Esti Kurir, 1924. november (2. évfolyam, 234-256. szám)
1924-11-11 / 239. szám
17 oldal játszani, ha nemcsak az almákat, hanem a meleget is odavarázsolják a színpadra. Ezen pedig csak a jól fűtött kályhák tudnak segíteni. Kovács István debreceni asztalosmesternek a világháború idejében tengernyi szomorúsága volt. A gránát meg a snapnel egymásután szedte el az ő kedves véreit, akik a császár debreceni huszárregmantjében szolgáltak. Timbark, Limanova, Xcu- Sandec mezejét fekete kerettel muta be képzelete és Kovács István debreceni asztalosmester azóta nem mozdult el a gyalupad mellől, mert a vigasságnak még csak a hírét sem akarta hallani. Mígnem egyszer arról értesült, hogy Pesten, a fővárosi Színházban mutatnak egy szintdarabot, ahol a debreceni huszárok játszanak a nótás kapitány parancsnoksága alatt. Kovács István asztalost mester egy szép napon — tegnapelőtt — segédei meg inasai nagy bámulatára összepakolt, feljött Pestre és megváltotta jegyét a színházba. Majd kiugrott a szive-lelke, amikor a színpadon egymásután jelentek meg az őrnagy úr, a kapitány úr, az őrmester, meg a kutyamosó, akiket ő még pékéből ismert, és amikor a második felvonásban a hohlenaui hercegekhez bevonult az ezred egész tisztikara, Kovács István debreceni asztalosmester hirtelenében rágondolt gránátsújtott meg srapnelvert véreire, fölugrott támlásszékéből és teli torokkal, a falakat megrengetve, kiáltott fel: — Éljen! A közönség a Fővárosi Operettszínház nézőterén nem tudta miről van szó, csak amikor meglátták az éljenző mándlis magyart, tértek magukhoz és lelkesen kiáltottak a szipad felé: — Éljen! Éljen! Egy pillanatra megállt a játék és Vincze karmester kezében megállt a pálca. Legelőbb mégis Zátony Kálmán, a „Nótás kapitány" őrnagya kapott észbe. „ Tiszteleg !“-et vezényelt és az operett huszárjai a nézőtér felé fordulva, feszes kapukban adták meg a tiszteletet a támlásszéken ülő Kovács István debreceni asztalosmesternek.* Az „Ilyegespő“-ben Darvas Lili egy fiatal lányt játszik, Hegedűs Gyula egy javakorabeli férfit. A darab folyamán Darvas Lili Hegedűs menyasszonya lesz. Az egyik szereplő figyelmezteti Hegedűst, Sípos urat, hogy nagy a korkülönbség köztük. Hegedűs így nyugtatja meg az aggódót: — Ez csak átmenetileg látszik. Ha a feleségem hetven éves lesz, én meg száz, azt fogják mondani: Két öregember. * Márkus Dezső az Operaházban. Szombaton este az Operaházban Márkus Dezső vezényelte a „Sevillai borbély"-t. A közönség nagy örömmel látta viszont az Operaház zenekarának élén a visszatért Márkus Dezsőt és a szereplőkkel együtt számtalanszor kitapsolta a függöny elé. * Hat hangverseny két nap alatt. A kalendárium ugyan még csak novembernél tart, de a hangversenyek úgy torlódnak, mintha legalább is február lenne. Szombaton és vasárnapon hat hangverseny volt Budapesten. Szombat délután Weiss Margit zongorázott a Zeneakadémián. Az ő érdekes zongoraest-sorozatáról külön, öszszefoglalóan fogunk beszámolni. Este, a Vigadóban, Rulinstein,Erna búcsúzott el a közönségtől. Vasárnap háromkor a Zeneakadémián gyerekművészek léptek fel egy mesedélután keretében. Fél hatkor Anatole Franco-emlékünnepélyt rendezett néhány művész, Laczkó Géza érdekesen prelegált, Táray Ferenc jól olvasott fel, Péchy Blanka mesterien szavalt, Relle Gabriella, Kiadványi Erzsi szépen énekelt. Este fél kilenckor Kodály Zoltán múlt évadi szerzői estjét ismételték meg. Ugyanekkor a Vigadóban Kárpáthy Ernő gitárművész és Némethi Ferenc hegedűművész koncerteztek. Ők is régi ismerőseink. A hangverseny naptár most már alig mutat szavad estét. Igaz, hogy pirosbetűs dátumok sem bővelkednek benne. VIKTOrRIJ& SZALON Vl.( Erzsébet körút 6. Ujváry Károly énekel. Kerete?11 órakor. Az Üvegcipő Molnár Ferenc új vígjátéka, amelyet szombaton mutat be a Vígszínház, a következő szereposztásban kerül zínre: Sípos — Hegedűs Gyula Adél — Varsányi Irén Irma — Darvas Lili Roticsné — Góthné Kertész Éva Császár Pál — Rajnai Gábor stendertanácsos — Góth Sándor Őrmester — Szerémy Zoltán Viola — Vaszary Piroska Házmester — Sarkadi Aladár Házmesterné — P. Gazsi Mariska Adél anyja — Vágóné Keczeli Ilona — Sitkey Irén Steiner úr — PatakyFerenc Rendőrorvos — Dózsa István írnok — Bárdi Ödön Társalkodónő — Kende Paula Gál kapitány — Pártos Gusztáv Szakácsnő — Kész Rózsi Fényképész — Győző Lajos Cigányprímás — Solymossy Gáboi Julcsa — Hajnalné Rendőr — Szalai Károly Ajtónálló — Perczel Oszkár Lilikó — Szenczey Ilonka Urasági inas — Radócz Ferenc Történik a külső Józsefvárosban. — az Üvegcipőből nem tartanak főpróbát. „A jószivü asszony*' Fodor László új vígjátéka a Renaissance -Színházban Fodor László a „Navarrai Margit‘‘ című világjáró színdarab szerzője egyike a legnagyobb igéretű magyar szerzőknek. Ifj vígjátéka, a „Jószivü asszony" elé, melyet szerdán mutat be a Renaissance-Színház, fokozott érdeklődés néz, mert művészi körökben tudják, hogy ez a vígjáték az irodalom legnemesebb igényeivel megírt műve a fiatal írónak és jelentős állomás pályáján „A jószivü asszony szerzője az álom és valóság gazdag és finom fözetéből ez egy édes bajos történetet, melynek során megindító hangokat hallat a szív és kacagtató színes rakétákat ereget a jókedv. A közönség nagyon sokat fog nevetni a bemutatón, de valószínű, hogy könnyek nélkül sem tudja majd megúszni A Renaissance Szintház parádés előadásban hozza színre a kitűnő fiatal író darabját. A címszerepben Simonyi Mária hatalmas feladathoz jut; ő játssza a ,,jószívű asszony" mulatságos és megható szerepét. Egyik partnerét Lajost, a lúdtalpú pénzbeszédet a zseniális fiatal Makláry Zoltán, a másikat, a szerelmes és fiatal diákot Berczy Géza játssza. Pompás figurákat játszana. Forray Rózsi, a színház vendége Nagy Gyula, Turay Ida, Ben - Istyén Ilona, Földy Anna és Cásák. Rendező: Bárdos Artúr. Díszlettervező: Márkus László. A premieren rendes, leszállított helyárak. (*) A Nemzeti Színház heti műsora. Csathó Kálmán nagyszerű darabja, aHázasságok az égben köttetnek--, ezen a héten csütörtökön, szombaton és az Utána következő kedden kapot helyet a Nemzeti Színház műsorán- Szerdán a „Vén gazember", pénteken rendes helyárakkal és vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a „Süt a nap--. Vasárnap este a „Gyurkovics lányok-- teszi változatossá a műsort. A hétfői klasszikus sorozatban a „Liliomfi-- kerül színre, csütörtökön a Városi Színházban a „Szökött katona-" van műsoron. (*) Az Operaház heti műsora. Az Operaházban kedden a Toscát adják Walter Rózsi, Környei, Szende, Palotay, Hegedüs közreműködésével. Szerdán nincs előadás. Csütörtökön az O the 11 ó van műsoron (Medek, Havas, Unkei, Fúrás, Székelyhidy, Venczel, Ney, Komáromy, Pilinszky). Pénteken nincs előadás. Szombaton a Tha is van műsoronWalter, Havas, Kruyswick, Nagy Margit, Radnai, Paló, Závodszky, Ney). Vasárnap (nov. 16-án) a Rózsalovag előadását ismétlik meg (Dömötör, Sebeők, Sándor Erzsi, Dalnoki, Pataky, Ney Bernát). (*.) Budapest közönségének megható és lélekemelő érdeklődése előzi meg a Városi Színház új rezsimjének bemutatkozását, amely szombaton, 15.-én, lesz az operettírás ékesen csillogó gyöngyszemével, Johann Strauss „Egy éj Velencében-című nagy operettel. Az új vezetőség lázas ambícióval és minden erejével arra törekszik, hogy a nagyközönség kitüntető bizalmának méltó letéteményese legyen. (*) Ma a legkacagtatóbb vígjátok a „Csókoljon meg!* a Renaissance Színházban(*) Festői felvonulások, pazar táncok Strauss, a keringőkirály csodás zenéjére, „Egy éj Velencében című nagy operettben szombaton, nov. 15-én, a Városi Színházban. Jegyeket már árusítja a színház pénztára és valamennyi jegyiroda. (*) A Nótás kapitány táblás házai tanúskodnak a Fővárosi Operettszínház újdonságának páratlan népszerűségéről. Farkas Imre operettje egyedül tölti be a műsort. (*) A Vígszínházban kedden az Imádom!, a szezon mulatságos vígjáték újdonsága kerül színre. Szerdán a Vadkan, Móricz Zsigmond nagyhatású színdarabja szerepel a műsoron. (*) A Wiener Simfonie Orchester Budapesten. Lázas érdeklődés aisén a Wiener Simfonie Orchester, mint a világ egyik legelső hangversenyzenekarának nov. 14.-iki és 15-iki estélyét. Valóságos zenei ünnepségek lesznek ezen hangversenyek, amelyeken a világ elősorbeli dirigensei: Schaik Ferenc és Dirk Fockognak vezényelni és a legkiválóbb művészek: Schipper Emil dr. a Wiener Staatsoper ünnepelt hősbartona és Steiner Ferenc kamaraénekes, koránt- egyik legkiválóbb dalénekese ingnak közreműködni. Az 1. est műsora: Beethoven István király-nyitány, Brauius szimfóniája. „Tristan és Isolde idijjátéka és Isolde szerelmi halála és két Wagner ária. A II. est műsora- Braams Tragische Ouverture, Csajkovszky jatétikus szimfóniája, Debussy L.aprés-mid a un fauné, Wagner Tannhauer-ang és Mahler „Lieder eines fahrenden ”--tsellen . A nagymérvű jegyvásárlásra ,lő tekintettel az előjegyzett jegyek ,fon kiváltandók. (Harmónia.) (a) Sauer Emil nov. 21.-iki ügyetlen igraestélyére már csak néhány :• ?y ta plató (Harmónia.) (*) A viágszerte ünnepelt Reé-tiurrat dec. 3.-iki estélyének műsora. Mozart C-dur, Korngald A-dur Be.-ibov-t E-troll; dec. 4.-iki estély műsra: Brahms A-moll, Smetana E-moll S?ef.ube.-t D-moll. (Harmónia) (*) Lóránd Edith hegdenművésznő, aki Németországban, Ausztriában és Svájcban már sok babért aratott, tournéja alkalmával Budapesten is hangversenyez nov. 26.-án. A kiváló művésznő nagyon értékes műsort állított össze bemutatkozó estélyére. (Harmónia.) (*) Zilzer Piroska, néhai Zilzer festőművész három művészleányai közül a zongoravirtuóz december 16.-án rendez zongorahangversenyét a Vigadóban IMPORT — (A megyeri kapuzárás.) Tegnap bezárultak a megyeri versenypálya kapui. A funkcionáriusok is, a derék versenylovak is kimerültek a hosszú és fáradságos küzdelmekben, amelyeket az elmúlt szezonokban át kellett élniök és igy el lehet mondani róluk, hogy mindenki, aki most téli pihenőre tér, megérdemelten jut a békés nyugalomhoz. Csak a játékos közönség nem merül ki sohasem, bármily rosszul magys a sora a játékban, mindig új reményeket táplál a pénzének visszanyeréséhez Végeredményében az elmúlt versenyesztendő sportját jónak mondhatjuk, ami annak tudható be, hogy valamennyi rendező egyesület igyekezett a legkitűnőbb programot összeállítani és minden elkövetni a versenyek sikere érdekében. Az utolsó versenynapon tekintélyes számú közönség jelent meg s a búcsú versenyek általában kielégítő sportot nyújtottak és reális eredményekkel végződtek. (A drag hunt steeplochase) tegnap nagy érdeklődést keltett Megyeren. A látványosságszámba beillő vadászugrató verseny szinte lebilincselte a nézőket és elég kár, hogy a Pestvidéki Versenyegyesület már régebben nem gondolt arra, hogy ilyen versenyeket is a programjába illesszen Ezt a versenyt egy öreg, valamikor klaszszikus telivér, Figurás nyerte meg a legkiválóbb magyar űrlovassal, L e I ra eczy főhadnaggyal a nyergében A versenyben az alagi falus a vadásztársaság tizenkét tagja vett részt, közöttük két hölgy is, feszes fekete lovaglónadrágban, a férfiak vörös frakkban, a katonatisztek pedig atillában festői szép látványt nyújtottak. (Két versenyben vett részt) tegnap Megyeren Ferraris. Az első szereplése alkalmával mint nagy favorit győzött, de amikor másodszor állt ki a versenyre, már fáradt volt és vereséget szenvedett. 1924. november 11., kedd. | A hölgyek jelszava! | Vásároljunk N Iki divatáruházában Király-utca 53 'Akácfa-utca sarok) Nercei vizfestési is égetést ■arinilven minta szerim elfogadok -.zervizek márgzó részeinek pótlását vállalom. Nagymező-utca 3. fföldi?. 2. az urivaian.) tele’op 74— A 1 teherau é .itunitai»i ,an. *4 mm « trou..ei sürgősen eladó, ivrit Uara.e. -sátyáttér ló. Telefon: . zsel üvenöl-nea- vént' * . iSIS-4 . 1 A legkiválóbb orvostanárot rendelik gyenge vérszegény egyeneknek, serdülő ifjaknak, megtört aggoknak, hurutos bántalmakban szenvedőknek a tiszta malátából készült Kellemes izü, legolcsóbb természetes tápszert az l ángyai isztalyfi t,r4lwí torsjáték H Vgyen vag\ 'onosMsn ;ors egyet wM f 6HE03CKE BA.?:C § I Húzás I 1 holnapután, szerdán! M Igen* I SiVánma Hát a kivonatot. kapható gyógyszertárakban es csemegéseknel