisztratív úton szinte lehetetlen. A múlt évek ezt bizonyítják. Marad tehát a háború, a közgazdasági, a piaci háború. Verseny kell. Állami és szövetkezeti cégek offenzívája, amelynek ereje van arra, hogy nekik adja el áruját tisztes haszonnal a kertész, s ne a lánckereskedőknek. Verseny kell, olyan, amikor elegendő áruval — s nem ■ annak visszatartásával — kínálati alapon alakul ki az ár, amely tisztességes hasznot hoz termelőnek és kereskedőnek, s a vevő is meg tudja fizetni. Kemény tehát ez a háború, kemény, mint a jó paradicsom. Amelyből ha a "jó ügy nyer csatát, a vesztes vámszedők is vásárolhatnak majd. Igaz, olcsóbban, mint amennyiért ők adnák. De ennyi hasznuk hadd maradjon ... Horváth István Új híd a Tiszán Csongrádon a lebontásra ítélt régi, elavult híd mellett új vasúti híd épül a Tiszán. Az ártéri hídszerkezet elkészülte után most már a mederhíd készül, amelyet a parton szerelnek össze, s több szakaszban húznak rá a pillérre. A 600 millió forint költséggel épülő hidat még az idén átadják rendeltetésének. (MTI Fotó: Tóth Béla) KIÁLLÍTÁSOK, szerződések Szerszámgépeink sikere a kínai piacon ipari vásáron és a magyar külkereskedelmi vállalat eddigi legnagyobb önálló szak kiálításán. Minderről a Technoimpex üzletkötői hazatértük után számoltak be. A nemzetközi vásáron a Csepeli Szerszámgépgyár a japán együttműködésselkészülő Yasda megmunkálóközpontját és a Szerszámgépipari Művek számjegyvezérlésű esztergáit, köszörűgépeit és megmunkálóközpontjait mutatták be. A Technoimpex önálló bemutatóján több mint 500 négyzetméternyi területen, 16 magyar iparvállalat, szövetkezet és intézet exportkínálatát állították ki. A szerszámgépeken kívül csomagológépeket, hiidraulikaelemeket, különféle szerszámokat és műszereket, elektronikus vezérléseket, építőipari , szerkezeti elemeket, valamint turbina- és élelmiszeripari gépsorokat kínáltak értékesítésre. A kiálltással egyidőben video- és diavetítéseket tartottak, és fotódokumentációs kiállítást rendeztek, a magyar szakemberek szakmai előadásokon is felvilágosítást adtak az exportlehetőségekről. A Technoimpex mind nagyobb szerepet kap a kínai vállalatok szállítói között. A két kiállításon kötött több tízmillió forintos üzletkötésekkel együtt a Technoimpex az idén mintegy 320 millió forint értékben szállít, jórészt szerszámgépeket Kínába. (MTI) Jelentős exposzerződéseket kötött a Technoiimpex Külkereskedelmi Vállalat Pékerében, az egyidőban megrendezett kétnagyszabású kiállításon; a nemzetközi szerszámgép 1986. április 1., kedd