Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1986-12-23 / 300. szám
BRÓDY SÁNDOR UTCA, AHOL EGY NAP ÖTVENKILENC ÓRÁBÓL ÁLL Reggeltől reggelig: rádió Hatvan perc Déli Krónika • Esti Magazin később is Aki azt hiszi, hogy a Magyar Rádió a Bródy Sándor utcai épületből vagy a Pollack Mihály téri fantáziátlan ötemeletes üvegpalotából áll, az el se tudja képzelni, hogy a szűk területre beszorított intézmény milyen épületcsoportok fantasztikus labirintusa. Egyik ott dolgozó kollégám jegyezte meg, az már igazi rádiós, aki a régi épületből úgy tud átjutni az újba, hogy közben egyszer se megy ki az udvarra. Apropó! Az udvar. Munkám végzése során jó néhányszor jártam a Rádióban, megfordultam az udvaron is, s mindannyiszor elcsodálkoztam, lett légyen tél vagy nyár, ott mindig építenek valamit. Vagyis szakadatlan változásban, alakulásban van kívül-belül ez az elvarázsolt kastélyra emlékeztető, „sóhajok hiújával”, összekötőfolyosókkal egyetlen épületrendszerré szervezett Rádió. Nemcsak adásidőben Ez a változás az intézmény tartalmi munkájára vonatkoztatva is igaz. Az elmúlt években jó néhány olyan sajtótájékoztatón vettem részt, ahol a műsorstruktúra változásait jelentették be. — Miért kell folytonosan változtatni? — Ez volt az első kérdésem Ritter Tiborhoz, a Magyar Rádió általános elnökhelyetteséhez. — A társadalmi valóság alakulása és a rádiózási szokások megváltozása késztet bennünket arra, hogy maximálisan alkalmazkodjunk a hallgatókhoz — mondja Ritter Tibor. — Frissek akarunk lenni, pontosak, azt mondhatom, nem napra, nem órára, hanem percre készek. — Mikor csukja és mikor nyitja kapuit a Rádió? — Soha. Profán hasonlattal élve, olyanok vagyunk, mint azok a benzinkutak, amelyeknek nyitva tartását úgy jelölik: 0 órától 24 óráig. A Magyar Rádió olyan nagyüzem, amelyben nemcsak adásidőben zajlik az élet; a hangjátékstúdiók például gyakorta éjjel 2-ig doboznak, s azok a színészek, akik egész napi munka után még az ilyen kései felvételeken is részt vesznek, nem egyszer a fáradtságtól vánszorogva hagyják el az épületet. — Egy nap alatt 59 órányi műsort sugárzunk. Szerkesztőségünkben háromszáz újságíró dolgozik, s természetesen jó néhány műszaki és más munkatárs. Vagyis, büszkén jelenthetem ki, az ország legnagyobb szerkesztősége vagyunk. Ismert szakemberek — Mik a Rádió főbb műsorterületei? — Több napi- és hetilaphoz hasonló szerkesztőségünk van — folytatja Ritter Tibor. — A legnagyobb a politikai adások főszerkesztősége, amely ha például újságban gondolkodunk, naponta három lapot is megjelentet. A Jó reggelt! című adást, amely mint ismeretes a 8 órakor beolvasott hírekkel ér véget, meg a Déli Krónikát és az Esti Magazint. De van két hetilapunk, a szombatonként jelentkező 18 óra és a vasárnap délelőtti Gondolatjel. A többiről nem is szólva. A Napközben, az Ötödik sebesség, az Ecomix, az irodalmi lapok, hogy csak néhányat említsek Sokszínű a rádiós újságírók élete. Egy rovat élete még jobban szemléltetné a sokféleséget. Példaként az ismeretterjesztő rovatot említhetem, amelynek jó néhány igen népszerű és rendkívüli, módon hallgatott adása van. A Rádió tekintélye a tudományok művelői között jelentős, és büszkén állíthatom, a legjobb szakembereket nyertükmeg, akik tapasztalatom szerint bármikor szívesen állnak rendelkezésünkre. — A már meglévő körzeti stúdiókhoz jövőre nagy örömünkre egy újabb csatlakozik — folytatja az elnökhelyettes. — Szegeden létrejön legkorszerűbb vidéki szerkesztőségünk. Újdonság, hogy január 5- től a körzeti stúdiók 6 óra 20 perckor és 7 óra 20 perckor helyi információkkal jelentkeznek. Úgy vélem, fontos kezdeményezés ez, hiszen mentesíthetik a központi adókat. Bizonyos hírek, információk ugyanis természetszerűen egy szűkebb embercsoportra, mondhatnám az abban a környezetben élőkre vonatkoznak. Jó volna minél előbb megteremteni egy budapesti körzeti adást is, de azt hiszem, erről még korai nyiltkozni. Az ifjúsági főszerkesztőség s a zenei főosztály a szórakoztató és sportfőosztály alkotja a másik három nagy szerkesztőséget, de ide sorolom az Irodalmi asztalt, amely a magyar irodalmi és világirodalmi szerkesztőségre tagozódik. — Sokan azt mondják, a rádióban jószerivel egész nap csak zene szól. Az elnökhelyettes asztalán kicsiny, de láthatóan mindentudó rádiókészülék. Válasz helyett „zongorázni” kezd a Sony billentyűin. Belehallgatunk a Kossuth, a Petőfi és a 3. műsor programjába. Mintha a valóság cáfolni akarná, éppen mindhárom helyen beszélnek. Ritter Tibor elmosolyodik. — Ha a most hallottakból indulnánk ki,s azt hiszem, egyikünknek se lenne igaza, de legjobb, ha a statisztikát hívom segítségül. Az adások 60,4 százalékát a legkülönbözőbb zenék adják, ebből következően a prózai műsorok részaránya 39,6 százalék. — Egyesek úgy vélik: a rádióhallgatók száma csökken. — Épp az ellenkezője igaz. A naponta rádiózók száma az elmúlt tíz esztendőben 79-ről 80 százalékra nőtt. A naponta 4 óránál is többet rádiózók aránya csaknem eléri a 25 százalékot. A hírműsorok iránti érdeklődés jelentősen megnőtt. 1986-ban minden megkérdezett 100 emberből csak 3 nyilatkozott úgy, hogy néha hallgat híreket. A hallgatói létszám tehát stabilnak tetszik. A tévékorszak kihívása — Vagyis úgy érzi, hogy a tévé nem tudta elhódítani a rádió „közönségét”? — Kezdő szakemberként éltem át az úgynevezett tévékorszak kihívását. Bevallom, volt bennünk szorongás, s ezt különböző jóslatok csak növelték. Kétségtelen, hogy bizonyos rétegeket, hogy úgy mondjam, elszippantott tőlünk a tévé, de nemcsak az, hiszen a családokban mindennapivá lett a magnó, a lemezjátszó és újabban a video. Ez nem verseny. Ez a tömegkommunikációs társadalom új életvitele, magatartása. A televízió a saját funkcióit teljesíti. A rádió is. A jövőben talán még karakterisztikusabban. A rádiónak van egy olyan adottsága — s ez a gondolat, a gondolkodásra ösztönzés —, amelyekkel szerintem egyetlen más médium sem képes jelenleg versenyre kelni. — Mi az állandó megújulás állapotában vagyunk. A ’90-es évek rádióját, műsorszerkezetét készítjük elő. De már vaskos kötetet tesznek ki azok az elképzelések, amelyek a XXI. század első éveinek képét vetítik elénk. Addig is azonban több és áttekinthetőbb műsorrendben kívánjuk szolgáltató feladatunkat betölteni. Nemcsak a világban lejátszódó események friss közvetítői szeretnénk lenni, hanem mélyebb és átfogóbb háttérinformációkat is kívánunk nyújtani. Terveink között szerepel, hogy a Déli Krónika adásidejét egy órára növeljük. Nem csupán elmondjuk majd, ami történt, hanem megindokoljuk, miért történt így. Mondhatnám, az Esti Hírlap hangospéldányát készítjük el. Talán már 1987-ben jelentkezhetünk 22—23 óra között egy, a nap valamenynyi eseményét összefoglaló, kommentáló késő esti lappal, amely már a másnapra is kitekint, például a reggeli lapok munkájára. mert Kálmán mindig panaszolja leveleiben, hogy a gyári szilvalekvár ízetlen és csupa zselatin. — Petrezselyemzöldjét is téptem — tudatta dicsekvés nélkül az öreg. — Nem tudom, becsüli-e majd a menyem. Talán csak nem sértem meg vele. Futottunk az EMKE felé. Hangjában kis bizonytalansággal bevallotta Gyula bácsi: — Inget csak kettőt hoztam a rajtamvalón kívül. Tudom, Kálmán urasan csinálja, mindennap tiszta ing, patyolat gatya. Hogy megmondjam, alsónadrágot nem is csomagoltam. Mert akkor nem fért volna a pakliba a sódar. Gyűrögette az ünnepre érkező vendég feje búbján a süveget. Ez a gatyadolog bizony baj. Bár, ha jótét lélek a menye, kilötykölt neki már az első estén. És csak akad a lakásban valami, ahová száradni tehetik. Néztem a csenevész öregembert. Más is pillantgatott rá, meg is szólította egy Napóleon-csizmát viselő, ám vasi „zsé”-kkel beszélő festett hajú asszony: — Viszi a sok mittudományit, de nem tudja, hogyan fogadják. Akihez mondókáját intézte, úgy tett, mintha nem hallaná az intelmet. A nő meg nem hagyta abba: — Tudok esetről, amikor egy ilyen rokonom Vasvárról zötyögött Pestig a Jézuskával. És mi lett a vége? A méltóságos üzletvezető-helyettes fia kocsival vitte azonmód a pályaudvarra, hogy a vénember ne rontsa náluk az ünnep pompáját. Hjaj, történik itt mindenféle, csak legyen, aki tudomásul veszi. A fiához igyekvő atya rá se hederített a monológra. Fontosabbnak találta, hogy faluja szülöttének előadja: — Tojást is hozok, hatvan darabot. Nem sápadtat, mint a bolti. Ebből egy rántotta többet ér, mint a vendéglőkben a rántott hús. Nem is szeretek olyan helyre járni. Csak a nagy jövés-menés, amit a pincér csinál ... Aztán a hús a kutyának való ... Amióta meghalt a feleségem, a kutyám elpusztult. Nem szerettem másikat. Pedig olyan család is lakik az utcában, hogy a zsindelyt ellopják a házról. Fényes nappal. 1\/1éltatlankodtunk némán az eset fölött. A metró már a Keletin is túlfutott velünk. A kotnyeles útitársnő nem átallotta még megjegyezni: — Igen... az ember nem tudhatja, hogyan fogadják ilyenkor. A címzett dacosan fölvágta a fejét: — Hogyan ? ... Én tudom, nem olyan fia voltam az apámnak, hogy a Kálmánom más legyen. És lekászálódott a Pillangó utcánál kakasléptekkel, a fáradt, öreg, karácsonyi angyal. Mindenhová jusson el — Rengeteg terv, megannyi elképzelés ... Hogyan tudnak majd mindennek megfelelni? — Mi is nehéz körülmények között dolgozunk, a gondok viszont nem csökkentik felelősségünket. A rádió maga az élet, örömmel és gonddal. Minden helyzetben szólunk a ránk figyelőknek, segítünk abban, hogy jobban tájékozódjanak a világban és hazai dolgainkban, hatni kívánunk az értelemre és az érzelemre, erősíteni kívánjuk a nemzet önmegbecsülését, a hitet és a reményt a társadalmi fejlődésben. Harangozó Márta Bemondó: Bozai József Kellemes arc, jólfésült frizura, mindig divatos öltözék és bársonyos, meleg hang. — Gondolom, ezekkel az adottságokkal Bozai Józsefnek nem volt nehéz a pályára kerülni? — Téved, méghozzá nagyon. Jó néhány évbe és két fogamba került, hogy bemondó lehettem. Kölyökkoromtól szerettem a verseket. A technikumban minden ünnepségen szavaltam, részt vettem az önképzőköri versenyeken is. Két embernek köszönhetek sokat: Nyerges Ferencnek és Gólem Józsefnek, ők tanítottak minket színjátszásra, versmondásra. A színdarabok, de főleg a versmondás volt az életem a társaimat sok minden egyéb is érdekelte. Engem semmi más, csak a versek. Nyerges Feri bácsi a Madách Színházban dolgozott színészként, ő vitt el statisztának. Tizenhat éves voltam. Elbűvölt a színház. Akkoriban Gábor Miklós volt a kedvencem. . Őt láttam estéről estére Hamletként. Csodálatos művész, és nagyszerű ember. Olyan Hamletet azóta sem láttam. Imádtam Bessenyeit, Tolnay Klárit, Ajtay Andort. Csak álltam estéről estére a színpadon, mint statiszta, és lestem, mit és hogyan csinálnak. • & — Szeretett volna színész lenni? — Mindenáron. Jelentkeztem is a főiskolára. A három vizsgából kettő sikerült. A harmadiknál az elnök, Herskó János kirúgott. Ma sem tudom miért. Bár időközben gyártottam rá egy elméletet... — Így került a Rádióba? — Igen, mert akkoriban az volt a rend, hogy a színművészetibe fel nem vett, de tehetségesnek tartott fiatalokat átküldték a Rádióba meghallgatásra. Behívtak a 19-es stúdióba, vizsgáztattak. Akkor nem mondtak semmit, csak jóval később kaptam egy levelet, amiben azt írták, hogy a hangszínem nem megfelelő. De én akkor már nem akartam lemondani a Rádióról. Elhatároztam, hogy ottmaradok, és nem hagyom magam kitúrni. Elmentem a szalagtárba dolgozni. Hordtam a tekercseket az adóra. Tizennyolc éves voltam, félig felnőtt ember. De ha bementem az adó területére, olyan áhítat fogott el, hogy alig kaptam levegőt. Nehogy azt higgye, hogy túlzok. Nem. Akkoriban még volt vonzása a tekintélynek, a hírnévnek. És én nap mint nap ott láttam a nagy bemondóegyéniségeket, Körmendi Lászlót, Erdei Klárát — ők ma már sajnos nyugdíjban vannak —■ Csók Palit, Erőss Annát, Bőzsöny Ferit, P. Döbrenti Piroskát. — Akkor tudtam meg, hogy milyen szép hivatás a bemondóké. Minden szabad percemet körülöttük töltöttem. Egy nap bekopogtam Pintér Sándorhoz — ő volt akkor a főbemondó. — Megkérdeztem, miért nem sikerült a vizsgám. Miért nem lehetek én is bemondó? Ő végre válaszolt. „Azért fiam, mert sziszegsz”. És itt jönnek a fogak. A metszőfogaim között kis rés volt, ez tette sziszegővé a beszédemet. Még aznap délután felkerestem egy jó fogorvost, 920 forintért, ami eszméletlen nagy összeg volt, hiszen 1200 forint volt a havi fizetésem, rendbehozattam ezt a hibát. Aztán ismét bekopogtam Pintér Sándorhoz. Kővé meredten nézett rám. És csak annyitmondott: „Aki ennyire akar bemondó lenni, abból az is lesz". — És azonnal sikerült? — Nem. Egyévi próbaidőre — akkor még ez volt a rend — alkalmaztak. Mindenkit és mindent utánoztam. Voltam én kis Egressy, kis Csók Pali, kis Dömök. De mindez kellett, mert csak így tudtam megtalálni saját, egyéni hangomat. Rájöttem, hogy hinnem kell abban, amit mondok, mert csak így hangzik őszintének a „dobozból” mindaz, amiről szólnom kell azok számára, akik ezt hallgatják. Tudom, hogy ma nem divat, de én nem szégyellem, hogy nagyonnagyon jól akarok és szeretek dolgozni. Mindig és mindent, legyen az kétmondatos, vagy egyórás anyag. Jól, és hittel kívánom tolmácsolni mások szavait, gondolatait, még a híreket is. Ennyivel tartozom azoknak, akik nap mint nap meghallgatnak. . — Az igényesség időt követel, meddig tart a felkészülés egy-egy rádióvagy tévéműsorra? — Soha nem olvasom el adás előtt az anyagot. Kivételek a hírek, azt át kell olvasni, nehogy valami hiba maradjon benne. Nem tudok, és soha nem is tudtam az adott munkára előzetes olvasással felkészülni. — A szakemberek szerint az egyik legszebb hangsúllyal és magyarsággal beszélő bemondó. Mit kell ezért tennie? — Én verseket mondok magamnak még ma is. Ez nagyon jó gyakorlás, különösen akkor, ha az ember visszahallgatja. A műsoraimat, még a híreket is mindig visszahallgatom, mert így jövök rá, hogy hol hibáztam. @ — Sokat szerepel a tévében is. Melyiket tartja szebb munkának, a rádiózást vagy a tévézést? — Számomra egyformán szép mind a két munka. A szinkronizálás fantasztikus. Félszemmel a szövegre, félszemmel a mimikára, a gesztusokra figyelni. Izgalmas, színészi játék. A tévémunkáknál nagyon sokat köszönhetek a külpolitikusoknak, személy szerint Chrudinák Alajosnak. Megbízik bennem, elmondja, hogy mit szeretne hallani és utána hagy dolgozni. Neki köszönhetem Mihail Gorbacsov magyar hangú megszemélyesítését is. — Könnyű vagy nehéz volt alkalmazkodni a szovjet vezető egyéniségéhez? — Könnyű és éppen azért nehéz is, mert magas szintűen kiváló előadó. Olyan gesztusai, szófűzései és mondatai vannak, amelyekhez tökéletesen lehet alkalmazkodni. Sokan mondták már szakemberek, például Szilágyi Tibor színészbarátom és mások is, hogy beszédeinek magyar tolmácsolását hallgatva, az volt az érzésük, hogy Mihail Gorbacsov magyarul beszélt. Ez számomra nagyon jó érzés. — Jól tudom, hogy három nívódíjat is kapott már a tévétől, a másodikat éppen Mihail Gorbacsov franciaországi interjújának tolmácsolásáért? — Igen, három nívódíjat kaptam a Tévétől, az egyiket valóban Gorbacsov tolmácsolásáért. És egy nívódíjat a Rádiótól — húszévi munka után.