Esti Ujság, 1938. augusztus (3. évfolyam, 173-196. szám)

1938-08-13 / 183. szám

Szombat, 1938 augusztus 13 tsÜ Itfély Új hajlékot kapnak a nagy­harsány­i nincstelenek, akik népes családjukkal évek óta barlangokban laknak Nagyharsány, aug. 12. (Az Esti Újság kiküldött ■munkatársától.) Az ördögszántotta nagyharsányi hegy völ­gyében járunk a szikrázó augusztusi nap­sütésben. 1700 lakosa van Nagyharsánynak, akik kö­zül közel 1000 katolikus, a többi meg refor­mátus. A színmagyar község határa 4500 ka­­tasztrális hold és amint a kísérőm mondja, a nagygazdák csaknem kivétel nélkül reformá­tusok, a kevésbé tehetősek inkább a katoliku­sok soraiból kerülnek ki. És mint mindenütt a vármegyében, természetesen élnek itt a jó­mód árnyékában teljesen nincstelenek is. Az ipartelepek idekerült munkásai ezek, akik a kőbányában és bauxitműveknél dolgoznak. A nincstelenek között is a legszegényebb az a 15—20 család, amely hegyoldalba vágott üregekben, sötét barlanglakások­ban „lakik" már esztendők óta. Baranyában Nagyharsány az egyetlen köz­ség, ahol még nem sikerült kitelepíteni a sze­génységet ezekből az egészségtelen odúkból. Tegyük hozzá mindjárt, hogy nem a közegész­­ségügyi és a közigazgatási hatóságon múlott, hogy eddig nem sikerült megszüntetni Nagy­­harsánynak ezt a szomorú és lehangoló neve­zetességét. És bármilyen furcsán hangzik is, az emberiesség és a könyörület tartotta fenn a mai napig ezt a 15—20 barlang­­lakást, amelynek történetét így mondja el kísérőm: Ahol nem kell lakbért fizetni Talán 25—30 esztendeje is van annak, hogy Nagy­harsányban megépült az első ilyen barlanglakás és utána szép sorjában a többi. Idegenből bevándorolt nincstelen családok ho­nosították meg nálunk ezt az ősemberre em­lékeztető hajlékszerzést. A faluban nehéz la­kást kapni, de ezenfelül a lakbér előterem­tése a legnehezebb probléma azoknak, akik­nek nincs állandó keresetük, így a kényszerű­ség vitte rá ezeket a szerencsétleneket, hogy úgy és ott szerezzenek maguknak lakást, ahogy és ahol lehet. A hegy aljában, az úgynevezett Árokban ás­ták ki az első barlanglakást a község terüle­tén, a közigazgatási hatóság tudta, engedélye és beleegyezése nélkül. — Miért nem lépett fel a község már kez­detben ellenük, még a beköltözés előtt, vagy rögtön utána i­s vetjük közbe. — Azért, mert legtöbbször már kész hely­zet elé állították az elöljáróságot. Aztán az embereknek nem volt szívük hozzá, hogy télvíz idején kitegyék őket az Isten szabad ege alá, apró, didergő gyerekekkel. Ahogy múltak az évek, úgy sokasodtak az Árokban a barlanglakások, amelyek után a lakók egy fillért sem fizetnek n­ég terület­használat fejében sem. — Szükségesnek tartotta-e a közegész­ségügyi hatóság a kitelepítést ? — Igen, kérte több alkalommal is. Amikor hatóságilag megállapították, hogy az oda­­lakók közül sok a tbc-és beteg, szigorúan utasították a községet a családok kilakolta­tására. Ez jónéhányszor meg is történt, de eredménnyel nem járt. — Miért? — Azért, mert a kilakoltatott családok a következő na­pon újra visszaköltöztek odúikba. Sőt volt egy megható, tragikus esetünk is. Kit­­­építették családostól Buckó Varga Ist­ván nevű napszámost. A szegény ember emiatt annyira elkeseredett, hogy beugrott a kútba és holtan húzták ki... Akik­re a jó Isten vigyáz Szótlanul kapaszkodunk fel a poros úton a hírhedt barlanglakások felé. Jobbról is, balról is a híres és tüzes nagyharsányi borok termé­sét érleli a tűző nap. Emeletes, erkélyes, még a városban is luxusszámba menő présházak állnak egymás mellett hivalkodón. Ajtajuk, ablakaik zárva, mintha nem akarnának tudni a közelükben élő nagy-nagy szegénységről. — Helyben vagyunk­­— mondja kísérőnk és megáll az ember­magasságú bokroktól szegén Iyetett coapánaa. Négyöt méterrel beljebb két hatalmas üreg torka ásít felénk. Itt él­nek Lőrinc-Pakuszi Jánosék 13 esztendő óta. Nyolc gyerek nevelődött ebben a fojtott levegőjű lyukban, amely olyan alacsony, hogy fejünkkel majd­nem súroljuk a mennyezetet. Csak az asz­­szon­yt találjuk odahaza. Arcát barázdákkal szántotta tele a gond és a nélkülözés, kar­jával, amely csupa csont és bőr, riadtan si­mítja végig agyonfoltozott, szín­ehagyott egy­­szál­ ruháját. Csak akkor enged fel­zárkó­zottságából, amikor megtudja, hogy nem hi­vatalos személy érkezett és nem kell tartani az örökké fenyegető kilakoltatástól. Körülnézünk a szomorú, sivár lakásban. Mindössze talán két méter széles és négy mé­ter hosszú. Bútorzata egy ágy, tiszta fehér lepedővel letakarva, egy csöppnyi asztal, roz­zant pléhk­ályha, egy szék, néhány cserép­­tányér és petróleumlámpa. Most négyen laknak benne. A­ szülők és két leány. Az egyik most kerül az elemi iskola ötödik osztályába, a másik már ismétlő iskolás. Két gyerek már kikerült a szülői házból, négyet pedig elvitt a halálos betegség. A családfő, az ötvenen túllévő Lőrinc- Pakuszi János közözőmunkás a bányában és keres naponta egy pengő hatvan fillért. Ez a kereset sem állandó, mert ősztől tava­szig szünetel a munka. Mivel a férj keresete kenyérre sem elegendő, az asszony is eljár napszámba, sőt a bányába is. Lőrinc-Pakuszi János azonban „álláshalmozó" is, mert Hideg János református lelkész vincellérje és kap érte három mázsa búzát évente. Azután az éjjjeliőrködésből is csurran-cseppen néha egy-két pengő, így, ha minden jól megy, leszámítva a téli munkaszünetet, havonta át-ó­lag megkeresnek 35 pengőt. Ebből él a négy­tagú család. Lőrinc-Pakuszi Jánosné azonban nem lázong és kétségbeesve sincs. Csak a drágaságra panaszkodik. A lakására csak dicséretet tud mondani. — Télen jó meleg, nyáron meg hűvös — mondja mosolyogva. — Aztán soha nem volt semmi baj a lakás körül? — kérdezzük. — Hát nem mondom,­­a múlt télen majd­nem agyoncsapott bennünket az a nagy kü, ott m­­a azzal az udvaron heverő vagy két­mázsás szikladarabra mutat. Az történt, hogy az egyik téli este az emberömmel mentem haza. Amint benyitok a lakásba, látom, hogy egy nagy kű ereszkedik a plafonról. Éppen a két lánygyerek feje felett, akik az ágy előtti szalmazsákon aludtak. Csak annyi időm volt, hogy a gyerekeket magamhoz ránthattam, aztán a nagy kő már zuhant is lefelé. Még mosolyog is, amikor visszaemlékezik erre a könnyen tragikussá válható esemé­nyekre. Megkérdem: — Nem félnek, hogy egyszer beszakad ez a pince? Lőrinc-Pakusziné az égre kémlel, aztán így válaszol halk csendesen: — Isten kezében vagyunk, ő vigyáz az életünkre. Az udvaron kis disznóól szomorkodik üresen. — Hát hízó nem kerül bele? — Nem ám. Az idén nem tudtunk venni. Tavaly azonban volt­­— mondja felcsillanó szemmel. Nagyharsányba is elér a k­rmány s­éítő keze Elbúcsúzunk az életért és családjáért hősi küzdelmet folytató asszonytól és végigjárjuk a többi barlanglakást. A férfiemberek mun­kában vannak, csak a sok kicsi gyerek játsza­dozik a tenyérnyi udvarokon. • Átlag minden családnak négy-öt gyereke van, kiáltó ellentétként a falubeli gazdák­kal, ahol, főként a reformátusoknál, évek óta pusztít a nagy magyar betegség: az egyke. Családok halnak ki és egy-egy gazdára két­­három üres ház is száll örökségként. Ezt is szóbahozzuk Hideg János református lelkész­nek, aki magyaros vendégszeretettel, saját termésű piros borral fogadott a református templom melletti paplak hűvös ebédlőjében. A nagytiszteletű úr, meg Tokaji József kerületi iskolafelügyelő, igazgató dicsérik a barlanglakó család­ legtöbbjét. Hogy milyen derék, szorgalmas emberek és igazán megérdemelnék, hogy emberhez méltó hajlékba kerüljenek, ahol nem fenyegeti őket állandó életveszély, betegség, járvány és ható­­sági vexatura. És mint felcsillanó reményről, Hideg János refomátus lelkész bíztató akció kezdetéről számol be: — Vagy egy jó hónapja, amikor József Ferenc dr. királyi herceg az Ormányságot tanulmányozta, megtekintette a nagyharsányi barlanglaká­sokat is. Azzal vált el tőlünk, hogy okvetlenül felhívja a belügyminiszter úr figyelmét erre a tart­hatatlan állapotra. A múlt héten azután teher­autókon a pécsi népjóléti ügyosztálytól tiszt­viselők jártak kint, köztük Tegzes László dr. és Gádoros Miklós dr. városi fogalmazók és még vagy húsz szociális szervezet A fiatalemberek végigjárták a barlanglakom­­át, pontos környezettanulmányt végeztek, megálapították, hogy ki szenved betegségben, és azzal váltak el tőlünk, hogy országos vo­natkozású, a belügyi kormány által támoga­tott szociális akció készül és annak során új hajlékot kapnak a nagyharsányi nincs­telenek is. Hétfőn Esztergár Lajos dr. pécsi helyettes polgármester ebben a kérdésben ankétot is hívott össze, amelyen megjelent a nagyhar­sányi községi jegyző is. Ez történt eddig eb­ben a régóta vajúdó kérdésben. Az eredményt mi, a község vezetői éppen olyan érdeklődés­sel várjuk, mint a pincelakások lakói Kocsis Béla 9 Kilencven vagon olcsó lisztet hozott forgalomba az árkormánybiztos Mérséklődtek a kenyérárak Dr. Laky Dezső műegyetemi tanár, az árellenőrzés országos kormánybiztosa, ma délelőtt 10 órára hívta meg a sajtó kép­viselőit kereskedelemügyi minisztérium tanácstermébe, hogy tájékoztassa a ve­zetése alatt álló árkormánybiztosi hivatal eddigi működéséről. Az árellenőrzés országos kormánybiz­tosi hivatala a kormánynak f. évi ápri­lis hó 10-én kelt 2220/1938. M. E. számú rendeletével létesült. Rövid néhány hóna­pi működése alatt ez az új intézmény a kor­mányzat gazdasági politikájának egyik fontos szerve lett, amelynek munkássá­gára a gazdasági élet legkülönbözőbb tér­nyezői a legnagyobb érdeklődéssel tekin­tenek. Dr. Laky Dezső műegyetemi tanár kor­mánybiztosi kinevezését megelőzőleg már öt év óta foglalkozott az árelemző bizott­ság keretében árkérdésekk­el és kinevezése után tágkörű felhatalmazást nyert a bel­földi árszínvonal fontos szemmeltartására. A vállalatok által felhívására beküldött árverések adatait felülvizsgálhatja, a szük­séghez mérten pedig tájékoztató, avagy legmagasabb árakat is állapíthat meg. A tapasztalat beigazolta, hogy Imrédy Ltéla kormánya helyes úton járt akkor, amikor az árak ellenőrzésének rendszerét kiépí­tette. A magángazdaság érdekeit szem előtt tartva, sikerült elérni pénzünk vá­sárlóerejének változatlan fenntartását. A hirtelen megváltozott európai légkör­ben kellett felkészülnünk arra, hogy az ország legfontosabb érdek­eit szolgáló be­ruházási programmot végrehajtsa. A be­ruházási programm érdekében kibocsá­tandó kölcsön közgazdasági hatása min­denesetre új szempontok gazdasági éle­tünk fejlődésében, amelyekkel kapcsolat­ban az árszínvonal hatályos védelme a legnagyobb érdekű feladatok egyikévé vált. A 44 órás munkahét, a fizetéses sza­badság, a családi bérrendszer és az agrár­­termelvények árának árszínfenntartása mind megannyi olyan kérdések voltak, amelyek csak alapos kimunkálás után ke­csegtettek sikerrel. Meg kell állapítani, hogy a magyar gazdasági élet összes té­nyezőinek együttműködésével eldőlt az a kérdés is, hogy belátható időn belül pén­zünk vásárlóképességét veszély nem fe­nyegeti. Az árelemző bizottság — dr. Andreich Jenő egyetemi magántanár vezetése alatt — volt az a mag, amelyre a szervezés az álkormánybiztos tervei szerint felépült. A sokrétű kívánalmat eleinte nem volt könnyű kielégíteni. A Nemzeti Bank segít­ségére sietett az új intézménynek, to­vábbá a pénzügyminisztérium részéről is tisztviselőket osztottak be az árkor­mányzó bizottsághoz szolgálattételre s pár hét alatt a kormánybiztossági hivatal munkáját megkezdhette. A kartelek kí­sérletet sem tettek arra, hogy áraikat emeljék. Az árszabályozásnak jól ismert árrögzítése, külföldi példa nyomán, Ma­gyarországon is teljes mértékben érvénye­sült és csakhamar kiderült, hogy a ma­gyarországi árellenőrzés eredményesebb vollt mint bármely európai államé. Az árkormánybiztos elgondolása volt, hogy ki kell keresni a gazdasági életnek azokat a jellegzetes cikkeit, melyekről azt lehetet remélni, hogy irányítani fogják más cikkek átalakulását is. Az álkormány­­biztosság törekvése, összhangban a kor­mánnyal az volt, hogy a munkásság szé­les tömegei számára a minimális munka­béreket biztosítsa. Amikor dr. Imrédy, Béla kormánya megalakult, már meg­indult a búzaárak emelkedésének folya­mata. Csak­ a legszigorúbb árellenőrzés tudta elérni, hogy május hóban a kenyér­árak közvetlen beavatkozás és ármaximá­lás nélkül is mérséklődtek. Az árkormány­biztos körülbelül 90 vágón olcsóbb ke­nyérlisztet hozott forgalomba és így látta el napról-napra ezzel a liszttel a töme­geket. A statisztikai adatok szerint Budapest és környéke naponta mintegy egynegyed­­millió kilogram kenyeret fogyaszt. Éppen ezért a kenyérárak szerényebb mérvű csök­kentése is nagy hatást gyakorol a jöve­delemeloszlásra. Két filléres árcsökken­tés a fogyasztók részére 1,800.000 pengő megtak­arítást jelentett, de ugyanakkor az ipar és a kereskedelem is e megtakarítás révén 1,800.000 pengő bevételi többletet­ért el. A­­kenyérkérdésen kívül azonban az árkormánybiztosságnak sok más problémája is volt, amelyeket sikeresen megoldott, így többek között a textiláruk­nál 10 százalékkal, a gabona és burgonya­zsákok árainál 5 százalékkkal és egyes mezőgazdasági cikkeknél szintén öt száza­lékkal mérsékelték az árakat. A külön­böző állati oltóanyagok árában szintén sikerült az árakat csökkenteni. A közgazdasági élet egész körét érintő engedmények közül ki kell emelni a bőr­és cipőáraknak nyolc százalékkal való le­szállítását. Megkezdődött azonkívül a cukorgyártás költségeinek vizsgálata is és megindult a húsárak kérdésének rendszeres kivizsgá­lása. Ezeknek a munkálatoknak, valamint a már végzetteknek és az ezután következők­nek együttes hatásától reméli a kormány azt, hogy az olcsóbb árak hatása csakha­mar érezhetővé fog válni az ország lakos­ságának könnyebb megélhetésében, amely­nek biztosítása a kormány gondoskodásá­nak egyik legfőbb célja. IG­ÉN­y Esti Ujsát ! UTAZÁSI­­~ IRODÁJÁT ÜT 1/HI. KÉR­ ÉI JÓZSEF*_________ 1 KORÚI I

Next