Esztergom és Vidéke, 2006 (21. évfolyam, 1-52. szám)

2006-08-31 / 36-37. szám

4 A Bazilika jubileuma és a Szent Adalbert Központ avatása (Pálos) Városunk történetében egyedülálló eseményeket élhetünk meg szeptember első hetében: Magyarország főtemplomának 150. éves jubileu­mát, valamint a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ avatását a hajdani Nagyszeminárium felújított épületében. Augusztus 31-én, csütörtökön reggel 9 órától tudományos konferenciára kerül sor a Nagyszeminárium előadójában. Ennek keretében a Bazilika építésének szakrális helyéről, a műszaki újdonságokról, az építtető prímásokról, a fel­szentelés liturgiájáról, a korabeli sajtóvisszhangról hangzanak el előadások. Szeptember 2-án, szombaton a Bazilikában ünnepi jubileumi nagymise lesz 10.30 órakor. A 150 évvel ezelőtti történéseknek megfele­lően újra felhangzik Liszt Ferenc „Esztergomi mise"-je. A szentmisét követően kerül sor a Szent Adalbert Központ avatására. Fénylik-e az a nap? Eddig tartott idén a Várszínház. A hagyományokhoz híven, ezúttal is a huszadikai ünnepségek zárták le az előadásokat. Mielőtt azonban még túlsá­gosan az idő múlásába révedt volna az ember, a bejáratnál csinos lányok egy kérdőívet nyomtak a látogatók kezébe. A szervezők a közönség tapasztalatai után érdeklődtek: mennyire elégedettek az eddigiekkel, milyen darabokat látnának szívesen a következő évadban, no meg lefedjék-e a színházat? Pe­dig én azt hittem, ez már eldöntött kérdés. Bár jól meggondolva, talán a hangvédelemről is kellene gondoskodni, legtöbbször ugyan sikerül az em­bernek szelektív hallással más rendezvények zaját kiküszöbölni, ám éppen ezen a legutolsó bemutatón határozottan zavaró volt a lenti koncert. Aztán a végére egy meglepő kérdés: „Igényelné-e, hogy az Esztergomi Várszínház más helyszínen az őszi, téli, tavaszi időszakban is folytassa előadásait?" Mi az hogy...? A látogatók magas számára gondolva bizonyára nem vagyok egyedül az igenlő válasszal. De hol, hiszen a Várszínháznak a Várszínház­ban van a helye. Ennek alapján pedig a lefedés mellett talán a téliesítést is érdemes lenne megfontolni. Hogy lélekben az előadásra hangoljam magam, a kezdés előtt rövid sétát tettem a Várban. Furcsa érzés volt belegondolni, hogy a bemutató éppen ott van, ahol a darab cselekménye a valóságban is megtörtént. A klasszikus an­tik drámák követelményeiből a helyszín egysége ezért kettőzötten is telje­sült. Szabó Magda Az a szép fényes nap című munkája azonban a cselekmény és idő egységét sem nélkülözte, hiszen az események egyetlen nap, sőt in­kább néhány óra történéseit sűrítették össze. Ez pedig Vajk megkeresztelé­sének vigíliája volt. Az egyházi és világi főméltóságok már gyülekeznek a fe­jedelmi udvarban, ezalatt Gyula és egykori harcostársa, Bönge a régmúlt di­csőséges hadjáratait siratják. Kiderül, Az a szép fényes nap valójában egy régi dal kezdő sora, egy pogány dalé, amelyet az adott történelmi helyzetben nem illendő énekelgetni. A két öreg szánalmat kelt ugyan, de idővel inkább a részvét és a rokonszenv irányul feléjük, kivált, hogy a végén, az időszerű po­litikai érdektől vezérelve, Gyula saját kezével végez barátjával. Igen, valósá­gos reálpolitika ez, aki kényelmetlenné válik, hulljon el, nem sok híja, hogy a mészárlás shakespeare-i méreteket öltsön. A történelmi feladat teljesítése bizony áldozatokkal jár, és Szabó Magda jóval inkább őnekik állít emléket, nem pedig az új hit felvételének fényét aranyozza be. Gézára hálátlan, ellen­szenves szerepet oszt, aki ráadásul nincs is lelke mélyéig meggyőződve lépé­seinek szükségességéről. Annál inkább fia, Vajk, aki már keresztényi neve­lésben részesül, de hát a dráma középpontjában ezúttal nem az ő személye áll. Szomorú és megrázó dráma ez, arra figyelmeztet, hogy a történelem di­cső pillanatait bizony tragikus események árnyékolják be. Bizony ez így volt, és sajnos a jövőben is így lesz. Jó két esztendeje annak, hogy ismét csatlakoztunk Európához (persze szigorúan politikai értelem­ben, hiszen azelőtt is itt voltunk), de majd csak az Unió sikere vagy éppen kudarca fogja eldönteni, hogy valóban olyan fényes volt-e az a májusi nap?! Filemon Címert kapott a városi könyvtár (I. M.) Egy újabb ünnep megtartására adott alkalmat a Helischer József Városi Könyvtár alapításának 101. évfordulója a tavalyi nagyszabású jubile­umi ünnepség után; augusztus 8-án adták át, avatták fel ugyanis az intézmény címerét, zászlóját, melyek a könyvtár közgyűjteményi szerepét, közösségi jelentőségét erősíthetik a közvélemény előtt. Megbízást a tervek elkészítésére Pécsi L. Dániel jelképtervező művész kapott, akinek a környék számos települése, intézménye vagy egyházközössége köszönheti jelképét. A művész az identitástudat megőrzése, a kultúra ápolása szempontjából alapvető fontosságú szimbólumhasználat miatt határainkon túlról is több megrendelést teljesített már, s Esztergomban a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Belvárosi Szent Péter és Pál Plébánia számára alkotott címereket. Mint Kovátsné Várady Eszter, a könyvtár igazgatónője elmodta, e jelképek birtokában már nyugodtabban bízhat a jövőben, a korszerű és megfelelő épület, a méltó környezet megte­remtésének lehetőségében. Az ünnepség sokszínű műsora keretében Sasvári Katalin énekmondó, Maronka Csilla színművész és a párkányi Szent Imre Magyar Nevelési Nyelvű Egyházi Óvoda kis növendékei szerepel­tek. Koditek Pál, a Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke nemcsak meghatódva köszöntötte a nagyszámú megjelentet, de a közgyűjtemény részére egy könyvet is átadott a jeles alkalomból. (Sujánszky Antal esztergomi kanonok vallási és hazafiúi költeményeinek kötete a könyvtár-névadó Helischer József halála évében, 1844-ben került kiadásra.) A jelképek átadása után a tervező munkáiból, címereiből és emlékérmeiből, plakettjeiből nyílt kamarakiállítás a könyvtár folyóiratolvasó termében, amelyet Kukorelli István alkotmánybíró nyitott meg. Esztergom és Vidéke Alkotótábor Pilisszentléleken A Muravidék Baráti Kör Kultu­rális Egyesület (MBKKE) az előző évekhez hasonlóan augusztus 1-étől 6-áig pilisszentléleken, a Babits Mi­hály Általános Iskola tagiskolájában szervezte meg 5-13 éves gyerekek részére művészeti alkotótáborát. A gyerekek nagy része esztergomi, esztergom-kertvárosi, váci, csolnoki és pilisszentléleki volt, de érkezett résztvevő Nagykanizsáról is. A délelőtti rajz-, festés- és külön­böző kreatív foglalkozások sokféle feladatát a gyerekek nagy fantáziá­val, önálló alkotói ötletekkel oldot­ták meg. Ezek többek közt gyöngy­fűzés-ékszerkészítés (karkötők, nyak- és bokaláncok, virágmintás füzérek), indiáncsomózás (fonal­ ék­szerek, pántok), makramé (fonalfű­zés) volt. A fémdomborítást sörös dobozok használható középrészéből készítették saját­ minta ábrázolással (állatok, városrészek, levelek). Be­keretezve szép képekké váltak! A textilfestés során kedvenc, sa­ját ábrát vittek fel pólóra, megterve­zett sablon segítségével. A képzőmű­vészeti festés-alkotás is többirányú volt: szabad téma, portrérajz (önarc­kép, tükör nélkül!), Én címmel. A fo­lyamatos meserajzolás az egyik dél­utáni, irodalmi foglalkozáshoz kap­csolódott. Horváth Gáborné Bergen­góc vízimesék kicsiknek és nagyok­nak (lásd: Átkelő 2005/2. sz. 58-60. old.) elemzését és következtetéseit Kulcsár­ Elek Csilla óvodapedagó­gus vezette. A mese rajzbeli megjele­nítése, képi szemléltetése az alkotá­sokon híven megmutatkozott, mivel maguk a táborlakók személyesen is átélték a két évvel ezelőtti - a mesé­ben jelképesen leírt „vízi" - esemé­nyeket. Az alkotásokat az ősz folya­mán kiállításon mutatjuk be váro­sunk lakóinak. A rajz- és festészeti foglalkozáso­kat Ottmár Sándor zselízi festőmű­vész vezette, a textilfestés alapjait Szalai Klaudia köbölkúti pedagó­gus, a Párkányi Képzőművészkör tagja ismertette. A gyöngyfűzést, karkötőfonást Andrea Skutová pár­kányi formatervező irányításával és SL szintén párkányi Veronika Skutová segítségével végezték a gye­rekek, míg a fémdomborítás fogásait Teigler Éva esztergomi pedagógus­tól sajátíthatták el. Köszönet az oktatók munkájáért! Meghívott vendégünk volt dr. Csicsay Alajos párkányi pedagó­gus-író, volt iskolaigazgató, aki az if­júságnak szánt, legújabb könyvét is­mertette (Dr. Csicsay Alajos: Szlo­vákia védett ásványai és kövületei. Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerda­hely 2006.). A bemutató igen lelkes és sokoldalú beszélgetéssé változott, amelynek „idővalluma" az őskövüle­tektől napjaink környezetvédelmi tennivalóiig terjedt. Az időjárási viszontagságok miatt az „erdőjárás" az idén elmaradt (a táborzáró szalonnasütés­­ nem!). A Tájmúzeum és a „Romok" megte­kintése azonban némileg pótolta az újonnan jött táborlakók számára a helyismeretet. A tábort Buda Gábor szervezte, aki fényképfelvételeket is készített az eseményekről. A pedagógusi és „nagymamai" feladatokat ellátta e sorok írója: Horváth Gáborné dr. Láng Veronika kutyája 2006. szeptember 14. Római kori hadihajó Esztergomban Augusztus 16-án a németországi Regensburgban kezdetét vette egy há­rom hétig tartó hajóút, melynek végén egy római gálya több német, osztrák és magyar település, köztük Esztergom érintésével Budapestre érkezik. A kb. 20 méter hosszú és 2,8 méter széles hajó egy késő római kori 2x16 eve­zős, de vitorlával is felszerelt folyami gálya hiteles mása. Legénységét a regensburgi és a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatói al­kotják, őket a szárazföldön, korhű viseletben és fegyverzetben, római legio­náriusok és íjászok követik. Ezek a hadihajók egykor a katonai táborokhoz és őrtornyokhoz hasonlóan a Római Birodalom határainak védelmét látták el, békeidőben pedig a középítkezéseken teljesítettek szolgálatot. A gálya augusztus 31-én 17 óra körül Komáromból érkezik Esztergomba, az Esztergomi Hajósegylet kikötőjébe, mely a Szigeten, a Palkovics-pad mel­lett található. A valamivel korábban érkező legionáriusok és íjászok a Ta­bán-hídról levezető út és a kikötő közötti füves területen négy katonai sátrat állítanak fel. A hajó és a katonai tábor szabadon megtekinthető, ahol az ér­deklődők megismerkedhetnek a katonák és hajósok életével, munka közben láthatnak római kézműveseket (kovácsokat, cipészeket, takácsokat). Az út ötlete, mely Julianus római császár Kr.u. 361-ben tett dunai utazá­sát ismétli meg, 2005-ben Budapesten egy nemzetközi tudományos konfe­rencián merült fel, ahol, a résztvevők megismerkedhettek a gálya építésének történetével és a próbautakon szerzett tapasztalatokkal. Az utazás, melynek résztvevői az érdeklődők számára felelevenítik egy régmúlt időszak világát, és egyben kibővítik a római kori hajózásra vonatkozó ismereteinket, egy olyan program része, mely a Németország, Ausztria és Magyarország közöt­ti kulturális és tudományos együttműködés előmozdítását tűzte ki célul. Merczi Mónika régész -antropológus Balassa Bálint Múzeum „... addig boldog az ember, amíg fogékony a szépre és a jóra..." Augusztus közepén Bajóton, a Millenniumi Ház Galériájában nyílt meg Nyitrainé Vérbők Ilona, Kőhídgyarmaton élő és alkotó képzőművész kiállítá­sa. A Gerecse ölelte falu központjában 2002 áprilisában átadott „Millenniu­mi Gyűjtemén­y"-házban rendezett eseményen a megjelenteket Malagur­szkiné Szabó Éva, a Ház vezetője köszöntötte. Ezt követően a polgármester, Török János megnyitójában örömének adott hangot, hogy e ház történeté­ben először adhat helyet felvidéki képzőművésznek. A kiállító szobrokat ké­szít, fest, ír. E tárlaton mindhárom műfajból adott ízelítőt: 13 kisméretű szobrát, 16 festményét láthatta a közönség, egy prózai írását és egy versét a Ház vezető asszonya adta elő. Meglepetésként a helyi rendezők a művésznőt - a közelgő névnapja alkalmából - Kosztolányi Dezső: Ilona című versével köszöntötték. A verset Dinnyés Gábor helybéli amatőr versmondó tolmácso­lásában hallhattuk. Ilona meghatódottan köszönte meg a figyelmességet. A megnyitó utáni kötetlen beszélgetés során sokat tudhattuk meg kiállí­tónkról. Egyéni tragédiák sora van mögötte. Leküzdésében sokat köszönhet férjének és a most tizennyolc éves fiának. Közel húsz éve Párkányban, az Idősek Otthonában dolgozik gondozóként. Alkotói tevékenysége segített a nehéz korszakot átvészelni. Korábban soha nem foglalkozott képzőművé­szettel. A Párkányi Képzőművészkörnek 1997 óta tagja. Egyéni és csoportos kiállításokon rendszeresen részt vesz. Hazai bemutatkozásain kívül Csehor­szágban, Ausztriában, Magyarországon voltak kiállításai. Kertvárosban múlt év november 17-én harmadmagával rendezett kiállítást. Egy ideje val­lásos témájú szobrokat készít: Mária-szobrokat, Jézus-fejeket, feszületeket. Mivel nem tanult szobrászatot, sokkal több idő kell ahhoz, hogy egy-egy szobrot elkészítsen. Saját technikája van. Agyagkeveréket használ, és azt bedrótozott fejformára dolgozza rá. Amikor már kőkeménységűvé szárad, ugyanúgy vésővel formázza, mint más a köveket. Különösek ezek az alkotá­sok, szívbemarkolóak, mint amilyen az ő élettörténete... Az írás is nagyon leköti, most magyarországi felkérésre életrajzi elemekkel átszőtt szépprózán dolgozik. Búcsúzáskor bevallotta: „Kicsit szétszórt vagyok, azt hiszem, túl sok mindent szeretnék egyszerre. De, úgy gondolom, addig boldog az ember, amíg fogékony a szépre és a jóra. És tesz is valamit azért, hogy mindezekből megteremtsen magában és maga körül annyit amennyire képes." A kiállítás szeptember 8-áig tekinthető meg. Nagy Tibor „A tájnak lelke van" (Dezső) Lábik János Párkányban él. Semmiféle modernkedő stílusnak nem híve. - Azt festem le, amit látok - mondja a rendkívül barátságos és ven­dégszerető festő. Szándékosan nem „festőművészt" írtunk, mert a „képzelt zsenikből" annyi van, hogy velük Dunát lehetne rekeszteni. Lábik azt festi, amit lát. Egy behavazott téli tájat, őszi lombhullást, nyári virágzást. - A táj­nak lelke van - mondta egyszer, amikor nála vendégeskedtem. Egyszerűen él, de mégis nagyszerűen. Az ő műterme az egész Duna-mente, Párkány és Esztergom, a Bazilika, a Duna, a Garam, az Ipoly! Kevesen tudják róla, hogy szenvedélyes pecás és szőlőművelő, ért a fúráshoz-faragáshoz, ezenkívül még sok mindenhez. Egyszer lepihentem vendégszobájában, ami tele volt tájképekkel. Igen, a tájnak lelke van - gondoltam, és csak örülni tudok, hogy János szívesen fogad, és barátai közé sorol.

Next