Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1883-06-03 / 45. szám
S Esztergom, V. évfolyam, 46 szám. Vasárnap 1883. június 3-án. Évii EGJELENIK HETEN KINT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre....................................................G fél évre...................................................i .Irt. — negyedévre ........................................ 1 Egyes számára 7 kr. 0 kr-Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: 1^FALZ-HÁZ ELSŐ EMELET hová :i I:ip R'/illuni rés'/.az i11közlemények kiiMeiiiKIk. KIADÓHIVATAL:SZÉCHENI-TÉR 35., hová a liv.iI:lIos s a magán hirdetésük, a nyilttérbe szánt közlemények, elitl.zei pénzek és reclamálások inté/eiulők. HIVATALOS 111 Iíll<: I’KSIOK : 1 szótól 100 szifl^ — fit 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ bélyegdíj 30 kr. MAG A NI Ilii HETESEK megállapodás szerint lehető légj Hiányosabban közöltetnek. NYILTTEST sora 20 Kv; HIRDETÉSEK. ÜDVÖZLET.. A fővárosi zenekedvelők egyesület ór/ xr nők tagjai harmadfélszázan kikötnek a ' 89 esztergomi partokon, fölvonulnak a di8 szes főszékesegyházba, melynek felséges 10 orgonájával s a maguk hatalmas cho- Jí rusával előadnak egy misét s a nevesszerességek megtekintése után a délutánt 3d körünkben töltve,újból elbúcsúznak tőlünk Sajnáljuk, hogy a dal, lelkes műveöí lői s a zene hivatott férfiúi ily rövidre S3 szabták látogatásukat, sajnáljuk, hogy ha nem nyílik alkalmuk Esztergom szere oi tetreméltóságával és vendégszeretetével közelebbről megismerkedni, de rövid ijí látogatójukban is fogadják ugyanazon dö őszintességgel és szeretettel fogalmazott i üdvözletünket, mintha hosszabb időre se szerencséltetnének, hogy : hozta is 11 tonni i 11 dívájukat Eszter 3 gomban! Tartsák meg jó emlékükben városi munkát, szenteljenek olykor-olykor a vis S3szaemlékezés óráiban néhány perczet ni mindannak, a mit nálunk átéltek s ík átéreztek. Kárpótoljanak bennünket mielőbb öt rövid látogatásukért, mert mi is sem’ítetjük a dalt s lelkesedünk a zenéért "3 s" szeretjük mindazokat, akik a zenei művészetet szeretik. Lobogtassák zászlójukat még számittalanszor azon város falai közt, hol oá sohasem lesznek idegenek, mig azonos zászló jeligéihez hivek maradnak. Legyenek üdvözölve még egyszer ís Esztergom városa nevében, Isten hozta, es Isten hozza mindnyájukat még számul talanszor Esztergom ősi falai közé ! ! Az „Esztergomís Vidákfi“ tárcája. Öcciünttel. Akarj ! ha férfi vagy s erőd Nem puszta szó, de erezed ! . . . Ne légyen semmi nagy, nehéz Mi tántorítsa léptedet. Czélod kitűzve !.. el ne hagyd, Ha tán táfol ködébe vész . . . Előre büszkén, bátoran Ne bántson meddő kétkedés! A csüggedés, ha hívogat Ne lásd meg enyb adó helyét Egy perezre nyugtat s bére nagy, Kínos lemondás, veszteség. Ha szeret a czél . . . s a harcz nemes, Elbukni ádáz sors alatt Dicső! s csak céda emberek Kik félúton lemondanak. A férfi sorsa munka, harcz, Csak tiszta, szent legyen a czél, A küzdelem — már győzelem, S nem férfi az, ki küzdni fél ! FÖLDVÁRY ISTVÁN: Két vezereszme. Mással se foglalkozunk most annyira behatóan, mint a városi tisztújítás kérdésével, daczára annak, hogy semmiféle uj combinatiók sem kölcsönöznek bizonyos újdonságot az egész restaurálásnak. Marad minden a régi kerékvágásban. A régi kipróbált emberek egy kis formalitásnak vetik alá magukat, elmegyünk szavazni s azután gratulálni sietünk ugyanazoknak, akik most városunk élén állanak s akire leszavaztunk. Nagyon monoton munka. Legföljebb néhány vakmerő ambitióju férfiú candidálja önmagát bizonyos elérhetetlen magaslatra s csinál maga kürül néhány hullámgyűrűt s elhiszi, hogy vihar tört ki a tengeren, mely a biztos sarkában ülő tisztviselőt, ki az ő jövendőbeli állását bitorolja a bukás örvényébe sodorja. Privát izgalmak, privát mozgalmak, de amelyekről mégis beszélnünk , és írnunk kell, mert most erősen napirenden vannak. De hát lesz-e abból a városnak csak valami haszna is ? Jelezhetünk-e új korszakot, midőn városi tisztviselőinket újból megválasztjuk, azaz megerősítjük hivatalukban? Ha minden a régi kerékvágásban marad, akkor aligha. A haladás eszméket kíván, az emelkedés programmot sürget, a jólét nem elégszik meg a mindennapi igények kielégítésével. Mi az idei restaurálásnál sokkal fontosabbnak találunk két nevezetes kérdést, amely városunk életkérdése s mellyel bőbeszédű s kicsinyeskedő városi közgyűléseinken vajmi ritkán foglalkoznak. A két nevezetes kérdés szerencsés megoldása egyértelmű lenne Esztergom szebb jövőjének kezdetével. Csakhogy fájdalom még mindig nincsenek meg hozzá az elhatározás elszánt férfiai. Az első kérdés : tős gyökeresen restaurálni a város anyagi viszonyait. Gazdaságunkat avatott és lelkiismeretes kezekre bízni, a jövedelmet lehetőleg fokozni s a régi visszaéléseknek és skendriánságoknak véget vetni. Esztergom vagyon dolgában nem az utolsó város, csak jövedelem dolgában az. Azután lelkiismeretesen neki kellene látni a négy úgynevezett testvérvárosok összeolvasztásához. Mostohatestvérek mostoha kezeken mostoha sorsunk.• Hiába való itt már minden frázis, minden capacitatió. Annyira beletörődtünk már visszás helyzetünk megszokásába és védelmezésébe, hogy a jobbat el se merjük gondolni s különbet nem is merünk hinni. Vessünk véget a kicsinyes felfogásnak, kívánjunk eszméket az új tisztikartól, s állítsuk fel programmjuk két első pontjának Esztergom város anyagi viszonyainak tősgyökeres rendezését s a négy városrész egyesítését. Elavult ügy. A napokban egy nagyon nevezetes ügyben, melyet sokan már-már elavult ügynek tartanak, a következő igen érdekes hivatalos végzést kaptuk : 37. sz. Azon kérdés intéztetett elnök úrhoz, hogy a Herczegprímás arczképes ügy menyire haladott előre, mire elnök úr előterjesztése után, hogy a megrendelt kép nem felelt meg a követelményeknek s ennél fogva az a festő tulajdonába vissza bocsáttatott, azon határozat jött létre : Hogy Vargha Benedek kir. tanácsos ő nagyságú elnöklelő alatt álló bizottság a fen forgó ügyben tovább is járjon el s az eredményről ide jelentést tegyen. Miről az elnök úr és minden bizottsági tag külön végzéssel értesítendő. Esztergomban 1883. évi april 19. tartott közgyűlésből. Kiadta : TAKÁCS GÉZA főjegyző.* Risum teneatis. A megrendelt kép nem felelt meg a bizottság kritikájának s egyszerűen visszautasitották. Kik voltak a föltétlenül intézkedő kritikusok ? Tudtunkkal az egész kiküldött bizottságban csak egy szakembert ismerünk, aki legilletékesebb lett volna a megrendelt festmény sorsa felől véleményt alkotni. Mert maga is festő és rajztanár. És az a bizottsági tag semmit sem tud az ügyről, sőt a visszautasított festményt még csak nem is látta. Uram, uram, Nagyságos Benedek uram, szólunk az úrhoz.Vargha Méltóztassék már valahára az elavulttá lett ügyet újból fölkaroltatni, mert a kérdés mostani stádiuma a lehető legcomicusabb, ha nem a legtisztességtelenebb az iránt, kinek érdemeivel és nevével az általunk képviselt ügy kapcsolatban van. Tegyünk mielőbb, mert annyi idő van yVLUZSIKÁNK. — Az „Esztergom és Vidéke“ eredeti tárczája. — Sohase voltunk még annyira benne, mint mostan. Szép szemű hölgyeink, diplomatikus embereink, hivatalnokaink, iparosaink és kereskedőink emelkedett buzgalommal kezdenek lelkesülni a dalért és a zenéért. Egyesületek keletkeznek, melyekbe kutatódó és nem kutatódó tagok iratkoznak be csak azért, hogy ők is megosztozhassanak a legközvetlenebbül ható művészet leggyorsabb életű és hálám dicsőségében. Hogy ki találta fel a skálát s ki a zenei rhytmust az egészen mellékes. Arezzo Guido vagy Kölni Ferenc, akár voltak, akár nem, ez nem az enthusiasták kérdése. Valóban nincs is egyéb művészet, mely több rajongót tudna toborzani, mint a zene. A zene egyesegyedül az érzékekhez s az érzésekhez van czímezve, épen azért mindig közvetlenül az idegekhez szól, de hatása csak addig tart,mig idegvilágunkat elfoglalja. A legerősebb szemöldökű aesthetikusok is azt vitatják, hogy a zene a leghatásosabb s épen azért a legmúlóbb művészet is. Nem hagy hátra érzéseket, de igenis megnemesiti lelkünket s megfinomitja érzéseinket, a mig behatása alatt állunk. Nem hagy hátra gondolatokat, de igenis gondolatokra kelt s eszméket támaszt, mig varázsát érezzük, írhatnak könyveket a katonák számára, tarthatuak se mesterekre húzódó felolvasásokat a törhetetlen bátorságról. Ígérhetnek Eldorádót vagy Szibériát a feláldozásért vagy mást, azért egy közönséges csatadal, ami a szívhez szól, olyan bűvös erővel és hatalommal tölti el a harczost, hogy képes még hőst is csinálni az Albaeosok vagy Horatiusok katonai fajtájából. A zene már a bölcsőben megérinti füleinket. Születésünkkor vidám lakzi mellett húzza a czigány, hogy ne igen halassék a mi első sorónk, mely rendesen nélkülözi a rhytmust meg a harmóniát. Egy alkotó zenei elem, a hang, még nem zene, különösen az olyan siránkozó, amilyennel mint első touristák a világ színpadára lépünk. Megtanuljuk azután a népdalt, meg a virágot egyszerre ismerni a mezőn, a viszhangos erdőn vagy a kies völgyekben, hol vigyana mellett olyan édes rhytmussal a meg kellemes harmóniával halad a mezei munka. És azok az első dalok, amelyek legelőször foglalják el szivünket! Ok azok az édes emlékezetű gyermek-dalok, melyeket nem képes kitörülni lelkünkből a mindennapi élet selejtessége, melyek minduntalan kihangzanak ajkunkról s visszavarázsolják egy gondtalan korszak legártatlanabb regéit és aranyos tündérmeséit. Kísérjük csak tovább, hogy hová kísér bennünket a mi leghívebb utitársunk. Csupa kikelet, teremtő erő minden mozdulatunk s minden érzésünk. Ismeretlen világba lépünk, szokatlan gondolatokkal leírhatatlan foglalkozunk, kimondhatatlan s gyönyör és szenvedés kezd uralkodni azon kis uralkodón, aki olyan könnyen rabszolgaságra hajlik. Úgy tetszik akkor, hogy csak a költők tudták azt kifejezni, amit érzünk s csak a zene tud formát adni annak a csodszerüű forradalomnak, mely egy uj világot teremt bennünk, mikor szerelmesek leszünk. Mindenki megtalálja akkor a maga nótáját, még az is, aki meg nem találhatná, ha keresné is az érzéseire illő szerelmes költeményt; de még az is, aki csak szép szemekből tud olvasni s nem bírná leírni, amit egy takaros nótával mégis elmond kedvesének. Milyen édes közvetítő, milyen drága szerelmi posta lesz ekkor a zene. Jön azután az élet az a leglátványosabb jelenete, mikor egy nem annyira szellemes, mint igen is komoly dialógban az oltár előtt esküvel is megerősítjük, amit már nem először mondunk. Belesodorjuk akkor még az eskető papot is a dinom-dánomba, ha megered a hegyen völgyön lakodalom s rácsinálják azok a magyar nóta barna mesterei valami kimondhatatlan sajátszerü hatalommal, a mit nem lehet mesterségnek nevezni, mert megtanulhatatlan, de művészetnek se, mert nincsen benne törvényes rendszer. Végig kisér azután a muzsika az egész életen. Ha Sokrates szomorú sorsára házasodtunk, akkor a zenében keresünk kárpótlást. Ha Petrarca meddő szerelmére vagyunk kárhoztatva, elcsináljuk fájdalomoszlató slanciáinkat a zongorán s ha olyan boldogok vagyunk, mint Tristan és Isolde még a barlangban, akkor az üdvösség apotheosisát s az édes szerelem hervadását ismét a dal varázsában és ben a húsában találjuk meg. A zene befogadására nem kell más csak egy kis szív. És épen azért, ahol a zene hajlékraem talál, ott nincs is érzés, aki a dolt Lapunk mai számához tel iv mellékhez van csatolva.