Esztergom és Vidéke, 1931 (52. évfolyam, 1-103. szám)
1931-01-01 / 1. szám
ÖTVENKETTEDIK ÉVF. 1. SZ. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1931. CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor utca 20. Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér Mit várunk 1931-ben ? remélünk rá, hogy a mostani rossz terményárak mellett a földművesosztály fizetőképessége javulni fog. Ma minden gazda azzal kér fizetési halasztást, hogy szívesen fizetne, ha el tudná adni a borát vagy gabonáját; sajnos, ezen a téren a közelgő év nem ígér javulást. Egy-két iparvállalatunk, amelyek fejlődésétől oly sokat vártunk, már most is kihagyásokkal dolgozik és igen nehéz viszonyok között tartják föl redukált üzemeiket. Kereskedőink közt egyre több a fizetésképtelenség és egy-kettő kivételével mindenik komoly küzdelmet folytat a létért. A kisiparosok nyomorúságáról nem is jó beszélni; arra, pedig semmi remény nincs hogy az építőipar, amely sok embernek ad kenyeret, csak kicsit is foglalkoztatva legyen. A szomszédságunkban lévő nagy iparüzemek és bányák is redukált üzemmel dolgoznak, miközben mi idegen szenet égetünk. A közterhek mindenütt szaporodnak, a keresési lehetőségek csökkennek úgy, hogy bizony a megélhetés egyensúlyát hitem szerint nagyon nehéz lesz a közelgő évben is fenntartani. Ami magának Esztergom városnak, mint kommunitásnak helyzetét illeti, ott két komoly gond veti előre árnyékát. Az egyik , hogy a csökkent, fizetőképesség mellett nem fognak befolyni az előirányzott közjövedellmek, különösen a vízdíjak; — a másik, hogy mi lesz Esztergom vámosi egyre szaporodó sok-sok átmeneti, drága függő kölcsönével; mi módon lesz lehetséges ezen a helyzeten valamely állandó jellegű olcsóbb kölcsönnel segíteni. Ennek megoldásához először több pénz kellene, másodszor a közélet hivatalos vezetői és az önkormányzat választott előharcosai között több harmónia. Fejlődést csak az idegenforgalom emelkedésétől lehet remélni, aminek érdekében valóban sokat és célirányosan dolgozott Esztergom közönsége. Vitéz Szivós-Waldvogel József : Manapság, amidőn messze földről járnak hozzánk „tallózni", rendkívül nehéz és merész vállalkozás a szerkesztő kérelmének eleget tenni és egy szűkreszabott intervjú kereteiben azokról a feladatokról beszélni, amelyek —• különösen várospolitikai vonatkozásban az 1931-es esztendőben ránk várnak. Olyan szép csokrokat szedtek már össze ezen a téren, hogy nehéz lenne „csak egy virágszálat" is hozzáfűzni s erre én nem alább is ahhoz, hogy megértő, egységes munkával a bajok enyhüljenek. mmmmmmmmmmimmmmmmmmm A búzakérdés megoldása lakóit a gazdasági élet viharainak viszontagságaitól. Az újonan teremtett 6000 kilométernyi vámvonal pusztító hatásai kézenfekvők. Az Osztrák-Magyar monarchia háború előtti gazdasági struktúrája pl. abban állott, hogy a magyar rész látta el élelmiszerrel a Lajtán túl levő területet, mig az u. n. örökös tartományok (Ausztria, Csehország) iparcikkekkel a Lajtán inneni részt. Az új vámvonalak hatása alatt nálunk túlzott vámveszedelemmel virágházi ipart teremtettünk miáltal az odaát levő ipart részben sőt egészben elsorvasztottuk. Ennek ellenében Ausztria, Csehország a protekciós agrárvámok védőhatása alatt nagy költséggel keresztülvitt telkesítések révén gyarapította búzatermő területét, mely törekvés elértéktelenítette a mi búzatermő földjeinket. Az új meliorációk végeredményben drága amerikai kölcsönt emésztettek fel. A magas kamatteher kizárja ezek centabilitását és a kölcsönös értékpuztításon felül jelentkezik Európa uzsorakamat szolgáltatása Amerikával szemben. Az egész helyzet most már a gazdasági közelharc jellegével bír, mely háború sem nélkülözi immár a szövetségesek utáni lázas keresést sem. A gazdasági érdekek pedomináló fontosságára vall, hogy háttérbe szorítják a politikai ellentéteket is. Jugoszlávia Romániával egyetemben a legutóbbi belgrádi ülésen nyilvan Magyarországgal és Lengyelországgal egyetemben kívánja agrárlakosságának létét megmenteni. Közös eladási organizációt készít e négy állam elő, melynek feladata lesz az össztermékeket a külföldi piacon egységes irányítással helyezni el. Remélhető, hogy ez a kooperáció nem fog csupán a gabonaneműek értékesítésére szorítkozni, hanem az állati termékekre is ki fog terjedni, mert utóbbiak tekintetében nem kell az amerikai versennyel számítanunk. Gabonában egyébként is nehéz lesz a középeurópai agrárblokknak önálló árpolitikát űzni, mert hisz Európának 160 millió mázsányi egyévi importszükségletének 6—7 °/o-át tudják csak az óvilág agrárállamai fedezni, míg 145—148 millió mázsát a tengerentúlról kell importálni. Éppen ezért kézenfekvő, hogy a keleteurópai agrárblokk államainak kooperálniuk kell a tengerentúli 4—5 exportállammal olyképpen, hogy a világ összes aktiv (kiviteli felesleggel rendelkező) államai az exportot ki-ki egy monopolistikus szervre bizza, melyek a tán házi szövött Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtat! k