Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-27 / 227. szám

ÉH Pénteken kampányzáró nagygyűlés Mail József miniszteré­nek Miskolcon Lassan vége felé jár az önkormányzati választási kampány. A pártok je­löltjei és a független jelöltek az elmúlt hetekben kifejthették érveiket jelölé­sük mellett, megválasztásuk érdekében. Ismeretes, hogy a választás napját megelőzően minden párt, elsősorban a parlamenti pártok, nagygyűlésekkel zárják a kampányt. Pénteken délután 13 órai kezdettel kampányzáró nagy­gyűlést tart a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezete a megyeszék­helyen, a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A nagygyűlés vendége és szónoka Antall József miniszterelnök, a Magyar Demokrata Fó­rum elnöke és dr. Furtm­ann Imre, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke lesz. A Fidesz választási gyűlésén Orbán Viktor Miskolcon Hejha! Mondtam magam­ban hat óra előtt néhány perccel, a Fidesz választási nagygyűlésén. A rendezvényt a tervek szerint 5 órakor kezdték volna Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban, de bármennyire telt is az idő, a résztvevők nem tágítottak, inkább nőtt a tömeg. Viharos taps köszöntötte Orbán Viktort. Az előadó el­nézést kért a kényszerű ké­sésért, majd elmondta: tudja, hogy a közvélemény elége­detlen a parlament munká­jával, mert az nem lényegi kérdésekkel foglalkozott, és ott túlságosan sokat és fe­leslegesen vitatkoznak. Igen — mondta — nagyon fontos kérdés az infláció, a munkanélküliség, a szociális rendszer ..., de az új parla­ment nem kezdhette ezekkel a munkáját. Először a köz­jogi térképet kellett felvá­zolni. Azt kellett meghatá­rozni, ki, miben illetékes. Mi a parlament, mi a kormány hatásköre. Ez a sorrendiség tehát helyes volt. Hogy volt felesleges vita, önismétlés, önmutogatás? A Fidesz egyet­len felesleges vitát sem kez­deményezett. A vitákban csak akkor vettünk részt — mondta ■*—, amikor már kény­telenek voltunk. Ideológiai vitákba végképpen nem bo­csátkoztunk. Nem szálltunk be a csatározásba arról, hogy hogy ki a keresztényebb, hogy ki a magyarabb ... Mi inkább a nyugdíjakról, az oktatásügyről... kívántunk véleményt nyilvánítani. Másik kérdés, hogy szük­séges-e egy-egy törvény kap­csán a szórendiségen, netán a vessző elhelyezésén vitat­kozni. Higyjék el — bizonyí­totta állítását Orbán Viktor a földtörvény tervezetéről és a nemzeti szimbólumokról folytatott vita tapasztalatai­val — ez nem aprólékosság, erre szükség van. Történel­minek nevezte az előprivati­zációs törvényt, amelyen vi­szont, mint az állatorvosi lo­von, a kormány minden renyhesége kimutatható. Nem az ingatlant adja magántu­lajdonba, csak a működtetés jogát. Vagyis a kormány az állampolgárokat előre kifosz­totta. Kifosztotta, mert a boltokat központilag privati­zálják, a bevétel a kormányé lesz, nem az önkormányza­té, nem a lakosságé. A föld­törvény is készül. A Kisgaz­dapárt az 1­947-es állapotok visszaállítására vonatkozó koncepcióját az elmúlt hé­ten feladta. E kérdésben a kormánykoalíció több tagja „átszavazott” az ellenzékhez. A Fidesz parlamenti 22­ man­dátumával csak ennyit tehet — mondta Orbán Viktor. — Mert próbálkozunk — foly­tatta —, kezdeményezünk, olykor meg is simogatják a buksinkat, de végül is ki­szavaznak. Az ellenzék ki­szolgáltatott. Több közjogi eszközünk nincs, csak poli­tikai eszközeink vannak­. A választás négy év múlva is­métlődik. Ha a választópol­gárok véleményét a kor­mányzó pártok nem veszik figyelembe, nem választják majd újra őket. Nem kell ehhez traktorokra ülni, és a Parlament elé vonulni —, ahogy egyesek kezdeménye­zik —, csupán el kell menni időnként az MDF és a Kis­gazdapárt gyűléseire. Ez sem veszélytelen — bizonygatta Orbán Viktor —, de ott is el kell mondani kifogásain­kat. A rendezvény második ré­szében kérdéseket tettek fel, a tántoríthatatlanul nagy számban kitartó résztvevők. Hogy 30-án mindnyájan a szívükre hallgatnak-e? Hejha azt én tudnám. Faragó Lajos Holnap zárul a választási kampány Pártok, jelöltek, esélyek Augusztus 27-én kezdődött, s holnap, szeptember 28-án, pénteken éjfélkor zárul a helyhatósági választások kampánya. Véget ér a pár­tok, a jelöltek korteshadjá­rata, vasárnap pedig a vá­lasztópolgárok szavazataik­kal döntenek: ki nyerte meg tetszésüket, kikre bízzák a település sorsának irányítá­sát. Amilyen csendesen, szürkén indult ez a kam­pány, olyannyira felforróso­dott a levegő az utolsó na­pokra. Tanulnunk kell még a demokráciát, hiszen a ri­valizálás egyes megnyilvánu­lásai sajnos még balkáni ál­lapotokat tükröznek, ami nem feledtetheti el, hogy me­gyénk több területén korrek­ten, már európai színvonalon zajlott a vetélkedés. (Folytatás a 3. oldalon) Miskolci kórházak kapják A német Máltai Szeretetszolgálat adományai­ t A múlt héten és e hét keddjén újabb nagyértékű, az egészségügyben használ­ható adományokat kapott városunk a német Máltai Szeretetszolgálattól. Aschaf­­fenburggal már régi és jó a szeretetszolgálat helyi cso­portjának kapcsolata, s nem először kapnak segítséget tő­lük a miskolci kórházak. Most egy 800 férőhelyes kórház mosodai berendezé­sét juttatták el hozzánk, pontosabban a Vasgyári Kórházhoz. Hogy mennyire szüksége van erre az intéz­ménynek, mi sem­­ jelzi job­ban, mint az, hogy jelenleg 25—30 éves gépekkel dol­goznak. A kórház igazgató­ja, dr. Bárkai László azt is elmondta, Csilla von Boese­­lager asszony, a Máltai Sze­retetszolgálat németországi vezetője több napot töltött náluk, s felmérve a kórház helyzetét, további segítségé­ről biztosította őket. Így valószínűleg támogatni fog­ja a régi kápolna — ma kultúrteremként használják — helyreállítását is. Szintén Aschaffenburg vá­rosának köszönhetően két transzport inkubátorral gya­rapodott a Semmelweis Kór­ház szülészeti osztálya. Mi­vel nincsen koraszülött osz­tályuk, a csecsemőket a me­gyei kórházba kell átszállí­taniuk, ebben nyújt ezentúl segítséget a berendezés. A megyei kórház pedig egy 50 millió forint értékű tomog­­ráfot kapott Herford váro­sától. Ennek üzembe helye­zésére, technikai okok mi­att, várni kell még egy da­rabig. Dr. Katona Zoltán fő­­(Folytatás a 2. oldalon) Fotó: Fojtón L Volkswagen mentőautó A hasukra hallgatnak, de józan fejjel hirdetik: a­ felsőoktatásra a­ pénz Országszerte megmozdult az egyetemi és főiskolai diák­ság, mivel úgy érzik, a kor­mány indokolatlanul csök­kenti a pénzbeli támogatá­sukat. Tegnap a Miskolci Egyetem hallgatói tüntettek a kormány és az egyik sze­gedi polgármesterjelölt „diákellenes” szemlélete miatt. Bár a gyülekezés az egye­temen reggel 9-kor kezdő­dött, már hajnalban beindult a megmozdulás, ugyanis sztrájkőrség vigyázott arra, nehogy valaki a diákok kö­zül órára menjen. Csatlakoz­tak a külföldi diákok is , akik saját pénzükön tanul­nak itt, Miskolcon. Egy rövid gyűlést tartot­tak 10 órakor a diákok, ez­után felvonult a város ut­cáin a mintegy 1500 diák és rokonszenvező. A város szí­véhez, a Szabadság térhez délre érkeztek a tüntetők, ahol a kormányt bíráló be­szédek hangzottak el. Szabó (Folytatás a 2. oldalon) Az Országos Szakipari V. Miskolci Főépítésvezetősége kiemelt teli lehetőséggel pályázatot hirdet lenini munkahelyre ács­ állványozó művezetői munkakörbe Pályázati feltételek: - felsőfokú építőipari iskolai végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat, vagy­­ középfokú építőipari iskolai végzettség, 10 éves szakmai gyakorlat A pályázatok benyújtásának helye: MISKOLC, József Attila u. 55. személyesen vagy levélben

Next