Észak-Magyarország, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-14 / 11. szám

Eseményekről RÖVIDEN IOSIF BANC BUDAPESTEN Csütörtökön Budapestre ér­kezett Iosif Banc, a Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese, a magyar—román gazdasági együttműködési ve­gyes kormánybizottság román tagozatának elnöke. MEGSZÁLLÓKNAK TEKINTIK Ha az angol csapatok ja­­­nuár 15-e után is Máltában maradnak, törvénytelen meg­szálló erőkként tekintik majd őket — mondotta a máltai kormány hivatalos szóvivője. PAKISZTÁN TUDOMÁSUL VETTE A pakisztáni külügyminisz­térium szerda este kiadott nyilatkozata hangoztatja: kormány tudomásul vette a a Bangla­desh elismerését Bul­gária és a Német Demokra­tikus Köztársaság által, ezért úgy döntött, hogy Bulgáriá­val megszakítja a diplomá­ciai kapcsolatokat. Pakisztán és az NDK között eddig sem voltak diplomáciai kapcsola­tok. SZOVJET KIÁLLÍTÁS WASHINGTONBAN Szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között nyílt meg a szovjet­ köztár­saságok népművészetét szem­léltető népművészeti kiállí­tás, amelynek keretében több mint 1500 szovjet nép­­művészeti­ tárgyat mutatnak be. JARRING MUNKÁHOZ LÁTOTT Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti külön­­megbízottja szerdán New Yorkban hozzálátott az arab és izraeli diplomatákkal foly­tatandó megbeszéléseinek előkészítéséhez. MOSZKVAI BEJELENTÉS Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a leszere­lési bizottság február 20-én Genfben, a nemzetek palo­tájában folytatja munkáját. NIXON .KÍNAI PROGRAMJA Nixon és felesége február 21-től 28-ig tartózkodik Kíná­ban; a kínai fővároson kívül ellátogatnak Sanghajba és Hamgcsou-ba. Ziegler szerint kétségtelenül beletartozik Ni­xon programjába Pekingben a nagy fal, a Ming-sírok, egy gyár és egy népi kommuna, valamint a tiltott város, Sanghajban egy ipari kiállí­tás és Hangcsou-ban a festői szépségű tó meglátogatása. ÜLÉST TARTOTT Az építők Dózsa­­ György úti székházában csütörtökön az építők szakszervezetének központi vezetősége, az ÉVM, a KPM, a KIM és a MÉM beszámolója alapján megtár­gyalta az építő-, fa- és építő­­anyagipar múlt évi munkájá­nak tapasztalatait, s az 1972. évi feladatokat. Az ülésen részt vett Gál László, a SZOT titkára is. SZADAT BESZÉDE Anvar Szadat egyiptomi elnök csütörtökön este rá­dión és televízión közvetí­tett beszédet intézett az or­szág népéhez. Bejelentette, hogy a közel-keleti válság katonai megoldásának tervét, amelyet 1071-re ígért, el kel­lett halasztania, mivel India és Pakisztán — Egyiptom­nak mindkettő barátja — között december elején há­ború tört ki. Az indiai—pa­kisztáni háború olyan új helyzetet teremtett, amely­ben szükségessé vált az ere­deti tervek felülvizsgálása. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Összehívták a Hazafias népfront V. kongresszusát (Folytatás az 1. oldalról) A főtitkári beszámoló után több felszólalás hangzott el, amelyek a népfrontbizottsá­gok eddig végzett munkájá­val, a jövő tennivalói­val, valamint a kongresszusi előkészületekkel foglalkoz­tak. Az­­ elhangzott felszólalá­sokra Bencsik István főtit­kár válaszolt, majd az or­szágos tanács a két beszá­molót és az azokra adott választ elfogadta. Végezetül a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa ha­tározatot hozott, hogy — az országos elnökség javaslatá­nak megfelelően — április 2$—27—28-ra összehívja Hazafias Népfront V. kong­a­resszusát. El­fogadták az ülésen — a Hazafias Népfront Országos Tanácsának állásfoglalása­­­­ként — az Európa biztonsá­ga érdekében tartandó,brüs­­­szeli tanácskozást támogató nyilatkozatot is. A dokumentum a követke­zőképpen hangzik: ,,A Haza­fia­­ Népfront Or­szágos Tanácsa örömmel üd­vözli az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottságának megala­kulását, helyesli eddigi te­vékenységét, egyetért cél­jaival, politikai elképzelései­vel. Megtisztelő kötelességé­nek tartja, hogy részt vegyen a bizottság munkájában. A magyar nép a saját ta­pasztala­taiból tudja, hogy a béke megőrzése mindan­­­nyiunk legtöbb kötelessége. Hazánkban a népfrontmoz­galom a fasizmus­­ elleni odaadó, bátor küzdelemben bontakozott ki. Nagy és szép hagyományokra ■ • tekinthet vissza a nemzeti független­ség és a béke megvédésé­ben.­­Mozgalmunk mindig meg­különböztetett figyelmet for­dított az európai béke és biztonság előmozdítására. Hosszú évtizedekre vissza­tekintő tömegmozgalmunk mindig tudta, hol a helye és hogyan biztosíthatja népünk békés és zavartalan alkotó­munkáját. Mozgalmunk támogatja azt a követelést,­ hogy a konti­nens felelős kormányai mi­nél hamarabb készítsék elő és hívják össze az európai biztonsági és békeértekezle­tet. Eddig is támogattuk és készek vagyunk a jövőben is tevőlegesen elősegíteni a konferencia megrendezését, lehetőleg még ebben az esz­tendőben. Az Európai Biz­tonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága­ az egész közvélemény figyel­mét e kérdésre irányította. Örömmel tapasztaljuk a bi­zottság aktivitásának kibon­takozását és képviselőinek jelenlétét, megnyilatkozásait a különböző európai meg­mozdulásokon. Mozgalmunk helyesléssel fogadta a brüsszeli kezde­ményezést, hogy 1972. június elején hívják össze az euró­pai népek közgyűlését. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa csatlakozik a brüsszeli felhíváshoz és tá­­mogatja az Európai­ Bizton­ság és­ Együttműködés Ma­gyar Nemzeti Bizottsága fe­lelősségteljes tevékenységét. Befejeződött a brüsszeli értekezlet Június 2—5 között Brü­s­­­szelben megrendezik az euró­pai közvélemény képviselői­nek az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó közgyűlését; az előkészítés politikai kérdései­vel nemzetközi kezdeménye­ző bizottság, gyakorlati teen­dőivel operatív titkárság fog­lalkozik. Rendszeresen meg­jelenő tájékoztató bulletin biztosítja az előkészítő mun­ka nyilvánosságát­­,és össze­hangolását­­, ezek* az euró­pai ■ közéleti személyiségek szerdán zárult brüsszeli kon­zultatív találkozójának leg­fontosabb döntései, amelye­ket a részvevők teljes egyön­tetűséggel fogadtak el. A tanácskozás csütörtöki záróülése nyilatkozat kiadá­sával fejeződött be. A részvevők elhatározták, hogy a kezdeményező­ bizott­ság nyitva áll mindazon tár­sadalmi, politikai, kulturális és vallási erők előtt, amelyek hozzá akarnak járulni az európai biztonság és együtt­működés kialakításához; kö­vetkezésképpen a bizottság később is elfogad csatlakozó­kat. Az operatív titkárság -a most hozott döntések és kezdeményező bizottság^ uta­­­sításai alapján dolgozik, szék­helye Brüsszel, és benne­­ is érvényesül a­ nemzetközi kép­­­viselet és a sokrétűség elve; állandó kapcsolatot tart az európai biztonság és együtt­működés nemzeti bizottságai­val, illetve a megfelelő kö­rökkel és csoportokkal, vala­mint a kezdeményező bizott­ság tagjaival. A júniusi közgyűlés tárgy­­sorozatául a jelenlegi konzul­tatív találkozás fél­ vevői há­rom nagy témák ajánlot­tak: — a közvélemény és az európai biztonság problémái; — a közvélemény és az európai együttműködés prob­lémái; — végül az európai biz­tonság és együttműködés hoz­zájárulása a világbékéhez. A záróülésen elnöklő Goor kanonok,­ a jelenlegi tanács­kozás belga szervező csoport­jának tagja felolvasta Pierre Harmel-nek, az ügyvezető belga kormány külügyminisz­terének levelét. Este a brüsszeli városi ta­nács fogadást adott a ta­nácskozás részvevői tisztele­tére. * Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke fogadta Otto Wintert, a hi­vatalos látogatáson Indiában tartózkodó NDK-külügymi­­nisztert 1972. jan. 14., péntek Nyugdíjba vonult az ÉMÁSZ igazgatója Bensőséges hangulatú vál­lalati ünnepségen köszönték meg tegnap a nyugdíjba vo­nuló Kispál Aladárnak, az ÉMÁSZ igazgatójának sok évtizedes munkásságát. Az összejövetelen ott volt dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja. ■ a megyei pártbizottság első Szili Géza, nehézipari titkára, mi­niszterhelyettes, Kovács Sándor, a Nehézipari Minisz­térium pártbizottságának tit­kára, Schiller János, a Ma­gyar­­ Villamos Művek Tröszt vezérigazgatója. Nyugdíjba vonulása alkalmából meleg szavakkal méltatták Kispál Aladár érdemeit, a vállalat élén kifejtett gazdag mun­kásságát. Ugyancsak tegnap került sor az ÉMÁSZ új igazgató­jának és műszaki igazgató­helyettesének beiktatására is. Az ÉMÁSZ új igazgatója Valaska László, országgyűlé­si képviselő, műszaki igazga­tóhelyettes Burgony László. Ülésezett az Ózdi járási Pártbizottság Tegnap, 13-án csütörtökön az Ózdi járási Pártbizottság kibővített ülést tartott Óz­­don, a Pártoktatók Házában. Az ülésen, amelyen a járás pártalapszervezeteinek titká­rai és csúcstitkárai is részt a vettek, napirenden szerepelt pártbizottság 1972. évi munkaterve, valamint a végrehajtó bizottság első félévi munkatervének meg­tárgyalása és elfogadás­a. Megvitatták a járás elmúl évi gazdasági fejlődésének­ tapasztalatait, s meghatároz­ták az idei gazdasági mun­kát segítő legfontosabb po­litikai feladatokat. Nem született döntés az összekötő városrészre (Folytatás az 1. oldalról) ■ Ismét a vb elé került az ,,összekötő városrész” részle­tes rendezési terve,­­amelyet a végrehajtó bizottság no­vember 11-én tárgyalt elő­ször, s átdolgozásra javasolt. Az ismételt vita sem hozott azonban eredményt. Egyez­tetni kellett volna — előze­tesen — Miskolc főépítészé­nek és építési és közlekedési osztályvezetőjének vélemé­nyét. A végrehajtó bizottság nem hozott döntést, újra kénytelen volt elnapolni az összekötő városrész részletes rendezési tervének jóváha­gyását, vagy elutasítását. Következő napirendi pont­ként a januári tanácsülés előkészületeivel kapcsolat­ban tanácskozott a vb. Dr. Kiss József pénzügyi osztály­­vezető javaslatot­ tett az 1972. évi költségvetés és fejlesztési terv megállapítására — elő­zetesen ismertette azonban az 1971. évi kiadások és be­vételek mérlegét Ezt köve­tően javaslat hangzott el a tanács és a KISZ Miskolc városi Bizottságának idei együttműködési tervére. Bejelentésekkel, javasla­tokkal ért véget a végrehajtó bizottsági tegnapi ülés. Harmadszor is kiváló lett az Oprendek Sándor zászlóalj Ünnepi egységgyűlés az SZMT-székházban Az emberek tízezrei emlé­keznek Miskolcon ma is ar­ra a napra, amikor — 1957 telén, 15 évvel ezelőtt — Diósgyőr felől, a gépgyárból és a kohászatból elindultak az első munkásőr-járőrök (egyszerű munkásemberek, vállukon fegyverrel), hogy a katonai és karhatalmi egy­ségeknek segítsenek rendet teremteni a­ városban, vissza­szorítani az ellenforradalmi erőket , megvédeni a mun­káshatalmat és a szocialista államrendet. A 15 évvel ezelőtti fegy­verfogásra, a miskolci mun­kásőr egység megalakulásá­ra, és az azóta megtett út­ra emlékeztek tegnap a nagy iparváros munkásőrei és meghívott vendégek,­ elöljá­­­rók, parancsnokok. A 15 év­vel ezelőtt megalakult mis­kolci­ munkásőr egység ma Oprendek Sándor nevét vi­seli, annak a mártírhősnek nevét, aki­ az ellenforrada­lom elleni harcban esett el Miskolcon, 1956 végén. Az ünnepi egységgyűlés tegnap, január 13-án, csütör­tökön délután 4 órakor kez­dődött a szakszervezetek megyei székházának színház­­termében, amely megtelt munkásőrökkel és vendégek­kel. Az elnökségben foglalt helyet dr. Havasi Béla, az MSZMP Miskolc városi Bi­zottságának első­ titkára, Bárczi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke, Földes Róbert, a munkásőr­ség országos parancsnoksá­gának osztályvezetője, dr. Kállai László, a munkásőr­ség megyei parancsnoka, Tóth Tibor alezredes, Mis­kolc városi-és járási rendőr­­kapitány, Karel Sztroka, a csehszlovák népi milícia képviselője, aki a morvai ■Trinyec városból érkezett Miskolcra, Kiss Béla, SZMT titkára, valamint az a miskolci üzemek, vállalatok vezetői és pártbizottságainak képviselői. A miskolci Oprendek Sán­dor munkásőr zászlóalj ün­­­nepi egységgyűlését Drótos László, a városi pártbizott­ság titkára nyitotta meg. A munkásőrség országos pa­rancsnokának díszparancsát Bistei Imre egységparancs­nok olvasta fel. Ezután dr. Havasi Béla, a városi párt­­bizottság első titkára mon­dott ünnepi beszédet. Mél­tatta a munkásőrség meg­alakulásának jelentőségét és a miskolci egység nagyszerű helytállásának 15 éves ered­ményeit. Ezután kitüntetések átadására került sor. 15 év után 113, tíz év után 7 mun­­kásőrt és parancsnokot tün­tettek ki szolgálati érdem­éremmel. Az egységből 12 parancsnokot és 37 munkás­őrt tüntettek ki kiváló jel­vénnyel. Bistei Imre egységparancs­nok jelentést tett az 1971. évi feladatok maradéktalan teljesítéséről. Dr. Kállai László­­ megyei parancsnok bejelentette, hogy az Opren­dek Sándor zászlóalj ismét elnyerte a megye legjobb munkásőr egysége címet — immár harmadszor. Zúgó hajrá és taps követte a be­jelentést. Az ünnepi egységgyűlés alkalmából az ifjúság nevé­ben Béres Zoltán, az ifjú gárda Miskolc városi pa­rancsnoka, a fegyveres tes­tületek nevében Tóth Tibor rendőr alezredes, a csehszlo­vák népi milícia nevében Karel Sztroka elvtárs üdvö­zölte a zászlóalj parancsno­ki és személyi állományát. Az egységgyűlésen jelen­tették be, hogy a zászlóalj­ból 23 elvtárs leszerel, 21 elvtárs tartalék állományba vonul. Ezután következett az új munkásőrök, az előképzős század ünnepélyes eskütétele és a fegyverátadási köszön­tők. Egy idős, leszerelő mun­kásőrtől fiatal elvtársa vette át a fegyvert. Az ünnepi egységgyűlés az Internacionáléval fejező­dött be, majd a zászlóalj kó­rusa adott műsort. (sz. J.) I is természeti környezet védelméről tárgyalt a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) ként a nők, különösen a csa­ládos anyák, harmadik mű­szakban történő foglalkoz­tatása, túlóráztatása és eny­hítettek az indokolatlan bér­aránytalanságokon is. A nők a korábbinál nagyobb arány­ban kapcsolódtak a tovább­képzésbe, növelték a gyer­mekintézmények üzemelteté­séhez, fejlesztéséhez nyújtott vállalati támogatások össze­gét. A kormány a jelentést tu­domásul vette, s felhívta a tárcák, az országos hatáskörű szervek, a tanácsok vezetőit: gondoskodjanak arról, hogy a nők helyzetét javító­­ intéz­kedések a vállalatok, szövet­kezetek, intézmények éves és középtávú terveinek szer­ves részévé váljanak. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolóját a nemzetközi vízügyi egyezmények alapján 1971-ben tett intézkedésekről és a nemzetközi vízügyi együttműködés főbb kérdé­seiről. Felhatalmazta az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnö­­­­két a nemzetközi vízügyi egyezményekkel kapcsolatos további feladatok végrehaj­tására. A Minisztertanács titkár­sága vezetőjének előterjesz­tése alapján a kormány fel­hívta a miniszterek és az or­szágos hatáskörű szervek ve­zetőinek figyelmét az ország­­gyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észre­vételekre és javaslatokra az­zal, hogy vizsgálják meg azok magvalósításának lehe­tőségeit, s erről tájékoztas­sák az országgyűlés elnökét és az indítványozó képvise­lőket.

Next