Esztergom és Vidéke, 1915 (37. évfolyam, 1-101. szám)
1915-01-01 / 1. szám
két év határa között. Midőn így két év határa között állunk, előttünk a bizonytalan jövő, hátunk mögött a múlt, illő, hogy ilyenkor magunkba szállva, a múltra édes visszaemlékezéssel gondoljunk, a bizonytalan jövőbe pedig Istenbe helyezett hittel tekintsünk. Ismét elmúlt egy esztendő. Örömével, fájdalmával és bánatával együtt eltűnt a mulandóság végtelen tengerébe. Oh bár a feledékenység fátyola borulna az 1914.-ik évre, annak súlyos csapásaira, melyek az emberiséget megsemmisüléssel fenyegették ! De a feledékenység fátyola nem takarja el a naponként meg megujjuló világháborúnak eseményeit. Általános a feljajdulás, hogy miért emlékezzünk a multakról hálatelt kebellel ? Azokról a szenvedésekről, szerencsétlenségekről vagy csapásokról, amelyek bennünket a múlt évben értek! Az egyik családnál hiányzik a családfő , ott maradt északkeleten a csatatéren, az ellenség golyójától szivén találva, hősi halált halt. A másiknál megjött ugyan a családapa, ki eddig kenyérkereső volt, de az ellenség gránátjának egy szilánkja, egész életre koldussá, nyomorékká tette. Az egyik családnál nem találják maguk között a testvérek azt az ifjú erőt, akinek helye az apja mellett pótolhatatlan, mert messze idegenben az egyeduralomra vágyó atyuskának gyilkos birodalmában nehéz fogságban sóhajtozik a szabadulás után. A másik családnál özvegy édesanya hullatja fájdalmas könnyeit, hogy egyetlen fiát az emberi érzésből kivetkőzött szerb komitácsik agyongyilkolták. Most jajgatva igy kiáltanak fel: miért emlékezzem meg hálatelt kebellel az elmúlt esztendő eseményeiről? Ha csak azon nagy bánatról nem, amely az én szivemet érte ! Kihalt az én szivemből a hálaérzet, üres az, mint a kietlen puszta, melyben nem talál viszhangra a hálának szava. Oh de hát csak akkor emlegessük szeretetettel a gondviselő Istennek nevét, csak akkor áldjuk hálával eltelve gondviselésnek munkáját, midőn atyai szeretetével eláraszt bennünket ? És mindannyiszor elforduljunk tőle amidőn a nemszeretem napok bekövetkeznek ? De nekünk magyaroknak igazságos ügyünkben nem szabad elfelejtenünk, hogy azt, akit az Isten szeret, megostorozza, s akit fiává fogad, szenvedésekkel látogatja meg. Jusson eszünkbe az ó testamentumból Jób története, kinek szenvedéseit felesége nem nézhetvén, — így szólt: „Átkozd meg szüleidet és halj meg" — A béketűrő Job pedig így felelt: „Ha jót elvettük, nem kell-e a gonoszat is elszenvednünk ? Istenem, ha az embernek dolgai, napjai mindig jól folynának, akkor a jót megbecsülni nem tudván, elbizakodottá lennének, embertársainkat lenéznék, megvetnék. Minthogy az aranyszabály mondja: Akkor drága az egészség, mikor meglep a betegség. Így vagyunk jó napjainkkal és jó dolgainkkal is; akkor sóhajtozunk utánuk, mikor elvesztettük őket. Bár kitörölhetnők emlékeztünk tárházából a most tőlünk bucsuzó esztendőnek szivet szaggató szomorú képeit. De mikor fog ezen végpusztulással fenyegető veszedelmekre a feledés fátyola borulni ? Majd csak az égben lakozó Isten, kinek mindenek hatalmában vannak, ki előtt semmi sincs elrejtve, kinek elébe senki legyőzhetetlen akadályokat nem gördíthet, ki ismeri igazságos ügyünket, valamint a cselszövő hatalmak titkos bűneit látja, ő fogja majd orvosolni nehéz bajainkat, ő csepegtet gyógyírt sajgó sebeinkre. Midőn így két év határa között állunk, igen illő dolog, hogy a bizonytalan jövőbe Istenbe helyezett hittel tekintsünk. Mi fog velünk történni a jövőben, ki tudná előre megmondani? Valamint szakadatlan boldogságot nem remélhetünk úgy véghetetlen boldogtalanságtól sem kell tartanunk. Hanem mint a természetben borút derű, azonképpen a szomorúságot is öröm fogja felváltani. De hogy melyik lesz tartósabb: örömünk vagy bánatunk, az Isten kezében vagyon. Meglehet, hogy rencse, oly boldogság oly szómegelégedés vár ránk és oly ez új évben, melyre nem is számítottunk. De az is meglehet, hogy nehéz, bús, fájdalmas napjainkhoz még súlyosabb napok csatlakoznak ez új esztendőben. De legyen bármiként, azt az egyet tudjuk, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk. Most amikor búcsúzik az ó év az újtól, mint egykor Jákob a rabok révénél mondotta az angyalnak, mondjuk el mi is : „Nem eresztlek, nem bocsátlak el addig Uram tégedet, míg meg nem áldasz engemet." Magyaroknak Istene hozz boldog új esztendőt, szegény elárvult nemzetünkre! Pataky Béla: II. Hadgyakorlaton. A hétéves háború rendkívül kimerítette a porosz nemzetet. Épen azért a diadalmas uralkodó, akinek az állami pénztárban harminc millió tallérja maradt, minden áron segíteni akart népén. Serény építkezést rendelt el. Tizennégyezer új ház épült, Sziléziát gondosan gyarmatosította. De hadseregét is fejlesztette, hogy még nagyobb hivatása legyen. A legújabb nagy hadgyakorlaton azt a feladatot tűzte ki, hogy a lovasságból négy könnyű és négy nehéz ezred — saját belátása szerint — vonuljon előre sebesen, de mintaszerűen rendben, ahogy a király kívánja. Tehát az volt az igyekezet, hogy minél gyorsabb és rendesebb támadás biztosítsa a sikert. A gyakorlat azonban csütörtököt mondott. Az indító első ezred ugyanis annyira megzavarodott, hogy többi is utánna bomlott. Még a hiares huszárezred is fejetlenül vágtatott a király felé. A vezető huszárhadnagy észrevette, hogy a király mankójával igyekszik őt megfenyíteni, tehát villámsebesen megfordult és gyorsan rendbeszedte szétszórt vitézeit. Nagy Frigyes meglepetve nézte a hadnagy csodálatos lelki nyugalmát és megparancsolta, hogy most ismételjék az előbbi gyakorlatot, de teljesen megfordítva. És ekkor az új huszárezred rögtön első helyre került. Remek kibontakozása végtelen örömet szerzett a hadúrnak. Alig érkeztek azonban a huszárok haza, a hadnagy azonnal jelentkezett tábornokánál, hogy lemondjon további szolgálatáról. — Hiszen én önt ezzel adjutánsomnak szántam fedezve a tábornok. — válaszolt ha— Köszönöm, tábornok úr. De ha nem méltóztatik lemondásomat elfogadni, kérem tessék azt ő felsége elé terjeszteni. — Mondja el őszintén, mi történt ? — Jelentem tábornok úr, hogy ő felsége ma haragjában meg akart fenyíteni mankójával és ha el nem vágtatok, örök szégyen ért volna. Valamennyi huszáromnak van erről tudomása és így nem maradhatok tovább az ezred szolgálatában. A tábornok estebédre a királyi asztalhoz kapott meghívást. A király átellenében ült. Első dolgának vélte, hogy a huszárezred nagyszerű fordulatáért és páratlan vezetőjéért gratuláljon kedves generálisának. — Köszönöm felséged kitüntető ítéletét, de végtelenül sajnálom, hogy a mai gyakorlat egyik legkitűnőbb hadnagyomba került. — Mi történhetett ? — Az a derék huszárhadnagy, felség, kit a burkersdorfi csata után felséged közlegényből hadnaggyá emelt, most elbocsátását kéri. A király néhány pillanatig eltűnődött, azután gyorsan ezt kérdezte : Hát valóban olyan kiváló katonatehetség? — Nincsen párja ezredemben. A király nem szólt többet, hanem más napra új gyakorlatot rendelt el. Ekkor Frigyes lovára ült és végig vágtatott a hadisoron, mig a szóban forgó huszárhadnagyot észre nem vette. — Te voltál a burkersdorfi csata hőse ? — Parancsára, felség. — Akkor fiam mától kezdve százados vagy. Már tegnap érzésedre akartam ezt adni, de úgy elrobogtál, mintha ördög szállott volna beléd! Az új huszárszázados nemsokára új diadalokat aratott. (Bef. köv.) Használjunk hadisegély postabélyeget. Jogos aggodalmak. A jövő esztendő prospektivája nem sok jót mutat. Akár a háború ínségei töltik ki a tizenkét hónapot, akár a béke szelíd galambját hozza közénk állandó tartózkodásra, közgazdasági helyzetünk egyaránt nem kecsegtető. Sok magyarázgatás nem kell hozzá. A háborús viszonyok természete mindent érthetővé tesz egyszerre. Ahol háború van, ott nincs nyugalom. Ahonnan elűzik, a nyugalmat, ott nem lehet a megszokott, csendes, de egyedül termékenyítő munka. Hisz már a hadjárat megkezdése előtt jóval észrevehettük a közgazdaságra káros változást, a pénzpiacon és a gabonaárak erősen megindult szűnni nem akaró emelkedésein. A pénzpiac abnormissá lett helyzete rohamosan éreztette rontó hatását, iparunk és kereskedelmünk tevékenységein. Megállt minden e téren, és az a sok feltörő panasz, amely nem ritkán éles jaj-kiálltássá erősbült, bizonyítja napnál fényesebben, hogy micsoda rombolást idézett elő az újabb alakulat. Majd mikor az első behívások megtörténtek, s a részleges mozgósítás rendes arányait érte el, a mezőgazdasági érdekek fájó sérelmei is azonnal jelt adtak magukról. Midőn pedig köztudomásúvá lett az általános mozgósítás, és végrehajtása pár nap alatt tént, a munkáskezektől megtörmegfosztott mezőgazdaságban okozott állapotoktól mindannyian megrémültünk és nehogy e részről katasztrófa szakadjon ránk a közeljövőben, maga a kormány is segítségére sietett a végveszedelemmel fenyegetett mezőgazdaságnak. Gondoskodott, mégpedig a behívottak egy részének hazabocsátásával a takarolás és az összes őszi mezei munkálatok lehető bevégzéséről. Kétségtelen, hogy a kormány ez intézkedése a jövő esztendő