Esztergom és Vidéke, 1916 (38. évfolyam, 1-101. szám)
1916-01-01 / 1. szám
HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DÍJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS DR KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE , 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁMÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., LANSZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN, Esztergom újéve. Az elmúlt év igen nagy próbatétel volt egész hazánkra, de talán egy magyar városon sem oly nagy, mint Esztergomra. Más városoknak érthető közös bajai mellett voltak örömei is, de a mi osztályrészünk csakis az üröm keserű pohara volt. Soha annyi csalódás, elkeseredés, bűj, kicsinyhitüség hajlékainkmint a lefolyt esztendőben. Városunk hajója örvény fölé került s közel jutott a teljes elmerülés veszedelméhez. A gyengéd lelkek már-már kezdtek kétségbeesni s reményvesztetten sóhajtani, hogy rajtunk a jó Istenen kívül senki sem segíthet. Szerencsénk, hogy nem ingott meg mindnyájunk 4 hite s bizodalma, hogy többen akadtak, kik kerestek és találtak módot érvénybe került hajónk megmentéséhez egy oly férfiúnak a kormányhoz állításában, kinek van tapasztalata, tudása s akaratereje a válságos helyzetünkből való kivezetésre. Ha egyeseket kellemetlenül érintett is eleinte, hogy a választott nem saját fiaink közül való, de csakhamar általánossá vált belenyugvás, mikor minden oladalról a legjobbakat hallottuk a kiszemelt férfiú rátermettségéről és munkaerejéről. Ennek a közmegnyugvásnak volt eredménye a múlt csütörtöki választás, amely egyhangú lelkesedéssel dr. Antóny Bélát ültette Esztergom polgármesteri székébe. A felemelő momentumokban gazdag választási esemény mély nyomokat hagyott a választó képviselők s a jelenvolt polgárok lelkében. Mintha mindenkit kicseréltek voltak. Mintha újra gyökeret vert volna bensőnkben a bizakodás sorsunk jövőbeli jobbrafordulása iránt. Kellemes külső, csengő hang, értelmes, logikus és lendületes előadó képesség megfelelő tartalommal párosulva teljes sikerűvé tették az új polgármester első fellépését. Ez a fellépés győzelem volt a szíveken, nem mesterséges színpadi fogásokkal, hanem a hivatott, nagyratermett egyéniség természetes varázsával. A legnagyobb hatást ígért avval érte el, hogy nem nagyokat, fűz-fát, arany hegyeket, hanem csak annyit, amennyit egy minden tekintetben felkészült városfő komoly akarattal valóra képes váltani. Ez adott nyomatékot, súlyt beköszöntőjének, mellyel ellenállhatlanul éreztetni tudta, hogy nem csupán a szavak bűvészével, hanem egyszersmind a tettek emberével van dolgunk, aki akar is, tud is, fog is Esztergom javára dolgozni . Nem hisszük, hogy volt valaki a képviselő testületben, ki az imponáló meggyőző s a külsőn is szemlélhető erővel teljes átérzéssel előadott beköszöntő hatása alatt ne előlegezte volna bizalmát az új polgármesternek. Nyíltan észrevehető volt, hogy mindenkiben feltámadt a készség a megválasztott polgárnagy férfiasan körvonalazott irányító e refr?*k támogatására. Lehet-e vájjon ily kedvező auspiciumok után kétségünk benne, hogy Esztergom város újéve szebb, derűsebb, boldogabb lesz, mint a régi volt? Post nubila Phoebus! Derül az ég fejünk felett. Minden jel azt mutatja, hogy a hosszú jEsztajofk és Vidéke" tárcája. Álmodozom, Gyakran álmodozom nyitvahagyott szemmel, A jövő mennyei boldogságát látom; Telve minden perce, üávvel, szerelemmel, S véled szép kedvesem, egyetlen virágom-Az élet ezernyi aprólékos gondját, Mind-mind elképzelem az utolsó szálig; Álmaim azt véled egyenlőn megosztják, S az üröm örömmé, búm gyönyörre válik. Az életet mintegy, hosszú utat látom, Hol kis lábad nyomán ezer virág terem ; Előled a rögöt mind elhajigálom, S virágió illatát tevéled élvezem A lanyha szellő is kedveskedik nekem, Lágyan cirógatva nevedet susogja; Elmenti lelkem tündéri mesékben, s az álmok aranyos országába vonja Mindenütt csak tel te • Mint sötét tengeren, Eltévedt hajósnak a hajnalcsillaga; Te vagy vezetőm a zajongó életen Miattad nem hagy el a reménység soha. El-el hallgatom a kis madár áanáját, Amint párjához szól búsan, szerelmesen ; Figyelve vigyázva hallgatom a párját S a szerelmi választ esdő szívvel lesemCsakhamar felel reá s a két kis madárka, Együtt folytat aztán zajos víg éneket; Egy sóhaj lebben el te is, én is, bárha, S aztán tova ragad megint a képzelet A szerelem mint a kelő nap sugara, A nyugton szendergőt álmából felveri, Eltölti a házat derült fény világa, Mosolygó ajakkal mond jó reggelt neki-Lázasan dobban meg a szív ketyegője, Mint a bomlott óra, hol siet, hol megáll; S az ész, az emberszív öreg könyvelője, Komoly munka helyett rossz verseket csinál. Az emlék az ember második világa, Midőn a valóság rideg kezét érzi; Jó hogy a tört szivet nehéz bánatába, A régi boldogság emléke kiséri Egy-egy száraz levél, egy elszáradt rózsa, Mennyi szép órát hoz hirtelen eszünkbe; S néhány barna hajszál szalaggal átkötve, Mint kifent tőrhegye szúr a sziveinkbe. Emlékedet látva mint ködfátyolképet, Magam előtt látlak téged szép kedvesem; Vagy csak viziő ez, ábrándos igéret? Vagy a nap sugara törik meg könnyemen ? Rövid multam mintegy régen hallott mese, Tarka színezéssel vonul el előttem ; Oly réginek tetszik az éltem eleje, Hol még álmaimat rémmesékbe szőttem. Látom magam mint kis pityergő gyermeket, Dédelgetve ütni a jó anya ölén ; Szegény anyám mennyit bajlódhatott velem, Még könyves fiúvá felcseperedtem én-Látom még a gyűlölt tanítói kezet, Hogy lecke-nemtudás s csiny miatt megfenyít; Látom a résztvevő anyai szeretet, Érettem és vélem együtt sírt könnyeit S előttem áll még a víg cimborák sora, Kik egy pohár bortól könnyen lelkesülnek; Lerázódott már az iskolapad pora, S az ifjú bajai gyönyörei gyűlnek. Hamar lángra gyúl a gyermek ifjú vére, Hol a szőke tetszik, hol a barna leány, Ma ennek fogadja, hogy örökké hive, Holnap a másiknak és még holnap után ? Csalódva adja a kétségbeesettet, E fájdalmat, úgymond, nem gyógyítja idő. De ugyan ki hallott ily bolod esetet, Egyik őt csalta meg, a másikat meg ő. Igyunk a csalfáért, igy csendül a pohár, Majd a hazáért szól s a lány feledve már; Aztán mintha sűrű könny jönne szemembe, Álomlátásaim elhomályosulnak; Anélkül, hogy lelkem valóra ébredne, Multam alakjai mind félre vonulnak S látom a jövendő tündér éden kertjét, Ahol a boldogság virági teremnek, Ürítem a gyönyör teli öntött kelyhét, Áldozva az édes örök szerelemnekTe vagy az én lelkem imádott Mekkája, Kire az én szivem sóvárogva vágyik; Mint a muzulmánnak legfőbb óhajtása, Hogy bár térden csúszva eljusson odáig-Eljutok-e én is vágyam országába, Hol a boldogságot, üdvömet föllelem ; Vagy belehalok a reménységbe-vágyba, S könnyezetlen marad jeltelen sírhelyem * Fáy András II. A kis káplár. Maga helyett megérkezett a katonaruhája a káplári duplacsillaggal a hajtókáján és az órája, mely utóbbi körülbelül akkor járhatott le mikor a szive megszűnt dobogni. Meg egy jókedvű levél, melyet a lövőárokban irt, talán közvetlenül azelőtt, hogy a gránát lecsapott mellette. A kabátja zsebében találták. Két hónapig utazott a gazdátlan, karcsú katonaruha, az elnémult óra és a mosolygó levél, a mig megérkezett rendeltetése helyére, meghozván egyszersmint hirét annak, hogy ez az utolsó ruha, melyet viselt, az az