Esztergom és Vidéke, 1890 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1890-01-16 / 5. szám

nem bír hivatalos jelleggel, mégis a bi nitátot határozattá emeli azon reményben, hogy a bírálatban kifejezett eszmék az általános igazságügyi helyzetet és a javaslatban kifejezésre jutott irányt ismételvén, tán némileg járulni fognak ahhoz, hogy valahára érvényesüljön azon befolyás, mely a gyakorlati jogászokat hason javaslat-termékek létrehozásában megilleti. Irodalmi levél. (A ,,Hét"-ről) A »Hét-ből, Kiss József új hetilapjából, megjelent a második (f. hó 12-1 ki) szám is, s ezzel a lap most már benne van a rendes kerékvágásban. Az olvasók minden vasárnap rendesen a kezükhöz kapják az új közlönyt, melyet sajtó és közönség oly ’kiváló és fényes fogadtatásban részesített. Mint értesülünk, a lapra már eddig is oly nagyszámú előfizető jelentkezett, ami valóságos ritkaság a magyar hírlapok történetében. A közönség egyszeribe megérezte, hogy a »Hét« nem a rendes bablon követője akar lenni, hanem új és eredeti irányt óhajt képviselni a magyar hetilapok között. A második szám egész sorát hozza az érdekesnél érdekesebb közleményeknek. Az első czikk Dóczy Lajos pompás elbeszélése : a költő szerint — Miss Mary, mely — »regény két fejezetben« s egy angol társalkodónő képében megjelent »bérlő kisasszony« viszontagságos és megható történetét adja elő egy magyar mágnás család körében. Mint Dóczy minden művében , e bájos elbeszélésben is finoman olvad össze a költő találó iróniája mély, szinte magával ragadó érzelmekkel. Szemere Attilától a »Hét« a Csáky Albin grófné nagy feltűnést keltett »Szalonélet«-ére közöl szellemes választ, mely azonban valószínűleg még több, hasonló czikket fog maga után vonzani. A magyar szalonok kérdésében ugyanis a »Hét«-től várja a közönség, hogy az érdekes és fontos kérdést tisztázza. czikk, amellyel a közoktatásügyi miniszter nagy műveltségű neje a kérdést az új lapban megindította, az időszaki sajtó hasábjain már amúgy is nagy port vert föl, Justh Zsigmondtól, ki jelenleg Kairóban van, »Afrika feje« czimmel hangulatos tárcza van közölve, mely a nagy tengeri hajó fedélzetéről ragyogó, szingazdag képet fest. Költemény három is van az uj számban : Carousel Ábrányi Emiltől — az idei Petőfi-társasági közgyűlés egyik legérdekesebb piece-e, — Noémi, a József tollából s mintán szerkesztő Kiss egy fiatal vidéki asszonytól , Szalay Fruzinától. s Ebben az utóbbiban annyi gracziöz báj annyi finom rythmus van, minőt a hölgy-poeták költeményeiben csak a legritkább esetekben lehet föltalálni. Közli ez a füzet az Ambrus Zoltán Carmela czikkének folytatását s Munkácsy Mihály kiadatlan levelét 1865-ből, mikor a nagy festőnek még az óráját és gyűrűjét kellett becsapni, hogy Bécsből hazatérhessen. Ez a levél a nagy festő életéhez rendkívül érdekes adatokat tartalmaz. Van eleven Heti Krónika, szellemes csevegésben, nagy irodalmi rovat, s több különböző apróság. A czimlap ezúttal Teleky Samu gróf, a kitűnő Afrika-utazó egy jelmezes arczképet közli, mely a grófot érdekes keleti pongyolában tünteti föl. Szóval e füzetben is tömérdek az olvasni való s mi az uj lapot minden olvasónknak teljes megnyugvással ajánlhatjuk. A lap előfizetési ára egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr s egyes számok 20 krjával kaphatók. Az előfizetési pénzek Hornyánszky Nándor akad. könyvkereskedésébe (Akademia-utcza 4. szám) küldendők. része azután tánczra kerekedett s vidám kedvvel járta. A jótékony ezé In vigalom igen szép anyagi sikerrel jutalmazta az egyesületet, melynek tevékeny elnökét, a ki az est sikerét oly fáradatlanul előkészítette, Prohászka Ottokár drt, a közönség lelkesen megéljenezte. Farsangi levél. (A kath. legényegyesület jótékonyczélu vigalma.) Vasárnap este a Fürdő vendéglő nagy termében rögtönzött ügyes kis színpadon két kurta bohózatot adtak elő a kath. legény egyesület tagjai sok jó igyekezettel. Ugy a rendezőt, mint az előadókat buzgóságukért elismerés s Takács Jánost nem mindennapi dilettáns képességéért dicséret illeti. Bevezetőnek az egyesület dalos köre énekelt két kardalt, melyet meg kellett ismételniök. Volt egy német duó is, melyben Takács k. a. a főszékesegyház új altista énekesnője mutatta be, nem nagy terjedelmű, de igen rokonszenves hangját. A vendégek sorában láttuk Sujánszky praelatust, Csáky gróf apátkanonokot, Rapcsák primási főorvost nejével és Dienes Mariskával, a szemináriumi tanári kart, az udvari papokat, a plébániák kéviselőit stb. A szép számi közönség farsangoló Esztergomi levél. (Válasz egy meghivóa.) Kedves uram. Tartson ügyes stilisztának, a ki körmönfönt ürügyeket tud összeszedni elmaradására ; tartson ügyetlen, kiállhatallan vagy neveletlen embernek, a ki csak meg akart tisztelni meghívásával Csak ne tartson olyannak, mint azok a többiek mind, akikkel vidám társasága, tökéletesen meg van elégedve. Én azért idehaza, bocsásson meg vérré íróasztalomnál — vált felfogásomnak —• boldogabb vagyok egyesegyedül, mint maguk mindannyian összevéve, mert érzéseimet és gondolataimat szabadon és zavartalanul szentelhetem festményeimnek. Ezt a gyönyört nem adja meg nekem semmiféle fiaság, ahol az irodalom és olyan tájművészet kérdései megfejthetetlen hyerogliphek s ahol egy fényes inggallér meg egy czifra bőképen annyit ér, mint egy jó gondolat vagy egy szellemes mondás. Különben sehová se járok ünnepi ebédekre és vacsorákra, mert azok három napra kizökkentnek világomból. Ha lehetetlen kikerülnöm a rangos meghívást, akkor gondoskodom róla, hogy legutoljára unatkozzam a fényes társaságban. Ez még eddig mindig fényesen sikerült. De önnel szemben és határozottabb lehetek, uram, nyíltabb Irtózom a névnapi estéktől, bankettektől, sőt még a báloktól is, ahová pedig kötelességemből megyek, mert odahaza hagyott lelkem türelmetlenül vár vissza. Legjobb csak nekem idehaza, itt egészen magamé vagyok. Tartson megfoghatatlannak, különösnek, furcsának, az teljesen mindegy. Hanem ne hívjon meg többször. Büntessen meg azzal, hogy ne élvezzem társaságát. Hogy ne halljam ellenállhatatlan gavallérok szellemeskedését s nagyképű vezérczikkfelmondó urak bölcseségeit. Hogy ne gyönyörködjem a távollevők vivisectiójában s a jelenlevők négyszemközt való leszólásában. Hogy el ne ragadjon többször a legújabb bécsi fiaiker walzer, melyet 3 olyan hatalmas viharral szoktak kiverni a társaság zongoráján. ) Hanem hagyjon odahaza az én társaságomban, írók és művészek közt, akik kilépnek előttem műveikből s édes - gyönyörbe ringatják lelkemet. Átkozzon íróasztalomhoz, a hol leírhatatlan élvezetet találok s a magamé vagyok egészen. A hol nem szólnak meg inggalléromért, a hol nem találják különösnek, mikor eszményeimért lelkesülök. És higgje meg, uram, hogy ez lesz a legőszintébb örömem. Nem illeszkedhetem én sohase olyan társaságba, melynek egészen más nyelve, gondolatai és eszményei vannak, mint nekem. Ha már nem értjük meg egymást, ne értsük legalább félre egymást. Önök nem nyernének semmit egy unatkozó emberrel s én biztosan vesztek valamit, ha idehaza nem maradok. Illetlenség, neveletlenség, de őszinteség és igazság. AUCON. Aphorismák a theáról (A Báli Emlékbfíl.) A sör az embert ostobává, a hot idevajjá, a pezsgő rakonczállanná, a konyak vakmerővé, a kávé locsogóvá, s a thea szellemessé teszi. * Minden csésze thea egy-egy szavazat a kévésnénikék ellen. * Nemhiába örökzölden terem a thea, mert nagyon sok örökzöld gondolatot is termeszt. * Kvan-tang, Kiang-si és Csi-kiang sinai tartományok termelik számunkra a legkitűnőbb theát. Csakhogy nem mindig mi isszuk meg a levét. A legtöbb tokaji bor is például Csehországban terem. * A thea kezdetben olyan medicina volt, akár az angya , a herbathea. Most is orvosság az unalom ellen. Talán azért ismételi meg legtöbb agglegény a theáját, mert a második csészét, a felesége elől issza el; a harmadikat pedig talán azért találja legédesebbnek, mert azt az anyósától tagadja meg. * Egyetlenegy csészebea néhány esztendő alatt ,megrögzött agglegényekkel népesiti be a világot. Két csésze ügyepár pillanatra szinte elérzékenyült, elgondolva, hogy a természet ezen bámulatos remekét, parányiságában, fenséges alkotását egy durva ütéssel tönkre fogja tenni. Eh, semmi irgalom, meg kell halnia! A következő perczben a csapó agyonütötte a szegény ártatlan piczike legyecskét. Még egyet ugrott felfelé, aztán leesett az ágyról és élettelenül terült el a szőnyegen. . . . * A dolár közönyösen fülére húzta a takarót és ezúttal nem bízva magát a szakácsnéra, elfújta a lámpát. A szobában korom sötét lett, csak az ágy fölötti falon látszik egy világos négyszög, mozgó alakokkal. Az utczai gázláng soppadt fénye s az ablak előtt bólintgató akácz lomjainak árnyéka. Mintha szellemek játszanának kódfátyol képeket. Az asztalon ébresztő órája ketyeg monoton tik-takkal, álmosan . . . — Szerkesztő ur kérem! hangzik mellette vékony csilingelő hangon. Fellegh meglepetve üti fel fejét, vájjon ki szólíthatja, közvetlen az ágy mellett hallatszott a hang. — Fellegh ur kérem! TJjból?! Semmi kétség engem szólitnak. Ki az hó? — Én vagyok, a kis légy, akit az imént agyon tetszett ütni. — Ah ön az! Hát nem halt meg? — Meghalni ? Ó az nem megy olyan, könnyen. Csak elszédültem egy kissé. — Ugy ? Én pedig azt hittem, hogy alaposan helybenhagytam. Nos mit kiván ? ! — Csak tiszteletemet óhajtottam tenni. Ön azonban balul fogta fel szándékaimat és kicsit gyöngédtelenül viseltetett irányomban. — Mondja ki nyíltan : gorombán. (Udvarias kis legyecske !) — Nos tehát gorombán. Hanem őszintén szólva, nemcsak a vágy, hogy önt lássam, hozott e helyre, de egyúttal szerettem volna tudni nevelettem »Az eldugott levek sorsát is. Tudja a Szépirodalmi Figyelő csak vasárnap fog megjelenni, s idáig várni a szerkesztői üzenettel nagyon unalmas lett volna. — Hát maga írta »Eldugott levelet« ? Ugyan ledorongoltam. — Igen, olvastam az imént. Ittam is belőle. Azt üzente: »Eldugtuk, hogy senki meg ne lássa.” És ez nekem fáj, nagyon fáj, ön rövid ismeretségünk alatt kétszer bántott meg. Egyszer a légycsapóval, egyszer meg a tollával; ilyenformán meggyőződött arról, hogy kegyed ugyan nem az az ember, aki még a légynek Mikor az előbb a légycsapóval egy sem árt, s kicsit megütött, az is fájt, ámbár én okot önnek ez eljárása épen nem szolgáltattam . . . — Az ördögbe is, mit csipkedte az orromat ! — ... de hát isten neki, kihevertem, föl sem veszem. Hanem mikor érzékeny írói keblemet ily epés szerkesztői üzenettel sújtja, ez igazán rosszul esik. — Hallgasson meg. Én rendes körülmények közt rö i főssegéd vagyok Mössmnernél a koronaherczeg utczában. Szabad óráimban beszélyke! író és jelenleg légy. — De hallja tovább történetem. Vasárnap j délután van csak kimenőm, máskor reggel héttől este kilenczig az üzletben mérem a barchetot, brüsszeli csipkét, meg az ispabánt és tilosért selymet. menőjüket arra használják, Kollegáim kihogysenyen a totalisateurön játszanak, a lóvervagy a városban korzóznék a Dulcineájukkal. Én pedig tiz árkus papirost meg egy üveg tintát vásárolok a heti keresményemből, hazamegyek kis hónapos szobámba és ott föl és alá sétálva várom, míg megszáll a géniusz. Mikor aztán ihletve érzem magamat, leülök és novellákat írok. A hajnal első sugarai már sokszor leptek meg ily foglalkozás közben. Hanem szülötteimet a mult hétig még nem látta halandó szem. Ekkor történik, hogy a háziasszonyom lánya, egy sensitív, vékony hajadon, aki szobámat takarítani szokta, megleli a végzetes novellát, amit már ön is ismer. Rendesen el szoktam várni, de most künn feledtem véletlenül az asztalon. Nagyon megtetszik neki, órákig elsír a hősnő szerencsétlen sorsán és rávenni iparkodik, hogy küldjem be remekművemet a Szépirodalmi Figyelőnek. Mily badar gondolat! — szólok, de tűnődni kezdtem. Mért ne közölné, nem lehetnék-e én is híres íróvá. Végre elhatároztam, hogy igenis beküldöm. Letisztáztattam egy kollegámmal, ezért fizettem három forintot, bepakoltam egy hófehér levélborítékba, ajánlva adtam fel, nehogy elvesszek a postán és azután a legnagyobb izgatottsággal vártam az eredményt. Volt a szerkesztő urnak már négy király a kezében a ferbliben? mikor halommal áll a pénz a bündelt, besszerelt ez a kasszában, s aztán az ellenfél három disznót mutat ki és alapos a remény, hogy a negyedik disznó is nála van ? Tett már száz forintot a Metallistra s aztán ez a tribün előtt fél orrhosszal hátrább szaladt el mint a Blaskovics Pajzánja? Volt-e más becsukva valaha a felebarátja feleségének szekrényébe, míg odakün a férj egyre azt hajtja: »Megölöm, csak kerüljön a kezembe! Tisztára gulyáshússá aprítom a gaz csábítót! Nem? No hát akkor nem is tudhatja, milyen félelmet állottam ki a novellám sorsa miatt. A kíváncsiság abajgatására változtam át léggyé és repültem be az ön ablakán .. • És ön engem megölt . . íme ez az expositió — szólt a kis légy, s vésztjóslóan zizegtette szárnyait s meresztő szemeit — most jön a kifejlet, ön engem vérig sértett írói becsületemben. De nemcsak engem, hanem még sok más szerencsétlen társamat, a száz meg száz letorkolt novellairót. E szavakkal körülrepült a szobában , egyszerre csak annak mindenik zugából ezernyi ezer légy, dongó, szúnyog, darázs, méh röpült elő, s mikor Adolárt fülsikeriet dongásukkal halálra rémitették, rászállottak és hegyes falánkjukat kéjelegve szúrták vonagló testébe . . . * Mikor Adolár reggel felébredt, csak ugy folyt róla az izzadság s ugy érezte magát, mintha fejjel beleesett volna fölül a rotácziós masinába és egy félóra múlva jött volna ki belőle alul. Első dolga volt az ágy előtti szőnyegre pillantani, hát bizony a kis legyecske még most is csak ott feküdt élettelenül . . . NÓGRÁDI JENŐ.