Esztergom és Vidéke, 1944 (65. évfolyam, 1-52. szám)

1944-01-01 / 1. szám

2 ÉSZTIROOM II VIDIKI hogy a tízéves jubileumi ünnepségen többen fognak majd itt találkozni azok, akik hűséggel és odaadással a gyár ügyét tekintik legfőbb feladatuknak. A munká­soknak és családjaiknak megbékélt ün­nepeket kívánt. A beszéd végén, amelyet kitörő lelke­sedéssel fogadtak, a munkásoknak teát szolgáltak fel, akik azt meghitt beszél­getésben fogyasztották el. A teázás közben vitéz dr. Bánomy Antal városi főjegyző keresetlen szavak­kal ecsetelte a nap jelentőségét. A mun­kások elé állította a mai helyzetet, amelyből senki sem látja a kivezető utat senki sem tudja milyen lesz a magyar jövő, de ha megértésben, békességben együtt van a társadalom, akkor a jövő nem lesz kilátástalan. Ma minden a meg­értésen alapszik. A gyár vezetőjét állí­totta a munkások elé, akinek szorgalmas becsületes magyar lelke, kitartása és biztos vezetése mindig a legjobb utak felé fogja vezetni a munkásait. Ma min­den munkásnak ki kell tartani és foko­zott erővel kell a békéért dolgozni, hogy minden családban beköszöntsön a béke­évek várva várt nyugalma. Ezután vitéz Hefty Frigyes a munká­sok lelkes kívánságára szólt hozzájuk és a tőle megszokott közvetlenséggel emlé­kezett meg az elmúlt öt esztendőről. Ő látta a vezetőséggel a lehetőségeket, kik azokat mindig a munkások javára hasz­nálták ki. Az öt év alatt 22 típust gyár­tott a gyár és büszkén mondhatom, mind magam bocsátottam szárnyra. Biztos re­ménnyel ültem minden gépbe, mert tud­tam, hogy tervezőjük kitünően tervezte meg a gépeket és becsületes munkások építették így minden félelem nélkül nem mint ellenőrző, hanem mint utas ültem be először a gépbe. Minden kétségen kí­vül csak a lelkes és a közös jóindulatú munkának köszönhető a gyárnak a fej­lődése, melyet joggal hiszünk fokozni fog e lelkes munkásság. A szép, megható, külsőségekben impo­záns ünnepélyt a Himnusz hangjai fejez­ték be. Érdekes statisztikai adatok a föld kétmilliárdnyi lakosságának egy órájáról A világlapok hírei közül ezen a héten kiemelkedik a francia lapoknak az a statisztikája, amely a világ népességéről és gazdasági eszközeinek megoszlásáról számol be. E statisztika szerint 135 millió négy­zetkilométer területen összesen kétmil­liárd ember él a földön. Ez a kétmilliárd ember ötezer nyelvet, illetve nyelvjárást beszél. Az emberiségnek csak egyötöd része beszéli ugyanazt a nyelvet. Ez az egy­ötöd rész a négyszázmillió kínaiból kerül ki, igaz ugyan, hogy a kínai nyelvnek is számos nyelvjárása van. Kétszázhatvan­millió ember beszéli a hindu nyelvet, 190 millió ember angolul érintkezik egymás­sal, 120 millió tagot számlál a spanyol nyelvcsalád, 120 millió beszél oroszul, 100 millió németül, negyvenötmillió fran­ciául és ugyancsak 45 millió olaszul.. Az érdekes statisztika feldolgozta az emberiség állatállományát is. Eszerint a kétmilliárd embernek 88 millió lova, 625 millió szarvasmarhája, 215 millió disznó­ja és 450 millió birkája van. A hajózásra vonatkozó adatok is szem­­lélhetők. Az egész világ hajóállománya 32 ezer hajóból áll 66 millió tonna tarta­lommal. A szárazföldön is tekintélyes mennyi­ségű közlekedési eszközzel rendelkezik az emberiség. A világ automobiljainak száma 40 millió, míg a motorbiciklik szá­ma 3 milliót tesz ki. Arról azonban nem beszél a statisztika, hogy a föld autó- és motorkerékpár parkjában milyen csök­kenést okozott a háború. A földet behálózó vasútvonalak hossza 1 millió 300.000 km-t tesz ki. Békeforga­lom idején az utasszállító repülőgépek évenként 185 millió kilométert repülnek be. A statisztikusok az emberi tevékeny­ség kevésbbé jelentékeny adatait is fel­dolgozták. Kiszámították például, hogy az egész világon óránként hétmillió levelet írnak az emberek. Ebben az óránkénti hétmillió levélben benne van az emberiség mindennapi fáj­dalma, boldogsága, gondja és öröme, sze­mélyi baja és családi háborúsága és ke­reskedelmi tevékenységének egy része. A napnak minden egyes órájában még a következő tevékenységet fejti ki az emberiség hatvan perc alatt : a 2 milliárd főnyi emberiség megiszik másfélmillió li­ter bort, elfüstöl 76.000 tonna dohányt, elfogyaszt 100.000 tonna cukrot, viszont 12.000 tonna szenet és 156.000 tonna pet­róleumot termel, levág 35.000 állatot, a tengerek és folyók vizeiből kifog 112 tonna halat. Mindezt egy óra alatt cse­­lekszi az emberiség. És hogy kétmilliárd ember még mire képes hatvan perc alatt, erre jellemző, a statisztikának az az ada­ta, hogy egy óra alatt az egész világon 1200 házasságot kötnek. A napi egy órá­ra eső válóperek száma meglepően ke­vés : hatvan perc alatt mindössze 85 há­zaspárt választanak el egymástól a vi­lág bíróságai. A házasságkötés statiszti­káján kívül vigasztaló képet nyújt az egyes órára eső születések és halálozá­sok száma is. Egy óra alatt 5450 ember születik a földön és 4630 hal meg. A statisztika beszédes adatai emlékez­tetnek arra is, hogy az emberiséget a nap egyetlen percében sem hagyja hábo­rítatlanul a bűn kísértése : a nap egy-egy órájában világszerte tizenöt gyilkosságot követnek el. Ez a statisztika természete­sen éppen olyan relatív, mint a világ minden jelensége. Adataiba nem számít­hatók bele a katasztrófák és tömeges pusztulások, amiket az emberiség idéz fel és olyan nehezen tud leküzdeni. Háborús kiüntetések a honvédséggé! A Kormányzó Ur­a főméltósága a Szovjet elleni hadműveletek alkalmával a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal Csiby Kálmán főhadnagynak, a Dicsérő Elismerés a hadiszalag egy­idejű adományozása mellett tudtul adas­sák Sárgái József tart, zászlósnak (Esz­tergom), Király Dezső tart, zászlósnak (Esztergom), Esztergomi Emil tart, fő­hadnagynak (Esztergom), a Magyar Bronz Érdemkeresztet a hadi­­szalagon Darius Antal tart, őrmesternek (Esztergom), a Magyar Bronz Érdemérme, a hadisza­lagon is elnök István tart, c. tizedesnek (Nyergesújfalu), a Magyar Bronz Vitézségi Érmet Bán­kúti János ht. törzsőrmesternek (Muzsia), Perjés Gábor tsz. szakeszvezetőnek (Uny), Kovács Gyula honvédnek (Pár­kány), Mészáros Lajos tart, honvédnek (Muzsia), Kara József tart, honvédnek (Muzsla), Kara József tart, honvédnek (Csév), Varga János szakaszvezetőnek (Bátorkeszi), Tárnok Lajos tizedesnek (Búcs), Marusik József tart, tizedesnek (Karát), Öllé Károly tart, honvédnek (Esztergom) adományozta. A Kormányzó Úr Örömállósága legfel­sőbb elhatározásával a­ Dicsérő Elismerés tudtul adassék Huray Imre századosnak a katonai közigazgatás és anyagi szolgál­tatás terén és Jánoskut­ Sándor száza­dosnak a tisztisarjadék kiképzése és ne­velése terén, a Magyar Ezüst Érdemérmet vitéz Gar­­danfalvi János alhadnagynak az anyagi szolgálat terén, a Magyar Bronz­­ Érdemérmet Kállai Ernő írnok törzsőrmesternek a katonai közigazgatási szolgálat terén szerzett ér­demeikért adományozta. A m. kir. Honvédelmi Miniszter Okirati Dicsérő Elismerésben részesítette vitéz Vannay László századost a katonai köz­­igazgatási szolgálat terén elért eredmé­nyekért. * 1944. január 1. A hercegprímás karácsonyi beszéde az igazi békéről és boldogságról Dr. Serédi Jusztinián bíboros herceg­­prímás Nagykarácsony napján ünnepi nagymisét pontifikált az esztergomi fő­­székesegyházban, majd pápai áldást osz­tott és szentbeszédet mondott. Beszédében arról szóllott a bíboros fő­­pásztor, hogy az emberek közül sokan nem olyan messiást vártak, mint ami­lyen Betlehemben megszületett és seho­gyan sem tudták vagy nem akarták meg­érteni Krisztus tanítását és országát, amelyről ő maga mondotta, hogy „nem e világról való." Az emberek nagy része gondolkozásá­ban és erkölcseiben nem tud elszakadni a földtől és az anyagias világtól, a földi jólétből és gazdagságból, amelynek való­sággal rabjává lett. Mások testi élveze­tekben keresik a boldogságot, sokan pe­dig a földi hatalom és dicsőség megszer­zésében találják örömüket. Elfeledkez­nek arról, hogy Krisztus, aki a lélek or­szágát, a szeretetet és igazságot hirdette s aki megvetette a földi élvezeteket és kincseket, egy napon megjelenik men­­­nyei hatalmának és dicsőségének teljes­ségében és mindenkit felelősségre von cselekedeteiért. Vannak, akik olyan Krisztust szerettek volna, aki minden földi ténykedést elnéz. A továbbiakban arról szóllott a bíbo­ros főpásztor, hogy mi, hűséges kereszté­nyek azt a Messiást vártuk, aki Betle­hemben született és aki az élő Isten fia. Ennek a Krisztusnak tanítása a szeretet és az igazság, amely egyedül hozhat az emberek számára igazi békét és boldog­ságot. A Szent Anna Egyházközség karácsonyi karitasz akciója Az idei háborús nehézségek ellenére is híveink áldozatkészsége a hadigondozot­tak és a sokgyermekes családok karácso­nyi örömére az idén is csodákat művelt. Az akcióhoz bevételeinket öt forrásból merítettük. 1. Szent Erzsébet napján templomi gyűjtés 11b P. 2. Karácsonyi és újévi üdvözlő lapon megváltása címén 137 P. 3. Műsoros előadás tiszta bevétele 900 — 62 fill. 4. Egyéb adományok : Gyar­athy Dé­­nesné, Nusser Ernő 30—30, dr. Drahos János, Gregorovits Lipót, dr. Mészáros János, Tördezsán Istvánné 20—20, dr. Csarszky István, Gerendás Márton, dr. Jámbor Mike, Jeszenszky Kálmán, Ke­mény Lajos, Kolláth Jánosné, Kubinyi László, dr. Mértan János, Püspöky Ala- Csak a gép mond igazat A novemberi szél már erősen tépázta a levélnélküli gallyakat. Az égbolton sűrű szürke felhők szálláscsinálóként futottak a falu fölé. Csak a kocsik zörgése és néha egy-egy tehén bőgése árulta el hogy még arra is élnek emberek. Itt-ott csörög a láncoskút és a vályúk­nál hatalmas párafelhőt eregetnek a te­henek. A nyirkos köd, a szemetelő eső megpuhította a keményre döngölt járdá­kat, észre lehetett venni a csizmák nyo­mait, amelyeket a falu emberei nyomkod­tak az ősi földbe. A kapuajtónak támaszkodva beszélge­tett az eladólány a ráérő legénnyel. Na­gyokat kacagott a legény élcelődésein a fiatal fruska. A kisbiró, a falu esze, ma­gába szedte itt-ott a pincék nedűjét és vidám hangon hordogatta az adóíveket. A homlokán feltolta a község hivatalos jelvényét, a vörös zsinóros csákót. Az út közepén megy, hóna alatt a tetemes mennyiségű adóív. Hol ide, hol oda ki­abál, kinek vigasztalót mond, kinek bor­sot tör az orra alá. A faluba­n tud a leg­többet a háborúról, ő tudja az alispán gondjait, s nem utolsó sorban azt, hogy a jegyző kinek akar jót, kinek nem. Mindezeket boros poharak mellett adja tudtára a kíváncsiskodóknak. A kapuban beszélgetőknek is mondott valamit, mert a lány kamaszkodva hatal­masat csapott a hátára. — Neked is elmegy majd a jókedved, csak apád az adóívet átvegye. Tudom nem lesz ma este megállásod. — Ha kedvrontónak jön hozzánk, akkor kint a helye — feleselt vele a sül­dő lány. — A törvény előtt nincs kedvrontás, ott egy van lányom, a kötelességtel­jesí­­tés, vagyis a fizetés. Épp az amit apád nem szeret. — Adjon Isten ! — csapkodta le a konyhaajtóban a sarat a lábáról. — Neked is Flórián ! — szólt oda az asztalvégről Imre gazda. Mi jót hoztál ilyen szokatlan időben? — Adóívet instálom — amig e szava­kat mormolja, a tömeg papiros közül előkotor egyet. Közben Boris asszony köténye sarká­val letörli az asztalt. Flórián mint katonaviselt ember csá­kóját szabályosan szájával felfelé az asztalra teszi, tetejébe az íveket s mint megbízható, kötelességtudó ember a kéz­besítő ivet az asztalra teszi és kikeresi Imre gazda nevét. Piszkos, bütykös újját a nevére helyezte, a füle mellől leemelte a ceruzát, odaszól Imrének. — írd alá, hogy az ivet átvetted ! Imre gazda nagy sebbel-lobbal ne­­kifohászkodott, megnyálazta a helyet, majd akkurátusan alákaparintotta a ne­vét. A nehéz művelet után fújt egy olyan nagyot, mintha a kocsi farat dobta volna el. — Asszony adj ide poharat, iötts az ideiből a Flórinak. — Ilyen formát kere­sett hogy meghálálja a fáradságát. Nem kellett hellyel biztatni F­lórit, aki kitünően tudta a szerepét, tudta azt, hol mit kell mondani, hogy a sziveket irá­nyába engesztelésre bírja és hol lehet még az adóívre is áldomást inni. A fócán a ruhaneműt­ félretolta és írásaival szem­ben elhelyezkedett. Egy kar távolságra olt vöröslőit előtte a kerek-bereki hegy leve. Piros színe biztatást adott neki. — Isten eltesse a családodat Imre ! — Adassék meg neked is ! A pohár bor Flori torkán biztos lej­tőre tiltott, majd bajusza megtörlésével jelezte a bornak jóságát. — Úgy érzem az idén jobb mint tavaly volt. — Jobb is, meg hal Istennek több is. Februárban, mikor a lányomnak a fejét bekötik, már olyan tiszta lesz, mint a ru­bin. Olyan tüze lesz, hogy a plébános úr is összeüli a bokáját. — De előre jár már a szád, mit tud­juk mi lesz addig, lehet hogy elviszik a Marcit katonának, vagy még mi sem le­szünk takargatta bőbeszédével a tit­kot Boris asszony. — A törvény emberei előtt nem aka­rom eltitkolni, ők úgy is megtudják. Ők igazítják el először a fiatalok ügyét. Az asszony nem hagyta, hogy idegen előtt, főleg a kisbíró előtt alul maradjon a beszédben. — Ha adóívet hoznak a ház­hoz, azután érdeklődne először, hogy mennyi az adó ! Több-e, vagy kevesebb. Itt van a Fieri, ha valami hiba van, ak­kor legalább útbaigazít bennünket. — Legyen hát igazad, de erről igazán majd elfeledkeztem. — Azzal a polcon lévő tányérok mellől kezébe veszi az adó­ívet és a lámpa felé tartja. Nézi... né­zegeti . .. ráncolja a szemöldökét. Lát­szik rajta, nem érti. — Flóri, annyi itt a szám, hogy csak te, meg a jegyző úr tud eligazodni rajta. Bellák Flórián kisbíró felállt... Ki­egyenesedett, hogy szavának súlyt adjon. — Hát majd én megmondom, mennyit kell az adóba befizetni. Nézi egy ideig, ravasz agyában meg­forgatja a mondanivalóját. — Nem is olyan sok, mint a felvégi Meszesnek az adója — Mennyi a mienk — türelmetlenke­dik Boris a tűzhely mellett. — Hat az idén az új­, vármegyei pót­adóval és az új légvédelmi adóval együtt 1762 pengő kereken. Imre melléje állt. Az­­ asszony össze­csapta a kezét a szavak hallatára. Ez hiszen mégegyszer annyi, mind amennyi tavaly volt. Mit csináltátok ve­lem. Meg akartok nyúzni, — fogta han­gosabbra a szót. Közben a kisbíró jónak látta, ha a kez­dődő vihar elöl tovább szedi a lábát, mert még az elkeseredésnek valóságban ő fi­zeti meg az árát. Leemelte kalapjáról az írásokat és indulni akart. — Ne siess, várj még egy kicsit. Hát csak annyit magyarázz meg, hogyan nö­vekedett a tavalyi 964 pengő 1762 pen­gőre. Mind mit csinál a szegény ember­rel a jegyző úr. Az idén mindennek az ára kétsze­resre emelkedett — vágott rá hirtelen a gazda méltatlankodó szavára, közben su­nyi arccal várta a hatást. Az adóívre szegezte szemeit. A tűzhely mellett Bo­ris, a szenvedő alany, a kezeit a szája elé tartotta, az ijedelemtől nem tudta mit csináljon, sírjon e vagy jajgasson. — Flóri, most mondj okosat, mit csi­náljak ? — A jegyzőhöz nem ajánlom, hogy be­jöjjön, mert az nem bűnös. Az csak azt teszi, amit a városi urak parancsolnak. — Védelmébe vette főnökét, majd a vigasz­talást tovább folytatta. — Jól tudod, nem olyan melegen eszik a hasát, mint ahogyan főzik. Igazított egyet a csákó­ján lévő aktákon. — Ülj le, ráérsz még elkeseríteni a fa­lut ! — Megtöltötte a bizalmat adó poha­rakat. Ivásra biztatta a veszedelmet, az adott hordót. Az ital jóságát nyelvének csattintásával ismerte el. A torkát babus­gató cseppek után máskép kezdte a szót — Neked, de csak neked Imre meg­mondom mit csinálj, de ne mond meg a faluban senkinek. — Csak nem gondolod — közbe-közbe újra megbuktatta a poharát. ■—■ Ezt a nagy adót meg kell felleb­bezni a királyi adóhivatalnál és ha ott kellően alátámasztva előadod a kérése­det, akkor minden rendben lesz. — E nagysúlyú szavakat az asztal közepéig előrehajolva fontoskodva mondotta. — Aztán hogyan csináljam a fellebbe­zést ? — Az ilyen ügyet legjobb, ha szóval előadod a városban, azután egész más­kép beszélsz majd a jegyző úrral. Boris, a ház esze, a beszéd végén lajta Imre uranak tehetetlenséget, gyámolta­lanság. Asszonyé agyában cselekvésre érett a gondolat, amely mint a mindent elsöprő vulkán tört elő belőle. Már azt is tudta, hogy mit fog cselekedni, mit fog mondani az adót préselő uraknak. — Ne habozzon, ne gondolkozzon so­káig, holnap szombat, jó korán befog a kocsiba és bemegyünk abba a királyi adóhivatalba, majd kinyitom én ott a számat az urak előtt, bízza csak rám. Flóri alig bírta forgatni már a nyelvét, mert igen sok kerek-kerekit szedett ma­gába a jogtanácsért és tele volt, hogy az adóíveket nem ő, hanem a novemberi szél hordja majd szét. Elköszönt. — Sok szerencsét.. csak mindent úgy, ahogy én megmondtam 1

Next