Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-18 / 296. szám

Tanácskozik az országgyűlés Dr. BoÉsár Ferenc felszólalása (Folytatás a 3. oldalról) Dr. Bodnár Ferenc, Bor­sod megye 23. választókerü­letének képviselője, a me­gyei pártbizottság első tit­kára az országgyűlésen el­hangzott felszólalásában a következőket mondotta: Tisztelt Országgyűlés, ked­ves Képviselőtársaim! Az ország lakossága foko­zott érdeklődéssel tekint az Országgyűlés mostani mun­kájára. Ez érthető is, hiszen az Országgyűlés népgazdasá­gunk fejlesztésének V. öt­éves tervét tárgyalja. Felszó­lalásomban Borsod megyei tapasztalataim alapján a tervtörvényjavaslatot támo­gatva, az eredményeket alá­támasztva, és bizonyítva, szeretnék néhány dologról beszélni. Az ország közvéleménye előtt ismertek azok a társa­dalmi célok, amelyeket XI. pártkongresszus határo­­­zatai alapján a gazdaság fej­lesztése, az életszínvonal to­vábbi emelése, a tudomá­nyos-technikai fejlődés terü­letén el akarunk érni. Eze­ket a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényjavas­lat részletesen megfogalmaz­za. Teljes mértékben egyet­értek azzal, hogy gazdasá­gunk belső tartalékai lehe­tővé, a megváltozott világ­­gazdasági feltételek pedig szükségessé teszik, hogy a következő tervidőszakban magasabb követelményeket állítsunk magunk elé. Min­denkivel meg kell értetni, hogy az V. ötéves terv cél­kitűzéseinek teljesítéséért át­menetileg nehezebb körül­mények között kell dolgoz­nunk, nagyobb erőfeszítések­kel, fegyelemmel, és minden tekintetben nagyobb haté­konysággal, mint az elmúlt években ezt tettük. Job­ban számolva a bennünket sem kímélő külső hatások­kal, saját munkánk megvál­tozott követelményeivel és gyengeségeink felszámolásá­val is; azzal például, hogy az irányításban és a végrehaj­tásban is megtartjuk, sőt to­vábbfejlesztjük a bevált módszereket, de megfontol­tan és késlekedés nélkül vál­toztatunk ott, ahol ezt a helyzet megköveteli. (Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt öt esztendő ta­pasztalatait összegezve, jó érzéssel állapíthatjuk meg, és ezt tette Huszár elvtárs is a beszámolójában, hogy dolgo­zó népünk szorgalmas mun­kája révén a IV. ötéves terv­vel népgazdaságunk eredmé­nyes fejlődési szakaszát zár­tuk le. A IV. ötéves terv­törvény célkitűzései, legfon­tosabb előirányzatai hazánk­ban lényegében megvalósul­tak. Szocialista hazánk, nép­gazdaságunk erejét, a szo­cialista nemzetközi munka­­megosztás nagyszerűségét ta­núsítja, hogy a rendkívüli kedvezőtlen külgazdasági ha­tások ellenére sem követke­zett be törés gazdasági fej­lődésünkben, dolgozó népünk életszínvonalában. Ezek pár­tunk helyes, következetes, megfontolt gazdaságpolitiká­jának a bizonyítékai. Elmondhatom kedves elv­társak, hogy Borsod megye munkásságát, termelőszövet­kezeti parasztságát, értelmi­ségét, egész társadalmunkat a párt politikája iránti biza­lom, a politikával való egyet­értés és azonosulás jellemzi. Ez vonatkozik az V. ötéves tervnek a közvélemény által eddig, a Központi Bizottság legutóbbi ülésén elfogadott és megismert irányelveire is. Az aktivitás mögött azok­nak az eredményeknek meg­győző ereje áll, amelyek a IV. ötéves­ tervidőszakban megyénk gazdasági életében, lakóinak munka- és­ életkö­rülményeiben bekövetkeztek. Úgy gondolom, hogy ezt legkézzelfoghatóbban válasz­tókörzetem, Leninváros fej­lődésével is bizonyíthatom. A IV. ötéves terv időszaká­ban megvalósult az olefin­mű, épül és az V. ötéves tervben már termel a Tiszai Hőerőmű és a Tiszai Kőolaj­finomító. Megépült több mint 1800 lakás, 300 férőhe­lyes óvoda, több mint 5 ezer négyzetméter kereskedelmi és vendéglátóipari létesítmény, egy szálloda. Csak a legfon­tosabbakat említettem egy ilyen új város életéből. A Tiszai Vegyikombinát kollek­tívája eredményesen dolgo­zott és dolgozik. A vállalat a tervidőszakban a tőkés ex­portvolument tízszeresére, szocialista exportját huszon­ötszörösére növelte. A dolgo­zók bérszínvonala közel 44 százalékkal emelkedett. Azt hiszem, ezek a számok is egyértelműen bizonyítják gazdaságpolitikánk helyessé­gét. Kedves Képviselőtársaim! A terv előirányzatairól ne­kem is az a véleményem, hogy azok reálisak, és telje­síthetőek. Ez, és a negyedik ötéves terv megvalósítása összességében jó alapot szol­gáltat a törvényjavaslatban foglalt feladatok megoldásá­hoz. Egyetértek azzal, ami­ről Huszár és Németh elvtárs is beszélt felszólalásában, hogy építőmunkánk soron le­vő feladatainak meghatáro­zásánál reálisan számolnunk kell a fejlődés változó belső, és külső feltételeivel. Az alapvető kérdés a gaz­dasági növekedés ütemének helyes meghatározása, a terv­szerű arányos fejlődés bizto­sítása, a társadalmi termelés hatékonyságának, nemzetközi versenyképességünknek erő­teljes növelése, a népgazda­ság egyensúlyi helyzetének fokozatos javítása. A gazdasági építőmunka feladatainak meghatározása­kor néhány fontos mozza­natra én is szeretnék rámu­tatni. Gazdasági fejlődésünk kulcskérdése, hogy milyen gyorsan tudjuk termelésünk és kivitelünk szerkezetét gazdaságosabbá tenni, a vi­lággazdasági mérce követel­ményeihez hozzáigazítani. Borsod megyében, ahonnan évente több mint 10 milliárd forint értékű termék kerül ex­portra, erre igen nagy fi­gyelmet kell fordítani. A ter­mékszerkezet korszerűsítésé­ben a konvertálható export­áru-alap bővítésében már értünk el eddig is eredmé­nyeket. A Tiszai Vegyikom­binát például a műanyagfel­dolgozás kiszélesítésében, a Borsodi Vegyikombinát a kombinált és nyolcele­mes műtrágyafajták gyár­tásának bevezetésével, az Észak-magyarországi Vegyi­művek a növény­védőszer­termelés bővítésével javítot­ta gyártmányszerkezetét. Je­lentősebb változásokra azon­ban napjainkban, illetve a tervidőszak folyamán kerül sor. A tervidőszakban ezek­­nek a lehetőségeknek a fel­tárására és hasznosítására nagy figyelmet kell fordíta­ni. Minden eddiginél na­gyobb szükség van azonban a szocialista integrációban a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatokban rejlő lehető­ségek jobb kiaknázására. Jó példa erre már az országban is jól ismert olefinprogram. Szeretném itt elmondani az országgyűlés előtt, hogy az olefinprogramnak egy része az etilénüzem, amióta meg­épült, teljesíti azokat a követelményeket, amelyeket ettől az üzemtől elvártunk. A szocialista nemzetközi munkamegosztásban rejlő le­hetőségek olyan tartalékok számunkra, amelyekre a tör­vényjavaslat szerint is az ed­diginél jobban kell építeni, mert tervszerű gazdasági fejlődésünk egyik döntő té­nyezője. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel adhatok számot e helyről is, hogy megyénk dolgozói egyre inkább a ter­­m­elés, a gazdasági építő­­munka által elért eredmé­nyeink alapján szemlélik élet­­színvonal-politikánk célkitű­zéseinek meg­valósí­thatóságát. Meg vannak győződve arról, hogy pártunk és kormá­nyunk, úgy mint eddig, a le­hetőségek figyelembevételé­vel gondoskodik a dolgozóik életszínvonalának folyamatos emeléséről. Az életszínvonal­nak a korábbinál­ ugyan sze­rényebb mértékű, de így is számottevő emelkedését, nem utolsósorban éppen ezért tartjuk lelkesítő program­nak, mert magunk is szá­mos lehetőséget látunk belső tartalékok jobb kihasz­n­­álására. Ez nagyszerűen be­bizonyosodott a kongresszusi és a jubileumi munkaver­­seny - vállalások­ban, a takaré­kossági tervekben és azok teljesítésében. Például az Óz­­di Kohászati Üzemek szocia­lista brigádjai a belső tarta­lékok feltárására és a taka­rékosságra tett vállalásuk teljesítésével több mint 110 millió forintot takarítottak meg. Az olefinmű első ütemeinek megvalósulása bővíti a mű­anyag alapanyaggyártás bá­zisát, egész sor új gazdasá­gos termék nagy volumenű gyártását teszi lehetővé. To­­vább bővíti az alapanyag­gyártás bázisát, a folyamat­ban levő PVC-beruházás és hozzájárul a hazai alumíni­umgyártás importszükségle­tének a csökkentéséhez is. A megye ipari termékstruktúrá­ját jelentősen javítja majd a Tiszai Kőolajfinomító ál­tal gyártásra kerülő termé­kek nagy száma és volume­ne. A két kohászati bázis, amely Borsod megyében he­lyezkedik el, a Lenin Kohá­szati Művek és Ózd fejlesz­tésében az exportképességi, a minőségi, a korszerűségi és a választékbővítési törekvé­sek voltak és lesznek a meg­határozók. A Lenin Kohásza­ti Művek új nemesacél-hen­gerművében minőségi acé­lok, méretpontok hengerelé­sére nyílik lehetőség, és a hagyományos termékeket is gazdaságosabban tudja gyár­tani. Az Ózdi Kohászati Üze­mek acélöntőműve, rúd, és dróthengerműve korszerű ter­mékek termelésével az ex­port árualap bővítését a bel­földi ellátás javítását, az építőipar igényeinek kielégí­tését teszi majd lehetővé. Az élelmiszeriparban a Miskolci Húskombinát fel­építése, a Szerencsi Csokolá­dégyár és a Miskolci Hűtő­ház rekonstrukciója eredmé­nyez jelentős javulást az árualap mennyiségében és választékában, és exportjuk­kal segítik az ország valuta­­egyensúly-helyzetének javítá­sát. Fontos feladatunknak te­kintjük ezért az új kapaci­tások maximális kihasználá­sát, a folyamatban levő be­ruházások tervszerű megva­lósítását. Az V. ötéves tervidőszak­ban igen jelentős beruházá­sok valósulnak meg Borsod­ban. Megyénk dolgozói öröm­mel fogadják, hogy a párt és a kormány a következő terv­időszakban is fontos beruhá­­zások megvalósítását tervezi megyénkben. A beruházási munka éppen ezért Borsod­ban nagyon fontos tevékeny­ség. A beruházási munka ha­tékonyságának erőteljes ja­vítása az V. ötéves terv cél­kitűzései megvalósításának egyik­­ alapvető feltétele. Különösen vonatkozik ez a kiemelt nagyberuházásokra. A IV. ötéves tervben Bor­sodban a nagyberuházásokon végzett munka tapasztalatai is alátámasztják a törvény­­­tervezetben megfogalmazott feladatok indokoltságát. Alap­vető fontosságúnak tartom a nagyberuházásoknál az irá­nyítás és a szervezés tökéle­tesítését, ezen belül is az előkészítés megalapozottabbá tételének szükségességét sze­retném hangsúlyozni. A beruházási rendszerter­vezet továbbfejlesztése na­gyon nagy fontosságú. A ha­tékonyság növelése szem­pontjából egyik döntő felté­tel, hogy a kivitelezésre csak megfelelő előkészítés után kerülhessen sor. Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartom továbbá az időtényezők következete­sebb figyelembevételét­ A nagyberuházások megvalósí­tásának ideje hazánkban mind lehetőségeinkhez ké­pest, mind nemzetközi mér­cével mérve kedvezőtlen. Ép­pen ezért helyes az a cél, hogy az V. ötéves tervben egyszerre kevesebb nagybe­ruházás megvalósítása le­gyen folyamatban A nagyberuházások terén végül kiemelném az ágazati irányító szervek munkájá­nak, felelősségének fontossá­gát. E területen szükséges az előrelépés. A borsodi tapasz­talatok például azt mutat­­­ják, hogy a Hejőcsabai Ce­mentgyár építésénél, az EVM, a Miskolci Húskombi­nát és a Szerencsi Csokolá­dégyár beruházásánál a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium illetékes szer­vei nem ellenőrizték, nem koordinálták megfelelően a munkát. Előfordult, hogy a minisztériumok vezetőjének jelenlétében sem tudták megtalálni a felelősöket, sőt félreinformálták az ellenőr­zést végzőket a kivitelezők, a beruházók. Ilyen esetek­ben azt kérem a miniszté­riumoktól és vezetőiktől, le­gyenek a jövőben határozot­­tabbak a felelősség megálla­pításában és a gyors intéz­kedésben. Kedves elvtársak, számol­va a nehézségekkel, a leg­fontosabbnak azt tartom, hogy a párszervezetek felvi­lágosító, szervező, ellenőrző munkájukkal az állami és társadalmi szervek segítségé­vel egységre jussunk a dol­gozók széles tömegeivel a helyzet megítélésében, a tervből adódó feladatokban, kis és nagy kérdésekben egy­aránt. Megyénkben mi arra törekszünk, hogy a pártszer­vezetek politikai munkája most arra irányuljon, hogy minden vállalatnál, intéz­ménynél, szövetkezetnél olyan ötéves terv készüljön, amely összhangban van a tervtör­vény előirányzataival. A központi irányítás haté­konyságát szolgáló tervezett intézkedésekkel teljes­­ mér­tékben egyetértek. A dol­gozók döntő többsége akarja, követeli a fegyelmezett mun­kát, de igényli azt is, hogy az üzemek, vállalatok, intéz­mények vezetői, a szellemi dolgozók, a műszaki veze­­­­tők teljesítményét is olyan­­ szigorral mérjék és követel­­­­jék meg, mint a normák karbantartását a fizikai mun­kásoknál. Nagyon üdvözlöm és na­gyon egyetértek a Németh elvtárs által elmondottakkal, amikor azt mondta, hogy nem lehet belenyugodni, hogy a vezetés gyengeségei miatt azonos feltételekkel működő vállalatok vagy szövetkezetek nagyon eltérő­­ hatékonysággal dolgozzanak, eltérő eredményeket érjenek el. Szeretném hozzátenni, hogy csökkenteni kell, majd fokozatosan meg kell szün­tetni a vállalatoknál a veze­tés hibájából származó vesz­teségeket is. Mi hozza ezt? Engedje meg a tisztelt Or­szággyűlés, hogy csak egy példát említsek, habár sokat el lehetne mondani. Borsod megyében a MEZŐPANEL Vállalat hosszú évekig súlyos gondokkal dolgozott. Ismé­telten dotálni vagy szanálni kellett. Ugyanez a vállalat jobb vezetéssel aránylag rö­vid idő alatt, egy év múlva 40 millió forintos nyereséget ért el. Ilyen különbségek ta­pasztalhatók, mint már em­lítettem egyes hasonló felté­telek között épülő beruházá­sokon is. Tisztelt Országgyűlés!­ Meggyőződésem, hogy egész dolgozó népünk, benne Bor­sod társadalma is magáénak fogja érezni ezt a tervet, és megvalósításán a korábbinál nagyobb erőfeszítésekkel és szervezettséggel fog munkál­kodni. Az országgyűlés csütörtö­kön az V. ötéves tervről szó­ló törvényjavaslat tárgyalá­sával folytatja munkáját. KOSSUTH RADIO 8.27: Mesterségünk címere. — 9.17: Zenekari muzsika. — 10.05: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Verset elmondja Benjámin László. — 10.35: Osváth Júlia énekel. Jeney Zoltán fuvolázik. — 11.00: Két otthon között .. . 11.15: Operakórusok. — 11.39: Kemény Zsigmond. in. rész. — 12.25: Ki nyer ma? — 12.40: Me­lódiakoktél. — 13.15: Népműve­lők fóruma. — 13.59: Magyar remekírók: Kemény Zsigmond,­ Zord idők. — 14.29: Magyar szer­zők műveiből. — 15.10: Händel: e-moll concerto grosso. — 15.28: Ezeregy délután. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.10: A magyar munkásmozgalom da­laiból. — 16.21: Ormánsági nép­dalok. — 16.45: Helena Vondrac­­ková énekel. — 17.05: Körmik­rofon. — 17.30: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17.52: Melis György énekel. — 16.15: Kriti­kusok fóruma. — 19.30: Az If­júsági Rádiószínpad bemutatója. Boldogság, ó! — 20.11: Kiss Ká­roly nótákat énekel. . — 20.28: Verdi-ciklus. XI. rész. — 23.31: Népdalok. — 0.10: Régi kórus­­muzsika. I PETŐFI RADIO 8.05: Nemzetiségeink zenéjéből. — 8.20: Közel-Kelet közelről. II. rész. — 8.33: Gül Baba. Dajá­­ték-részletek. — 9.32: Megjele­nés előtt... — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Gyer­mekek könyvespolca. — 12­00: Balogh Albert népi zenekara ját­szik, s. Bíró Antal nótákat éne­kel. — 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Bolgár mű­vészek operafelvételeiből. —13.33: Fúvószene. — 14.00: Válogatott perceink. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Az év legjobb tánczenei felvételeiből. VI. rész. — 10.33: Színes népi muzsika. — 19.30: Offenbach operettjeiből. — 20.06: Változa­tok a Follia-témára. — 20.33: A 04 . 05, 07 jelenti... — 21.00: Slágermúzeum. — 21.33: Írószo­­bám. Látogatás Benjámin Lász­lónál. — 22.33: A nagykanizsai dzsesszhétvége felvételeiből. — 23.38: Két Vivaldi-concerto. A MAGYAR RÁDIO miskolci stúdiójának műsorából (a 189 m-es hullámhosszon 17—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: Ifjúsági kórkép: Hogyan töltöd a női szü­netet? 17.20: Bea­t-ked­velőknek 17.35: A városért, a lakóhelyért — Sátoraljaújhelyen 17.45: Szívesem hallgattak ... Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora A Parlamentből jelentkezik munkatársunk .. . Hírösszefoglaló, időjárásje­lentés, műsorismertetés 18.00: 18.15: Filmzene 18.25: Televízió _____ BUDAPEST, 1. MŰSOR 9.00: Iskolatévé: Énekeljünk együ­tt! Fütyül a rigó. — 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A vas. Hogyan készül a kerékpár? — 14.00: Iskolaté­vé: Énekeljünk együtt! (ism.). — 14.05: Környezetismeret (ism.). — 17.28: Hírek. — 17.40: Posta­fiók 250. Takács Mária műsora. — 17.55: Telesport! — 18.20: Az Országházból jelentjük ... — 19.05: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese (színes). — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Vivát, Be­nyovszky! Tévéfilmsorozat X. rész: Afanázia (színes). — 20.55: Téli könyvvásár, 1975. — 22.05: Tv-híradó 3. — 22.15: Csehszlo­vákia—Svédország. Izvesztyija Kupa jégkorong-mérkőzés Köz­vetítés Moszkvából, felvételről (színes). 2. MŰSOR 20.00: Gay—Hacks—Asriel: Pol­ly Amerikában. Zenés komédia két részben. A Vidám Színpad előadása felvételről. (18 éven fe­lülieknek!) — 21.20: Közben: Tv­­híradó 2. Színház__ 13, csütörtök Börtönkarrier Schiller bérlet Este 7 órakor 19, péntek Börtönkarrier Moliére bérlet Este 7 órakor 20, szombat Börtönkarrier Katona bérlet Este 7 órakor 21, vasárnap Börtönkarrier Bérletszünet Délután 3 órakor Börtönkarrier Déryné bérlet Este 7 órakor KIMARADT Mai lapszámunkból anyag­­torlódás miatt kimaradt a „Forint vagy öntudat, forint és öntudat”, valamint a „Ha­ladó erők harca Magyaror­szágon a fasizmus ellen” cí­mű folytatásos anyagunk. Emiatt olvasóink szíves el­nézését kérjük. BUKE DE. CSAK RÁ KELL NÉZNI Szt. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: de. 16 órakor DU. ELT EGYSZER egy Énekes rigó Szovjet film Kezdés: 1­ 4 órakor AZ ÖREG Magyar film Kezdés: hn. 6 és 8 órakor HÍRADÓ MOZI Béke filmszínházban MAGYAR HÍRADÓ + RÖVIDFILMEK Előadás: de. 9—10 óráig Egységes 3 Ft-os helyár! KOSSUTH DE. ÉLT EGYSZER EGY ÉNEKES RIGÓ Szovjet film Kezdés: f. 9, h. n és 1 1 óra­­kor DU. A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE SzÍ. NSZK-film Kezdés: f. 3, hn. 5 és 7 óra­kor HEVESY IVÁN FILMKLUB FELLINI: RÓMA Szt. olasz—francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: f. 5 órakor TIT-előadás: MALOMKŐ Szí. angol film FÁKLYA magánbeszélgetés Szí. amerikai film Kezdés: f. 5 és f. 7 órakor PETŐFI OSTROMÁLLAPOT Mb. szí. francia film Kezdés: f. 5 és 1. 7 órakor SZIKRA A KIRÁLYNŐ NEHÉZ NAPJA Mb. szí. francia film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS NEM ER A NEVEM Szí. magyar film Kezdés: 1. 5 és 1. 7 órakor TAPOLCA-ADY MONSIEUR VERDOTIX Chaplin amerikai filmje HÁMOR ÉS VELEM VOLT ALI BABA Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor PERECES A SZÉP FRUSKÁK VÖLGYE Mb. csehszlovák film Kezdés: 5 és 7 órakor I Gyászhírek HALÁLOZÁS Mély fájdalommal és meg­tört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, apaa, nagyapa, dédapa, Karetka Já­nos életének 74. évében hos­­­szú betegségben elhunyt. Te­metése 1975. december 1 £>-én, pénteken du. 2 órakor a he­jőcsabai római katolikus te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy a legdrágább férj, test­vér, rokon és ismerős Stark János nyugdíjas, az LKM elektroacélmű volt dolgozója 66 éves korában 1975. decem­ber 15-én váratlanul elhunyt. Temetése 1975. december 20- án de. 11 órakor a vasgyári temető ravatalozójából. Gyá­szoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, apa, nagy­apa, testvér, após, sógor és barát Malejkó Endre DIGÉP- nyugdíjas életének 68. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 20-án, szombaton délután 3 órakor a diósgyőri rom. kat. temető ká­polnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Zoltán, a Lenin Kohászati Művek vegyészeti osztálya dolgozója hosszantar­tó betegsége után 43 éves ko­rában elhunyt. Temetése 1975. december 19-én du. 15 órakor lesz a hejőcsabai (Csabavezér út) temetőben). A gyászoló család.­­ Tudatjuk, hogy özv. Takács Györgyné életének 54. évében elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása december 19-én dél­után 3 órakor a Deszka-teme­tőből. A gyászoló család. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy édes­apánk, apósunk, nagyapánk V. Tóth István gazdálkodó éle­tének 82. évében elhunyt. Te­metése 1975. december 19-én 12 órakor a Törkölyösi temető­ben. A gyászoló család, köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetet azoknak a rokonok­nak, barátoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen halot­tunk, Gácsi József temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a m­/3. p­ártszerve­­zetnek és az LKM durvahen­­gerbe vill.-ügyeletnek. A gyá­szoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk, Tasnády Sándorné temetésén megjelen­tek, sírjára virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család.

Next