Esztergom és Vidéke, 1882 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1882-07-16 / 57. szám
biztosítson a becsületsértések ellen ? hogy a párviadalra szabott büntetések ne legyenek holt betűk, hanem következetes eréllyel nyerjenek alkalmazást? Mély hallgatással fogadják e kényes kérdéseket. Az előítéletek súlya alatt hevesebben dobog ugyan a szív, de a benne honoló érzelmek nem nyernek külsőleg kifejezést, az u. n. közvélemény némaságra kárhoztatja az ajkakat. (Folyt. köv.) A német szó. A Függetlenség hétfői száma kíméletlenül érinti Maszlaghy Ferenczet, az új várkápolnai plébánost és Sujánszky Antal kanonokot, hogy a beigtatási ünnepnél mindketten német szóval tündököltek. Bizonyos Miederhofer nevezetű osztrák káplán, a plébánia eddigi administratora csakugyan német beszéd kíséretében nyújtotta át Maszlaghynak a nemzet megszentelt ereklyéjét, szent István királyunk jobb kezét. De az idegen káplán, a kire eddig a “legdicsőségesebb szent jobb kéz“ őrizete volt bizva, nem tudta más nyelven kifejezni gondolatait és érzéseit; német ember volt, a mi elég furcsa, hogy olyan sokáig is nem tűnt föl. Maszlaghy Ferencz néhány német szóval vette át a szent ereklyét. Nem tartott beszédet, mert akkor nem beszélt volna németül, csak néhány szóval biztosította az ereklye eddigi őrizőjét, hogy a szent kincsre féltékeny gonddal fog fölügyelni. És ezt német nyelven mondta s hozzá úgy mondta, hogy csakis a főoltár körül valók hallották. A Függetlenség azt a hevét, mellyel a nemzeti nyelvet, erkölcsöt és szokást minden körülmények között védi, mindenkor megbecsüljük s ha e téren túlzásba esik, nem illetjük korholó kritikával. De Maszlaghy német szavai és Sujánszky Antal német beszéde még nem adnak elég okot arra, hogy hazafiságukban kételkedni merjen valaki. Egy régi hiba természetes folyományai azok. Elég rossz volt, hogy a szent kéz őrizetét ily soká német emberre bízták, a ki nem méltatta a nemzetet, mely tisztéért kenyeret adott neki arra, hogy nyelvét megtanulja. Maszbigíly is, Sujánszky is csak az utolsó idegen őr miatt beszéltek idegen nyelven szent István előtt, mert mindketten nem jobb köze a közönséghez, hanem az idegen átadóhoz intézték mondanivalójukat. Különben Maszlaghy és Sujánszky, amint a magyar irodalom jeles művelői, mint a magyar papság tagjai s egyáltalán, mint magyar emberek, mindent művelt ember részéről föltétlenül megérdemlik a tiszteletet. Az utolsó német szók hangzottak f el akkor szent István jobb keze fölött.Nem a megfeledkezett hazafiság, hanem v egy bucsúzó idegen pap iránt való tekintet adta ajkukra a német szót s éppen azért a Függetlenség vádjait egész tisztelettel vissza kell hárítanunk. (Dr. K. L.) ban kifejezést, adni szives volt, vegye benső köszönetemet, és becses érzelmei viszonzásául azon biztosításomat, hogy nemes Esztergom szab. kir. város sorsa mindig szivemen fekszik s lakosainak erkölcsi és anyagi gyarapodását egyrészt egész lélekkel óhajtami, másrészt azt tőlem telhetőleg valóban elősegíteni törekszem, miszerint a történelem lapjain eltörülhetlenül megörökített ős város a Mindenható segélyével az újabb alakulások közt is méltó felvirágzásra és fényre eljuthasson. Fogadja a tisztelt városi közönség állandó jóakaratom és rokonszenvem őszinte kifejezését. Esztergom, 1882. júl. 3-án. ligprimás Simor János. Hercegprímásunk válással VI. Esztergom szab. kir. város tisztelt közönségének. Azon jóki bákatokért, melyeknek múlt jinius hó 28-án tartott közgyűlésében hozott becses határozata értelmében Püspökké szenteltetésem negyedszázados vfordulója alkalmából üdvözlő irata Hírek. — Hollady Jenő, ki csak imént tartotta primitiáját Nyergesujfalun Dr. Machovits helyére Kövesdre káplánnak jön, Dr. Machovits pedig papnevelő tanárnak. — Promotio. Tegnap promoveálták Bécsben a theologiából Machovits Gyula urat, a kövesdi káplánt. Fogadja a derék fiatal tudós minden nevében szerencsekivárnitunkat.tisztelője — Esztergomi tanerők a fővárosnál. A fővárosi tanács legújabb választásai alapján Ekkert Antal tanár a felsőbb polgári iskolához Budára segédtanárrá, Lutilszky Iván és Győrffy János tanítók elemi tanítókká választattak meg. Fogadják mindannyian szerencsekivánatunkat. — Feigler János szolgabiró újabban szorgalmasan áldoz a zeneköltésnek s már kiváló eredményt ért el a legpompásabb magyar ábrándok szerzése körül. A kik ismerik kitűnő hegedüvirtuózunk művészetét, azok csak örömmel fogják őt üdvözölni a zeneköltés terén is. — Buzárovits Gusztávné jelenti, hogy az üzletet Buzárovits Gusztáv könyvkereskedése s könyvnyomdája czég alatt tovább folytatja. A primási palota építkezéseinél a külső kerítő fal már végig fölemelkedett s most a kerti bejárat díszes kapuját építik. A vízivárosi templom tornyait igen előnyösen restaurálták, csak a tető kevésbé idomos magasságán nem változtattak semmit. A munkálatok haladása szerint másfél hónap múlva az épület egészen elkészül. A muzslai járásbíróság már bevégezte a Kottra féle ügyben való elővizsgálatot. A testvérgyilkossággal vádolt testvérek kellő biztosíték mellett szabadon vannak. Az apa karja orvosi vizsgálat szerint két helyen el van törve. Az egész ügy legközelebb a komáromi törvényszék elé kerül. A testvérek elismerik, hogy agyonütötték garázda bátyjukat, de nem szándékosan. A 22-iki köbölkúti erdei mulatságra nagyon szépen készülnek. Az általános érdeklődés tárgyát képező vigalom mindenesetre kitűnő sikerrel fog járni. — Fuldoklók. Két kis fiú a napokban a kis Dunában való szabad fürdés következtében majd halálát lelte. Csak nagy nehezen bírták megmenteni őket. Rendőreink bizonyára meg lesznek lepve, hogy ilyen furcsaságokat olvasnak az újságban. — Magyar Dalalbum. Az érdekes vállalat III. kötetének 9-ik füzete fekszik előttünk jóféle 20 magyar nótával. — Megrendelhető Honnicke Rezsőnél Győrött. — Színészet. Mándoky Lajos és Beődy Gábor szintársulata jövő hó elsején jön városunkba s mindössze tizenkét előadásra már előzetesen biztosítja magát. Mándoky és Kiss Ferkó már a napokban fölrándulnak hozzánk Komáromból, hogy a tizenkét előadásra szóló bérletet megcsinálják. — Közgyűlés. Kereskedelmi ifjúságunk egyesülete szombaton közgyűlést tartott, melyen Bors Mihály alelnök helyébe Brutsy Jánost választották meg. Az egyesület pénztárnoki számadásai és vagyoni állapotai egészen rendezve vannak. — Halálozás. Sima Imre papnöveldék hosszasabb betegeskedés után elhunyt. Temetése pályatársai részvételével igen megindító volt. Nyugodjék békén korai sírjában. — Zászlószentelés. A komáromi tűzoló egyesület ma tartja zászlószentelési ünnepét, melyet már tegnap díszgyakorlatok előztek meg. Tűzoltóságunk részéről Staudner Imre és Pethes Géza ismert tűzoltók rukkoltak ki, hogy a komáromi tűzoltói ünnepélyességeken részt vegyenek. — Uj könyvek. A Franklin Társulat kiadásából kaptuk a következő uj műveket: A komlótermelés kézikönyve. 50 kr. Az Olcsó Könyvtárból, 139. sz. Ébelot Alfréd. — 140. Borgia Lucretia. 149. Tennyson költői elbeszélései. — 142. Goldoni A hazug ez. Vigjátéka. 143. — Odette házzassága. 144. Taylor Barátságból cz. vigjátéka. — 145. Adalék a lélektan életrendjéhez. — 146. Poirier úrveje. —Dr. Szili értekezése A szemüvegről szintén most jelent meg. Ajánljuk a jeles kiadásokat közönségünk figyelmébe. — Vásárügy. Rendőrkapitányunk több tekintélyes kereskedőt hitt meg értekezletre, melyen a vásárügyi kérdéseket döntötték el és pedig az aradi és temesvári vásárszabályzatok alapján. Már most igen kívánatos lenne ha a városi közgyűlés is figyelmet fordítana a vásári ügyre s szigorú szabályokat szerkesztenie, úgy értesítenek, hogy több kereskedőnk már az előzetes értekezleteken is ellenkezést mutatott s kifejezte abbeli véleményét, hogy az új szabályzatok ellen remonstrálni és appellálni fog. Hogy ilyen viszonyok közt a közgyűlés erélyes eljárására lenne szükség, azt bővebben nem is vitatjuk. ben — Tűzoltóság. D.Mócs községéönkénytes tűzoltó-egyesület alakult. Alapszabályai a napokban fognak jóváhagyás végett felsőbb helyre beterjeszthetni. — Szabad fürdés. Világos nappal, a legnépesebb vízivárosi partokon városunk összes csirkefogói és Angot asszony leányai a legegyszerűbb fügefalevél mellőzésével is majd egész nap a vízben ficzkándoznak s épületes látványosság végett a partokon futkároznak. A rendőrség, úgy látszik, más hivatással bir, hogysem az ilyenféle dolgok fölött felügyeljen. — Gyászhir. Özv. Kiss Mihályné, néhai városi ügyészünk özvegye hosszasabb gyöngélkedés után elhalálozott. Béke poraira. — Uj vállalatok. Mehner Vilmos Népszerű orvosi tanácsadó czimü vállalatából megjelent a 20.21. 22. és 23-ik füzet. Ugyanott a Magyar-franczia szakácskönyv 14. 15. és 16-ik füzete. A füzetek ára egyenlit 30 kr. — Rendőrségünk figyelmébe ajánljuk a Simor János utcza tisztaságát. Több ottani háztulajdonos részéről felkérettünk ennek kijelentésére, mert közegészségi szempontból valóban már veszélyessé kezd válni az az elviselhetlen festékes, piszkos, bűzös víz, mely az utczán végig csörgedez, ésannyira, hogy még az ott rendesen állomásozó hagymaárusok is csavarják orrukat s hangos kifejezést adnak megbotránkozásuknak. Elképzelhető, hogy mily kellemes az ottani lakóknak e helyzetük és mennyire egészséges tüdejüknek a vörös- és fokhagyma illatárának harcza, amint összekeveredik a csendesen patakzó festékes vízzel. Egy hosszabb panaszt vettünk e tárgyban, de hisszük, hogy rendőrségünk erélyes fellépése és intézkedése által meg lesz akadályozva a további szabad menete ily festékes viz ártalmasnek — főleg ily melegben.kigőzölgése— Kobold Nem is más, mint valami látatlan szellem űzte velünk játékát. Csernoch helyére nem Dr. Kereszti, hanem Koperniczky Ferencz ur neveztetett ki levéltáritokká. — Egy merénylő. Valami Simó Lajos nevezetű nős czipő készítő segéd, aki állítólag Hoszternek is vallotta már magát, a napokban meglehetős mámorosan Stern Jakabhoz állított be s pálinkát kért. Alig hogy kiitta az italt, kabátja alól egy igen élesre fent nagy kést rántott elé és meg akarta ölni a csapiárost. A gyilkoló mániában szenvedő merénylőt azonban megakadályozták s elvéve tőle a kést futásnak is eresztették. Simó erre Ékesi Adolf boltjába tért be s kérdezte hogy zsidó-e vagy sem. A gyanúsan mozgó merénylőt azonban itt már letartóztatták s a rendőrkapitány előleges kihallgatás után átküldte a járásbíróság börtönébe. — Furfang. A városi rozzant hídon már hetek óta legfelsőbb ukáz alapján egy bus rendőr őgyeleg, kinek az a hivatása, hogy a mindenféle kerekű járműveket egyszerűen letartóztassa. Jön arra a napokban egy suhancz s észreveszi a bajt, mely merényletétfenyegeti. De nem jut zavarba, hanem fogja előbb a hid végén a terhet sátczipeli a vállán az elejére, ezután vissza megy targoncájáért s azt is vállaira véve dicsőségteljesen kikerüli az ámuló rendőr által való letartóztatást. 122. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Esztergom sz. kir. város részéről ezennel közhírré tétetik az, hogy az esztergomi elemi leánytanoda III. osztálya folytatólag felszereltetvén a 400 frt. évi illetménnyel rendszeresített tanítónői állomásra pályázat, hirdettetik. Felhivatnak tehát mindazon okleveles tanítónők, kik ez állás elfoglalásáért pályázni kívánnak, miszerint, szabályszerűen felszerelt pályázati folyamodásaikat ezen k. város közigazgatási iktató hivatalába folyó évi augusztus hó 10 dik napjáig annál bizonyosabban nyújtsák be, mert a később érkezett folyamodványok figyelembe vehetők nem lesznek. Esztergom 1882. julius hó 9-ik napján tartott közgyűlésből. Pap János, Takács Géza, polgármester, főjegyző. Felelős szerkesztő Dr. Körösy László. NYILTTÉR.