Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-13 / 61. szám

1999. március 13., szombat Petőfi Sándor A XIX. század költői Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszán, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell.­­ Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. Pest, 1847. január Utassy József Zúg Március Én szemfedőlapod lerántom: kelj föl és járj, Petőfi Sándor! Zúg Március, záporos fény ver, suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, lorong a kardlap, úgy kelj föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid, barátom, lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak, népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák. Talpra, Petőfi! Sírodat rázom, szólj még egyszer a Szabadságról! Cseh Károly Kong Március Ellopták a bőség kosarát is. Negyedszázad múlva Utassy Józsefnek * 1998. március 15. Utassy József Az utolsó szó jogán Maradjatok örökre velem: Mindenségi Szabadság! Szerelem! I iÄli­ Än­ yjlüMQER ♦ Műhely 19 Hagyományőrző és szolgálattevő textíliák Csete Ildikó textiltervező iparművész kiállítása a tiszaújvárosi Városi Galériában Filip Gabriella Tiszaújváros (ÉM) - Ha márci­usi kiállításra hívják, öröm­mel mond igent, hiszen ilyenkor a tavaszi napsütés­ben, március idusának táján különös életre kelnek alko­tásai. Csete Ildikó textilter­vező iparművész Zászlók, kárpitok, tavasz... című kiál­lítása a tiszaújvárosi Városi Galériában látható. A szél játéka nem bántja a zász­lókat, de az ünnep közelében, a kintről és belülről jövő fényben tisztábban látjuk Petőfi, Kossuth, Bem, Garibaldi és a többiek vo­násait, kiemelkednek a síkból a fehér vászonra fehérrel nyomta­tott verssorok, az úrasztalterítő arany búzaszálain csillogó nap­fény világossá teszi a képet: bú­za, érték, hagyomány, hit, élet... - Csete Ildikó munkái arról be­szélnek, hogy alkotójuk a művészi tehetséget, alkotóképességet ke­gyelmi ajándéknak tekinti, amellyel másoknak szolgál, s mun­káiból valamiféle áhítat sugárzik, örvendezés és hálaadás - fogalma­zott az iparművész tiszaújvárosi kiál­lításának megnyi­tóján Komács Gab­riella művészettör­ténész. A szakember al­kalmi tárlatveze­tőként azt is meg­mutatta, miként él, milyen új és új értelemmel gazda­godik egy-egy mo­tívum Csete Ildikó alkotásain. A stili­zált tulipánok kelyhében ott van a csecsemő, a jel­képben a virágzás, a termékenység. De ezek a virágok madárrá is változnak, hogy szár­nyaljanak, és mint a galambok, hirdessék a békét, a szabadságot és a szent lelket is. Nemcsak mérete, de méltóság­gal megfogalmazott mondandója miatt is figyelemre méltó a tisza­­újvárosban is kiállított Euro-füg­­göny, a ’56-os Magyarok Világszö­vetsége számára készült alkotás. - Az 1848-as időkre utal ez a textil - folytatta a tárlatvezetést Kernács Gabriella a különös zászló alakú térképkörvonal az 1848-as Magyarország keleti ré­szét, Erdélyt mutatja. Az ország­határ piros-fehér-zöld. Fent a zászlószalag a közös lengyel-ma­gyar határt nemzeti színekkel, piros-fehérrel jelzi. A két portré Petőfi és Bem arcképe. S a so­rok, amik keresztül futnak a zászló alakú térkép­­részleten, a portré­kon: Petőfi Az erdé­lyi hadsereg című versének sorai. „Mi ne győznénk, hisz Bem a vezérünk, a szabadság régi baj­noka...“ A kárpit úgy utal a szabad­ságharcra, hogy an­nak nemzetközi vo­násait is tartalmaz­za, azt a természe­tes kapcsolatot, ami Magyarország és Lengyelország, Ma­gyarország és Euró­pa között volt. Hi­szen a magyar for­radalom az európai forradalmak sorába illeszkedett. Erre utal az a kárpitsorozat, ahol Garibaldi arcképe nyit meg egy portré-sort, alatta a nemzeti­­színű szalag zöld-fehér-piros: az olasz nemzeti színek, majd a szalag átfordul piros-fehér-zöld­­be Kossuth és Petőfi arcképei alatt, végül piros-fehérbe Bem portréja alatt. Fent az Európai Unió csillagai futnak az Európa­­zászló kék alapszínén... Ugyanilyen monumentális al­kotás lehet az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés, az első ma­gyar vers, az Ómagyar Mária-si­­ralom; és magyarságunk egyik alapdokumentumának, Szent István intelmeinek feldolgozása. Ezeket az alkotásokat Csete Ildi­kó jövőre, 2000-ben az ország három különböző pontján ren­dezendő tárlatokon szeretné be­mutatni. Szent István intelmei­nek tizenhárom rovásírásos kárpitjához pedig méltó környe­zetet teremtene ovális kápolná­jával Csete György építész. Mindez persze még csak terv, de nem rózsaszín álom, hanem határozott szándék, a hittel vál­lalt szolgálat belső parancsának kényszere.­­ „Akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek magunk­nak...” - idézte Pál apostolt a művészettörténész a mostani ki­állítás megnyitóján. - A szép tisztesség nem az élet piacon kapható javairól szól Csete Ildi­kó esetében, a szép tisztesség itt van a falakon... A „szép tisztesség” persze fel­idézi Balassi Bálint alakját is, a végvári vitézek példáját is. - Sok művész szolgál ma úgy, ahogy egykor a végvári kato­nák: zsold nélkül, romlott várfa­lakon, de ottmaradva mégis, egy piacorientált világban védelmez­ve hagyományt, nemzeti értéke­ket nem másért, csak a „széptisztességért”. Csete Ildikó közülük való. Csete Ildikó iparművész­Fotó: Vajda János Tolcsvay Béla dallal köszöntötte a művészt és a megnyitó közönségét Méhes László Szabadság, szerelem Idusnak elege volt a jeles napokból. Amióta az év eleji testületi ülésen a technika tanára elejtette, hogy az idei március 15-i ünnepség ki másnak is jelenthetne feladatot, mint éppen neki („Március idusa, szervezze az Iduskat"), alig akadt hét, hogy ne sütötte volna el valaki ezt a sanda szóviccet. Merthogy a legfiatalabb lévén természetesen rá osztották a forgató­­könyv megírását és („a kellően emelkedett, tar­talmas és színvonalas műsor") megszervezését. Miután átnézte a házi archívumot, amiben rátalált valami Megmozdulások és műsorok szervezése címen jegyzett segédkönyvre, vilá­gossá vált számára: kétségei nem minden alap nélküliek. A papíron számtalanszor eljátszott forradalmak poros halmaza közepén, kokár­dák, csákók, zászlók, csatajelenetek stilizált rajzaival körülvéve azon tűnődött, vajon a kis­dobosok tüneményes mítosza felveheti-e a versenyt azokkal az akcióhősökkel, akik az is­kolaudvaron monoklit varázsolnak az ellensé­ges kommandó szeme alá? Meg egyébként is. Mi olyat is lehetne mondani, amit ne mondtak volna már el unásig; mi olyat is lehetne mutat­ni, amit százötvenszer ne mutattak volna már meg? - tette fel magának a kérdést. Vélemé­nye ugyanis az volt, hogy az ünnepnek a lélek mélyéről kell fakadnia, az embernek abból az igényéből, hogy része legyen egy közösség­nek, részese egy akciónak, amelynek eszmé­nyeivel és ideáival a maga módján azonosulni tud. Ellenben, ha az ember befelé forduló és kedvetlen, érdektelen és lusta, ha nincs kész­tetés és akarat, akkor nincs az a közösség, amely képes lenne ünnepet hozni a szívébe. Emlékezetéből előtolakodtak saját márciu­sainak képei. Ünnepség a tornateremben; a Kossuth-nó­­ta, ahogy esik, karikára, zárásként pedig az In­­ternacionálé. Zokniban toporgott a jéghideg parketten, mert nem vitt tornacipőt, haza pe­dig nem engedték, mert apa és anya dolgo­zott. Szünet csak az iskolában volt, szellemi felügyelettel. Minthogy a második otthon fel­adata, hogy a vélt és ál­ított valóságnak meg­felelő képet alakítson ki a gyermeki képzelet­ben a világról, amelyben él, így fért meg az aula vöröscsillagos hátterében Marx, Engels és Lenin, miközben a tornaterem falai között a Tizenkét pont és a Nemzeti dal visszhangzott. Összekeveredett a „hazáért, rendületlenül", és hogy „rabok tovább nem leszünk". Katót nem lehetett rávenni arra, hogy 1989. március 15-ét a fővárosban töltse. „A tavaszi szünetnap lányos háznál a nagytakarí­tásra való!" - közölte Idussal ellentmondást nem tűrve Kató mamája, majd kíméletlenül hazarendelte a lányát. Az csak később derült ki: féltésből. Hol érdekelte már, hogy az ablak éppen a forradalom és szabadságharc emlék­napján, vagy csak a feltámadásra lesz tiszta. A fővárosból érkező hírek­­ külön-külön ünnep­séget szervez a kormány és az ellenzék, ennek okán az ideológiai különbségek - no meg per­sze a hivatásos provokátorok - vélhetően összeugrasztják a két tábort, működésbe hoz­ták az anyai ösztönt. Emlékezett rá: '56 októ­berében őt is hazaparancsolták. Kató mamája fölöslegesen rettegett. De ha sorra vesszük az elmúlt tíz év márciusait, látni­való, hogy az ünneplők azóta is szétszórattak a politikai irányvonalak mentén. Összefogásról pedig, minthogy 1848 üzenetében valahol ott rejtőzne ez is, szó sem esik. A Nemzet, Haza, Szabadság szentháromságát viszont úgy hasz­nálhatja bárki, ahogy neki tetszik. „A betyárbecsület virtusában benne foglal­tatik, hogy azt, aki a földre kerül, nem rugdos­suk tovább..." Ezt már János jelentette ki, a társaság pedig - amelyet Idus azzal a nem tit­kolt szándékkal terelt egybe a sarki presszóba, hogy kitudja véleményüket a forradalom témá­járól - élénken helyeselt. „A világot a naiv lel­­kesedők teszik kerekké, akik előbb-utóbb fényévnyi méretekben csalódnak amiatt, hogy álszentül hátbatámadták őket, s hogy a hazug­ság és a képmutatás határtalan méreteket ölt." „Ha forradalom, akkor önfeláldozás... - ve­tette fel valaki. - Hiányoznak is az olyasféle lelkesítő szólamok, mint például szabadságért szerelmet áldozni, és fordítva. Elég csak tudni, hogy Petőfi Zoltán gyermeke is a március 15- ét követő kilencedik hónapra született." A ki­jelentést általános derültség fogadta. Szabadság, szerelem, szabadság, szerelem. Hazafelé tartva ez a két szó váltogatta egy­mást Idus fejében. Két szó, amelynél egyértel­műbben egy órányi műsor sem mutathatná meg március és a forradalom egyik ritka sze­mélyes nézőpontját. De csupán két szót mon­dani egy ünnepségen mégsem lehet.

Next