Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-13 / 61. szám
1999. március 13., szombat Petőfi Sándor A XIX. század költői Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszán, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. Pest, 1847. január Utassy József Zúg Március Én szemfedőlapod lerántom: kelj föl és járj, Petőfi Sándor! Zúg Március, záporos fény ver, suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, lorong a kardlap, úgy kelj föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid, barátom, lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak, népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák. Talpra, Petőfi! Sírodat rázom, szólj még egyszer a Szabadságról! Cseh Károly Kong Március Ellopták a bőség kosarát is. Negyedszázad múlva Utassy Józsefnek * 1998. március 15. Utassy József Az utolsó szó jogán Maradjatok örökre velem: Mindenségi Szabadság! Szerelem! I iÄli Än yjlüMQER ♦ Műhely 19 Hagyományőrző és szolgálattevő textíliák Csete Ildikó textiltervező iparművész kiállítása a tiszaújvárosi Városi Galériában Filip Gabriella Tiszaújváros (ÉM) - Ha márciusi kiállításra hívják, örömmel mond igent, hiszen ilyenkor a tavaszi napsütésben, március idusának táján különös életre kelnek alkotásai. Csete Ildikó textiltervező iparművész Zászlók, kárpitok, tavasz... című kiállítása a tiszaújvárosi Városi Galériában látható. A szél játéka nem bántja a zászlókat, de az ünnep közelében, a kintről és belülről jövő fényben tisztábban látjuk Petőfi, Kossuth, Bem, Garibaldi és a többiek vonásait, kiemelkednek a síkból a fehér vászonra fehérrel nyomtatott verssorok, az úrasztalterítő arany búzaszálain csillogó napfény világossá teszi a képet: búza, érték, hagyomány, hit, élet... - Csete Ildikó munkái arról beszélnek, hogy alkotójuk a művészi tehetséget, alkotóképességet kegyelmi ajándéknak tekinti, amellyel másoknak szolgál, s munkáiból valamiféle áhítat sugárzik, örvendezés és hálaadás - fogalmazott az iparművész tiszaújvárosi kiállításának megnyitóján Komács Gabriella művészettörténész. A szakember alkalmi tárlatvezetőként azt is megmutatta, miként él, milyen új és új értelemmel gazdagodik egy-egy motívum Csete Ildikó alkotásain. A stilizált tulipánok kelyhében ott van a csecsemő, a jelképben a virágzás, a termékenység. De ezek a virágok madárrá is változnak, hogy szárnyaljanak, és mint a galambok, hirdessék a békét, a szabadságot és a szent lelket is. Nemcsak mérete, de méltósággal megfogalmazott mondandója miatt is figyelemre méltó a tiszaújvárosban is kiállított Euro-függöny, a ’56-os Magyarok Világszövetsége számára készült alkotás. - Az 1848-as időkre utal ez a textil - folytatta a tárlatvezetést Kernács Gabriella a különös zászló alakú térképkörvonal az 1848-as Magyarország keleti részét, Erdélyt mutatja. Az országhatár piros-fehér-zöld. Fent a zászlószalag a közös lengyel-magyar határt nemzeti színekkel, piros-fehérrel jelzi. A két portré Petőfi és Bem arcképe. S a sorok, amik keresztül futnak a zászló alakú térképrészleten, a portrékon: Petőfi Az erdélyi hadsereg című versének sorai. „Mi ne győznénk, hisz Bem a vezérünk, a szabadság régi bajnoka...“ A kárpit úgy utal a szabadságharcra, hogy annak nemzetközi vonásait is tartalmazza, azt a természetes kapcsolatot, ami Magyarország és Lengyelország, Magyarország és Európa között volt. Hiszen a magyar forradalom az európai forradalmak sorába illeszkedett. Erre utal az a kárpitsorozat, ahol Garibaldi arcképe nyit meg egy portré-sort, alatta a nemzetiszínű szalag zöld-fehér-piros: az olasz nemzeti színek, majd a szalag átfordul piros-fehér-zöldbe Kossuth és Petőfi arcképei alatt, végül piros-fehérbe Bem portréja alatt. Fent az Európai Unió csillagai futnak az Európazászló kék alapszínén... Ugyanilyen monumentális alkotás lehet az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés, az első magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom; és magyarságunk egyik alapdokumentumának, Szent István intelmeinek feldolgozása. Ezeket az alkotásokat Csete Ildikó jövőre, 2000-ben az ország három különböző pontján rendezendő tárlatokon szeretné bemutatni. Szent István intelmeinek tizenhárom rovásírásos kárpitjához pedig méltó környezetet teremtene ovális kápolnájával Csete György építész. Mindez persze még csak terv, de nem rózsaszín álom, hanem határozott szándék, a hittel vállalt szolgálat belső parancsának kényszere. „Akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek magunknak...” - idézte Pál apostolt a művészettörténész a mostani kiállítás megnyitóján. - A szép tisztesség nem az élet piacon kapható javairól szól Csete Ildikó esetében, a szép tisztesség itt van a falakon... A „szép tisztesség” persze felidézi Balassi Bálint alakját is, a végvári vitézek példáját is. - Sok művész szolgál ma úgy, ahogy egykor a végvári katonák: zsold nélkül, romlott várfalakon, de ottmaradva mégis, egy piacorientált világban védelmezve hagyományt, nemzeti értékeket nem másért, csak a „széptisztességért”. Csete Ildikó közülük való. Csete Ildikó iparművészFotó: Vajda János Tolcsvay Béla dallal köszöntötte a művészt és a megnyitó közönségét Méhes László Szabadság, szerelem Idusnak elege volt a jeles napokból. Amióta az év eleji testületi ülésen a technika tanára elejtette, hogy az idei március 15-i ünnepség ki másnak is jelenthetne feladatot, mint éppen neki („Március idusa, szervezze az Iduskat"), alig akadt hét, hogy ne sütötte volna el valaki ezt a sanda szóviccet. Merthogy a legfiatalabb lévén természetesen rá osztották a forgatókönyv megírását és („a kellően emelkedett, tartalmas és színvonalas műsor") megszervezését. Miután átnézte a házi archívumot, amiben rátalált valami Megmozdulások és műsorok szervezése címen jegyzett segédkönyvre, világossá vált számára: kétségei nem minden alap nélküliek. A papíron számtalanszor eljátszott forradalmak poros halmaza közepén, kokárdák, csákók, zászlók, csatajelenetek stilizált rajzaival körülvéve azon tűnődött, vajon a kisdobosok tüneményes mítosza felveheti-e a versenyt azokkal az akcióhősökkel, akik az iskolaudvaron monoklit varázsolnak az ellenséges kommandó szeme alá? Meg egyébként is. Mi olyat is lehetne mondani, amit ne mondtak volna már el unásig; mi olyat is lehetne mutatni, amit százötvenszer ne mutattak volna már meg? - tette fel magának a kérdést. Véleménye ugyanis az volt, hogy az ünnepnek a lélek mélyéről kell fakadnia, az embernek abból az igényéből, hogy része legyen egy közösségnek, részese egy akciónak, amelynek eszményeivel és ideáival a maga módján azonosulni tud. Ellenben, ha az ember befelé forduló és kedvetlen, érdektelen és lusta, ha nincs késztetés és akarat, akkor nincs az a közösség, amely képes lenne ünnepet hozni a szívébe. Emlékezetéből előtolakodtak saját márciusainak képei. Ünnepség a tornateremben; a Kossuth-nóta, ahogy esik, karikára, zárásként pedig az Internacionálé. Zokniban toporgott a jéghideg parketten, mert nem vitt tornacipőt, haza pedig nem engedték, mert apa és anya dolgozott. Szünet csak az iskolában volt, szellemi felügyelettel. Minthogy a második otthon feladata, hogy a vélt és álított valóságnak megfelelő képet alakítson ki a gyermeki képzeletben a világról, amelyben él, így fért meg az aula vöröscsillagos hátterében Marx, Engels és Lenin, miközben a tornaterem falai között a Tizenkét pont és a Nemzeti dal visszhangzott. Összekeveredett a „hazáért, rendületlenül", és hogy „rabok tovább nem leszünk". Katót nem lehetett rávenni arra, hogy 1989. március 15-ét a fővárosban töltse. „A tavaszi szünetnap lányos háznál a nagytakarításra való!" - közölte Idussal ellentmondást nem tűrve Kató mamája, majd kíméletlenül hazarendelte a lányát. Az csak később derült ki: féltésből. Hol érdekelte már, hogy az ablak éppen a forradalom és szabadságharc emléknapján, vagy csak a feltámadásra lesz tiszta. A fővárosból érkező hírek külön-külön ünnepséget szervez a kormány és az ellenzék, ennek okán az ideológiai különbségek - no meg persze a hivatásos provokátorok - vélhetően összeugrasztják a két tábort, működésbe hozták az anyai ösztönt. Emlékezett rá: '56 októberében őt is hazaparancsolták. Kató mamája fölöslegesen rettegett. De ha sorra vesszük az elmúlt tíz év márciusait, látnivaló, hogy az ünneplők azóta is szétszórattak a politikai irányvonalak mentén. Összefogásról pedig, minthogy 1848 üzenetében valahol ott rejtőzne ez is, szó sem esik. A Nemzet, Haza, Szabadság szentháromságát viszont úgy használhatja bárki, ahogy neki tetszik. „A betyárbecsület virtusában benne foglaltatik, hogy azt, aki a földre kerül, nem rugdossuk tovább..." Ezt már János jelentette ki, a társaság pedig - amelyet Idus azzal a nem titkolt szándékkal terelt egybe a sarki presszóba, hogy kitudja véleményüket a forradalom témájáról - élénken helyeselt. „A világot a naiv lelkesedők teszik kerekké, akik előbb-utóbb fényévnyi méretekben csalódnak amiatt, hogy álszentül hátbatámadták őket, s hogy a hazugság és a képmutatás határtalan méreteket ölt." „Ha forradalom, akkor önfeláldozás... - vetette fel valaki. - Hiányoznak is az olyasféle lelkesítő szólamok, mint például szabadságért szerelmet áldozni, és fordítva. Elég csak tudni, hogy Petőfi Zoltán gyermeke is a március 15- ét követő kilencedik hónapra született." A kijelentést általános derültség fogadta. Szabadság, szerelem, szabadság, szerelem. Hazafelé tartva ez a két szó váltogatta egymást Idus fejében. Két szó, amelynél egyértelműbben egy órányi műsor sem mutathatná meg március és a forradalom egyik ritka személyes nézőpontját. De csupán két szót mondani egy ünnepségen mégsem lehet.