Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1882-09-17 / 75. szám
Esztergom, IV. évfolyam. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre..........................................6 fit — kr. fél évre...............................................3 » — » negyedévre . ................................1 , 50 . Egyes szám ára 7 kr. 75. szám. ESZTERGOM és VIDÉKE Városi és megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: j LŐRINCZ-UTCZA 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ hIVATAL: SZRCHENYI-TER 35' hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. Vasárnap, 1882. szeptember 17-én. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — írt 75 kr. 190—200-ig , 1 „ 50 „ 200—300-ig , 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöltétnek. NYILTTÉR sora 20 kr. HIRDETÉSEK. fmiz Mimk ® József főherczeg Esztergomba érkezik. Ez a drága hír jutott nem rég városunkba s mindenfelé az öröm szárnyain járt. Halhatatlan emlékezetű nádorunk ima, a legnépszerűbb gyar főherczeg érkezik királyi vérű mahozzánk, a kit ne fogadjunk olyan szeretettel, mint a milyennel széles e hazában fogadják. A fenséges főherczeg nemcsak nyelvünket, de szokásainkat is ösmeri és éli; nemcsak tiszteletünket, de szeretetünket is birja. Az ő neve említésekor melegebben Hobog a szív, mert olyan dicső emlékezetek újulnak föl, melyek mindenkor a hazaszeretet oltártüzét élesztik. Legyen a minden magyar hazafi í szeretetével bálványozott, a legszebb erényekkel tündöklő s a legnemesebb szivvel megáldott fenséges főherczeg őszinte szeretettel üdvözölve Esztergom iösi városában! Közgazdasági előadók: Magyarország főleg földművelő és s termelő ország lévén, kétségkívül mezőgazdaság és állattenyésztés ügyének a hathatós támogatása, fejlesztése és javítása azon lépcsőfok, mely ez országot lennek lakosságát, a boldogulás zöld gigára képesíti. Hazai kormányunk a legújabb időkig édes-keveset tett a mezőgazdasági ügyek fejlesztése s javítása s az adózó polgárság adóképességének emelése érdekében oly keveset, hogy az vigasztalásnak is vajmi kevés az elhanyagolt magyar mezőgazdasági élet történetében. A tulajdonképeni haladás csak a legújabb kornak szüleménye, azon kornak, mely a gazdasági ügyek fejlesztése s emelése érdekében a jelenlegi ügy buzgó földművelési miniszter eszközöl. Hogy e derék férfiú többet tett eddigi minisztersége alatt a nemzeti kincs, a földművelési ügy érdekében, mint elődei összesen, azt a legtúlzóbb ellenzék is készséggel hajlandó elismerni, s hogy folyton a legőszintébb jóakarat által vezéreltetik, azt bizonyítja ez e hó elejével életbe léptetett közgazdasági előadói intézmény is. Valóban igen fontos, igen nagy feladat vár a közgazdasági előadókra s igen sok s kívánatos dolgok megvilágítására van hivatva ez új „hivatal“, melynek viselői a teendőkkel meglehetősen túl vannak terhelve. Pedig tudjuk a gyakorlati életből, hogy az ily tiszteletbeli hivatalnok urak, ha még oly csekély is azon munka, melyet végezniök kell — nem igen szokták magukat megerőtetni a munkában. Ez és azon körülmény, hogy ismerve népünk legnagyobb részének azon sajátságát, hogy a pillanatnyi kellemes benyomás érzete alatt meg nem fontolva, talán nem is ismerve azon lépés kötelezettségét, mely reá ily tisztség elvállalása által báramol — a megtiszteltetést elfogadva, oly állás — illetőleg oly lényeges pont betöltésére vállalkozik, melyet a legőszintébb jóakarat mellett sem képes „tiszteletből“ kellőleg betölteni, lévén mindegyiknek saját gazdasága, saját hivatala, melyet semmiféle közgazdasági előadói tisztért el nem hanyagol. És ez nagyon is természetes. Feladatuk a közgazdaság emelésére befolyni, előmozdítani a mezőgazdaságot, az ipari kereskedelmet, tehát ezen főfoglalkozást, melyen egy ország anyagi és szellemi hatalma, ereje, gazdagsága és nagysága, szóval egy ország jóléte alapul. A közgazdasági előadónak a mezőgazdasági és ezzel kapcsolatos egyéb ügyeket, továbbá az állattenyésztést; a lótenyésztést; az állategészségügyet; az ipari ügyeket; a kereskedelmi ügyeket és a statisztikai szolgálatot, illetőleg oly sokoldalú elfoglaltsága volna, ha ezen tisztnek lelkiismeretesen meg akarna felelni, hogy ez egyéni dolgaitól teljesen külön lenne képes választani közgazdasági előadói minőségét. Úgy látszik ez ügy nálunk a tapogatózás első stádiumában van, de ha már így is van, üdvözölhetjük, mert ez a dolgok önkénytelen fejlődésével majd oda fog változni, hogy külön, önálló szakemberek, mint államhivatalnokok — alkalmaztatnak e fontos állásra. Mert, ha bármennyire tiszteljük és becsüljük is azon urakat, kikkel, mint ismerősökkel a kinevezési lajstromban találkozhatni szerencsénk volt s kiknek neve a bizalomból kifolyólag a „közgazdasági előadói“ díszes czimmel lett kitüntetve, határozottan hisszük, hogy e minőségükben — emberi gyarló természetünkből kifolyólag — első sorban az önmaguk dolgait s csak azután a közgazdasági előadói tisztet fogják végezni. Mert, hogy valaki saját ügyeit is vezesse — a mire pedig a legtöbb díszes név ’tulajdonosa első sorban és fősúlyt fektet, azután a temérdek írással, utazással, kutatással és vizsgálással egybekötött előadói tisztnek is megfeleljen — azt, a legőszintébben szólva, kivihetetlennek és sikertelennek gondoljuk. Hogy pedig ez így van, példákkal igazolható és nem is kell olyan igen messzire mennünk, csak a gazdasági egyesületekhez, hány szerepel itt ezen minőségű urak közül névleg, bár tényleg annyi jóakaratot sem tanúsítanak, hogy a hozzájuk intézett levélre néhanéha válaszolnának, vagy kisebb rendű megbízatásuknak megfelelnének! ? hát még ily helyzetben, midőn súlyos és nagy hordóerejű, gondot, munkát és fáradságot igénylő megbízatást kell nekik teljesíteni, hány fog, illetve nem fog ez elvállalt kötelezettségnek megfelelni? Az erdészeti ügy — előttünk megfoghatatlan okokból, — mindenkor több figyelemben, több rokonszenv s nagyobb gondozásban részesült a kormánynál, a törvényhozásnál, mint a mezőgazdaság ügye. Ezt lehet állítani a köztisztviselők qualificatiója alkalmával szikre került törvényjavaslatról, melyben míg a legutolsó jegyzősegéd qualificatiójára a törvényjavaslat figyelme kiterjedt, addig az állam létalapját képező, földművelés ügyével foglalkozó álladalmi gazdatisztekről még csak egy betűvel sem emlékezett az meg, holott az erdészet ill „Zsitergom és Vidéke“ tárcsája A halvány vitéz. Fenn a várban vígan vannak ; Hegedű szólj reng az ablak ! . . Fel-felkarsan egy-egy víg dal, Melyet a bor ajkukra csal; Újjángatnak, kiabálnak : »Vessünk fittyet a halálnak; Legyünk vígan, folyjon a bor, Násznap van, — nem halotti tor ! ... Vigság, öröm körös-körül, Halvány vitéz még sem örül. Hogyha koccint valamennyi, Serlegét ő földre onti; A halovány menyasszonyra Veti szemét hébe-korba .... . . . Annál nincsen öröm, béke, — Mintha szive kiutul égne! ... Üt az óra éjfelére! . . . Halvány vitéz lép elébe . Vad láng csapdos szemeiben , ki látja mind megretten. Teste inog, szive vérez. . . Oda lép a vőlegényhez: „Elrablád azt, kit szerettem ; Verjen meg az igaz Isten ! Eltiporva, megalázva Fetrengj lenn a föld porába! S majd ha szived fáj és Vérez, S feltekintsz a magas éghez, Támadjon ott setét felleg; Legyen vihar egész tájon, S a legislegtüzesb villám A te vad szivedbe vágjon!“ Többet nem szól, ajka néma ; Keble zilál fel csak néha! . . . . . . Szép menyasszonyt kapja vállra, S rohan ki — a bérez fokára! * . Onnan aztán az örvénybe — Összetörve, összetépve ! Régi mese, nagyon régi. — Úgy hallottam elregélni. . . . Akkor történt, amikor még Vétek volt a — hűtelenség! PERÉNYI KÁLMÁN: Egy híres bátya. (Karl Alfonz elbeszélése.) Tegyük föl, hogy van egy hires tyád ; hires mert erényes, hires mert bátehetségei vannak, vagy hires mint sok más anélkül, hogy tudnák miért. hívják.Ezt a bátyát Tartempion Ferencznek Téged pedig Tartempion Alfrédnak, vagy Ödönnek hívnak, Beajánlod magad, vagy beajánlanak egy házhoz. Beajánlanak : »Tartempion ur“, e névre mindenki hátranéz, a imént kezdődött megáll.négyes, mely csak A »Tartempion“ nevet sugdossák. pion !Ah ! Tartempion ! hogyan, ez TartemAh ! Tartempion itt van! A nők fölpillantanak a fagylalt mellől. De egy ur így szól: — Ez nem Tartempion, én jól ismerem őt, tegnap vele ebédeltem. — De mégis azt mondják, hogy Tartempion úr. — Igen, csakhogy ez az öccse! — Ah ! csak az öccse ! És mindenki neheztel rád, úgy tűnsz föl, mintha meg akartad volna csalni őket, szívesen lepisszegetnének. A közönség épen úgy föl van indulva, mint az a vidéki közönség, melynek színházára ez van kiragasztva. A fehér nő, opera öt felvonásban. Szövegét írta Scibe, zenéjét Boieldieu. Tódulnak a színházba. A függöny felgördül, semmi dal, semmi zene ; egy színész előlép s szól: »Harsogjanak a trombiták ! a skót hegyi lakók szívesen fogadják a vendégeket.“ Kevéssel azután egy másik személy szólal meg: »A katonai élet igazán nem lesz élet.“ Ah! úgy! szól egy néző, ki a darabot hallotta Párisban, hisz ez az a dal akar lenni, mely így kezdődik : Ah ! mily gyönyör Katonának lenni, mily gyönyör. A megjegyzés elterjed, fütyülnek, kiabálnak, lármáznak, a rendezőt akarják látni. A rendező előlép, hajlong és szól: — Mit akarnak az urak? — Zenét! — Bocsánat, nem látták a czédulát odakünn, melyre ez van írva : A zenét, mely csak föltartóztatja a cselekményt, élénk és szellemes párbeszéd fogja helyettesíteni. A salon közönsége, hova belépsz, meg van csalva, azt hiszi, hogy egy híres személyt lát s csak nevét hallja, csak téged lát.— Nem hiszem, hogy lennének olyan merészek, kik Napóleonnak hivatnák magukat. Kissé kijösz a sodrodból, de azután ismét összeszeded magadat. Tánczra kérsz föl egy hölgyet, igyekszel kitünően tánczolni. A nő megszólal. — Bátyja nem szokott tánczolni ugye ? — Nem, asszonyom. — Gondoltam, nagy emberek nem szeretik a tánczot. A bosszantások föltüzesitnek, szellemesebb vagy mint rendesen. Ügyesen beszélsz s megnevetteted a hölgyeket, anélkül, hogy magad sokat nevetnél, azt hiszed, hogy becsületed helyre van állítva, a háziasszony megszólít : — Az uram, az ön kedves bátyja igen szellemes ember, nem jöhetett el ugye? — Nem asszonyom. — Értem, az ő perczei drágák, nem akar itt unatkozni. — Nos, hát aztán ? gondolod magadéban, hát az én pillanataim nem drágák,