Esti Kurir, 1927. július (5. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-01 / 146. szám

6. oldal ÍrjiKmR! Péntek, 1927 július 1 Agyonlőttek és kiraboltak a doma­­házai országúton Miskolc, június 30. (­1: Esti Kurír tudósítójának telefonjelen­­tése.) Uomaháza borsodmegyei községben szerdán délelőtt borzalmas rablógyilkosság­ot fedeztek fel. Sirm­ann Miksa vagyonos és közismert domah­ázi kereskedőt, aki Uomaháza köz­ségből Hangony községbe igyekezett szer­dán reggel, Hangony előtt nyolc kilo­­méternyire egy ismeretlen ember Mann­­lieder-fegyverrel agyonlőtte és kirabolta. A rablógyilkosságot csak a bűntény elkövetése után körülbelül két órára fedezték fel. A mis­­kolci vizsgálóbíró szerdán a helyszínére uta­zott és a csendőrséggel karöltve meg­indít­ották a nyomozást. Eddig csak annyit állapítottak meg, hogy ismeretlen tettesek megjelentek az áldozatnál és elmondották neki, hogy igen előnyös állatvásárlás céljából szer­dán reggel menjen a kora hajnali órák­ban Hangonyba. .4. országúton meglepték, megölték és a nála levő többszáz pengőt elvették tőle, majd meg­szöktek. Csütörtökön délelőtt két őrizetbe vé­tel történt. Az áldozat hulláját felboncolták és megállapították, hogy A/p­in/f­ehér-fegy­verrel lőtték agyon. A nyomozás nagy erély­­lyel folyik. A boncolás után a meggyilkolt Sirmann Miksát ma reggel el is temették nagy részvét mellett. ­r óriási izgalmat keltett a kor­mány három vámrendelete a kereskedelem körében —1 "­­ iimin.. Megszűnik a vámhitel s az új rendszabályok megölik a tranzitókereskedelmet " A pénzügyi kormány a hivatalos lap vasár­napi számában három rendeletet tett közzé, amelyekkel a vámhitel és vámszabadraktárak kérdését szabályozza újra. A szabályozás azonban egyszerűen megvonja azokat a ked­vezményeket, amelyeket a kereskedelem ed­dig élvezett. A három rendelet közül az egyik arról intézkedik, hogy a jelenleg érvényben levő vámhiteleket június 30-án megszüntetik és azokat a ke­reskedők már csak augusztus 31-ig vehe­tik igénybe külön engedély nélkül. A rendelet egyik szakasza közli, hogy a jövő­ben nyújtható ,vámhitelekről az érdekelt mi­niszterekkel egyetértően külön rendeletben fog a pénzügyminiszter intézkedni. Ez a ren­delkezés tehát megvonja azt az egyetlen hitelt is a kereskedelemtől, amelyet a kormánytól elvetett, míg a mezőgazdaság különböző hite­leket kapott eddig is és kap most is. Érthető az az izgalom, amit ez az intézkedés a kereskedelem körében keltett. A kereskedők azt állítják, hogy a^MmAihitol megszűnése semmivel sem­ HHH^Aultur a behozatalt, ellenben a ha- HHH^Reskedesem egy részének kikapeso­­■HHH^Stökci-­'és külföldi cégek fogják a ffienziA wel Quarnero I. mmel Quarnero II. J iy-Bib­el Hegina '■ elek. — Nyár! ■ ■ o­n inl.v.,!! r­isai leszállított ■ pensioánnk s i l á s t n y­u jt.­. H Hr O az áss Iroda NI i­'n ipe Hotel park közepén. A legjobb minden kényelem- fiata A laszabad bán, a L e jjfjM ü il s l r a n d ház hazai kereskedelem szerepét átvenni. A vámhitelek megszüntetése újabb drágu­lást is fölidézhet, mert a cégek a megvont vámhitel helyett kénytelenek lesznek bank­hitelt igénybe venni, amely természetesen sok­kal drágább tesz, mint a vámhitel volt. A kormány ezt az intézkedését azzal indo­kolja, hogy vissza akar térni a békebeli álla­potokhoz. Ezzel szemben azonban tény, hogy békében is volt vámhitel és mindenki igénybe vehette azt, sőt 1914-ig a vámhitel kamatmentes is volt, m­íg most kamatfizetési kötelezett­séggel jár. Most három hónaponkint kell leszámolni, míg azelőtt hat hónaponkint történt a felszámolás. Ez az intézkedés tehát igazságtalan és indo­kolatlan. A kormány nem nyer vele semmit, nem éri el a behozatal csökkenését és a kül­kereskedelmi mérleg javulását, mert hiszen a kereskedő eddig sem hozott be többet, mint amennyire szükség volt. Az előjegyzési raktárakra­­vonatkozó ren­delet is nagy aggodalmat keltett a kereskede­lem körében és ha a kormány ezt a rendele­tet érvényben tartja, ez a magyar tranzitókereskedelem­ teljes megszüntetését jelenti. Ez a rendelet ismét behozza a kémrend­szert. Ezentúl ötven százalékot kell a behozott áruból exportálni és ha a kereskedés csak har­minc százalékot tud kivinni, akkor elvesz az eddigi kedvezmény. Azonkívül eddig a leszá­molás félévenként történt, most pedig havonta írja elő a rendelet. A biztosítéknak is százszá­zalékosnak kell lennie. Ilyen súlyos terhek mellett a tranzitó kereskedelem teljesen lehe­tetlenné válik és a kormány ismét nem fog semmiféle célt elérni, viszont a kereskedelem megélhetését sok exisztencia válságával bo­rítja fel. Évekig szónokoltak nálunk arról, hogy Budapestet a tranzitó kereskedelem centrumává kell tenni, most pedig egy tollvonással megszüntetik a tranzitókeres­­kedelem lehetőségét. Mint az Esti Kurír értesül, az OMKE vezető­sége ma délben járul Szabóky államtitkár elé és kérni fogja a kereskedelemre nézve súlyos sérelmeket jelentő rendeletek visszavonását. Ha ebben a tekintetben nem kap az OMKE ki­elégítő választ, országos akció indul meg, amely minden eszközzel igyekszik a veszé­lyeztetett kereskedelem érdekeit megvédel­­m­ezni. — Életuntak. Szekeres Ilona, Alpár utca 8. szám alatti lakos öngyilkossági szándékból lug­­kőoldattal. — Szilvási István 24 éves hivatal­­zolga a Döbrent­ei­ utca 3. számú házban lévő lakásán öngyilkossági szándékból ismeretlen mé­reggel megmérgezte magát. — Hirvihut Adolf 36 éves hentesmester, Óriás­ utca 37. szám alatti lakos, betegsége miatt a h­engermalmi­ úton fő­­belőtte magát. A mentők valamennyi életuntat súlyos állapotban szállították kórházba. Legkésőbb a jövő hét végéig betöltik a főváros üres tanügyi állásait ................— min . 5000-en pályáztak a 100 üres állásra — Pártközi kon­ferencián ejtik meg a jelöléseket Hónapok óta lázas izgalommal várja Buda­pest székesfőváros egész tanszemélyzete, hogy­ a főváros tanácsa megejtse a tanügyi válasz­tásokat. Legjellemzőbb a helyzetre, hogy a mintegy száz megüresedett állásra, amelyekre a tanács pályázatot hirdetett, körülbelül ötezer pályázó nyújtotta be a pályázatát. A pályázóknak ez a szokatlan nagy számú oka egyrészt annak, hogy a választások elhúzód­tak, holott máskor májusban, legkésőbb jú­niusban szokta a főváros tanácsa a tanügyi választásokat megejteni. Értesülésünk szerint a főváros VII. ügyosztályának teljes személy­zete Babarcig főjegyző vezetésével éjjel-nap­pal fáradozik, hogy a rendkívül nagy anyagot feldolgozza és az első sorrendet, mely érdem szerint jelöli a pályázókat, prezentálni tudja a közoktatásügyi bizottságnak, amely a vég­leges jelöléseket megejti s ennek alapján majd a tanács az állásokra megválasztja a szükséges tanszemélyzetet. A mai tanácsülésen végre megállapodás történt a tanügyi választá­sok idejére és sorrendjére vonatkozóan. Eszerint a megállapodás szerint kedden vagy szerdán ülnek össze a köz­­oktatásügyi bizottság albizottságai, ame­lyek kategóriák szerint jelölnek. Ez a je­lölés csütörtökön kerül a közoktatásügyi bizottság plénuma elé, amely a tanács számára megállapítja a végleges jelölése­ket, akik közül a tanács megválasztja a megüresedett állások tanszemélyzetét. Az összes pályázók névsorát és adatait szombaton küldik el a közoktatásügyi bizott­ság tagjainak. Az oktatásügyi ügyosztály abból a célból, hogy a pártoskodás és a poli­tikai szempontok kiélesedése elkerülhető le­gyen, azzal a tévvel foglalkozik, hogy a köz­oktatásügyi bizottságok azon tagjait, akik pártjukat is reprezentálják, hétfőn előzetes megbeszélésre hívja egybe. Ezen a pártközi konferencián feldolgozzák az összes pályáza­tok adatait és az így létrejött megállapodások kerülnek ez­után a jelölő bizottság elé. A pártközi konferenciára értesülésünk sze­rint Purébl tanácsnok a következő bizottsági tagokat hívta meg: Gaál Vilmost, Ugrón Gá­bort, Lázár Miklóst, Pakots Józsefet, Bánóczy Lászlót, Bresztovszky Edét, Wolff Károlyt és Csilléry Andrást. Az eddigi elhatározások szerint tehát min­den valószínűség meg­van arra, hogy, legkésőbb a jövő hét szombatjára a rend­kívüli tanácsülés megejtheti a választáso­kat. Értesülésünk szerint ez az időpont annyiban szenvedhetne esetleg változást, legfeljebb egy­két nappal, amennyiben az időközben terve­zett két közgyűlés napjával esnék össze a köz­­oktatásügyi bizottság tervezett ülése. Ebben az esetben is azonban legfeljebb egy-két nap­pal tolódnék ki a tanügyi személyzet válasz­tásának időpontja. Tizenhárom millió ariántmissziók autószámlái­­ Érdekes, nagyarányú polgári perben mon­dott határozatot a királyi Ítélőtábla Simay­­tanácsa. A perben szerepel a pénzügyminiszté­rium, a japán, az angol, a francia missziók és egy autófuvarozási vállalat tulajdonosa. A trianoni békeszerződés után 1922-ben a pénzügyminisztérium egyik alosztálya az Anyagértékesítő részvénytársaság szerződést kötött Door József autófuvarozóval. A szerző­dés értelmében Door József kötelezte magát, hogy a határmegállapító bizottság tagjait, a különböző missziókat autón végigviszi a határon. Megállapodtak abban, hogy a megtett kilomé­terek után mennyit kap a fuvarozó. Amikor a szerződést kötötték, a magyar koronát Zü­richben 2,20-szal jegyezték. Arra vonatkozó­lag, hogy kom­arömlás esetén kártalanítják-e a vállalkozót, semmi sem volt a szerződésben. Alig kezdődött el a határmegállapítási munka, a korona rohamosan zuhant alá. A missziók munkája három esztendeig tartott és Door József harmincnyolc autójával, ötvenkét soffőrjé­val három esztendőn keresztül szállította a határmegállapító bizottság tagjait egyik helyről a másikra. Egy-egy megtett út befejezése után a missziók vezetői igazolták, hogy az autófuvarozó mennyi kilométert ab­szolvált. A missziók által kiállított igazolvány alapján Door József felvehette a megtett út fejében járó szerződés szerinti összeget. A ko­­ronaromlás miatt a tarifát összesen tizenhat­­szor változtatták meg. A határmegállapítás ú­ján az Anyagértéke­­sítő részvénytársaság és Bródy József autó­­fuvarozó elszámolási tárgyalásokat­ kezdtek. Nem tudtak megegyezni. Az Anyagértékesítő néhány autóalkatrész kiadását követelte, Door József pedig kérte, hogy azt a kárát té­­rítsék meg, amely a koronaromlás következ­tében állt elő. A fuvarozó összesen tizenhárom milliárd koronát követelt a pénzügyminisztérium alosztályától. A követelésre az Anyagértékesítő egy polgári perrel felelt, követelte, hogy a fuvarozó adjon ki autóalkatrészeket. Door József viszontkere­­setet indított az Anyagértékesítő ellen és kö­vetelte a szerinte neki járó tizenhárom mil­liárd koronát. Door József keresetében előadta, hogy ami­kor a szerződést megkötötték, ő egy pontot akart a szerződésbe belefoglalni, mely szerint a koronaromlás esetén neki kártérítés jár. Felháborodva utasították vissza kérését, de megígérték, hogy abban az esetben, ha mégis károsodást szenvedne, kárát megtérítik, sőt tíz százalék hasznot is biztosítanak neki. Mindez azonban a szerződésben nem foglal­tatott. A keresetben Door József tanukat neve­zett meg, akik szerinte igazolják, hogy ez az ígéret valóban elhangzott , akik állítólag azt is tudják bizonyítani, hogy tizenhárom mil­liárd korona kárt szenvedett, a vállalkozás következtében minden va­gyona elveszett és jelenleg nyomorban él. A törvényszék a múlt év őszén megtartott tárgyaláson az Anyagértékesítő rt.-csak meg­ítélte a visszajáró autóalkatrészeket, Door Jó­zsefet azonban keresetével elutasította azzal az indokolással, hogy az Anyagértékesítő, amikor a számlákat kifizette, szerződésszerű kötelezettségének eleget tett. Érdekes az el­utasító végzés egyik pontja, amelyben fel­hívja a feleket, hogy kössenek békés meg­állapodást. Fellebbezés folytán a királyi ítélőtábla Si­nf/!/-tanácsa ma foglalkozott az érdekes polgári perrel. A perbeszédek után kimondotta a Tábla, hogy elrendeli az érdemleges tárgyalást és a bizonyítást is arra vonatkozólag, elhangzott-e az Anyag­­értékesítő igazgatósága részéről a kártalaní­tásra vonatkozó ígéret s hogy valóban oly érzékeny kárt szenvedett­­ az alperes. ! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó így férjem, illetve édesapánk, 'v Klein Dávid! f. hó ‘isdén rövid szenvedés után elhunyt. . . Drága halottunkat holnap, julius 1-én d. e. 10 ||| órakor temetjük a rákoskeresztúri izr. temető |s3 halottasházából. firjt Felesége szül. S*rit?! Gizella. Gyermekei: Sári, Jenő, s|| Hózsi, Ilonka, Voriska, Géza. Menye: szül. Kóber Gizi. Veje­: Taubner Zoltán, I'ngár Alfréd. Unó- f jz i kai: Éviké és Julika. Testvérei, sógorai, sógornői , és az egész rokonság. mm hotel i«i­ng?i k A líra emelkedése arányában leavérsékelt árakkal Bécsi konyha Központi ten- m A­gnai fekvés. Kérhet prospektust e lap kiadóhivatalától is. Igazgató : G. Oeser. Forgalmas utcában levő helyiségemben elvállalok képviseleteket esetleg lerakattal. — Ajánlatokat -'Forgalmas-1 jelige alatt a kiadóba

Next