Esztergom és Vidéke, 1888 (10. évfolyam, 1-104. szám)
1888-01-01 / 1. szám
Legyen boldog újéve az értelem munkásainak, kiket az évtizedek szelleme sokkal jobban kihasznál, mint megunalmaz. Az ész és szellem munkásai legmagasabb érdelünkért szállanak síkra, épen azért megérdemlik nagyrabecsülését és háláját. a polgárság Legyen boldog újéve végre minden jó gondondolatnak, nemes eszmének és igaz törekvésnek, mely egyedül a társadalom üdvét és a nemzeti lét becsületét szolgálja. És most Isten áldásával lépjük át az új küszöböt. Ne várjunk kecsegtető délibábokat, ne keressünk tündérmeséket az újévben de,teljesítsük legszentebb emberi és hazaírni kötelességeinket s akkor boldog lesz az újév, nemcsak magunknak, de embertársainknak is. Újév napja a boldogság fészkében. Három gyönyörű kis gyerek kivan boldog uj esztendőt a papának meg a mamának. Milyen fölséges pleonasmust csinálnak ! Az életről. (Alkalomszerű csevegés Legrand memoirjaiból.) Legrand Pál, a hírneves franczia tengerész, hetvenegy esztendős korában egy kis számtani művelet alá vétte átélt eseményeit s mikor kivont és összeadott, alig maradt valami. Legrand beszéli, hogy hat éves korában még alig tudott beszélni, hét éves korában betörte a fejét s a seb még kilencz éves korában se gyógyult be teljesen. Első gyerekesztendei tehát csupa szenvedésből és fájdalomból állottak. Ezt a kilencz esztendőt le kellett vonnia kellemes visszaemlékezéseiből. Tiz éves korában megkezdte a tanulást, de olyan tüzes tanítói voltak, hogy csak a Z betű miatt ezerötszáz ütleget mértek ki rája. Rlá diktálták a deák nyelvet és pedig olyan erősen, hogy tizenöt éves korában már alig tudott folyékonyan beszélni francziául. Megint le kellett vonnia ezt a hat esztendőt is kellem s visszaemlékezéseiből. Ekkor öt évig hivatalnokoskodott. A fiatal írnokot mindenki korholta és szidta, de senki se javitotta s a vénebb hivatalnokok után-utfélen gyalázták, ha valamit különben elvégzett, mint ők. Ezt az öt esztendőt se számíthatta boldogsága évei közé. Végre az öreg Legrand a husz esztendős fiatal embert, a ki még alig tudott nevetni és örülni, tengerésznek szánta, így került a Bell-Poule fregattéra. A hajón négy esztendeig súrolnia kellett, vitorlákat göngyölgetni, árboczokon mászkálni s hősi némasággal tűrni a följebb való matrózok durva boxait. Keserű négy esztendő volt ez is. Huszonöt éves korában fölcsapott fűszerkereskedőnek. Ekkor nőül vette egy esztergályosnők harminczezer mellőzött leányát, kifranknyi hozománya egy san domingói czukorgyárra volt rátáblázva. Szegény Legrand! Végre azt hitte, hogy boldog. Hanem ekkor kitörik az asszony lába, amputálják s az apa kénytelen esztergályozni leányának egy uj lábat Nemsokára megtudja, hoggy a sandomingó czukorgyár is porig leégett s oda minden hozomány. Végre harminczéves korában elemette a falábas asszonyt. Ezt a hat évet tehát szintén ki kellett radíroznia életéből. Hátra van még negyven. Ezt nagyrészt a tengeren töltötte. De mint minden ember, úgy ő is élete összeségéből átaludta a harmadrészét. Le kell tehát vonni megint Szórakozottsága miatt huszonnégy évet, legalább is egy év vész kárba azon szemüveg kereséséért, mely a szemei fölött ragyogott. A fodrász körülbelül három esztendőt rabolt el életéből. Fogfájása volt öt évig, köszvénye két esztendeig. Az élet nagyrésze üres kérdésekkel és válaszokkal volt kitöltve. Például: — Hogy van? — Köszönöm. — Alázatos szolgája. — Van szerencsém. — Részemről a szerencse. — Nagyon hideg van. — Hová méltóztatik menni? — Kérem tiszteletemet. — Boldog új évet! Hasonló frázisok körülbelül három esztendőt oroztak el Legrand teljes életéből. Hat hónapot vont le csizmával ,áztatásokra, egy évet fölvonás közökben támadt, áskásai miatt. Három eszendőt számított le kártyázásra. Sótalan levesek, emészthetetlen marhahúsok miatt való felháborodásokért és következményekért kitörült három esztendőt. Maradt tehá summa summarum:semmi. Legrand hetvenegy éves korában arra a tapaszalatra jutott, hogy az élet valódi élvezete csak az élet egy második javított kiadásával lenne lehetséges. Az egyik, a legkisebbik, olyan izmos, mint egy trabucco, hanem azért erősen megbirkózott azzal a kis versikével, amit az óvóbácsitól kapott. Nem sokkal nagyobb a keze, mint egy bearózsa, hanem azért már tud gesztikulálni vele. A szivecskéje sem lehetett sokkal nagyobb, mint egy fülemületojás, hanem azért mégis belefért és szépen ki is kelt belőle a következő kis áhítat: Kicsiny vagyok magam is, Kicsiny az én szivem is, De piczike kis szivem, Azért adta az Isten, Hogy értetek verjen csupán : Drága apám, édes anyám! A vége felé ugyan már közel állott a pityergéshez, mely az efféle aprószenteknél a memóriát helyettesíti, hanem azért kapott olyan puszikat, milyenek csak minden esztendőben egyszer csattannak. * A második köszöntő már nagyobbacska. Ismeri már a betűket s a normális iskola jait. Hanem híresebb csemete Toldiazért olyan gyöngéd és finom teremtés, mint a liliomszál. Neki már nagyobb munkája akadt. Neki már német versikét kellett megtanulnia. Tanult is karácsony óta: három almát igért neki a tanitó bácsi, ha fönakadás nélkül elmondja ; de három baraczkot, ha belesül. Föl is mondta vagy tízszer s a tanitó urnak már harmincz almája úszott. Végre azután rágyújtott a meglepett szülők előtt. Ein NeujahrswüiHchen weiss ich schon, Liebe Eltern liört es an. Es wiinschet Euch der kleine Solin, Was Euch erfreuen kann : Vom Himmttl dort, so blau und sehön, Lass Grotí Euch Glüek und Heil geseheh'n ! De már erre a nem várt köszöntőre azután a szülők aggódva néztek a hóruhába öltözött kis leányra, aki ugyan már a harmadik osztályba jár az apáczáknál, hanem azért aligha fog meglepetéssel kérkedni. És a kis hóvirág elkezdte, akár a czukrot törni: Cliers parents, mes meilleurs amis, Pour vous chaque jour inon coeur prie, Afin que longtemps votre vie, S'écoule libre de soucis • Des petits enfatits la prie're E«t agréaide á l'E^rnel: II répandra, dn haut du ciel' Tous Jes biens que pour vous j'espére. Mind az öten meg vannak elégedve és boldogok, mikor a világ legszebb szoborcsoportozatába ölelkeznek De a hatodik is, aki mindig össze. velük van, a ki nemcsak csodás világokat teremt, hanem menyországokat is a szerető szivekbe s a kinek a nevét imádság közben lehet legszebben kimondani. Tőle kérjünk olyan eszményi boldogságot, a milyen abban a kis családi fészekben lakik az uj évre ! AUCON. Városi közgyűlés, Esztergom város hódolata XIII. LEÓ pápának.) A letűnt év utolsó előtti napján tartott közgyűlésen Dr. Hercz Antal polgármester elnökölt, ki is a szép számban megjelent képviselőket üdvözölve s a közgyűlést megnyitván, a napirendre tűzött tárgyak elővétele előtt felszólalt Frey Ferencz képviselő s a következő indítványt tette : Tekintetes Polgármester úr ! Mélyen tisztelt közgyűlés ! Mielőtt a napirendre térnénk, engedjék meg, hogy egy indítványt tegyek, mellyel nem kétlem, hogy az összes jelenlevők osztatlan tetszését elnyerni szerencsés teendők. Nemcsak minket, katholikusokat, hanem az egész művelt világot örömteljes mozgalomban tartja azon nagy esemény, hogy félszázados jubileumát ünnepelhetjük . Szentsége, a római pápának, a bölcs és dicső XII. Leónak. A mig indokolt, hogy ezen alkalomból az egész világ igyekezik kegyele teljes hódolatát szent Atyánk lábaihoz lerakni, és oly kívánatos, hogy a hódolók között Szt. István városának közönsége, — hagyományos vallásosságának megfelelőleg — helyet foglaljon. Tegyük ezt annál inkább, mert őszinte érzelmeink csak így nyernek méltó kifejezést, továbbá mert ezáltal bizonyíthatjuk leginkább, hogy tudjuk, mi mindent köszönhet a római pápáknak szeretett hazánk s kiválólag Esztergom városa. Ide Esztergomba hozta Astrik püspök Szilveszter pápától a sz. koronát, melylyel István fejedelem királyivá koronázta ott, s itt székeltek az Árpádházi királyok, kik a pápák által apostoli czimmel és jogokkal lettek felruházva. A pápák hozzájárultával a magyar kath. egyház főpapjának székhelyéül A. F. Ez a két betű, az ő nevének a kezdőbetűje. A fekete koldus újra föl volt izgatva, ugy, hogy lábai nem bírták el azt a hatalmas alkatot. Kénytelen volt az ágyra ülni. — Végre tehát megtaláltam őn — monda félhangosan — miután husz éven át szakadatlanul kerestem. A,ha már annyiszor gondoltam, hogy elérem czélomat! És ha most is csalatkoznám . . . Feje mellére hajolt és néhány pillanatra mozdulatlan jön a reménytelenségtől. De mégis fölemelkedett az óriási alak s szemeiben uj élet kezdett támadni. — Nem! nam! — folytatá — Ez egyszer nem csalatkoztam ! Minden azt mondja bennem, hogy ő az és munkám vége felé jár. A fekete koldus fölkelt. Az ében arczon, a jóságot ünnepélyes fájdalom kezdte fölcserélni. Letérdelt diadalemlékei előtt és az aranyas epaulette-et ajkához szorította. Sokáig, nagyon sokáig maradt ebben a helyzetben. Elgondolkozott egész sorsán. Szemeiből két könnycsepp hullott ki és hollófekete mellére gördült alá. — Uram! — rebegte gyönge hangon. — Én jó uram ! . . . Ezek a szavak régi boldogságára emlékeztethették őt, mert az epaulette-eket elragadtatással csókolta meg. — Te már odafönt vagy ! . . . Letekintesz reám ! örülj ! Vigadj ! Utolsó kívánalmad nemsokára teljesülni fog, jó uram ! (Folyt, köv.) Az ilyen váratlan fordulatra, a néger sem maradt adós a válasszal. — Jól van, kegyelmes aszonyom. Tegyen ám velem bármit is, én megtagadom közreműködésemet — Ez az ember kezd nem tetszeni nekem ! — monda a mai giise, mialatt fölkelt. — Isten veled hát szegény barátom, akkor majd más ügynök után kell látnom . . . Ekkor a tükörhöz lépett és rendbe szedé indiai kasmírsálja ránczait. — Nem jön ma estére Cárral ur a hotelbe ? — kérdé azután más hangon. — 31a nagyon bizalmas társaság gyülekezik nálam össze. Cárral szomorúan csüggeszté le fejét és semmit sem válaszolt. — Ha eljön, nem bánja meg — folytatá a marquise. Ma vendégeimnek Jonquille mulatt történetét fogom elbeszélni. — Ezt nem fogja tenni kegyed! — kiáltá fel Cárral. — De bizony megteszem. — Irgalom, asszonyom! A mulatt letérdelt úrnője elé. Rumbrye asszonyság helyrehozta sálját, azután ingó lépésekkel közönyösen eltűnt a szobából. A mulatt lassan fölemelkedék. Arcza ólomszínű volt. Szemei vérrel befutva. — Mikor kerül már én rám a sor ? — kérdé tompa hangon. Hah ! Ha egyszer alkalmam lesz, irtóztatóan megbőszülöm magamat ! Midőn Rumbrye asszonyság kijött a kapun, a fekete koldus lépett hozzá és kitárta kezét. — Még mindig ez a fekete ! — monda a hölgye boszosan. Az asszonyság elfordult és a hintóba lépett. A néger a tekintett abba. hintóhoz lépett és hosszan A marquise arczát most világosan megláthatta a lámpa fényénél. Midőn a kreolné észrevette ezt a makacsságot, ránczba borult homloka és lebocsátá hintaja függönyét. A koldus megfordult és a másik üvegajtóhoz ment. — Takarodjál! — kiáltá Rumbrye asszonyság mérgesen — én nem szoktam a feketéknek pénzt adni! — Kreolné! — szóra elkeseredetten a koldus. A szolga előlépett és úrnője parancsát teljesitte. A koldus figyelmesen hallgatott minden szóra. — A hotelba ! — parancsolá egyszerűen az úrnő. A másik függöny is legördült. A hintó elrobogott. — A hotelba! — monda magában a koldus — de milyen hotelba ? És mégis viszont kell őt látnom. Ez a nő hasonlít rá . . . igen hasonlít rá. Ugyanazon vonások ezek és ugyanazok a hajfürtök. És aztán ád a feketéknek ! kreolnö, mert sohasem Oh, Istenem, hogyha ő volna ? ! Midőn lassan újra rendes helyére ment vissza, a balcon alatt valami fehéret látott feküdni. Egy fehér batusz kendő volt az, de olyan finom és vékony, hogy egy üres dióba belefért volna. Miután fölemelte, egy Bájos grácziával hajtotta meg magát a kis aranyos, akit mosolygó könnyekkel csókolt össze-vissza a boldog mama s a büszke papa. lámpáshoz közelített vele, hogy megnézze, vajjon micsoda jel van rajta. — Ez az ő zsebkendője — monda a fekete koldus. — Lássuk csak ! A. F. Istenem, istenem, ez már nem lehet a véletlen munkája. Igen, ő az! Oh, azóta már húsz év múlt el, de még emlékezni kell reá. Majd újra feltalálom őt . . . Ekkor átment a Saint-Germain-des-Prés után, de l'Abbaye ut felé fordult és rövid idomulva a Bourbon-le-Chateaun szegényes utcza egyik nyomorult házának ajtaja előtt állott meg. E ház ötödik emeletében volt egy kis padlásszoba, melynek oszlopán a háztető nyugodott. Ez volt a fekete koldus szobája. Bútorzata csak egy rozoga ágyra és egy kis ládára szorítkozott, de a háztető nyilasán, mely ablak gyanánt szolgált, valami diadaljel forma volt. Oda pedig két kapitányi aranyos epaulette volt téve, mely mellett egy katonai kalap olyan háromszínű kokárdával, milyet a gyalogezredi tisztek a köztársasági idő alatt viseltek. Ezen emlékek alatt két pisztoly között egy gyöngyökkel kirakott kard csüggött. Midőn a fekete koldus lakására ért, először is a kis ládát nyitotta fel. A láda különféle pénzzel volt telve; a pénzen egy tárcza is feküdt, melynek lapjába betűk voltak vésve. A néger a többi pénzhez rakta a koldult összeget, azután kinyitotta a tárczát. — Egészen ugy van — mondat, miután néhány papirost áttekintett.