Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1882-09-17 / 75. szám

Esztergom, IV. évfolyam. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS­ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre..........................................6 fit — kr. fél évre...............................................3 » — » negyedévre . ................................1 , 50 . Egyes szám ára 7 kr. 75. szám. ESZTERGOM és VIDÉKE Városi és megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: j­ LŐRINCZ-UTCZA 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ hIV­ATAL: SZRCHEN­YI-TER 35' hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. Vasárnap, 1882. szeptember 17-én. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — írt 75 kr. 190—200-ig , 1 „ 50 „ 200—300-ig , 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltétnek. NYILTTÉR sora 20 kr. HIRDETÉSEK. fm­iz Mimk ® József főherczeg Esztergomba ér­kezik. Ez a drága hír jutott nem rég vá­­rosunkba s mindenfelé az öröm szár­nyain járt. Halhatatlan emlékezetű nádorunk ima, a legnépszerűbb gyar főherczeg érkezik királyi vérű ma­hozzánk, a kit ne fogadjunk olyan szeretettel, mint a milyennel széles e hazában fogadják. A fenséges főherczeg nemcsak nyel­vünket, de szokásainkat is ösmeri és éli; nemcsak tiszteletünket, de szere­­tetünket is birja. Az ő neve említésekor melegebben Hobog a szív, mert olyan dicső emlé­kezetek újulnak föl, melyek mindenkor a hazaszeretet oltártüzét élesztik. Legyen a minden magyar hazafi í szeretetével bálványozott, a legszebb erényekkel tündöklő s a legnemesebb szivvel megáldott fenséges főherczeg őszinte szeretettel üdvözölve Esztergom iösi városában! Közgazdasági előadók: Magyarország főleg földművelő és s termelő ország lévén, kétségkívül m­ezőgazdaság és állattenyésztés ügyének a hathatós támogatása, fejlesztése és javí­tása azon lépcsőfok, mely ez országot lennek lakosságát, a boldogulás zöld gigára képesíti. Hazai kormányunk a legújabb időkig édes-keveset tett a mezőgazdasági ügyek fejlesztése s javítása s az adózó pol­gárság adóképességének emelése érde­kében oly keveset, hogy az vigasztalás­nak is vajmi kevés az elhanyagolt magyar mezőgazdasági élet történetében. A tulajdonképeni haladás csak a legújabb kornak szüleménye, azon kor­nak, mely a gazdasági ügyek fejlesz­tése s emelése érdekében a jelenlegi ügy buzgó földművelési miniszter esz­közöl. Hogy e derék férfiú többet tett eddigi minisztersége alatt a nemzeti­ kincs, a földművelési ügy érdekében,­ mint elődei összesen, azt a legtúlzóbb ellenzék is készséggel hajlandó elis­merni, s hogy folyton a legőszintébb jóakarat által vezéreltetik, azt bizo­nyítja ez e hó elejével életbe léptetett közgazdasági előadói intézmény is. Valóban igen fontos, igen nagy feladat vár a közgazdasági előadókra s igen sok s kívánatos dolgok megvilá­gítására van hivatva ez új „hivatal“, melynek viselői a teendőkkel meglehető­sen túl vannak terhelve. Pedig tudjuk a gyakorlati életből, hogy az ily tiszteletbeli hivatalnok urak, ha még oly csekély is azon munka, melyet végezniök kell — nem igen szokták magukat megerőtetni a mun­kában. Ez és azon körülmény, hogy is­merve népünk legnagyobb részének azon sajátságát, hogy a pillanatnyi kel­lemes benyomás érzete alatt meg nem fontolva, talán nem is ismerve azon lépés kötelezettségét, mely reá ily tisztség elvállalása által báramol — a megtiszteltetést elfogadva, oly állás — illetőleg oly lényeges pont betöl­tésére vállalkozik, melyet a legőszin­tébb jóakarat mellett sem képes „tisz­teletből“ kellőleg betölteni, lévén mind­egyiknek saját gazdasága, saját hivatala, melyet semmiféle közgazda­sági előadói tisztért el nem hanyagol. És ez nagyon­­ is természetes. Feladatuk a­ közgazdaság emelésére befolyni, előmozdítani a mezőgazdasá­got, az ipari kereskedelmet, tehát ezen főfoglalkozást, melyen egy ország anyagi és szellemi hatalma, ereje, gaz­dagsága és nagysága, szóval egy ország jóléte alapul. A közgazdasági előadónak a mező­gazdasági és ezzel kapcsolatos egyéb ügyeket, továbbá az állattenyésztést; a lótenyésztést; az állategészség­ügyet; az ipari ügyeket; a kereskedelmi ügye­ket és a statisztikai szolgálatot, illető­leg oly sok­oldalú elfoglaltsága volna, ha ezen tisztnek lelkiismeretesen meg akarna felelni, hogy ez egyéni dolgai­tól teljesen külön lenne képes válasz­tani közgazdasági előadói minőségét. Úgy látszik ez ügy nálunk a tapo­gatózás első stádiumában van, de ha már így is van, üdvözölhetjük, mert ez a dolgok önkénytelen fejlődésével majd oda fog változni, hogy külön, önálló szakemberek, mint államhivatal­nokok — alkalmaztatnak e fontos ál­lásra. Mert, ha bármennyire tiszteljük és becsüljük is azon urakat, kikkel, mint ismerősökkel a kinevezési lajstromban találkozhatni szerencsénk volt s kik­nek neve a bizalomból kifolyólag a „közgazdasági előadói“ díszes czimmel lett kitüntetve, határozottan hisszük, hogy e minőségükben — emberi gyarló természetünkből kifolyólag — első sor­ban az önmaguk dolgait s csak azután a közgazdasági előadói tisztet fogják végezni. Mert, hogy valaki saját ügyeit is vezesse — a mire pedig a legtöbb díszes név ’tulajdonosa első sorban és fősúlyt fektet, azután a temérdek írás­sal, utazással, kutatással és vizsgálás­­sal egybekötött előadói tisztnek is meg­feleljen — azt, a legőszintébben szólva, kivihetetlennek és sikertelennek gon­doljuk. Hogy pedig ez így van, példákkal igazolható és nem is kell olyan igen messzire mennünk, csak a gazdasági egyesületekhez, hány szerepel itt ezen minőségű urak közül névleg, bár tény­leg annyi jóakaratot sem tanúsítanak, hogy a hozzájuk intézett levélre néha­­néha válaszolnának, vagy kisebb rendű megbízatásuknak megfelelnének! ? hát még ily helyzetben, midőn súlyos és nagy hordóerejű, gondot, munkát és fáradságot igénylő megbízatást kell nekik teljesíteni, hány fog, illetve nem fog ez elvállalt kötelezettségnek meg­felelni? Az erdészeti ügy — előttünk meg­foghatatlan okokból, — mindenkor több figyelemben, több rokonszenv s nagyobb gondozásban részesült a kor­mánynál, a törvényhozásnál, mint a mezőgazdaság ügye. Ezt lehet állítani a köztisztviselők qualificatiója alkalmával szik­re került törvényjavaslatról, melyben míg a leg­utolsó jegyzősegéd qualifica­ti­ójára a törvényjavaslat figyelme kiterjedt, addig az állam létalapját képező, földműve­lés ügyével foglalkozó álladalmi gazda­tisztekről még csak egy betűvel sem emlékezett az meg, holott az erdészet ill „Zsitergom és Vidéke“ tárcsája A halvány vitéz. Fenn a várban vígan vannak ; Hegedű szólj reng az ablak ! . . Fel-felkarsan egy-egy víg dal, Melyet a bor ajkukra csal; Újjángatnak, kiabálnak : »Vessünk fittyet a halálnak; Legyünk vígan, folyjon a bor, Násznap van, — nem halotti tor !­ ... Vigság, öröm körös-körül, Halvány vitéz még sem örül. Hogyha koccint valamennyi, Serlegét ő földre onti; A halovány menyasszonyra Veti szemét hébe-korba .... . . . Annál nincsen öröm, béke, — Mintha szive kiutul égne! ... Üt az óra éj­felére! . . . Halvány vitéz lép elébe . Vad láng csapdos szemeiben , ki látja mind megretten. Teste inog, szive vérez. . . Oda lép a vőlegényhez: „Elrablád azt, kit szerettem ; Verjen meg az igaz Isten ! Eltiporva, megalázva Fetrengj lenn a föld porába! S majd ha szived fáj és Vérez, S feltekintsz a magas éghez, Támadjon ott setét felleg; Legyen vihar egész tájon, S a legislegtüzesb villám A te vad szivedbe vágjon!“ Többet nem szól, ajka néma ; Keble zilál fel csak néha! . . . . . . Szép menyasszonyt kapja vállra, S rohan ki — a bérez fokára! * . Onnan aztán az örvénybe — Összetörve, összetépve ! Régi mese, nagyon régi. — Úgy hallottam elregélni. . . . Akkor történt, a­mikor még Vétek volt a — h­űtelenség! PERÉNYI KÁLMÁN: Egy híres bátya. (Karl Alfonz elbeszélése.) Tegyük föl, hogy van egy hires tyád ; hires mert erényes, hires mert bá­te­hetségei vannak, vagy hires mint sok más anélkül, hogy tudnák miért. hívják.Ezt a bátyát Tartempion Ferencznek Téged­­ pedig Tartempion Alfrédnak, vagy Ödönnek hívnak, Beajánlod magad, vagy beajánlanak egy házhoz. Beajánlanak : »Tartempion ur“, e névre mindenki hátranéz, a imént kezdődött megáll.négyes, mely csak A »Tartempion“ nevet sugdossák. pion !Ah ! Tartempion ! hogyan, ez Tartem­Ah ! Tartempion itt van! A nők föl­pillantanak a fagylalt mellől. De egy ur így szól: — Ez nem Tartempion, én jól isme­rem őt, tegnap vele ebédeltem. — De mégis azt mondják, hogy Tar­tempion úr. — Igen, csakhogy ez az öc­cse! — Ah ! csak az öc­cse ! És mindenki neheztel rád, úgy tűnsz föl, mintha meg akartad volna csalni őket, szívesen lepisszegetnének. A közönség épen úgy föl van indulva, mint az a vidéki közönség, melynek szín­házára ez van kiragasztva. A fehér nő, opera öt felvonásban. Szö­vegét írta Scibe, zenéjét Boieldieu. Tódulnak a színházba. A függöny fel­gördül, semmi dal, semmi zene ; egy szí­nész előlép s szól: »Harsogjanak a trom­biták ! a skót hegyi lakók szívesen fogad­ják a vendégeket.“ Kevéssel azután egy másik személy szólal meg: »A katonai élet igazán nem lesz élet.“ Ah! úgy! szól egy néző, ki a darabot hallotta Párisb­an, hisz ez az a dal akar lenni, mely így kezdődik : Ah ! mily gyönyör Katonának lenni, mily gyönyör. A megjegyzés elterjed, fütyülnek, kia­bálnak, lármáznak, a rendezőt akarják látni. A rendező előlép, hajlong és szól: — Mit akarnak az urak? — Zenét! — Bocsánat, nem látták a czédulát odakünn, melyre ez van írva : A zenét, mely csak föltartóztatja a cse­lekményt, élénk és szellemes párbeszéd fogja helyettesíteni. A salon közönsége, hova belépsz, meg van csalva, azt hiszi, hogy egy híres sze­mélyt lát s csak nevét hallja, csak téged lát.— Nem hiszem, hogy lennének olyan me­részek, kik Napóleonnak hivatnák magukat. Kissé ki­jösz a sodrodból, de azután ismét összeszeded magadat. Tánczra kérsz föl egy hölgyet, igyekszel kitünően tán­­czolni. A nő megszólal. — Bátyja nem szokott tánczolni ugy­e ? — Nem, asszonyom. — Gondoltam, nagy emberek nem sze­retik a tánczot. A bosszantások föltüzesitnek, szelleme­sebb vagy mint rendesen. Ügyesen beszélsz s megnevetteted a hölgyeket, anélkül, hogy magad sokat nevetnél, azt hiszed, hogy be­csületed helyre van állítva, a háziasszony megszólít : — Az uram, az ön kedves bátyja igen szellemes ember, nem jöhetett el ugy­e? — Nem asszonyom. — Értem, az ő perczei drágák, nem akar itt unatkozni. — Nos, hát aztán ? gondolod magadé­ban, hát az én pillanataim nem drágák,

Next