Esztergom és Vidéke, 1931 (52. évfolyam, 1-103. szám)
1931-12-25 / 103. szám
gróf Tolvay Takács ny. altábornagy fogadalmat tett. A külföldi helyzetről ismertetett adatokból szomorúan állapítottuk meg hogy volt szövetségeseinknél a frontharcos szervezkedés korábbi keletű, mint a miénk, nagyobb tömegeket egyesített, mint nálunk, s erélyes komoly fellépésével szebb eredményeket ért el céljai megvalósítása felé, mint mi. Ez azonban nem hangolhat le minket, sőt fokozottabb tevékenységre ösztönöz, hogy amit késedelmeskedésünkkel és lanyhaságunkkal eddig időben és térben veszítettünk, azt kitartó munkával, az egyesülésben rejlő erő felismerésével és érvényesítésével pótoljuk. Azzal az érzéssel váltunk el bajtársainktól, hogy a világháború magyar harcosainak nemzeti érzése, hazafiassága és áldozatkészsége nem csökkent, azok a súlyos csalódások, amelyek a front összeomlása óta érték, nem törték meg erejét, ma is lelkes munkásai a magyar államnak s ha kell a régi vitézséggel fognak küzdeni hazájukért. ismét megnyílik a gyorsírási tanfolyam Mint a múlt évben az idén is lesz gyorsírási tanfolyam azok részére, akik iskolán kívül akarják a gyorsírást elsajátítani. A gyorsírási tanfolyamot Krompaszky Sándor tanár tartja a reáliskolában, ahol a pedelusnál kitett idén január 7, 8 és 9-én lehet jelentkezni. Különösen azokat hívjuk fel, akiknek hivatali elfoglaltságukban szükséges a gyorsírás, vagy azokat, akik hivatalban elhelyezkedni kívánnak, mivel a gyorsírás tudása ma már elengedhetetlen feltétele bármely irodai alkalmaztatásnak. A gyorsírási tanfolyamon résztvenni óhajtók január 11-én d. u. 7 órakor jelenjenek meg a reáliskola II. osztályában. diákok, akik szüleiktől és rokonaiktól távol küzdenek jövőjükért és akiket a megszállott területek katasztrofális gazdasági viszonyok között élő hozzátartozóik ma még annyira sem tudnak segélyezni, mint azelőtt. Hogy úgy a csonkamagyarországi, valamint a megszállt területekre való tanuló ifjúság sorsán némileg könnyíthessünk, ezidén is azon kérelemmel fordulok a megértő társadalomhoz, hogy a szokásos újévi üdvözletekre (névjegyekre, borítékokra, levelezőlapokra és bélyegekre) fordítani szokott összegeket váltsa meg mindenki anyagi erejéhez mért, de bármily csekély adománnyal is! Az adományokat kérjük a Magyar Nemzeti Szövetség címére (Budapest, V., Géza utca 4) küldeni akár postautalvánnyá, akár a minden postahivatalban kapható „biankó" postatakarékpénztári befizetési lapon 4295b sz. csekszámlánkra való befizetés útján. Az adományokat „Nagymagyarországi című folyóiratunk január—februári számában fogjuk közzétenni. A Magyar Nemzeti Szövetség nevében dr. Perényi Zsigmond országos elnök. Kérelem a magyar társadalomhoz! Évek óta fordulok a hazafias magyar társadalomhoz, azzal a kéréssel, hogy az újévi üdvözletekre szánt összegeket fordítsa a nehéz sorsban sínylődő magyar tanuló ifjúság segélyezésére. Kérésem mindig meghallgatásra talált, de úgy érzem, hogy a mostani súlyos gazdasági helyzet dacára, sőt épen emiatt, még inkább meghallgatást kell kérnem mindazoktól, akik bármely csekély áldozatra képesek. Ha a tanuló ifjúság mostani életkörülményeit vizsgáljuk, szomorúan kell látnunk azon nélkülözéseket, amelyek között az ifjúság túlnyomó része él. A megelőző években sem volt rózsás tanuló ifjúságunk sorsa, ám a mai viszonyok mellett kétszeres súllyal nehezedik vállaira a létfenntartás gondja. Hazánk boldogabb jövője attól függ, hogy milyen szellemi és fizikai erővel kerül ki az életbe most felnövekvő ifjúságunk, amelyik nemsokára az ország ügyeinek vezetésére és irányítására lesz hivatva. A magyar jövőnek lélekben és testben egyformán ép, erős, akarni és cselekedni tudó új nemzedékre van szüksége. Hogy ezt elérhessük, ifjúságunk sürgős és alapos felsegítése mindnyájunk legszentebb erkölcsi és hazafias kötelessége. A csonka-magyarországi szegénysorsú tanuló ifjúságon kívül különös segítségre szorulnak a megszállt területekről való, — sok esetben kiüldözött, — magyarságukhoz a legnagyobb nyomorban is ragaszkodó HÍREIK A szeretet ünnepe van. A mennyből leszállt jóságos szereteté, amelyet most fokozottabb mértékben óhajt, szomjúhozik mindenki, mint máskor. S e többszeretet-szomjúság kielégítését a békés, csendes, bizalmas, meleg családi otthonban keresi s találja meg kiki a maga számára. Ilyenkor ébred tudatára az ember s érzi, hogy e földön az igazi boldogság a bensőben, a szívben, az otthonban van. Elcsitulnak a viharok kívül és belül; békés lesz a szív s a családi tűzhely A szeretet kitárt karokkal siet a szeretet felé, s lesz a szenteste közös békével meleg és boldog. Csak a szegények, az elárvultak, magukra maradottak szeméből buggyan ki ilyenkor bővebben az enyhülést, vigaszt, melegséget alig, vagy egyáltalán nem találó könny. Lerongyolódottan, árván, kitagadottan sóvárognak, tekintgetnek a szeretetnek ma megsokszorozódott dús rózsakertje, a kedves családi otthon felé. És a már náluk szinte állandó vendég újra útrakel, megélénkül... a szomorúság... Oh, Te bethlehemi Kisded, ki a szegénység, árvaság, elhagyatottság királyi trónusát állítottad fel a maga rideg keménységében, egyszerűbében, szegény elhagyatottságában,... add, hogy ezen szenvedők könnyei a Te mennyből hozott szereteted ünnepén felszáradjanak, testük felüdüljön, lelkük is megnyugodjék! ha. Kedves olvasóinknak, előfizetőinknek, hirdetőinknek és munkatársainknak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! A hercegprímás január végéig nem ad kihallgatást. A bíbornokhercegprímás egyrészt a sorra következő ünnepek miatt, amelyeken egyházi funkciókat végez, másrészt az esztergomi theológiai főiskolán januárban folyó vizsgálatok miatt, amelyeken személyesen vesz részt, január végéig nem ad kihallgatást. sz. Halálozás. Id. Pásztor Józsefné Knuz Teréz 75 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 24-én d. u. 3"0 órakor volt meleg részvét mellett a szentgyörgymezői temetőkápolnából. A megboldogultban Pásztor József jónevű papi és polgári szabóiparos édesanyját gyászolja. Eljegyzés: Holländer Josephin Budapest és Nagy Sándor Esztergom, jegyesek. A polgármesterválasztás jelölti bizottság tagjai. Szerdán délután városi közgyűlés volt Glatz Gyula h. polgármester elnökletével. A közgyűlés 20 percig tartott. A képviselőtestület két tagot küldött kebeléből a polgármesterválasztás jelölőbizottságába. Ez a két tag Drahus János dr. prelátus-kanonok és vitéz Malus Gyula. A főszékesegyházi ének- és zenekar karácsonyi műsora. Dec. 25, karácsony ünnepén: Gruber: Ecce Sacerdos. Introitus, communio korál. Büchner: Viderunt omnes, graduate. Tui sunt coeli offertorium korál, motettnak Büchner: örömnekéje, pásztoraié. Büchner: Karácsonyi Pasztorálmise. Dec. 26. karácsony másodnapján: Introitus, graduale, communio korál. Goller offertorium Goller: I. szent István vértanú mise. Pilisszentléleki karácsonyfa ünnepély. Mult vasárnap déli fél egy órakor meghatóan szép ünnepély folyt le a pilisszentléleki óvodában. A Magyar Turista Egyesület tartotta meg ezévi karácsonyfaünnepélyét. Az egyesület ugyanis kirándulóhelyei legszegényebb községeiben szokott ilyen ünnepélyt tartani. Ez évben, 18 év után, Pilisszentlélek községre került a sor. Az egyesület mintegy 500 pengő ára alsó, felső ruhát, tanszert és nyalánkságot osztott ki a szegény gyermekek között. György Andor egyesületi alelnök hazafias beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt a Magyar Hiszekegy eléneklése után. Erdőssy Ferenc c. kanonok plébános köszönte meg a jótékonyságot. Váry Mária községi kántortanítónő és Nyessey Klára óvónő szép szavalatokat és pásztorjátékot adattak elő apró növendékeikkel. Az egyesület igen nagy számú tagja jelent meg az ünnepélyen. Evangélikus istentisztelet lesz 26-án, második ünnepen d. e. 11 órakor Úrvacsora osztással a ref. templomban. A Turisták Szilveszter-estje. A M. T. E. Esztergomi Osztálya 1931 december 31 én pontban esti 8 órai kezdettel régi szokásához híven ez évben is megtartja tánccal egybekötött zártkörű műsoros Szilveszter-estjét terített asztaloknál a Fürdő Szálló színháztermében. A múlt évi sikerek után a lehető legjobbnak ígérkező műsora a legnagyobb biztosítéka az estély fényes sikerének. A meghívókat már szétküldték. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat az est költségeinek fedezésére köszönettel fogadnak. Az asztaligénylést f. hó 31-én déli 12 óráig kell bejelenteni Bálint Lajosnál (Városháza). A „Hadirokkant-jelvény" tárgyában vasárnap jelentek meg a Kormányzó Úr által megerősített alapszabályok és vonatkozó miniszteri rendeletek. Ezek szerint a hadirokkantjelvény a sebesülési érem vagy háborús emlékérem birtokolásához van kötve. Akinek tehát ezek közül egyik sincs meg, annak előbb az egyiket meg kell szereznie. A hadirokkantjelvény kiadása ezenfelül legalább 25%-os rokkantsághoz van kötve. Hadirokkant-jelvényt olyan egyáltalában nem kaphat, aki a vöröshadseregben szolgált. Az sem kaphat még, aki szabadság vagy hivatalvesztés büntetését kiszabó bírói ítélet hatálya alatt áll. A hadirokkantjelvény jogos igénylése iránt az ünnepek után minden kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt 10-től 12 óráig a közgyámi hivatalhoz lehet fordulni. Jelentkezési határidő 1932 március 31. Szilveszterkor hajnali 4 óráig maradhatnak nyitva a szórakozóhelyek. A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a belügyminiszter december 31-én az ország egész területén mindennemű nyilvános étkező-és szórakozóhelyiség, hangverseny, előadás és táncvigalom záróráját kivételesen éjfél utáni 4 órában állapította meg. A rendelet félreértések elkerülése végett arról is említést tesz hogy a zeneművek színpadon kívüli nyilvános előadási jogának szabályozásáról 1924-ben kiadott rendelet érintetlenül marad és hogy a nyilvános helyiségekben szokásos zenélés kivételével bármilyen mutatványhoz rendőrhatósági engedély szükséges. Útonállás Horváth Antal és Dávidszentgyörgymezői lakosokat hétfőn este a temetőúton három ismeretlen egyén megtámadta. A szorongatott emberek segélykiáltásaira a közeli házak lakói elősiettek, mire az útonállók kereket oldottak. A nyomozás megindult. Helyesbítés. Múlt számunkban megjelent „Csónakszerencsétlenség" című hírünkben tévesen Markó Ferenc nevét közöltük a szerencsétlenséggel kapcsolatban. Amint most bennünket értesítenek, Markó János járt szerencsétlenül és nem Ferenc. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy kel- mint külföldön. A Színházi Élet újévi albuma. Mint minden esztendőben, a Színházi Élet új esztendőre is a szokottnál gazdagabb, tartalmasabb és színesebb újévi számot ad. Reprezentálja ezt az a darab melléklet is amely a szezon legnagyobb operett-sikerét, a „Fehér ló" című világhírű operettet hozza. Közli azonkívül az első nagysikerű magyar hangosfilmnek, a Hyppolit"-nek teljes szcenáriumát. A Miss Magyarország választás programmját és a filmszínészverseny győzteseit közli még Incze Sándor hetilapjának újévi száma, amely kottamellékletül is reprezentációs számokat közöl az újesztendő alkalmából. Teljes gyermeklap, kézimunka iv van még a Színházi Élet újévi albumában, melynek ára csak 1 pengő. Negyedévi évi előfizetési díj 10 pengő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. Aradi utca 8. Cantica Sacra.. Most jelent meg ! Háromszólamú (szoprán, mezzoszoprán, alt) nőikarra, valamint háromszólamú (tenor, bariton, basszus) férfikarra írott régi és ujabb egyházi énekek gyűjteményének I. kötete. Zárdák, szemináriumok, tanítóképzők, középiskolák és dalárdák részére. Szerkesztették Büchner Antal, Béres István és Luspay Kálmán. Az esztergomi főegyházmegyei hatóság jóváhagyásával. Az első kötet tartalma : adventi, karácsonyi, újévre, Jézus szent nevéről, nagyböjtre, nagyheti, feltámadásra, húsvéti, áldozócsütörtök, künkösdi, Szentháromság vasárnap, Úrnapra, Jézus szent szivéről és mise énekek A 100 oldalas mű ára 5 pengő, megrendelhető Büchner Antal főszékesegyházi karnagy-zeneszerzőnél Esztergomban, az összeg előzetes beküldése ellenében portómentesen. Földet vennék a Szamárhegy dunai oldalán! Ajánlatokat holdankinti ár megjelölésével Metki Lajos címre a kiadóhivatalba kérek leadni.