Esztergom és Vidéke, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-01-01 / 1. szám

­óért boszusan vetik oda filléreiket. Még az állam •Iránt való tartozást is csak azért róják le, Misére kellemetlen kötelesség s csak kevesen gondolnak vele, hogy a haza föntartását segí­tik vele elő. Boldogabb új évet kell minden érző és gondolkodó magyar embernek kívánni az el­­hanyatlott magyar társadalom számára. Legyen boldog uj éve nálunk is a régi szilárd egyszerűségnek, mely nem bir hazudni; az őszinte szív hatalmának, mely minden kin­cset megszégyenít; a becsület szentségének, mely minden önérzetes ember szeme fénye s a társadalmi jólét előmozdításának, melynek gyü­mölcsei mindenki számára egyformán édesek. Boldog uj esztendőt kívánunk neked édes mostoha sorsú szülővárosunk! Boldog uj esz­tendőt nektek becsületes emberek! Kőrösy László: Gazdasági levelek. — Alcsirth vidékéről. — Ha óhajtunk biztos sikert, állan­dó jólétet s kielégítő vagyo­­nosságot, alkalmazzunk értel­mes munkát, kitartó szorgalmat és bölcs takarékosságot. Kenessey K­ A „Magyar Föld“ I.257. 279. és 280. számaiban megjelent igen érdekes czikkekre vonatkozólag: „a kaliforniai lazacz tenyésztés hazánkban,“ — a midőn teljes elismerésein­ket nyilváníthatjuk ; legyen szabad erre s ál­talában a hazai halászatra vonatkozólag egy­mást megjegyezni. A hal­tenyésztés is egyik olyan mostoha gyermeke gazdaságunknak, mint a selyem­hernyó és méhtenyésztés — melyekre ha tör­­vényhozásilag gondoltak is, e gondoskodásnak a gyakorlati életben alig észlelhető eredmé­nyét mutatjuk fel. Pedig tudjuk, hogy a né­pek fejlődése és szaporodásával, a megélhe­tési gondok, mindinkább előtérbe lépnek, kü­lönösen a jelen időben, hol a fejlődött for­galmi eszközök ezer mértföldekről hozott áru­ikkal árasztják el piaczainkat s nyomják le az i itthon termelt áruikat annyira, hogy nekünk helyben van veszteségünk ; mig amaz az ezer mértföldekről érkezett árú, nyereséggel adatik Valamennyi ellenségem föltűnt, a­kikkel szem­beszáll is, meg élni is, nehéz föladat. Valamen­­­nyi tehetős ellenség, a­ki nem fenyeget, hanem — aláás. És én mégis úgy éreztem, hogy lesz kitartá­son és van erőm még száz annyival is daczolni, mert az üldözött ember csak akkor bukik el, mi­kor önmagának is ellenségévé válik. Szegény öreg koldus, milyen gazdaggá tettél ■ engem a te egyszerű kivánatoddal. z a keserves fillér hazánkból, s oly igen sok h­elye volna, ol s vitetik ki melynek itthon A fenntebbi tétel illustrálásra, legyen szabad hivatkoznom, azon előttem történt ese­ményre, melynek Debreczenben 1874-ben szem és fültanuja voltam, hogy t. i. az amerikai zsír Debreczenben olcsóbb volt, mint a helyi termelésű zsir. Ily körülmények közt élvén, lehetetlen a legőszintébb örömmel nem üdvözölni, mind azon mozgalmat, melynek czélja, hazánk jó­léte, felvirágzása, nagygyá s hatalmassá téte­léhez — habár egy porszemmel is járulni. A hal és baromfi tenyésztés, valamint a selyemhernyó és méhtenyésztés. közgazdasági­lag egy igen fontos szerep betöltésére van hivatva hazánkban. Csekély jelességek látsza­tánál fogva azonban — melynek hogy csekély — egyedül és teljesen magunk vagyunk okai — eddig ezek virágzásnak indulásáról tudo­másunk nincs ; pedig a családi és egyéni élet újabb időkben fokozódott igényei, — nem kü­lönben az államháztartás, közéletünk fejlődé­sével lépést nem tartó terhei, jövedelmeink aránylagos szaporítását követelik a ránk nehe­zülő nagyobb kiadásokkal szemben — h­ahogy­­ azon kötelességeinknek, melyeket a társada­lom, a közélet, úgy­szintén saját egyéni szük­ségeink is reánk rónak — megfelelni aka­runk. Ez oknál fogva kettőzött erővel kell hozzá látni, minden oly csekélységnek látszó valamihez is, mint a hal és baromfi, valamint a selyem­hernyó és méhtenyésztés. Nem szabad kizsákmányolatlanul hagy­nunk, bármi csekélynek tetsző részén is ipa­runknak és gazdászatunknak, mely jólétünk emeléséhez, ha csak egy kis tényezőül is já­rulni ajánlkozhatik. Ily fontos tényezőnek tartható a halászat is, mely a legcsekélyebb befektetési költséggel s kevés reá fordított munkával, aránylag rö­vid idő alatt fizeti vissza a költség és fárad­ság sokszoros kamatait. Nem lévén ellensége semmi olyannak, a­mi új, észszerű és hasznos; nem is akarok amaz idézett számokban foglaltakra vonatko­zólag elítélő hangon nyilatkozni, mert a kali­forniai lazacz tenyésztésnek lehet jövője ná­lunk is, de nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy addig, mig hazánk folyói, patakja és ta­tain kiáltani. De a villámot igyekezett futásával megszégyeníteni. Képzeljék csak kérem, ráirtam ugyanazzal a tollal, melylyel a czopfot névjegyemre pelengére­­zem azt a négy banális betűt, hogy 1 vasban — habár már mennyiségileg fogyat­kozó félben is, de kitűnő anyagot bírunk itt­hon, szerintem az volna még a kaliforniai lazacz tenyésztés, illetőleg meghonosítás elébe is helyezendő, hogy meglevő kitűnő és íz­letes halainkat ápoljuk és szaporítsuk, tenyész­tését fejles­szük és minden módon előmozdít­suk. Mert sokkal fontosabb kérdés az nálunk, hogy a hazai folyóban nagy mérvben megfo­gyott halfajokat szaporítsuk s azokat mester­séges úton benépesítsük, mint az, hogy a ka­liforniai lazaczot honosítsuk meg. Itt vannak a balatoni fogas, nekünk kitűnő halaink pl. mely a víz leeresztés előtt roppant mennyiségben volt található a Bala­­­­tonban, azóta azonban, főleg az ivóterek el­­­­pusztulása folytán, naponta keresbedik. Itt vannak a harcsa, ponty, csuka félék; itt vannak a tok (viza) félék s ezek számos válfaja közt a sőreg tok vagy kecsege, mely hazai tenyésztésre azért legalkalmasabb, mert ez egész életén át itt marad nálunk, mig a többiek eredeti hazájukba a Fekete és Azovi tengerekbe húzódnak vissza téli álomra, habár a nyarat hazánk folyóiban, különösen a Tisza és Dunában töltik s utóbbiban felúsznak Ko­máromig is. A sőreg tok május, júniusban petézik, húsa a tok­félék közt a legizletesebb s külö­nösen a Tiszában sok van, mert e folyó felel meg életfeltételeinek legjobban. A sőreg tok mesterséges tenyésztésre a legalkalmasabb, télen a folyó fenekén levő iszapba fúrja le magát s fejjel lefelé téli ál­mot aluszik. Szobonya Bertalan főhgi gazdatiszt. * * * cB. u. c. Hát aztán hol itt a tartalom? Egy régi, el­kopott phrázis, mely még mindig divatban van, — akár csak az ostobaság. Vedd csak elő újévi gratulációidat. Öt­ven ele­gáns névjegy közül negyvenkilenczen eléd fog kerülni az a négy banális betű.bizonyosan olyan az, mint egy tartalmatlan köszöntés, melyet szintén csak a divat teszen olyan szertartá­sossá. Mit írjanak tehát névjegyeikre? Semmit. Ne is küldjenek névjegyet. De hiszen akkor udvariatlan és goromba em­bernek fognak tartani. — Luther Mártontól kezdve minden újítót goromba embernek tart az egész em­beriség. Épen ilyen gondolatokkal vesződöm, mikor egy udvarias urhölgy névjegye érkezik asztalomra. Lajta a négy üldözőt betű. Majd kétségbe estem figyelmetlenségem mi­att. Azt hittem, hogy az urhölgy, a ki tudja, mi­lyen művészettel kerülgetem a gratulációt, a fővá­rosba menekült az ujévnapi kelemetlenségek elől. Szinte látom haragját, mely egész éven által engesztelhetetlenül fog sújtani. Azonnal jóvá kell tenni a mulasztást. Gyorsan megírom a borítékot, még ban az üdvözletét s leggyorsabban küldöm.gyorsab­Mikor a kis Ganyinéd elrohant, vissza akar-cB. w. c. k. Azután még egy ilyen visszát. A miniszterelnök úr kinyilatkoztatja,­­ hogy senki se menjen neki gratulálni újév napján, hanem váltsa meg inkább az üdvözletét s adja oda az ös­­­szeget valami jótékony czélra. Nálunk is „honfiúi“ felhívások jelentek meg az újévi üdvözletektől való megváltásra. És ez kérem épen dupla költség. Még karácsony után olvashattuk a fővárosi napilapokban, hogy kik indulnak küldöttségileg a miniszterelnöknek gratulálni. Ugyanezek az urak jótékony czélra is depo­náltak egy kis „megváltót“, meg költségekbe is ve­rődtek. Ez tehát tiszta dupla költség, így csinálnak nálunk is. Fizetnek megváltást de azért­­ gratulálnak. * * * Hanem legvisszább a következő. Január nyolczadikán, mikor már a legközön­ségesebb illemtanok is kizárják az újévi gratuláci­­ókat, jön egy napok óta pity­ókos halandó s valami összetördelt, összezsirozott okmányt nyújt eléd. Azt gondolod hogy valami Árpádkori kézirat. Gyorsan fölbontod s elédbe tűnik egy elké­sett újévi gratulátió. Iszonyú ákombákomban för­telmes költemény. — Kérem ez még megmaradt tekintetes uram. Boszankodni nincsen kedved, mosolyogsz tehát s a goromba tolakodót végkielégítés által utasítod­­ ki. De ez eltévé a pénzt, sóvár kezekkel nyúl a * kézirat után s pity­ókos lyrai hangulatban rebegi :­­ Folytatás a mellékleten. Amerikai levél. (Az „Esztergom és Vidéke“ munkatársától.) New-York, 18­ S6. decz. 5-én. I. „Bion n’est impossible.“ Mi sem lehetetlen, így hangzik a nagy Napoleon büszke szava. Én azt hiszem, hogy a nagy „kis káplár“ ez esetben tévedett, mert egy tisztességes levele­zőnek mindenkor tudósítani csakugyan lehe­tetlen, avagy leshet-e az ember napkeltétől napnyugtáig újdonságok után, mint a macska — Kérem adja csak vissza tekintetes uram a versemet, mert azzal még több helyre vagyon já­randóságom. Ennyi össze-vissza azután lehet-e egy csaku­gyan boldog ujesztendő jó ómene ? Aucun Erdélyből. in: Maros­vásárhely 1. (5. Folytatás.) Midőn fölébredtem. — Erdély legaranyosabb napja ragyogott be az ablakon; a felhőtlen, kék ég­boltozat is ünnepelni látszott e napon, s kivétele­sen még öröm könnyeket sem sirt, már pedig szo­borleleplezés tudtommal esernyő nélkül meg nem eshetik. Sietve fogtam az öltözködéshez, mert — nem tudom mért, de szörnyen a fejembe vette magát az a furcsa arabiczió, hogy a szép Magyarországot — méltóan akartam képviselni. Minden egyes ruhada­rabot a legnagyobb műgonddal öltem­ magamra, s szép sárga sarkantyús csizmámban egy félóráig jár­tam fel s alá, mig végre arra az óriási eredmény­re jutottam, hogy — ha valami közbe nem jön — nem bukom orra a sarkantyúk miatt. Már világoskék selyem atillám is fenn volt, s éppen kardomat kötém fel, midőn derék gazdasz­­szonyom Pete Zsigmondné asszonyság lépett be. — Szegény majd kiejtette kezéből a drága porczellán csészét, melyből pompás, bivaly tejes kávé kandi­kált az én csillogó magyar ruhámra. Nagyon tetszettem neki, s elmulaszthatlan kö­telességének tartá behívni nem csak szerető laktár­samat, ki a második szobában reggelizett, de Em­ma kisasszonyt is, s midőn már a mentőmet, meg a nyuszi kalpagot is felraktam, még mindig talál­tak öltözékemen csodálatra méltót, s valami cse­kély igazitul valót.

Next