Magyar Évkönyv, 1966
A színház Magyarországon
osztását a műveltség, a felvilágosodás terjesztésében, támogatni a nemzetté válást s a nemzet küzdelmét, de ugyanakkor frissen tolmácsolni mindazokat a műveket, melyek az európai drámairodalom legkorszerűbb törekvéseit jelezték. A felvilágosodásért és a függetlenségért küzdő Magyarországon így kerültek színre még a múlt században Goethe, Schiller, Victor Hugo drámái, így mutatta be, alig néhány hónappal az oroszországi premier után budapesti társulat Gorkij Éjjeli menedékhelyét, így ismerte meg a magyar közönség Ibsent, Shawt, Hauptmannt, Csehovot, soha el nem maradva az európai színház élvonalától. S ugyanakkor mindig és elsősorban táplálva, ihletve, támogatva a magyar dráma fejlődését. A magyar színházművészet mindig bővelkedett eredeti színésztehetségekben , kezdve azoktól a hősi időktől, amikor még ekhós szekereken járták a színészek az országot — joggal nevezte őket egy múlt századi magyar író, Vas Gereben, a „nemzet napszámosainak”. Nos, röviden ilyen okok azok, melyektől Magyarországon ennyire közügy a színház ma is. S ha nem is adhatunk e terjedelmen belül színháztörténeti összefoglalót, ennyit el kellett mondanunk az olvasónak, hogy még inkább megértse további mondandónk lényegét: a színház helyzetét a mai Magyarországon. Az új színház 1945 előtt Magyarországon mindössze két állami színház működött: a Nemzeti Színház és az Operaház. Ezek — természetesen — roppant előnyben voltak a magánszínházakkal szemben. Az állami színházak mindenképpen megnyitották kapuikat évad elején — ez a magánszínházaknál sohasem volt bizonyos. Gyakran szűntek meg színházak, vagy éppenséggel gazdát változtattak. A színházakat 1949-ben államosították, azóta minden magyar színház gazdája: az állam. S itt nem egyszerűen valamiféle szubvencióról, anyagi támogatásról van szó; a színházaknak éppúgy az állam a tulajdonosa, mint a postának, a vasútnak, a gyáraknak. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a színházaknál nem fontos a gazdaságosság — nyilvánvaló, hogy nem pusztán anyagi kérdés, hogy üres vagy zsúfolt a nézőtér, de az államosítással végleg megszűnt a színházak létbizonytalansága. Milliók kerültek közel a színházművészethez az elmúlt esztendőkben, olyanok, akiknek számára ezelőtt a színház is hozzáférhetetlen fényűzés volt. Mert, ha közügy is volt a színház Magyarországon, ez a háború előtt nem jelenthette az egész nemzetet. A mai, szocialista magyar művelődéspolitikának pedig éppen az a lényege, hogy az egész nép számára biztosítja a műveltség, a szórakozás lehetőségét. Messzi országokból, nyugatról vagy a tengerentúlról hozzánk látogató vendégeink, ha színházba mennek, elsőül mindig a pénztárnál csodálkoznak el: a legdrágább színházjegy alig néhány centtel több egy USA-dollárnál (26,28 forint), de jó jegyet kapni akár fél dollárért is. Aki ismeri a 238