Észak Magyarország, 2021. szeptember (77. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

2 Aktuális ÉSZAK Filmünnep újratöltve A péntek esti ünnepé­lyes megnyitóval - egy év kihagyás után - elstartolt a 17. CineFest nemzetközi filmfeszti­vál Miskolcon, Miskolc. A hagyományokhoz híven Bíró Tibor fesztivál­igazgató és Veres Pál, Miskolc megyei jogú város polgármes­terének köszöntőjével indult útjára a kilenc napig tartó film­ünnep. A fesztiváligazgató mindenekelőtt örömét fejezte ki azért, hogy újra megren­dezésre kerülhetett ez az ese­mény, és különösen jó látni, hogy a közönség érdeklődése lankadatlan. Nagyon várták már a filmbarátok, hogy a kul­túrának ezt a mozgóképes sze­letét élvezhessék. Kivételesen gazdag kínálattal találkozha­tunk, mintegy százhuszonhá­rom film kerül bemutatásra a programban - mondta. Ünnep Miskolcnak „A mai nap minden: ünnep Miskolcnak, a miskolci kultú­rának, ünnep a magyar mo­zivilágnak, és reméljük, ma már kicsit a nemzetközi mozi­világnak is. Újra él a CineFest, ami miatt nagyon boldog va­gyok, hiszen egy Coviddal, járványügyi intézkedésekkel, maszkokkal, üres utcákkal és üres mozitermekkel töltött másfél év után újra itt lehe­tünk együtt. A CineFest ma fontosabb, mint valaha, mert újra él, lélegzik egy olyan ren­dezvény, amely a város éle­tének kitörölhetetlen eleme immár tizenhét éve” - fejtette ki a polgármester, aki szerint jobbnál jobb filmek érkeztek Miskolcra, számos híres nem­zetközi fesztivál díjnyertesei és más kiváló alkotás, köztük magyar filmek is. Ennek a fesztiválnak a megrendezése egy igazi küldetése a város­nak. Büszkék a díjra A megnyitóünnepség fény­pontja volt a díjak átadása és a nemzetközi zsűri tagjainak bemutatása. CineFest-élet­­műdíjat kapott Tony Gatlif algériai származású francia filmrendező, producer, aki olyan alkotásokat jegyez, mint a Latcho Drom, amelyet a cigányzene „himnuszának” tartanak, avagy a Száműzöt­­tek, amely a legjobb rendezés díját nyerte el Cannes-ban. „Büszke vagyok erre a díjra, nagyon megérintett. Jó egy olyan országba jönni, ahol en­­­nyire elismerik a munkámat. Több filmemben szerepelt már Magyarország, de a nyelvet sajnos nem tudtam megtanul­ni, számomra nagyon nehéz” - mondta a filmrendező. A CineFest Európai Mozi Nagykövete díját idén Daniel Olbrychski lengyel színész ér­demelte ki, aki Andrzej Wajda szinte minden filmjében sze­repelt, számos nemzetközi alkotás mellett. „Életem során többször volt szerencsém együtt dol­gozni a mozivászon két nagy költőjével, Andrzej Wajdával és Jancsó Miklóssal, akiket összekötött a kivételes tehet­ség és a minden elnyomás el­leni kemény harc. »Két nem­zet van egyesülve bennünk, S mily két nemzet! a lengyel s magyar! Van-e sors, amely ha­talmasabb, mint­ E két nem­zet, ha egy célt akar?«” (Petőfi Sándor: Az erdélyi hadsereg - a szerk.) - idézte a szintén nagy szabadságharcos ma­gyar költőt. A lengyel színészt vastaps­sal ünnepelte a mozi közön­sége. A díjazottak az oklevél mellé egy-egy alkotást kaptak Vágó István miskolci szob­rász- és tűzzománcművész műhelyéből. Nemzetközi zsűrivel A díjak átadása után a zsűri tagjait szólították színpadra, akik közel egy tucat országból érkeztek, Csehországtól Né­metországon, Horvátorszá­gon, Dánián és Norvégián át Izraelig. A fesztiválnak a filmes szakemberekből álló zsűrijén kívül van egy ökumenikus zsűrije is, amelyben papok, lelkészek is helyet foglalnak, akik ezen hivatásuk mellett filmes és kommunikációs szakemberek is. Ki­ zony Gatlif kapta a fesztivál életműdíját, Daniel Olbrychski pedig az európai mozi nagykövete lett fotó: áj 1 2021. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT A Mihő miatt most a víz az úr Az egyik távhőcsőből hetek óta folyik a víz. Csak annyi történt, hogy a szakemberek elvágtak egy gázveze­téket a lakók szerint. MISKOLC: Nagy volt a rémület a miskolci Középszer utca 7. szám alatt múlt héten hétfőn. „Először csak arra lettünk figyelmesek, hogy folyik a meleg víz valahonnan, ter­mészetesen egyből jeleztük a hibabejelentőnek. Hosszas procedúra után augusztus 30-án több markológép jelent meg” - mesélte K. Zoltánné, aki egyike a panaszosoknak. Durranást hallottak „Kezdetben nagyon örül­tünk, hogy elkezdődik valami munka, de hamar letört a jó­kedvünk, amikor a durranás után süvítő hangot hallot­tunk, és gázszag volt az egész környéken és a lakásokban is. Rögtön jöttek a katasztrófa­­védelemtől és a mentőszol­gálattól, ellenőrizték a laká­sokat, semmit nem lehetett használni, lakásonként el­zárták a tűzhelyeknél a gázt, nehogy baj legyen” - folytatta feldúltan a lakó. „A gázszivárgást megszün­tették a gázszolgáltató szak­emberei, majd el is mentek. Kiraktak táblákat, a közelben lévő óvodához és az útra is, hiszen ott is keresték a hibát. Arra lettünk figyelmesek, hogy egyre több víz önti el a társasház alagsorát. A taka­rítók több mint száz vödör langyos vizet hordtak fel, de másnapra ugyanúgy megtelt az alagsor” - részletezte a tu­lajdonos. A helyszínen járva a kiásott gödrökben is vizet találtunk. A lakók szerint reggelente, amikor hűvösebb az idő, gőz száll fel belőlük. „A napokban megy a közös képviselő a Mihő igazgató­jához, mert már több levelet váltott a szolgáltatóval, de nem történt semmi, csak ígér­gették, hogy kijavítják. Csodál­kozom, hogy egy ilyen dolog megtörténhet egy nagyváros­ban, és a gázvezeték-szakadás­ból nagyobb probléma is lehe­ Kérdéseink - Mi a cégen belüli gyakorlat a hibael­hárítások során? - Átlagosan mennyi időbe telik, mire orvosolnak egy hibát? - Mire számíthatnak most a lakók? - Az egyik lakó által felvázolt alkat­részhiány valós probléma? - A lakók kárigényét megtérítik? tett volna” - hangsúlyozta K. Zoltánné. Az egyik lakónak a Mihő munkatársa azt mondta, hogy egy alkatrészre várnak. „Na de másfél hete?” - tette fel a kérdést olvasónk, aki már végső elkeseredésében kereste fel szerkesztőségünket. „A víz ugyanúgy folyik, patkányok jelentek meg, az aknák is fo­lyamatosan telnek meg vízzel, az is félő, hogy az aknába va­laki beleesik, hiszen csak egy szalaggal van körülkerítve. A pincerekeszekben minden elázott, és penészszag van” - mesélte. Természetesen kerestük a Mihőt is, de nem kaptunk tájé­koztatást. UA - Mikor, honnan és mennyiért próbál­ják meg pótolni a hiányzó alkatrészt? - Van biztosításuk a hasonló esetekre? - A pincék fertőtlenítését - mivel a lakók szerint patkányok is megjelentek - fizeti a Mihő? - Egy évben mekkora kár éri a várost a hasonló esetek - elfolyó víz - miatt? A munkagödörben folyamatosan víz van FOTÓ: BUJDOS TIBOR További izgalmas hírekért látogasson el ide: BOON.hu MEGJELENT! Keresse az üzletekben, vagy fizessen elő online a www.lapcentrum.hu/automotor oldalon! ÉSZAK MAGYARORSZÁG HA KELL EGY KIS PLUSZ!­­Közéleti hírek és járműújdon­mellé! Verhetetlen áron! Power csomag: 4890Ft/hó 4ÍV 4*^ Észak-Magyarország ^Mandiner ^ Autó-Motor^ Megrendelés: Tel.: 06-94/999-120 • E-mail: ugyfelszolgalat@mediaworks.hu Ez az ajánlat annak szól, aki rendelkezik élő Észak-Magyarország-előfizetéssel, és vállal­ja a fentiek közül kiválasztott csomagár megfizetését Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze. Ha önnek több hónapra előre kifizetett napilap-megrendelése van, a ma­gazincsomagok kiszámlázásakor ezt figyelembe vesszük. A választott magazincsomag díja a meglévő Észak-Magyarország-előfizetésnek megfelelő ütemezéssel fizetendő. // id— BOON.HU HIRDETÉSEK A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja ■ Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató • Főszerkesztő: CSÁKÓ ATTILA • Szerkesztő: BUJDOS ATTILA, HAJDÚ MARIANN, HORVÁTH IMRE, SZANISZLÓ BÁLINT • Régiós értékesítési vezető: VARGA ZSOLT Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. ■ Szerkesztőség és kiadó: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ■ Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444 ■ elofizetes@mediaworks.hu ■ Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft • A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 ■ Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C ■ Felelős vezető: DUBÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató ■ Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, k­i­postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. ■ Adatvédelmi irányelveink a B00N.hu internetes oldalunkon olvashatók. ■ Az újság a MATESZ által auditált. ■ ISSN 0133-0357 ^ ITlGQlaWOTES 803175

Next