Esti Hírlap, 1989. április (34. évfolyam, 76-85. szám)
1989-04-06 / 78. szám
OLIMPIKONJELÖLTEK FELSŐBABÁDON Embersubású tudomány Matematikus fiatalok Braunschweig előtt Rántott borjút ettek a matematika olimpikon jelöltjei, a Kentaurs Kft. és a Pegazus Tours vendégeiként. Hiszen a világon Magyarország rendelkezik a matematikai versenyzés területén a leghosszabb múlttal — nálunk 1894 óta rendszeresen, folyamatosan rendeznek versenyeket! —, mégis, ez a rántott borjú jelezte, hogy a számok diákversenyének van már e hazában pénzügyi védnöke, csúnya szóval: szponzora. Sajnos, évek óta átlagosan már csak tíz matematika szakkör dolgozik az ország középiskoláiban, amit áldozatkész tanárok szinte társadalmi munkában irányítanak. Az iskolai versenyek és a budapesti selejtező után fennmaradt tizenöt fiú edzett most Felsőbabád-pusztán. A csapat két irányítója, Pataki János, a matematika oktatásáról híres budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanára, s a Műegyetemről dr. Reiman István, aki évek óta motorja és az alkalmi vendégtantermekben az olimpiai előkészítés szervezője volt, míg a Kentaurs Kft. és a Pegazus Tours most meg nem törte a támogatási közönyt. A lányok is „Civilek” számára túl magas színvonalú képletek álltak a táblán, de a fiúk szinte kapásból oldották meg a legtöbb feladványt. Három egyetemista is segítette az edzéseket, három matematikaszakos fiú. Elkerülhetetlen férfikajánsággal állapítottuk meg: — És a lányok? Nekik nem megy a matek? Pelikán József, aki vendégoktató volt a táborban, és évekkel ezelőtt három olimpián is győztes, a matematikus lovagiasságával megvédte a női nemet: — Nemrég Tuniszban a négy legjobb matematikus diák közül három leány volt! Rántott borjú De hát Tunisz messze van, és a magyar diáklányok legendás szorgalma itt már kevés lenne. Belehallgattunk egy foglalkozásba, de a klasszikus görög szavak, így, matematikára átfordítva, számunkra megmaradtak rejtélyeknek. A srácok viszont, szinte a kisujjukból rázták ki a matematikát, és közben görög eredetű szavak hallatán elegánsan felnevettek, mint egy habkönynyű viccen. Habkönnyű ? Voltunk ott a sajtótájékoztatón néhányan a viccek címzetes professzoraiból, de csak hümmögtünk meg hápogtunk, mert a számunkra ott egyetlen poén sem ült, hisz ugye oly régen volt már nekünk matekóra ... Hangulatoldónak azt mondta Bordás Ferenc, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanulója, méghozzá nagy lelki nyugalommal, hiszen Budapest után a legtöbb olimpikonjelölt éppen szegedi volt: — A matematika emberszabású tudomány! Én rendszeresen úszók és focizom, mellette még sokat futok is, s nem tehetünk róla, hogy nekünk a számok játékot jelentenek. Nem tudom, hány iskolában mernének ilyen kijelentést tenni, de ami a rántott borjút meg a lovaglás szeretetét illeti, hát ezek a fiúk tényleg emberszabású adagokat, illetve lovasköröket teljesítettek. Mindemellett közülük hat jut majd el az NSZK-ba, Braunschweigbe, hogy az olimpián versenyezzen, de aki nem megy, az is az ország krémjét jelenti, matematikából, persze. Fontos tudnivaló: minden ország beküldi a feladatjavaslatait, s a verseny előtt a vezetőkből álló nemzetközi zsűri állítja össze a verseny hat feladatát. A résztvevők két egymást követő napon, kétszer négy és fél órában oldják meg a feladatokat. Pontozás után a rendező ország matematikusaiból álló bizottság értékel, s az elért pontszámok alapján sorolják a diákokat: az eredményeknek megfelelően, I., II. és III. — rendszerint eszmei — díjat adnak ki. Elvben csak egyéni verseny van: az országok természetesen összeadják a csapattagok pontszámát. Nem válaszolt Nem lehet közömbösen elmenni Pataki tanár úr néhány mondata mellett: — Tavaly Ausztráliában, Canberrában volt az olimpia, és az IBM világcég 250 ezer ausztrál dollárral támogatta. Abban az országban különben is évi több mint egymillió dollárt fizetnek a matematikaitehetség-gondozásra, mert tudják: nem mindegy, hogy 10-15 év múlva milyen színvonalú munkaerő dolgozik majd az elektronikával. Az ausztrál példán felbátorodva, írtunk a székesfehérvári Videoton gyárnak, hátha... De választ sem kaptunk. A lovasturizmusban viszont, úgy látszik, jó gazdaságfejlesztők vannak. Földessy Dénes Róka, csirke, farkas EGY FILM ŐSBEMUTATÓJA Rolan Bikov színészrendező állt tegnap délután a Puskin mozi színültig telt nézőtere elé, hogy bevezesse stúdiójának, a Fiatal Művészek Stúdiójának egy olyan filmjét, amelynek ez volt az ősbemutatója, hiszen a moszkvai közönség csak április 15-étől láthatja. Ez a stúdió, Bikov tervei szerint, elsősorban fiataloknak készít filmet, s ez alkalommal a rendező, a kazah származású Talgat Tyemenov is fiatal, ez élete első játékfilmje. (A Moszfilm Stúdió először adott lehetőséget kazah művészeknek filmkészítésre.) Bikov kedvesen arról is beszélt, hogy egy Moszkva környéki erdőben, egy csirkefarm közelében róka telepedett meg, „aki” mindenki meglepetésére védi a szárnyasokat. Kutyák és macskák gyarapodó barátságáról is szólt, annak illusztrálására, hogy miközben az ember a természetet veszélyezteti, mintha az állatok közötti viszonyok átalakulóban lennének. Mindezt pedig a Farkaskölyök az emberek között című film előtt mondta el, amelynek főszereplője egy kedves, kitűnően játszó kisfiú mellett egy valódi farkaskölyök, amelyet ez a fiú felnevel. Illetve, felnevelne, ha a felnőttek hagynák, de bármilyen természetközelségben élnek is ebben a kazah faluban az emberek, nem nagyon értik meg a félárva kisfiút és viszonyát a felnövekvő kis farkaskölyökhöz. Szokatlanul, happy end nélkül ér véget a film, s ez némiképp megkönnyeztette az egyébként lelkesen tapsoló ifjú nézőket a moziban. — bel — D SZELECSÉNYI NORBERT zongoraestje lesz 8- án, szombaton fél 8-kor a Zeneakadémia Kistermében. □ SÁRY LÁSZLÓ szerzői estjét rendezik 9-én, vasárnap fél 8-kor a Zeneakadémia Kistermében. □ DZSANSZUG KAHIDZE (Szovjetunió) vezényli az ÁHZ-t 8-án, szombaton este fél 8-kor a Zeneakadémia Nagytermében. Zongorán közreműködik: Fellegi Ádám. Bemutatóra készül a Magyar Rádió Karinthy Színpada. Száz éve már... címmel vicceket, híreket és figurákat ismerhetünk meg a múlt századvég sajtójából. A műsor szerkesztője Kaposi Miklós, a rendező Pós Sándor. Képünkön: Miklósy György, Schubert Éva, Rátonyi Róbert és a rendező a felvétel előtt. (MTI Fotó: Hámori Szabolcs felvétele) Hamletje színháztörténeti esemény volt. Az akkori (premier 1962-ben) legrégibb színházi emlékezetűek szerint sem akadt még magyar földön színész, aki ennyire lélekbemarkoló erővel tudta volna eljátszani a világirodalom legnagyobb drámájának címszerepét. Csaknem három évtized telt el, de magyar földön azóta sem akadt alakításának párja. A világszínházat ismerő magyar (és nálunk járt külföldi) kritikusok, meg különféle színházi emberek szerint az ilyen szerepformálás az egész világon ritkaságszámba megy. Annak az évadnak a kezdetén riportot csináltam néhány színésszel, Közben a szerep címmel arról, hogyan készül új feladatára. Gábor Miklós volt az egyik megkérdezett, kezében Hamlet szerepével. Sohasem felejtem el tömör, de lényegre törő válaszát: Úgy, hogy elolvasom a darabot! Ennyit nagyjából elégnek talált mindig, persze a mindenkori rendezői segítséggel, egy-egy szerepe eljátszásához. Jól tudott ugyanis olvasni: az igazi belső tartalmat, a szerep igazságánál, a mondandó valóságát olvasta ki minden darabból és valamenynyi szerepéből. Hogy mennyire profi Shakespeare-ben, azt Hamlettén kívül sok más figurával, például Jágóval meg Shylockkal is bizonyította. De hogy Shaw-ban vagy bármelyik másik szerzőben, klasszikusban vagy modernben, magyarban vagy külföldiben ugyanolyan otthonos, azt egész pályafutása ékesen bizonyítja. Pedig nagy színészek emlékével kellett olykor megküzdenie. Amikor például Tanner Johnt játszotta a Madáchban, sokan emlékeztek még Tímár József nemzetiben feledhetetlen Tanner Johnjára. És a Nem félünk a farkastól George-jaként is úgy volt lenyűgöző, hogy belénk ivódott már Richard Burton magával ragadóan szuggesztív alakítása. Gábor Miklósról, a rendezőről is emlékezhetünk, hiszen az utóbbi években aránylag rendszeresen foglalkozik ezzel a mesterséggel is. íróként sem utolsó: számos könyve rá a bizonyíték, gondolatgazdag és eredeti stílusban fogalmazza tanulmánnyá, emlékezéssé, egész könyvvé mondandóját. Az országban a legismertebb persze a filmszínész Gábor Miklós. (És a tévészínész, bár a televízióban aránylag ritkán szerepeltették.) A kimagasló Valahol Európábant követően jó néhány évig meglehetősen lapos, sematikus korszaka következett el a magyar filmgyártásnak, de benne Gábor szinte állandó pozitív hős volt. A selejtes munkák között azonban akadt néhány szép is, például a Budapesti tavasz. Intellektuális színésznek nevezik, mert olvasott, művelt, értelmes férfi a színpadon kívül is, és ez átsugárzik szerepeire. Ő maga azonban, tudtommal, nem igazán szereti ezt a jelzős szerkezetet. Neki van igaza. A színész, jelző nélkül, igazabban és mélyebben színész, mintha valamilyen jelzőt ragasztunk a főnév elé. Színész, aki, ha csak nincs teljesen alkata ellen, minden figurát el tud játszani. És mindegyiket úgy, hogy igazi élményt nyújt közönségének. Ilyen vérbeli, mondhatnám úgy is: nagy színész Gábor Miklós, akit most, hetvenedik születésnapján, olvasóink nevében is szeretettel köszöntünk. Barabás Tamás Gábor Miklós — 70 mnotesz • Rendben van, essék hát szó a Mindiszenty-ügyről is, de valahogy ne úgy, ahogy tegnap, majdnem éjfélbe nyúlóan vitatkoztak — mit vitatkoztak? nyájasan elcsevegtek — a Televízió 2-es csatornájának Napzárta című műsorában. A vitához ugyanis egymásnak ellentmondó partnerek szükségesek, most viszont nem tudni pontosan, ki hívta meg a résztvevőket két egyházi személyiség és egy olyan történész vitatkozott, akinek láthatóan a történelemből csak azok a mozzanatok voltak érdekesek, amelyek, úgy tetszik, több mint negyven év távlatából az egykori hercegprímás magatartását igazolják. Mire Ipper Pál, nyilvánvalóan felkészületlenül, kénytelen volt ez alkalommal valóban az ördög ügyvédje szerepét vállalni, de ezt is csak felemásan tehette, hiszen a Televíziót reprezentáló műsorvezetőnek nem az a dolga, hogy a meghívottak ellenfele legyen. Mert lehet, hogy ez egy nagyon európai és kulturált beszélgetés volt, ahogy többször is elhangzott, csak éppen az igazság rendkívül kis részlete derült ki, mert azért vannak ebben az országban néhány millióan, akik még emlékeznek arra, hogy mit jelentett Mindszenty személye, politikája 1946—47—48-ban ebben az országban. Tudta ezt Ortutay Gyula, a kisgazdapárti kultuszminiszter is, aki ebben a felállásban máris megkapta a magáét, mert a világra segített egy törvényt, az iskolák államosítását, amely megpróbálta kivezetni ezt az országot a feudalizmus korából a polgári demokráciák világába. Ma már egyeseknek ez is túl baloldalinak, túl kommunistának tetszik. Marxék kezdő mondata 140 éve úgy hangzott, hogy „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísérlete”, ezt valamelyest kifordítva, a mai helyzetre azt mondhatnám: „kísértet járja be az országot, a feudalizmus kísértete”. Legutóbb a Mátyás-templomban láttam kísérteni három díszmagyaros földesurat. (bernáth) FILM BEMUTATÓ Recsk, 1950-1953 Ismét egy film, amelynek láttán érvényüket vesztik a kritika hagyományos mércéi. Nem mintha nem bírná el az esztétikai mérlegelést, hanem mert az esztétikai meggondolások helyét az etikai értékek foglalják el. Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza kétrészes dokumentumfilmje, a Recsk, 1050—1953. Egy titkos kényszermunkatábor története, a művész lehetséges legmagasabb rendű teljesítménye: morális tett. Ők ketten azok közé a bátrak közé tartoznak, akiknek kezében a kamera nemcsak egy kor tanúja, több annál: egy társadalom lelkiismerete. Ennek a művészeten túlnövő teljesítménynek az elismerése az idei magyar filmszemle fődíja, amelyet a dokumentumfilm-kategóriában a Recsknek ítélt a zsűri. ■ ■ Megrendítő a film. Egykori rabok mondják el internálásuk történetét, a tábor építését, a büntetések szakszerű kivitelezését, a gúzsbakötést, a magánzárkát, az éheztetést, a megalázásokat, a kínzásokat. A legsötétebb testi és lelki terrort. Azt, hogy akit ideszállítottak, az nyom nélkül tűnt el. Csak egyszer sikerült egy szökött rabnak hírt adnia fogolytársairól a Szabad Európa Rádió révén, de a hozzátartozók a tábor 1953-as, Sztálin halálát követő feloszlatásáig senkiről sem tudhatták bizonyosan, élő-e, hal-e. Gyarmathy és Böszörményi előző filmje, az ugyancsak a recski poklot megidéző Faludy György költő, a túlélés drámáját fedte fel. A Recsk arról is szól, hogy ami ott, öt évvel a náci haláltáborok feloszlatása és a nürnbergi per után egy magyar internálótáborban ártatlan emberekkel megtörtént, azt túlélni lehet, titkosítani is egy időre, de elfelejteni nem. És nemcsak abban az értelemben, ahogyan erről a visszaemlékező meglett korú férfiak könnyekbe csukló szava vall ... Recsk ma erről is szól: bizonyos bűnöket nem lehet titkosítani, nem lehet elhallgatni. Bizonyos bűnök jogilag elévülhetnek, de nem évülhet el a régi helyébe lépő társadalom kötelezettsége kimondani és számon kérni ezeket a bűnöket. Önbecsülésből, önvédelemből. Vagy ha másért nem, hát azért, mert ha ez a kijelentő mondat igaz, azok a 36 évvel ezelőtti kínzások és terrormódszerek, mint bűntettek, mára jogilag elévültek, akkor még mindig van egy kérdőmondat: a harminchat évvel ezelőtti ártatlanság jogilag elévülhet-e? Mert az ártatlanul internált egykori recski raboknak máig sem szolgáltattak igazságot. Még a nyugdíjukba sem számíthat be a kényszermunkában ledolgozott három év ... Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza két évvel ezelőtt fogott hozzá a filmhez. Fontos adat. Ez is minősít. Akkor bizonyos sorompók még szigorúan zárva voltak. És minősít az is, hogy ez a kétrészes film olyan kemény, olyan következetes, hogy nem tudható le úgy, mint tegnapi dokumentum. Mert engesztelhetetlenül mai. A filmben megszólalnak egykori ÁVH-s őrök, nyomozók, politikai tisztek. Drámai a rabok és a rabtartók vallomásának szembesítése. Drámai a tartalmuktól és drámai Pap Ferenc képeinek tárgyilagosságától. A legdrámaibb mégis egy felirat a film végén. Azoknak a névsora, akik nem voltak hajlandók a kamera előtt beszélni. Egy névsor azokról, akik nem végrehajtották a parancsot, hanem kiadták. Merjük végiggondolni, hogy mit mondhattak volna? Idézet egy interjúból. Gyarmathy Lívia: „Titokkal terhelt kor ez ma is, negyven év távlatából’. Böszörményi Géza (ő is recski rab volt, mert diákként külföldi tűzkövet vásárolt). „1953-ban azt mondták, hogy vége, de ez nem volt igaz. Akik elkövették a gaztetteket, beépültek az új rendszerbe, és a kulcsfigurákat máig nem számoltatták el”. Ezt a filmet látni kell. Bársony Éva □ SZENDREY ENIKŐ ÉS HEGEDŰS KATALIN hangversenyét 8-án, szombaton délelőtt 11 órakor rendezik a régi Zeneakadémián. □ TAKÁCS MIKLÓS (Kanada) vezényli a MÁV szimfonikus zenekart holnap (7-én, pénteken) este fél 8-kor a Zeneakadémia Nagytermében. Közreműködik Vígh Andrea hárfán.