Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

2002. április 16., kedd HÍRCSOKOR­ T Kiemelte az ékszertartót. Lopás ala­pos gyanúja miatt indult eljárás a tolvaj ellen, aki az egyik miskolci ékszerboltból egy ékszertartó tálcányi gyűrűt zsákmá­nyolt. A kár nyolcszázezer forint. 0 Bosszút állt. Fizetés nélkül akart tá­vozni a Lebiben lévő egyik üzletből a vá­sárló. Némi hangoskodás után távozott a vevő, aki az utcán nekitámadt a bol­tosnak. A támadó ellen garázdaság ala­pos gyanúja miatt indítottak eljárást. 0 Gyűjtött. Különös hulladékgyűjtőt ke­res az ózdi rendőrség. Az ismeretlen ugyanis már nem elégszik meg a közte­rületen, udvarokon talált fémmel, hanem átfésüli a házakat is. Az egyik padlásról hatvanezer forint értékű fémet lopott el. Tömeges baleset, borsodnádasdi áldozattal Salgótarján (MTI)­­ A vétlen sofőr vesz­tette életét és heten sérültek meg hétfőn reggel a Nógrád és Heves megye határában történt tömeges balesetben. A Pétervására felől jövő Lada Niva egy beláthatatlan ka­nyarban előzni kezdte az előtte haladó La­dát. Előzés közben a terepjáró frontálisan ütközött a szembe haladó Alfa Rómeóval, mely megpördült, s az árokba vágódott. Vezetője, a borsodnádasdi illetőségű, 54 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Útlevélelvesztésből embercsempészés lett Tornyosnémeti (EM­­­PT)­­ A turista­­úton járó lengyel férfi elveszette útlevelét Magyarországon, ezért fiát hívta segítsé­gül telefonon Lengyelországból, hogy át­juttassa Tornyosnémetiben az államhatá­ron. Mindketten lebuktak. A fiú ellen em­bercsempészet, míg apja ellen tiltott határ­­átlépési kísérlet alapos gyanúja miatt in­dítottak eljárást - tájékoztatta lapunkat Ju­hász Frigyes alezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság szóvivője. Mint megtudtuk: az történt, hogy az apa kirándulása során elhagyta útlevelét, ezért le kellett szállnia a hazainduló autóbusz­ról az átkelőn. A határőrök a budapesti len­gyel konzulátusra irányították, hogy besze­rezhesse a hazatéréshez szükséges okmá­nyokat. A férfi azonban nem hallgatott a jó szóra. Telefonon az átkelőhöz hívta fiát. A segítség néhány órán belül Lengyelor­szágból meg is érkezett. A terv arra épült, hogy a fóliával lesötétített üvegen át nem lehet a kocsiba látni. A fiú két rokonával együtt jött, és nem sokkal később kitépés­­re jelentkeztek. Feltehetően arra spekulál­tak, hogy az útlevélkezelő emlékszik rájuk (mármint hogy hárman jöttek, tehát csak­is hárman mehetnek vissza). Most azonban már az apa is a kocsiban volt. A járműből pedig három és nem négy útlevelet adtak ki ellenőrzésre. Gátőr hátán csattant a bot Sátoraljaújhely (ÉM­­­PT)­­ Az egyik bodrogközi település gátszakaszán szolgá­latot teljesítő gátőr a szelvényjelző oszlop körüli gazt kapálta, amikor megjelentek mellette a tehenek. A gátőr arra szólítot­ta fel a csordást: hajtsa el onnan a jószá­gokat, mert kárt tesznek a töltésben. A csordás azonban zokon vette a kérést, és a botjával a gátőr hátát kezdte el ütlegel­ni. A hirtelen haragú csordással szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. A csordás egyébként viszont feljelentéssel élt és azt állította, hogy a dulakodás köz­ben a gátőr a kezében lévő kapával eltör­te az ujját. A szakértői vizsgálat megálla­pította, hogy a csordás kézfején az ujjak­­nál található törési nyomok korábban ke­letkezett csontsérülés nyomai. Bűnjelként lefoglalt csordásbot­Fotó: p.t. tam-WMYHWiBrig__________ SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 Súlyos karambol Egy Renault és egy Polski Fiat 126 típusú személyautó ütközött egymásnak a Futó és Egri utca kereszteződé­sében hétfőn délután Miskolcon. Az eddig tisztázatlan körülmé­nyek között bekövetke­zett baleset végeredmé­nyeként a Renault fejte­tőre állva az árokban landolt. A Miskolci Mentőszolgálat három könnyű és egy súlyos sérületet szállított kór­házba a helyszínről. Az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. További képek: Mi megépítettük Önnek! Az Astra Cool újjávarázsolt, fiatalos színvilágával kiválóan illeszkedik az Ön stílusához. Sőt, a tökéletes kényelem érde­kében még légkondicionálót is adunk hozzá ajándékba. Új Astra Cool megújult belső színvilággal és ajándék légkondicionálóval. Ajánlatunk az Astra Cool limitált szériára június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További részletek és ajánlatok az Opel-márkakereskedőknél. Opel. Jó ötletek - jobb autók. www.opel.hu Hirdetés Olyan autóra vágyik, amelyben hűs szellő várja ajándékként? Fotó: Bujdos Tibor Nyitott hétvége: április 20-21/4

Next