Esti Hírlap, 1987. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1987-11-30 / 280. szám
SAMIR ÁLLÁSPONTJA VÁLTOZATLAN Palesztin tüntetések, tiltakozások Izraeli katonák tegnap tüzet nyitottak palesztin tüntetőkre, és négy embert megsebesítettek. A megszállt Ciszjordánia és Gáza lakossága e felvonulásokkal, munkabeszüntetésekkel, üzletek bezárásával emlékezett, meg a 40 évvel ezelőtti ENSZ-határozatról, amely Palesztina megosztása mellett foglalt állást, s gyakorlatilag kijelölte az utat az izraeli állam 1048. májusi megalakulásához. A megszállt területek lakossága számos településen kövekkel, benzinespalackokkal dobálta meg az igen nagy létszámban felvonultatott katonaságot. Az utóbbiaknál nem volt sérülés, de a Balata nevű menekülttábornál, Nablusz közelében a leadott lövésektől három palesztin sebesült meg. A katonai szóvivő csak egy sérülésről tudott. Egy negyedik fiatal szökési kísérlet közben sebesítettek meg. A Balata menekülttáborban kijárási tilalmat rendeltek el.Több más helységben könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták szét a felvonulókat. Jichak Samir izraeli kormányfő tegnap megerősítette a javasolt nemzetközi közel-keleti rendezési konferenciával kapcsolatos, mereven elutasító álláspontját. FRANCIA—IKiAM ALKU Egy látványos fordulat háttere Párizs, november 30. Látványos fordulat a francia—iráni viszonyban: a két ország nem emelt vádat a kölcsönösen vizsgálóbíró elé idézett diplomaták ellen, és feloldotta a két nagykövetség közel fél éve tartó rendőri zárlatát. A francia miniszterelnökség közleménye szerint, gyors ütemben folyik a többi vitás kérdés rendezése, s a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása. A fordulat egy nappal a két francia túsz Libanonból való hazatérése után következett be és immár világos, hogy az egész a kölcsönös normalizálási erőfeszítések egybefüggő rendszerét alkotja. Vahid Gordzsit, az iráni nagykövetség tolmácsát még júniusban megidézte a tavaly szeptemberi párizsi merénylethullám ügyével foglalkozó vizsgálóbíró. Gordzsi a diplomáciai mentességre hivatkozva, nem jelent meg a francia bíró előtt és június 30. óta nem mozdult ki a nagykövetségről. A kötélhúzásból diplomáciai szakítás lett. Most elkezdődött a kibékülés: két libanoni francia túsz szabadsága fejében Gordzsi is visszanyerte szabadságát. A formaságokat persze betartották: az iráni diplomata tegnap este megjelent a párizsi igazságügyi palotában a vizsgálóbíró előtt. Az kihallgatta, de nem emelt vádat ellene, s Gordzsi így szabad emberként távozhatott. Minden elő volt készítve, ennek jele, hogy Orlyról különrepülőgép vitte a ciprusi Larnacába, ahonnan folytatta útját Teheránba. Ezzel egyidejűleg Teheránban az iszlám bíróság is kihallgatta Paul Torri francia konzult, és szintén nem emelt vádat ellene. A francia miniszterelnökségi közlemény kilátásba helyezte a kölcsönös pénzügyi követelések gyors rendezését és a diplomáciai viszony helyreállítását. Ma hajnalban Torri is elindult Teheránból Párizsba. Az első francia megnyilvánulások nem voltak elragadtatva a rendezési alkutól. Lionel Jospin, a Szocialista Párt első titkára csupán kérdés formájában fejezte ki véleményét: amennyiben Gordzsi dossziéja üres volt, akkor miért kellett miatta megszakítani a diplomáciai viszonyt, ha pedig mégis volt valami a rovásán, akkor miért engedte szabadon a bíró. Jean-Marie le Pen, a szélsőjobboldali nemzeti front ■ elnöke elítélte az egész alkudozást. Tény, hogy Mitterrand elnök a nyári nemzeti ünnepen adott tv-nyilatkozatában a következőt jelentette ki: „Elegendő gyanú gyülemlett fel (Gordzsi ellen) az ügyben ahhoz, hogy a bíró vallomástételre megidézze”. Választások Törökországban Ankara, november 30. A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása alapján a tegnap megtartott török parlamenti választásokon Turgut Özal kormányfő pártja — az érvényben lévő választási rendszernek köszönhetően a szavazattok egyharmadával — oly nagy arányú többséget szerzett a parlamentben, hogy valószínűleg egyedül fogja a következő öt évben irányítani az országot. AFRIKAI ADÓSSÁGTERHEK Rendkívüli konferencia Addisz-Abebában a rendkívüli afrikai csúcskonferencia, melyet a kontinens országainak nagy többségét sújtó adósságválságnak szentelnek. A fekete földrész felhalmozódott adósságállománya már meghaladta a 200 milliárd dollárt, s a törlesztési terhek súlyosan veszélyeztetik az afrikai államok pénzügyi rendszerét, számos ország esetében egyértelműen a gazdasági összeomlás esélyét vetítve előre. Az elemzések szerint, a rendkívüli konferencián az adósságválság kezelésére két irányzat körvonalazódik. Az első csoport radikális javaslata szerint a fenyegetett afrikai államoknak együttesen meg kell tagadniuk a hitelezők kifizetését, pontosabban egy gazdaságilag stabilabb helyzet beálltáig — a latin-amerikai országok egy részéhez hasonlóan — fel kell függeszteniük a tőke- és kamattartozások törlesztését. A másik irányzat elveti eme ,,konfrontációs” törekvéseket, mert szerintük ezek hosszabb távon csak növelnék az egyes államok nehézségeit. Ehelyett közös tárgyalásokat ajánl a hitelezők képviselőivel az esetleges törlesztési átütemezésekről, illetve a kamatterhek könnyítéséről. Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában ma kezdődik HATEZER LEVÉL ♦ MEGKÉRTÉK A KEZÉT A Cicciolina-feleség Nagyon szórakoztató ez a parlamenti munka — mondta egy interjúban Ilona Staller, a magyar származású pornósztár — vagy ahogy a világ ismeri: Cicciolina. Neve elé ma már kötelezően oda kell tenni az „Onorevole” (tiszteletre méltó) megszólítást, amely az olasz képviselőház valamennyi tagjának kijár A többi képviselőt, a nyakkendős, fehér galléros honatyát és „honanyát” még mindig zavarba ejti egy kicsit új kolléganőjük jelenléte, pedig már fél év telt el azóta, hogy Cicciolinát húszezer szavazattal beválasztották a törvényhozó testületbe, Ha a politológusok nem is, de az újságírók és műkedvelő politizálók azóta is lázasan próbálják megfejteni a „Cicciolinajelenséget”. A botrányhősként viselkedő Marco Panella radikális pártvezér a fennálló intézményrendszerrel szembeni balos színezetű provokációnak szánta ezt a jelölést, amely a végén talán túl jól sikerült. Ami a radikális pártot illeti, az nem egyértelműen negatív szerepet tölt be az olasz polgári demokratikus rendszerben. Legalábbis a zűrzavaros pártközi csatározások közepette, politikai körökben nem a párt követelései, hanem a módszerei keltenek felháborodást. A radikálisoknak az az általános véleményük, hogy a politikusok mind korruptak, a csalók és tolvajok gyülekezetét alkotják. Ebbe az „eszmei” keretbe látszólag jól beillik Cicciolina személye. A pornó „lepkeszárnyakon szálló, szűziesen fehér tündére” édesded csacskaságaival, a természet leplezetlen valóságának a fitogtatásával „őszintébb”, mint azok, akik ugyanezt titkon csinálják, vagy akik más téren „obszcének”, erkölcstelenek — hangzik a radikálisok érvelése. Azt hinné az ember, hogy az olasz parlament soha nem fogja megemészteni ezt, a számára „idegen testet”. Csakhogy Cicciolina rendkívül jól beilleszkedett új közösségébe. A hadügyi bizottság tagjaként lelkiismeretes, pontos munkát végez. Azért választotta ezt a bizottságot, hogy itt is a szeretkezés alternatíváját hirdethesse a háborúskodással szemben — írja Garzó Ferenc, az MTI-Panorámában. Bármilyen furcsa, valóságos szurkolótábora van Cicciolinának. Több mint hatezer levelet kapott már. Van, aki csak autogramot kér, de volt, aki a kezét is megkérte, s a loretói szentélybe akarta vinni. Egy mélyen vallásos anya jó útra akarta őt téríteni: „Miért nem kezd új életet? Kérjen segítséget a Madonnától!” Vannak, akik állást kérnek, vagy lakáshelyzetük javításában várnak támogatást. Elsősorban azonban a társadalom indulatokkal teli rétegei tekintenek Ilonára nagy reménnyel. Kárörvendően dörzsölték kezüket, amikor Ilona Staller átlépte a parlament küszöbét. Az egyik rajongó így köszöntötte: „Végtelen gyönyörűséget éreztem, amikor megtudtam, hogy megválasztották önt. A politikusok által sok-sok éven át inzultált, nevetségessé tett, megrugdosott, megadóztatott és kirabolt olaszok a méltó bosszú fegyverét látják önben.” AZ IDŐ SODRÁBAN Viktor Karpov, a szovjet külügyminisztérium fegyverzetkorlátozási és leszerelési főosztályának vezetője részt vett azon a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozón, amely két hónap leforgása alatt immár a negyedik volt, s amely végül is tető alá hozta a szovjet—amerikai rakétaszerződést. Emlékezetes, hogy ez a közepes hatótávolságú rakéták két kategóriáját távolítja el a két világhatalom fegyvertárából és semmisíti meg. Ma már tudnivaló, hogy az egyezményt Washingtonban december 8-án írja alá Gorbacsov és Reagan, s ez lesz Genf és Reykjavik után a harmadik csúcstalálkozó kettejük között. Most, hogy ez a rakétaszerződés a „fiókban van”, lekerültek a világsajtó elemzéseinek napirendjéről azok a részletkérdések, amelyek nagyjából az ellenőrzés ügye körül vetődtek fel, s amelyekről sok szakértő azt hitte, hogy még az utolsó pillanatban is megoldhatatlan akadályokat jelenthetnek a szerződés útjában. Most már ott tartunk, hogy Karpov legutóbbi sajtóértekezletén azt mondta: a szovjet SS—20-as rakéták állásai „kiválóan alkalmasak nagyméretű csövek szállítására”. Ez a megállapítás akár szimbólumnak is tekinthető. Éppen ilyen szimbólumértékűek az ellenőrzés részletei. Ezek olyan betekintést engednek akét világhatalom mindegyike részéről a másik oldal hadiipari objektumaiba és katonai szervezetébe, amely még néhány hónappal ezelőtt is elképzelhetetlennek látszott. Ez a második világháború befejezése óta soha nem tapasztalt nyitottság értékes eleme lehet a bizalomnak és megkönnyítheti a második, a mostaninál, lényegesebben nehezebb és bonyolultabb „leszerelési fiók” kinyitását. Már a legutóbbi Schultz —Sevardnadze megbeszélésen világos jelei mutatkoztak annak, hogy a két világhatalom képviselői immár túllépnek a közepes hatótávolságú rakéták eltávolításáról szóló, s egy hét múlva aláírandó egyezményen. A következő lépés az interkontinentális, tehát nagy hatótávolságú rakéták 50 százalékos csökkentése lehet, amellyel kapcsolatban mutatkozott már korábban bizonyos elvű egyetértés, és amelyet kedvező esetben — akár formális egyezmény, akár keretszerződés formájában — az 1988-ban esedékes negyedik Gorbacsov—Reagan csúcstalálkozó alkalmával írhatnának alá Moszkvában. Világosan kell látni azonban, hogy itt a nehézségek óriásiak, sokkal nagyobbak, mint a közepes hatótávolságú rakéták esetében. Az első nehézséget voltaképpen már a most aláírandó szerződés amerikai fogadtatása is jelzi. A december 8-án testet öltő megállapodás a dolog lényegét tekintve az eredeti amerikai javaslatokon alapszik és a Szovjetunió lényegesen több robbanótöltetet (1693) semmisít meg, mint az Egyesült Államok (768). Ennek ellenére az amerikai jobboldal, és különösképpen az uralkodó Republikánus Párt vezetése, minden jel szerint nehézségeket akar támasztani a kongresszusi ratifikálás útjába. Amikor a legutóbbi napokban a texasi Houston városában nyilvános vitán vettek részt a republikánus elnökjelöltségre pályázó politikusok, egy kivétellel valamennyien kifogásolták a megállapodást. Az amerikai belső erőviszonyok ennek ellenére valószínűvé teszik, hogy — ha kemény ellenállással szemben is —, de Reagannek sikerül ratifikáltatnia az egyezményt. A megállapodást óriási többségükben támogató demokraták a Kongresszus mindkét házában többségben vannak. A republikánus táborban a jelek szerint elég honatya vállalkozik majd Reagan elkötelezettségének követésére ahhoz, hogy megszülethessék a ratifikáláshoz szükséges kétharmados többség .Érdekes módon a „második fiók” kinyitásának, a stratégiai rakéták 50 százalékos csökkentésének következő fő akadálya nem maga a csökkentés. Már van egy elvi megállapodás arról, hogy mindkét oldal hajlandó végrehajtani az ilyen irányú csökkentést. (Az amerikaiaknak jelenleg saját forrásaik szerint 13 166 stratégiai hordozóeszközökre szerelt robbanófejük van. Ennek körülbelül a fele tengeralattjárókról kilőhető interkontinentális rakéta, további 4000 nagy hatósugarú bombázógépek és mindössze 2110 a szárazföldi telepítésű interkontinentális rakéták száma. A Szovjetunió esetében az amerikaiak 11 020 stratégiai hordozóeszközre szerelt robbanófejjel számolnak. A két stratégiai ütőerő szerkezete azonban lényegesen eltérő. A Szovjetunió esetében eszerint jóval több mint 6000 lenne a szárazföldi telepítésű interkontinentális rakéták száma, míg a tengeralattjárókról kilőhető rakétáké nagyjából fele az amerikainak (3300 körül van), a bombázókról kilőhetőké pedig 1300, tehát harmada az amerikainak. A különbség a két világhatalom alapvető stratégiai-geopolitikai helyzetének különbözőségéből adódik, és önmagában nem jelent gondot. Különösképpen azóta nem, hogy a Szovjetunió a közelmúltban a korábbi amerikai kívánságoknak megfelelően nemcsak az általános létszámot (az 50 százalékos csökkentés következtében 6000 interkontinentális rakéta mindkét oldalon) szabta meg, hanem az egyes típusokra vonatkozóan is konkrét, számszerű javaslatokat tett. Ebben a vonatkozásban a vita alighanem akörül csúcsosodik majd ki, hogy az amerikaiak a maguk stratégiai helyzetének megfelelően a tengeralattjárókról kilőhető interkontinentális rakéták területén, a Szovjetunió pedig a szárazföldi telepítésű rakéták vonatkozásában kíván az általános csökkentésen és egyensúlyon belül relatív túlsúlyt elérni. Ezeknek az ellentmondásoknál a feloldása kemény és szívós tárgyalásokat igényel. Ronald Lehman, aki amerikai részről a stratégiai tárgyalások részleteiért felelős, úgy vélte, hogy a mostani és a következő csúcstalálkozó közötti körülbelül 8 hónap alatt ki lehetne dolgozni egy kompromisszumot. A pesszimisták szerint erről nem lehet szó és a következő, 1988-as moszkvai csúcson csak egy általános elveket leszögező keretegyezmény születhetne meg, amhelyet azután később követne egy teljes értékű (immár Reagan egyelőre ismeretlen utódja által aláírandó) szerződés. Az említett „második fiók” kinyitásának útjában az 50 százalékos csökkentésnél lényegesebb, komolyabb akadályt jelent a nevezetes SDI (Stratégiai Védelmi Kezdeményezés), közismert nevén a csillagháborús koncepció ügye. Reagan elnöki presztízsét oly mértékben kötötte ehhez a tervhez, hogy érdemi visszavonulást az ő részéről aligha lehet várni. Különös tekintettel arra, hogy az egy hét múlva aláírandó szerződés ügyében egyébként is erős ultra jobboldali nyomás nehezedik az elnökre. Ennek ellenére a legutóbbi napokban— éppen a szovjet diplomácia hajlékonysága következtében — mégis nyílott valamilyen halvány lehetőség a kompromisszumra. Viktor Karpov már idézett sajtóértekezletén arra utalt, hogy az 50 százalékos csökkentés a stratégiai rakéták vonatkozásában akkor is keresztülvihető lenne, ha az Egyesült Államok folytatja a csillagháborús kutatásokat, amelyek az új szovjet felfogás szerint bizonyos értelemben amerikai belügyiek is tekinthetők. Karpov ehelyett az 1972-ben megkötött ABM- szerződés megszilárdítására és meghosszabbítására helyezte a fő súlyt. Ez a szerződés akkor a minimumra korlátozta a stratégiai rakéták ellen létesíthető elhárítórendszereket és egyértelműen megtiltotta ilyen rendszerek elemeinek elhelyezését a világűrben. Az amerikai politikában jelenleg is kemény harc folyik az ABM- szerződés „szűk” (tehát az előbbi tilalmak betű szerint értelmező) felfogása és a „széles” értelmezés hívei között. Ez utóbbiak ösztönzik az elhárítórendszerek viszonylag gyors telepítését a világűrben és ennek megfelelően akarják előrehajtani az ilyen irányú kísérleteket. Ebben a vonatkozásban azonban az Egyesült Államokon belül is igen nagy az ellenállás. Olyannyira, hogy Reagan elnök mindmáig nem tudta rászánni magát a „széles” felfogás melletti egyértelmű kiállásra. Nem független ettől a habozástól Weinberger hadügyminiszter felváltása Carlucci eddigi nemzetbiztonsági főtanácsadóval, aki távolról sem olyan elkötelezett híve az ABM-szerződés „széles” értelmezésének, mint elődje. Ha tehát a két csúcs közötti időszakban a szovjet szándékoknak megfelelően sikerülne a csiillagháborús terv megtárgyalása helyett az ABM- szerződés meghosszabbítására és megszilárdítására koncentrálni (az amerikaiak 7, a Szovjetunió 10 éves hosszabbítási időszakot javasolna), akkor megnyílhat a lehetőség a stratégiai rakéták 50 százalékos csökkentésére a csillagháború ügyében elért formális, radikális megegyezés nélkül is.—ie — EGY HÉTTEL CSÚCS ELŐTT EstE/f 1987. november 10., hétfő