Esztergom és Vidéke, 1907 (29. évfolyam, 1-100. szám)
1907-01-01 / 1. szám
gyes szép határ gyeppel ékesített erdejét, szántóföldjét, adjon be szőlőtermést a Hegyalja szőlőhegyeire, óvjon meg bennünket éhségtől, betegségtől, háborútól, az országos herce-hurcától, adja meg, hogy király a népével, nép az ő családjával tudjon örülni az új esztendőnek, tudjon örülni azért, mert ő maga is közreműködött az új esztendő boldogságában. Ilyen érzelmek hatása közben kívánunk mi olvasóinknak boldog újévet ! A kaszinó évzáró közgyűlése. Az esztergomi kaszinó, mely egyike az ország legrégibb kaszinóinak, hatvankettedik évi rendes közgyűlését, az évek hosszú sora által szentesített szokáshoz képest karácsony másodnapján, szerdán tartotta meg, a tagok elég nagyszámú érdeklődése mellett. Reusz József volt elnök elhalálozása folytán üres lévén az elnöki szék, a közgyűlést Büttner Róbert, igazgató nyitotta meg, ki miután üdvözölte a megjelent tagokat, felkérte a társulat titkárát Einczinger Ferencet, jelentésének felolvasására. A kaszinó elmúlt évi működését visszatükröző titkári jelentést a jelenvoltak nagy érdeklődéssel hallgatták, mely így szóllott: Tekintetes Közgyűlés! Az egyesületek életében a az a nap, melyben önmagának közgyűlés beszámol egy évi működéséről. Ez, ha vesszük annyi, mintha Ön életrajzát innánk és évről-évre a bel életében megtörtént eseményeket időrendben felsorolnánk. Csekélységemnek jutott a szerep, hogy kaszinónk 1906 évi, immár 62-ik évi működését, történetünk táblájára feljegyezzem. Azonban, ha önéletrajzot írok, mitől jelen ténykedésem miben sem különbözik, óvatos kezekkel kell azzal bánnom. Igaz, hogy meg lehet bocsájtanunk azon körülményt, hogy önmagunk irányában elfogultak vagyunk, mégis a tárgyilagosság korlátozására emberi fegyelmezettségünk kevés erővel rendelkezik. Igaz lehet az életrajz, szóról-szóra, de amennyiben több igazat elhallgat, hamis benyomást kelthet. Ha nem is dicséri, vagy védi magát, de könnyen olyan színt ölthet magára, milyennek magát láttatni szeretné. És eme vágyódásának kifejezésre jutása körül már könnyen elkalandozhat a képzelet régióiba. Mivel azonban önmagunkról, önmagunk előtt számolok be jelentésemmel, az érdekközösség elvénél fogva bízom hallgatóim szíves elnézésében. Bizonyos melankoliával kell hangsúlyoznom, hogy társadalmi életünkben általában és annak fejlődésében, nincsenek markáns jelek. Nagyon is prózai, egyenletes, az érzik minden vonalon, hogy a rideg számító élet tette reá kezét, sőt talán jobban ezen a téren is az a dekadentia uralkodik, mely egyesületünket is polip karjai közé ragadta. Kaszinóinknak, mint társadalmi egyesületnek az a célja, hogy társas életünk mérvadó faktora legyen, az élet mozgalmasságának hőmérőjeként kell jelentkezni és itt kellene összefutni a sok érdek szálnak, mely társadalmunkat alkotja. Aggódva tűnődöm ezen, mert nem látom felkelni a csillagot, mely a jövendő tavasz vezérpontja lenne. Hajdan a kaszinó barátságos otthon, látogatott összejövetelek szinhelye volt és hogy ismét azzá legyen, olvadjon el a közöny burkoló jégkérge, friss, uj, meleg vér járja át éltetőn, életre hivatott idegeit, szivem mélyéből kívánom. Jelentésem során elsőben az egyesületünket ért gyászról kell megemlékeznem, mely Reusz József elnökünk elhalálozásával érte egyesületünket. És mert az egyén elmúlik tek. közgyűlés, letűnik a működés szinteréről, álljon meg az élők összessége a társadalom azok elmúlása felett. Mert kegyelet nélkül valóban hálátlan lenne derék munkásai iránt, kiknek az elismerés sokszor az egyedüli jutalma csak. Köztiszteletben állott elnökünk emlékének óhajtok áldozni, ki itt körünkben, mint kaszinónk mindenkor lelkes tagja, közbecsülést és hervadhatlan érdemeket szerzett. Sajnos, egyesületünk vezetésében hosszú betegsége folytán nem vehette ki kellőkép részét, de jó akaratát és vonzódását még utolsó napjaiban is kifejezésre juttatta. Tegyünk szellemileg egy ciprus ágat hóboritotta sírjára és adjuk át kegyelettel emlékét egyesületünk történetének. . Egyesületünk tagjai sorából kiragadta a halál a lefolyt évben Kollár Mihály választmányi tagot, kinek ravatalára diszes koszorút helyeztünk kegyeletünk jeléül, továbbá Vörös József, Malína Lajos és Zsiga László tagtársainkat. Választmányi üléseinknek úgyszólván állandó megbeszélés tárgyát képezte a hátralékos házbér ügyünk. Az esztergomi takarékpénztár, mint háztulajdonos ugyanis jelenleg 4000 K. házbér hátralékot vezet terhünkre és ez irányban oly kérelemmel fordultunk a társasághoz, hogy ismeretes humánus gondolkozására és városunk fellendítése körül kifejtett sokoldalú ténykedésére apellálva, kértük miként e 4000 K. házbérhátralékot 10 év alatt 400 koronás részletekben fizethessük vissza és hogy a rendes évi bérből engedjen el e 400 K-val terhelt 10 év alatt egy hányadot. Egyesületünk március idusán szépen sikerült matinét rendezett, melyen szerepeltek Brenner Juliska, Frey Vilmos dr., Brenner Sándor és csekélységem. E hó 15-én pedig Rákóczi ünnepélyt rendezett mely minden tekintetben magas nivón állt és fényes eredménnyel zárult. Ez ünnepélyen közreműködtek: özv. Müller Gyuláné, Büttner Irmuska, Berán Károly, Bárdos Sándor, Berényi Zoltán dr., Bertalan József, Brenner Antal dr., Brenner József ifj., Csernák Béla, Istvánfi Elemér, Kartaly István ifj., Katona Sándor, dr., Marosi Ferenc, Müller Gyula, Schenkengel Antal ifj. és csekélységem. Továbbá, mint vendég az ünnepély bezárójául nagy hatású szárnyaló emlékbeszédet tartott Dombay Nárcisz bencés tanár. A választmány elhatározta, hogy a tagok gyakoribb összejövetelét célozva, szórakoztatóan tudományos jellegű felolvasások rendezését veszi programmjába, melynek megnyitójául Tóbiás Frigyes Ganz társasági mérnök a villamosságról és annak jelenségeiről tartott szép sikerű látogatott előadást. Bátor vagyok indítványozni, hogy az estélyeken szereplő hölgyeknek és ura%knak a jelen közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet szavazzon, különösen kiemelve szeretet igazgatónk, Büttner Róbert érdemeit, ki fáradhatlan segítő társa szakavatott vezetője és főrendezője műkedvelőinknek, kérve tőle műkedvelő társaim nevében, hogy jóindulatát a jövőben sem vonja meg tőlünk. A Széchényi pályadíj tételéül a főgimnáziumi ifjúság részére, ez évben mint legidőszerűbb témát: Emlékbeszéd Rákóczi hamvainak hazahozatala alkalmából, tűztük ki Kaszinónk beléletéről, mai helyzetéről és forgalmáról bátor leszek felolvasni a számvizsgáló bizottság és könyvtáros következő jelentéseit. A titkári jelentéssel kapcsolatosan könyvtáros és a számvizsgáló bizottság jelentését olvasta fel a titkár. A számvizsgálók szerint a kaszinó anyagi helyzete nem változott. Az évi összes bevétel volt: 7075 kor. 44 fillér, ezzel szemben a kiadás : 6265 kor. 07 fillér. A jelentések tudomásul vétele után a jövő évi költségvetés állapíttatott meg, mit négy darab kölcsönkötvénynek kisorsolása követett. Kihúzattak : 62. számú (Frey Ferencé), 31. sz (Leimdörfer Nándoré), 54 sz. (Kollár Péteré) és 73. sz. (Istvánffy Eleméré). Miután a közgyűlés a tisztviselőknek fáradozásukért jegyzőkönyvi köszönetet mondott, Büttner Róbert igazgató a maga és tiszttársai nevében lemondott és felkérte id. Brenner Józsefet, hogy a tisztikar megválasztásának idejére, a közgyűlést, mint korelnök vezetni szives legyen. Id. Brenner József átvévén a korelnökséget, elrendelte a szavazást az új tisztikar és a választmány megválasztására. A szavazás eredményeképen a tisztikar a következő : isner Elnök: Niedermann Pál. Igazgató : BottRóbert Titkár: Einczinger Ferenc Ügyész: Horn Károly dr. Pénztáros: Berán Károly. Háznagy: Nedeczky Béla. Könyvtárnok: Várallyay Sándor. Választmányi tagokul megválasztottak : Áldod Mór dr., Berényi Gyula dr., Berényi Zoltán dr., Bleszl Ferenc, id. Brenner József, Brutsi bánhöz. Az apáca merő ellentéte: fekete, dús hajú és sötét fekete szemű leány volt. A tavaszi sugár, a jég, a madárdal megihlető őket. S beszédes lett az ajkuk. „Ugye megígérted nővér, hogy Te is elmondod életed történetét." Szólt a beteg és nagy kék szemeit kérően függeszti az apácára . . . S elkezdte a kékruhás, fehér főkötős szent lány. Csendes, alig hallható, hangon, mely néha a suttogásba olvadt. Olykorolykor megállt, mintha rendeznie kellene gondolatait és mintha sok fájdalmat elevenítene fel. „Atyám — kezdé — még kicsiny koromban elhalt és én egyetlen fitestvéremmel és idősebb nővéremmel édesanyám gondjaira maradtam. Csendes boldogságban, az anyai szeretet melegén nőttem fel, mint puha fészekben a pelyhes íiók. Leány testvérem férjhez ment már és bátyámat is elszállitá hazulról az élet. Én mint 16 éves kis leány maradtam egyedül anyámnál, kinek mindég kedvence voltam. Csendes, kis városka volt, ahol laktunk. Mély völgyben fekvő. Hatalmas, egekbe nyuló hegyek környezték és erdőségek, ahová sokat eljártam virágot szedni, ha hozott a kikelet. Ide jártam el délutánonként madárdalt hallgatni és gyönyörködni abban, amit a természet nyújt azoknak, kik rajongói. Erősen vallásos nevelésben részesültem. Mindig apácák neveltek. Tele volt a lelkem istenimádással, szeretettel és csodálattal. Mint minden leánynak, nekem is megvoltak a magam ábránd képeim. Álmaimban láttam egy férfit; magas, büszke, éjszeműt, aki eljön egyszer és elvisz, mint a mesebeli tündérkirályfi a maga tündérkirálynőjét . . . Egyszer aztán, tisztán emlékezem még, a legelső „nyilvános bálomon" megismertem egy ifjút. Egy álomarcú gyereket. Soha olyan különöset, soha olyan édeset nem éreztem, mint akkor. Úgy éreztem eljött az az ifjú, akiről én annyi tündérszép álmot szőttem egybe. Mintha álmaim mind beteltek volna. Azután jött a végzetem. xVegszerettük egymást nagyon, a fiatal, lánglelkek lázas szerelmével. Azután elhalgatott . . . „Miért hallgattál el Immakulata ?" szólt halkan a beteg. Folytasd kérlek ! Rögtön, suttogá az apáca és elsietett a másik beteghez, aki lázas álmában rémképeket látott. Felkeltette és vizet adott néki inni. Visszatért a beteg leányhoz. Ami azután jön, az nagyon szomorú — folytatta. — Mély, vallási árok állott gátnak közénk. Ő nem volt azon az igaz, egyedül üdvözítő hiten, amelyen én vagyok. De ezt a gátat legyőzte a szerelem és mi egymásban már csak a szerető lelket néztük. Egyszer aztán . . . virágos tavasszal. . . vége szakadt mindennek . .. Anyám nem volt otthon. Az egész lakásban csak ketten voltunk. Beszélgettünk, mint mindég, a boldogságról, arról az elérhetetlen valamiről, mire egész életén át törekszik az ember. De elérni sohasem tudja. Feláldozza érte az életét is, hogy elérje, s mikor befejeződött a nagy színjáték utolsó felvonása is, mikor már nem él, akkor éri el. Talán ez a bűvölő, tavaszi szellő, talán valami gonosz szellem szállta meg a lelkét . . . Megfogta a kezemet és nem akarta elbocsájtani . . . Magához húzott erővel és remegő ajakkal tapadt az én ajkamra. Mikor megtette, mint kielégített vérszopó tigris, rogyott le előttem a földre... Ellöktem magamtól . . . Megutáltam. ből. Takarodjék ! — Kiáltottam teljes erőmElberget ? — kérdé és ment kifelé, szótlanul . . . Kicsordult a könnye . . . Vissza-vissza nézett, bágyadt, fájó nézéssel, ami nagyon a lelkembe vésődött. Soha idő e nézést ki nem égett belőlem... Majd megölt véle . . . S mikor elment, csak akkor lettem igaz leány. Levetettem magamat a földre és úgy zokogtam. Sirattam azt a boldogságot, amelyet már elértnek véltem . . . Mikor anyám hazajött, azzal fogadtam: felveszem a fátyolt . . . * ' #* Azóta nem láttam őt. Azt hallottam róla, hogy valami nagyon gazdag, előkelő leányt vett felségül, akivel — hiszem — most is boldog . . . Imént mondtad nővér, hogy a boldogságot csak meg lehet közelíteni, de elérni csak akkor, ha elérkezett az élet vége.. . Ugy van, gyermek . . . Két kórházi szolga vitt hordágyon a termen keresztül egy halottat. Letakarták fehér lepellel, de a leplen is átütött a vér kékes-vörös színe. Az apáca önkénytelenül megrezzent. Mikor előttük mentek, lecsúszott a halott arcáról a lepel . . . Halántékán hatalmas golyó ütötte seb . . . Immaculata a holttestre nézett . . . Megriadt, visszarettent . . . Éles sikollyal rogyott a földre. Ő volt az egykori . . . A beteg lány egy pillantás alatt átérzett mindent . . . Immakulata nővér, — szólt beteges, töredezett hangon — az ember csak akkor éri el igazán a boldogságot, ha a nagy színjáték utolsó aktusa is lejátszódot. III. Megint ősz van. Hideg, fojtó ködös ősz. Levélgyilkos, virágölő . . . Mintha már a telet hozná az a hideg szél, mi észak felől kerekedik és sorra fújja el a sírokon égő kegyelet világokat . . . Egy besüppedt, gondozatlan sir előtt egy apáca térdel . . . Lehajtá fejét és imádkozik ... S a siron nyíló őszi rózsa bánatosan hajtja le fehér, selyemsziromját, mintha ő is sima . .. Budapest, 1906. nov. 24. Pártos Zoltán. medikus.