Ethnographia • 78. évfolyam (1967)
Tanulmányok - Takács Lajos: Kaszasarlók Magyarországon 1—21
speciális technika meghatározása, abból indult ki, hogy a vágás minőségét nem pusztán a penge görbülete, hanem sokkal inkább a pengéhez kapcsolódó nyél elhelyezkedése határozza meg. Ennek megfelelően a vassarlókat két nagy csoportba osztotta: az elsőbe azokat, amelyeknél a nyél a penge görbültségének vonalát folytatja, a másikba pedig azokat, amelyeknél nem követi, hanem a penge vonalához képest visszatérik. Az előbbiek a horgas (angular sickle), az utóbbiak az íves (balanced sickle) sarlók. Az előbbiek súlypontja a penge ívén kívül, az utóbbiaké az íven belül esett. E két lényegi csoporton belül aztán további elhatárolás is következett. STEENSBERG rendszerezésére támaszkodott LÜHNING A. 4 is, aki a feldolgozott anyagot nagymértékben bővítette, főképpen német területről és a kitűnő módszert részleteiben kidolgozta s részben tovább is fejlesztette. STEENSBERG feldolgozása szolgált alapul a cseh archeológus, BERANOVA M. munkájához is, aki egy szűkebb időszakasznak, a VI—XII. századnak szláv sarlóanyagát áttekintve illesztette azokat a steensbergi keretbe, illetve az európai fejlődés vonalába. Mi sem találhatnánk jobb alapot sarlóink feldolgozásához, mint STEENSBERG rendszerezése, és ettől nem is kívánunk eltérni. Feldogozásunk nem kíván túllépni az egyszerű tipológiai munkán, illetve az ebből adódó, a fejlődésre is vonatkoztatható következtetéseken. E dolgozat tulajdonképpen része egy nagyobb munkának, amelybe egyéb vágóeszközeink is beletartoznának. Jelen esetben tulajdonképpen csak sarlóinknak egy fiatalabb csoportját próbáljuk elválasztani a többi típustól és annak fejlődését, elterjedését nyomon kísérni. Feldolgozásunk alapjául az adatokkal jól ellátott, egzakt, múzeumi anyag szolgált, amelyet természetesen kiegészítettünk — főleg munkatechnikai vonatkozásban —a helyszínen gyűjtött adatokkal és fényképekkel, valamint az idevágó irodalommal. * Hazánk területén a sarlók nagy formai változatosságot mutatnak, habár zömükben a megtört nyelű, úgynevezett ívsarlókhoz tartoznak. Az ívsarlókon belül, mint a nemzetközi anyagban, nálunk is két alaptípus található: a fogazott és a sima élű. Nálunk általában az előbbieket tartották az igazi aratósarlóknak, és a kutatásra is érdemesnek, míg az utóbbiakra alig jutott párszavas, rövid megemlékezés. BÁTKY például — noha NAGYVÁTIG már 1791-ben világosan utalt aratási funkciójára, és a múlt század elején PETHE is megemlítette a sima élű sarlókat—, szembeállítva az általa ideálisnak tartott alföldivel, a Nemzeti Gazda egyik 1817-i cikke pedig a sima élű sarlókat a fogazottak elé helyezte aratás alkalmával is, majd a század közepén a Mezei Gazdaság Könyve magyar átdolgozása is világosan jelezte az aratási funkciót.z 1926-ban megjelent összefoglaló cikk 4 A. LÜHNING: Die schneidenden Erntgeräte. Technologie Entwicklung und Verbreitung unter besonderer Berücksichtigung Nordwestdeutschlands Dissertation, Göttingen 1951. (Kézirat). * M. BERANOVA: Slovanské znové nastroje v 6—12. stoleti. Památky Archeologické 1957. 99—117. 8 NAGYVÁTI János: A Szorgalmatos mezei gazda. Pesten, 1791 I. 243. 7 PETHE Ferenc: Pallérozott mezei gazdaság ... I, Sopron, 1805, 660. 8—: Kasza, és (felföldi, fogatlan) Sarlókalapálás és fenés okos módja, Nemzeti Gazda, 1815, 183—185. 9 Mezei Gazdaság Könyve (STEPHEUS H. nyomán kiadják: KORIZMICS László, BENKŐDezső, MORÓCZ István) IV. Pesten, 1856, 413.