Esztergom és Vidéke, 1894 (16. évfolyam, 1-103. szám)

1894-01-04 / 1. szám

érdemet szerzett magának szülővárosa irányában. Lehetnek, tudjuk, hogy vannak is egyesek, kik ósdi szellem­től áthatva még mindig a separatis­musnak hódolnak, de meg vagyunk győződve, hogy rövid idő alatt meg­fogják ismerni az egyesülés üdvös eredményeit, és belátva téves állás­pontjukat, meg fognak barátkozni az uj helyzettel. Az esztergomi egyetemi bál. Esztergom, január 3. (Á. V.) Nemsokára a bálozás haute saisonjában vagyunk és igy ak­tuális théma — különösen a jeunesse d­orée-ra­ nézve — az idei farsang első mulatsága, az esztergomi egyetemi bál. Pardon­ nem önhittség vitt eme nyilatkozatra, hanem szeretett szülő­városunk mérvadó közönségnek amaz állítása, hogy bálunk hetedhét vá­rosra szóló mulatság lesz. Az esztergomi egyetemi bál czél­ja a szépek és csúnyák (a szépek és csúnyák alatt a szép hölgyeket és az ifjakat értjük ama mondás után : "Lá­nyok, lányok arany tulipánok, gye­rekek, gyerekek földi boszorkányok") vigadásán kívül egy nemes intézmény létesülésének lehetősége. Akik a mensa academicának felvetett eszméjét ismerik, azokról re­méljük, hogy nem tagadják meg a pártfogást, a­kik pedig nem ismerik, azokkal néhány szóval leszünk bát­rak az eszmét megismertetni. A mensa academicát a bécsi „Studentenheim" és a külföldi hason­czélú intézmények bázisán tervezik, természetesen hazai viszonyokra át­ültetve. A nemes intézmény főczélja a szegényebb sorsú egyetemi hallgatók megélhetését biztosítani, a jobbmódú­aknak pedig módot nyújtani arra, hogy olcsóbban éljenek a méregdrága fővárosban és így szüleiket a nagyobb kiadásoktól felmentsék. A fővárosban élő egyetemi pol­gárok a viszonyok és az élelmezés különfélesége folytán nagyon el van­nak egymástól választva. A mensa academica módot nyújtana arra, hogy az ifjúság egymással gyakrabban (na­ponta többször) érintkezzék. Az által az egyetemi társas élet javulna, a hason gondolkodású és a hasonfelfo­gású ifjak együttélése jótékonyan hatna úgy szellemi, mint anyagi éle­tükre. A főváros tömkelegében, sajnos, gyakran keverednek az intelligens if­jak hozzájuk nem méltó társaságba, amelyben azonban mégis szívesen tartózkodnak méltóbb hiányában. Számtalan példa van arra, mily sok derék nemes lelkületű ifjú bukott el az örvényben a rossz környezet be­folyása következtében. Itt bizonyodik be leginkább ama régi közmondás „Mala societas depravat bonos móres." Ez röviden a mensa academica főczélja ugy anyagi, mint szellemi te­kintetben. Reméljük, hogy a lelkes és in­telligens esztergomi közönség, mely a jóért, szépért és nemesért mindig lelkesedett, minket sem fog cserben hagyni, akkor, midőn egy nemes ügynek szolgálunk, midőn egy élve­zetes estét szerzünk szülővárosunknak ama reményben, hogy az anyagi siker az erkölcsivel párosulni fog. Mindenekelőtt Esztergom hires százszorszépeihez fordulunk, ama szé­pekhez, kik lelkeseknek és áldozatké­szeknek mutatták magukat már több jótékony ezélű aktusnál, hogy járulja­nak a mulatság fényéhez és sikeré­hez ugy megjelenésükkel, mint a tombolához való adakozásukkal. For­­­dulunk, azután a lelkes közönséghez, klérushoz, hogy támogassanak bennünket annyira, a mennyire azt a szent, nemes és humánus czél megérdemli, tovább tánczolt a forró levegőben vigan, önfeledten. Mintha nem is venné észre, hogy köhög s a vérfolt a kis kendőn ismé­telve megjelenik. Tragikusnak tetszett előttem ez a haláltáncz. Nem birtam tovább nézni. Kirohan­tam a teremből. Annyira hatott reám a látott jelenet, hogy rosszul lettem. Künn az előcsarnokban fel és lesétálva, kissé magamhoz tértem. Elitéltem önmagam­ban a könnyelmű szülőket, akik a be­teg leányt tánczolni engedték és elitél­tem a leányt is, hogy a táncz szenvedé­lyeért ilyen vakon koczkára teszi életét. A tánczzene melódiája kihangzott a teremből: Keringő járta. A terem egyik ajtajából láttam, hogy a szőke leány tánczol, folyton tánczol. Egyik tánczos karjaiból a másikba ... a haláléba. Borzalmas látvány volt. Szinte megkönnyebbültem, amikor a czigányok abbahagyták a zenét, s a kla­rinét riadója jelentette, hogy a souper megkezdődik. Igen , a souper a bálok kellemes intermezzója. A kisasszonykák vígan szökdécselnek tánczosaik karjain a meg­terített asztalok között, a czigánybanda apró csoportokra oszolva foglal állást az éttermek különböző pontjain, a pinczérek tüntetőleg durrogtatják a pezsgős pa­laczkokat és a tánczosok most már szabadon udvarolhatnak kaczagó szom­szédnőiknek, akik ilyenkor hálás médiu­mok e tekintetben — hiszen a szegény fiatal ember annyit fáradott, annyit tán­czolt ! Megérdemli a meghallgatott ud­varlás ártatlan örömét! Ösztönszerűleg is szőke Gautier Margitom közelében foglaltam helyet az egyik kisebb asztalnál. A fiatal emberek egész raja vette körül s ő kaczagott, mulatott, hol ide, hol oda fordult, min­den megjegyzést meghalott, megfi­gyelt, mindegyik „pajtásnak" — igy nevezte tártozásait — volt egy vi­dám mosolygása, kaczagó megjegy­zése s mindezt jóizően, fesztelenül tette, ugy, hogy mulatott gerle nevetésén az egész férfitársaság , mintha nem tudná, hogy egy valaki, egy ismeretlen valaki ott a közelében, szorulni érzi , a­mikor látja azt a hamis vigságot, szivét. Mintha nem vettem volna észre, hogy hányszor kapja az asztalkendőt ajkaihoz, hányszor köhint bele. És inne­n újra ott a piros folt az abroszon. Hogy környezet — mások — nem veszik észre azt, a­mit én? Hát nem fél attól, hogy észeveszik, ha már ő maga semmibe sem veszi a pillangó röpködését a láng körül ? Hát csak nekem kell az ilyet észrevenni, nekem a rövidlátónak ? nekem az érzékeny poéta léleknek ? Komolyan mondhatom, ritkán érez­tem ekkora részvétet sőt fájdalmat, mint akkor, — látva egy szép leány nevető haldoklását. Könnyű, fehér ruha volt rajta, ép olyan, mint a koporsóban fekvő fiatal leányoké,­­i­éza halvány volt, csak han­gos nevetése, mosolygó arcza, ragyogó szemei hitethették el az emberrel, hogy egészséges. És ott volt az asztalkendő mellett a kis csipkekendő s ott láttam mindkettőn a halál piros pecsétjét: a halvány vér­foltot. Megkezdték a szuper csárdást, a szőke, leány rögtön felugrott. Lassankint kiürül az étterem s egye­dül maradtam. Egy pillantást vetve az átellenben levő asztalra, észrevettem, hogy a csip­kekendő meg az asztalkendő is ott ma­radt, a szőke leány hátrahagyta. Odamentem az asztalhoz. Kezembe vettem az egyik kendőt. Nézem forgatom,­­ sehol semmi vérfolt. Mi ez? Káprá­zat ? Előveszem a másik kendőt. Látom, ugyanaz a gyűrött, csipkeszélű batiszt­kendő . . . Ezen nem volt vérfolt. Nem értettem a dolgot. Jobban szemügyre vettem a két ken­dőt. Az egyiken a korcsmáros, a mási­kon az ő czimeres piros monogram­mja. Valósággal felvillanyozva rohantam ki az étteremből, kezemben a vérfoltos . . . azaz monogrammos csipkekendővel. — Engedelmet . . . ott ültem szem­ben önökkel ... ott hagyta nagysád . . . — Ah! — igen ott felejtettem, köszönöm. Már kerestem is . . . Köszö­nöm uram . . . És meghajtottam magam előtte bol­dogságtól sugárzó arczczal, és tánczolni kezdtem. Jóság Ma már asszony, három kedves ap­makk. édes anyja és egészséges mint a Ifj. Gsathó Aurél. A közbiztosság. Tél derekán, amikor a hangyák legjavában fogyasztják szorgalmuk összehalmozott gyümölcseit s a vig tücsök elkezd koplalni — mint a mese tartja — ilyenkor az emberek közt is megromlik a vagyon biztos­sága. Az élete is némelykor. A lopás, betörés, rablás, igaz, általában véve is hozzá tartozik az emberi társaság életrendjéhez, amint­hogy a többi bűn is örökkévaló, de mégis a szigorúbb évszakban kezd virágozni. A fagy, szél és hó ked­vez neki s már aki akár merő go­nosz indulatból, akár szükségből és nyomorból nyújtja ki kezét jogtalan és erkölcstelen módon másnak hol­mija után, az leginkább ilyenkor teszi, amikor a hideg ellen is meg kell védnie magát és övéit ruhával vagy fűtött lakással s amikor ennélfogva a bűnre hajló okok fizikailag is erő­sebbek. Így van ez minden télen , de az idei tél mintha rosszabb volna a megelőző két havas és zúzmarás tél­nél is. Úgy látszik, az ország egyes részeiben kimaradt termés a fő oka a gyakoribb vagyon elleni bűntettek­nek, amelyek most már nem szór­ványosan, hanem epidemikusan kez­denek föllépni, itt-ott igen veszedel­mes alakban. Az országban a közbiztosság szemmel láthatólag lazul s félő, hogy az állapotok még tovább fognak romlani. Budapesten magában is szapo­rodni kezdenek a lopás, betörés és útonállás esetei. Pedig a magyar fő­város közbiztonsági állapota a kon­tinensen a legjobbak közé emel­kedett. A közönség nem igen vette tudomásul, de tény, hogy Török Já­nos rendőrfőnöki régiméje­s utódjá­nak , Sélley Sándornak hozzá méltó hivatalviselése a főváros rendőrségi ügyeit, igen nagy akadályok leküz­dése után — amelyek között nem utolsó volt a közönség indolenéziája — nem csak purifikálta, de a köz­szolgálatot olyanná tette, amely a nagy európai városok szakemberei­nek figyelmét is fölébresztette. Most azonban a nehezen megteremtett köz­biztonsági viszonyok itt is ingadoz­nak. Igen kelletlen tünemények me­rültek föl az ország több városában is egyszerre, de sokkal brutálisabb alakban. Egerben a főispáni la­kást is feltörték. Ugy ott, mint E­s­z­tergomban és Kalocsán egész sorozat betöréses lopás fordult elő, igen nagy szemtelenséggel végrehajtva, Kalocsán pláne gyilkosság kíséreté­ben, amelynek egy fiatal kereskedő esett áldozatul. Másunnan is érkez­nek, bár kevésbbé veszedelmes be­törések hírei. Egy Sobri, Patkó vig­ad­T­vánszky-renaissance-tól aliai ,ren­dőrségi szervezet mellett p|rsze nem lehet többé tartani; de iétségtelen az is, hogy a közbiztonság tovább­romlása igen kellemetlen helyzeteket teremthetne az ország eges vidé­kein, főképen a vidéki vr­osokban, ahol az autonóm rendőri szolgálat többnyire nincs abban a­elyzetben — uti exemplum docet — hogy a gazemberek merészebb föllépsét meg­akadályozhassa. Indokolt tehát az aggdalom s az a kívánság, hogy ez azjabb ve­szély elháritassék. Ami az orvoslást illeti al­l a­m­i rendőri hatóságokna ne­m,­hetne semmit indokoltan szemükre vetni. Az állami csendőrség kitünő s alig megbecsülhető műnk végez naponkint az ország egész­erületén. Itt nem csak a szervezet igyon jó, de az emberek is derekakA nehéz szolgálatban való kitartás­­a nehéz helyzetekben való kötekségtudó. sokszor hősies magaviselet folytono­san dicséri a magyar csedőrt­ . A fővárosi államrendőrség is daza magaslatán van már a mel­lett a kormány, a főváros és szó állandó figyelmének tárgya Újabb,­­ az elavult „boltőr" intézetyt­i akarja alakítani a belügymiszter. Ezeken mindenesetre :het még javítani, főképen a l­é­t­s­z­á­i­d­o­t­á­c­z­i­ó dolgában és­­ t kell is , de azt nem lehet mondaniogy adatokat rosszul teljesitik. Nagy hiba van azoran a v­á­r­o­s­o­k­b­a­n és k­ö­z­s­ég­e­k­b­n. A városok autonóm renersége igen keveset ér. Sem szerveze, sem sze­mélyzete nem olyan, hol rosszabb viszonyok közt* helyt tuda állam­ a közönség vagyonbizton.^a mei Gyarló ósdi iitézmey lett helyen , alig egy-két várs az, mely rendőrségét a főváros­ban eddig szervezni tudta. Ami különen me magyarázza azt a vakerős, amelylyel épen a vidéki rosok ütötte föl fejét a lopás­­ bete A községeknek az n­agy bájuk, hogy abszolút esem rendőri hatáskör ni­n­csen. Erről a törvényhozó 1886­ szerencsésen megfeledkez:. De ezt a községekben súlyos? érzik közguny tárgya pl. az is,hogy valakinek a háza előtt ej kun macska tetemei hevernek, , elüljá­ságnak még annyi rende hatal" sincs, hogy annak eltak­tását rendelje. Ennek a fórumás a szolgabiróság. Igy azután abban községben, ahol sem szol^iró, sem csendőrség nem lakik, azolute jó Isten az egyedüli rendi hatos. Kivéve Bácskában, ahol notór tolvajokból sok helyütt „felős csen­dőrségen alakítottak. Hihetetlen, de igy v. Már most, hogy a rosok tető és a községek nem tető­­­­dőrsége uj és sürgős rendri szen­zésre szorul, az kétségtel. S ha szervezést kontemplálják olvet bele kell kombinálnia­m: e­g re­dőrség intézményt is, azt a pénzt, amibe a roga inti­mény a birtokosoknak kii, öss­­zeszik, akkor pompás másod­rangú fegyveres endőr­s­é­g kerül-e ki belőle, ilyet áll;­mositani lehetne s igen bznos ka­p­csolatba hozni a m. kir. rendőrsé­get, amelynek részletekl ható ta­pintó csápja lehetne a legsebb ki­ségben is. Egyebekben pedig n ennél

Next